2019. április 28., vasárnap

Táborozgatunk

Itt lakom, látod,
Ez az a ház hely
Kevés a luxus,
szolid a kényelem...

... énekli a Tankcsapda, dúdolom én is.

Tábor.
Kinek mi jut eszébe erről a szóról?
Táborozás, sátor, sátortábor.
Volt olyan is, pl. ez itt, Kurdisztánban:



Így nézett ki a "szobánk", négyen osztoztunk rajta (meg egy egérke, aki még a fogasoknak kifeszített zsinóron is ügyesen szaladgált):



Az ebédlő is sátorban kapott helyet, naaagy sátorban:



És az irodám is:



Algériában, a Szahara mélyén romis volt nagyon:



Sikerült ott is elcsípni esőt:



Aztán Afganisztánban kerekeken laktunk, kocsikra szerelt konténerekben, hogy mozgékonyak legyünk. Épp vonulunk, követ a nép, mivel én navigáltam:



A földsánccal körülvett helyen körkörös védelemre rendezkedtünk be, mint anno a szekerek, vonulás idején:




A fehér a kórház (nem a város szélén)


Itt pedig épp valami vízmosta száraz mederben - népszerűbb nevén vádi - rejtőzködik a lelkes ifjúság:



A konténerek egyszerűek voltak, vágtak rá egy ajtót, ablakot, kapott valami belső burkolatot, aztán betuszkoltak négy emeletes ágyat, plusz valami kis tákolt asztalszerűséget és kész. Ez lett aztán a hálónk, nappalink, konyhánk, spájzunk és az iroda. Az egészet rágurtnizták ivánék ottfelejtett Uraljaira és egyéb, még mozgásképes szerkezetire, jóvanazúgy alapon.
Én mindezek ellenére imádtam, igazi úttörő kiscserkész életünk volt, többnyire még fürödni is tudtunk és amerikai katonai fejadagokon éltünk:





Az is igaz, hogy azt a matracot az első adandó alkalommal kihajítottam és három réteg szivacs megoldotta minden problémám: utálom a puha ágyat, ez pedig valami rugós förtelem volt (mellesleg a legdrágább, ami kapható volt a halpiacon).
Ott mobilnak kellett lennünk azért, hogy 3-4 naponta odébb tudjunk állni. Elvileg így a rosszfiúk nem tudták kifigyelni a szokásainkat és az jó. Nekünk.
Itt épp megint vonulni készül a csipet-csapat:



Így is kifigyelték, de "csak" három angyallal szaporodott az égi társaság a közel két év alatt. Itt az egyik eset és ami megmaradt a pickupból:



Egy átlagos nap valahogy így zajlott Afganisztán homokbuckái között: Klikk ide.
Persze akadt izgalmasabb is, hiszen az egész 2012-es év arról szól, akit érdekel, ott lapozgasson.

Elég a nosztalgiából, most most van, és ha most van, akkor most van.
Persze nem lehet teljesen nosztalgiamentessé tenni a helyet, hiszen pontosan azok a trélerek alkotják a tábort, amelyekben én is aludtam, dolgoztam, ettem, vagy épp esténként elütöttem az időt tizen-húsz évvel ezelőtt.
Egyvalami hiányzik csak, a bár, amely része volt anno minden amerikai szeizmikus kutatócsoportnak. Persze érthető, hiszen ez most itt egy "száraz ország" - ahogy mondani szokás.
Ennek kapcsán még egy emlék, '97-ből, Szíriából - de ígérem, ez az utolsó.
Esténként felváltva illett beállni a pult mögé, itt épp én vagyok a soros (nem az!) és osztom a ... öö... öööö... az észt Johnnak - vele, milyen az élet, tavaj, 22 év elteltével újra együtt dolgoztam Ghánában - és Timnek:



Most újra azok a néhai Western Geophysical trélerek alkotják a tábort, megint a belül nyomógombos ajtókon lépek ki az étteremből, vagy a geodéziáról. A színük is maradt a klasszikus kék-fehér:



Minden megtalálható itt, ami egy szeizmikus csoport működéséhez szükséges: irodák, lakókocsik és konténerek, konyha (bár már említettem, hogy nem főzünk, catering szállítja ki minden nap a hízótápot), étkező, templom, orvosi rendelő, javítóműhelyek, áramfejlesztők, víz és csatorna hálózat, internet és konditerem, stb.
Annyi változás történt csak a hagyományos táborokhoz képest, hogy már nem közös úszómedencébe vezet minden fürdőből és klotyóból a matéria, hanem teljesen zárt gyűjtőkbe:



Ezeket esténként körbejárja egy szippantós kocsi, rácsatlakozik, zörög kicsit, és látá az Úr, hogy ez jó.
Nem kell többé aggódnunk a szélirány miatt, vagy azért, hogy mi tenyészik a sáncok mögött...
Ahogy a szennyvizet, úgy a napi hulladékot is összegyűjtik és a városi feldolgozóba szállítják.
Ügyes.

A mosoda folyamatosan üzemel, reggel 7 körül elviszik a szobákból a szennyes zsákokat és 9 körül már vasalva, összehajtogatva vissza is hozzák. Közben megejtődik a takarítás is, a srác nagyon segítőkész de azért instruálni kell:
nem, nem dobjuk ki az eldobható papír poharat, azt én használom. Nem, nem kell mop, nem kell fölmosni minden nap, nem kell letörölgetni az asztalt sem. Ok, illatosító az jöhet. Fogytán a tea, kávé, tej, ásványvíz, budipapír, szappan, fogkrém.
Amit nem tudok megakadályozni az az, hogy bevesse minden nap a fészkem. Evvan.
Meg is jegyezte ma az én drágám, miközben videón cseteltünk:
- Milyen szép rend van.
- Ugye?
- Igen. Te csináltad?
- Hátöizé, most ment el a takarító srác :)

Lássuk a két legfontosabb létesítményt.
Az első az ebédlő alias hízlalda, igazi echte Western feeling.



A csodák kicsiny palotája, kívül...



... és belül, épp egyik dokink fogyaszt.


Én bárminek ellenállok, csak a kísértésnek nem. Főleg ha kajáról van szó, és az ilyen formában manifesztálódik:




Esetleg ilyen formában.


A napi monotóniát a szeizmikánál - itt ugye nincs munkaszünet, hétvége, karácsony, nyúlünnep, mifene - csak egyetlen dolog töri meg, az pedig nem más, mint a pénteki bbq.
Persze itt most nincsen ácsorgás a parázson piruló mmm... illatos... mmm... mindenféle istentelenül finom dolgok előtt, várva hogy a tányérra csusszanjanak, serital sem kerül a jóféle kebab, steak, báránysült, hal, rák, ésatöbbi mellé, de azért nem panaszkodunk.
Minden pénteken hagyományos módon, földön ülve, sátorban fogyaszt az úri közönség. Múlt pénteken omlós bárány volt a menü, most tengeri finomságok kerültek az aszt a szőnyegre; úgymint fűszeres kéregben hatalmas halak, aztán kisebb halak és nagyobb garnéla rákok mennyei cuccban készítve, megkörítve salátákkal, szószokkal és egyéb cullangokkal.
Annak pedig, aki esetleg nem komálja a halat, kerültek kebabot, báránybordát és csirkemell falatokat tartalmazó bbq-s dobozok.
(Na ez az a momentuma az életnek, amikor nem egyszer megtapasztalom a halálközeli élményt, mivel annyit tömök magamba, amennyi fér. No és még egy kicsit.
És még egy kicsit... Sosem értettem a rómaiakat azzal a pávatollas trükkel, ma már kezdem megérteni a lényegét...)





A kínzókamra.
Nem csak a Hétszügyű Koponyányi Monyók (helyesen Hétszünyű Kaponyányi Monyók, elvileg) szerint muszáj valamit tenni azért, hogy ne folyjon szét az ember. Ülni az íróasztal előtt 12 órában, vagy ülni a kocsiban, amíg meglátogatjuk a terepieket, azután pedig hármat fordulni súlyos terhekkel az ebédlőben, lássuk be: nem a legegészségesebb elfoglaltság.
Mindezen túl a korábban említett tápolást is ellensúlyozni kell valahogy, így aztán nekünk is van egy ilyen kamránk.
Légkondis meg minden, így aztán ott szoktam tekerni, vagy azon a lépegető padon (fene tudja a nevét) tökéletlenkedni, amelyiken amellett még sífutáshoz hasonló mozdulatokat is kell végezni (tuti akad olyan, aki pontosan tudja azt, hogy mi a neve ennek az izének):



Andy megoldotta, vett itt egy bringát és minden este kilovagol, igaz, ő Ghánában is űzte az ipart. Termetes jószág, a homokon is elboldogul:



Én utoljára Egyiptomban próbáltam tekerni Craig verseny gépével a sivatagban, hát... aki ismeri Sziszifusz történetét a bringával, annak nem kell a dolgokat különösképp ecsetelnem. A többieknek pedig legyen annyi elég, hogy többet toltam azt a vackot, mint tekertem.
Homokon biciklizni olyan, mint bakkecskén lovagolni: hol jobbra, hol balra próbál kitörni az eleje, vagy a hátsó része, ezáltal állandóan le akarja dobni magáról az utasát. Többnyire sikerül is neki.
Végül föladtam, mint Reg a Life of Brian-ben, amikor Stan nővé válásáról folyt a vita: It's symbolic of his struggle against reality.
Különben sem épeszű az, aki 40+ fokban sivatagban bringázik.
Futni az más.
Esténként - enyhült az idő, 36 fok volt csak - kocogni szoktunk, 5km oda, 5km vissza a homokon.
Egyszer invitáltam a szobatársam is, egy amerikai vibrátor mechanikust. Alkata megfelelőnek tűnt, vékony volt, mint a spagetti. Unszolásomra végül azt mondta:
- Joe, if you ever see me running, shoot the bastard behind me.

Végül - de nem utolsó sorban -, legyen itt pár fotó a tábor életéből:


Reggeli meeting



Esik (ó és a délelőtti kávézó)



Élet a légkondi alatt



Krikett vacsi után



Este van már, este van...



Naplemente



Holdkelte, éjszakai műszak felkészül




És egy zene.

2019. április 26., péntek

Work van, babám!

Nem is kicsi.
Összevetve a "nagy" 3D mérések vibrópontjaival, ahol 50-60 ezer pont már szépségesnek számított, itt közel négymillió van még hátra úgy, hogy már lelőttek több mint 400 ezret, ami kb. azt jelenti, hogy nagyon de nagyon az elején járunk még a projectnek.
Azt már ne is említsem, tőlünk nyugatra a 2-es számú csoport (mi vagyunk az 1-es) dolgozik félig a szigeteken, Abu Dhabi északi részén, félig a tengerben. Ezen felül tőlünk délre laza 240 km-nyire, majdnem a miénkkel megegyező nagyságú területet döngetnek a kínaiak, szintén a helyi állami olajcégnek.
Szóval, franc aki Teslát vesz, egyelőre, hadd morogjon az a V8 vagy V12!

No de nem ilyen egyszerű a dolog - mikor volt az a szeizmikánál? -, mivel a kutatási terület jó része városokat érint, azok épületeivel, közműivel és nem utolsósorban lakóival, akik azonnal rendőrt hívnak itt, ha valami furcsát észlelnek, főleg éjszaka. Mi pedig magyarázkodhatunk az ügyben, hogy miért mozog és csörömpöl a csillár a sötétben - elvesztegetett idő.
És akkor még nem beszéltünk a sejkek elszórtan fel-felbukkanó palotáiról (és a hozzájuk tartozó hatalmas területekről, amelyek fásítva, gyönyörűen parkosítva vannak), vagy a rezervátumokról, ahol teve, gazella, sőt muflon is akad.
De az igazi fájdalom a seggünkben - hogy angolos legyek - nem más, mint egy bazi nagy katonai terület, minden hozzávalóval együtt, úgy mint városok, kiképző központok, laktanyák, repülőtér, gyakorlótér, lőtér, ilyen tér és olyan tér, mifene.
Ez még hagyján, de nem mehetünk a területre pénteken (hétvége, szünetel a háború ugye), nem mehetünk, ha magas szintű látogató tartózkodik ott, vagy épp azért nem mehetünk be, mert csak.
Utóbbi azért mindig megoldódik valahogy, mert előbb-utóbb találunk magasabb rangú emberkét mint a kapus százados, de általában csak 2-3 óra elvesztegetett idő árán, aminek a levét a kábelesek isszák meg. A vibrók napi 10 ezer felett lőnek, szaladni kell elöl-hátul a terítéssel, ebben a zipperben 31 vonalat tol és 31 vonalat húz egy vibró sáv, mindegyik 21km hosszú és 25 m-enként geofoncsoport. Lehet számolni :D.
Két napja megtaposták a harckocsik a kábeleinket, ezzel szép kis fölfordulást okoztak a munkában - a kárról nem beszélve. Emellett a katonai területen kívül is oda kell figyelni arra, hogy merre topognak a lelkes csapatok, előttük folyamatosan szedegeti a UXO brigád az elpotyogtatott kézigránátokat, lőszereket, fel nem robbant tüzérségi cuccokat.


Igaz, a sivatag sem jobb, egy-egy homokvihar után menteni kell a kábeleket, geofonokat a rácsüccsent homok alól:







A markoló leszedi a homokot, és amikor már csak vékony réteg takarja a kábelt, akkor a srácok kihúzzák. Egyszerű.
Eddig 6700 darabot mentettek meg.
Statisztika.

Persze az útcsinálás sem egyszerű itt, nagyjából 12 m széles nyomot, átjárót kell vágni a homokdűnéken a dózerek segíségével ahhoz, hogy két hét múlva még legyen legalább 3 méternyi belőle, és ne temesse be teljesen a szél által mozgatott homok. Ott a távolban látszik is valami ebből, jobbra tőle pedig teve csapat vonul:



Persze ezt nem lehet szavatolni, folyamatosan mennek vissza a dózerek és ilyenkor "recut" szerepel a napi litániában, a termelékenységi rész alatt. Azért itt nem olyan komoly a homok, mint mondjuk a Szaharában volt, egyedül is elboldogul az útcsináló egy nyomon, persze 6 darab dolgozik egyszerre, különböző területeken.















Csak hogy képben legyünk, Algériában, a Szaharában 18 dózerrel dolgoztunk, de az igazi homokozóban volt olyan eset, hogy 56 járta a táncot.



Itt azért az utakra is kerül homok, szerintem a 140-es megengedett sebesség mellett tuti összerántja a seggét mindenki, amikor előzés közben feltűnik valami ilyesmi a belső sávban.





(Sasszeműek kifigyelhették az út mentén - na jó, közepén - a lámpa oszlopokat. Hogy mikor és kinek világítják ki a gyér forgalmú utakat, rejtély.)

Persze a munka nem itt kezdődik, hanem a geodézián. A kapott tervek alapján innen indulnak ki reggelente a brigádok (szigorúan ima és kis agyserkentő beszéd után) és az alábbi GPS szerkentyűkkel oda helyezik a geofonpontokat jelölő karókat, ahol a geofizikusok azt megálmodták. Vagy nem, de arról tudni fogunk, mivel rögzítik is a kitűzött pontok koordinátáit. Mivel főleg pakisztáni vendégmunkások dolgoznak, nem nagyon van gond azzal, hogy ki mikor megy szabira, haza a családhoz, legalább egy évig. Nem könnyű...





(Nem mellesleg a geodézia az egyik lelőhelye a jóféle lavazzából készült kávénak, ott bújkál a kis szerkentyű a sarokban)



A következő lépésben a geodéták kitűzte pontokat megrohanja a kábeles nép, geofonokat telepítenek adott geometria szerint (itt négyzet), a geofoncsoportokat összekötik kábelekkel, a kábelekre mindenféle woodoo dolgokat kapcsolnak, amelyek képesek szűrni, vágni, erősíteni a geofonoktól érkező jeleket, kommunikálnak egymással, a műszerkocsival, szóval teszik a dolgukat. Ezek az úgynevezett geofonvonalak árkon-bokron át egyenesen haladnak, hacsak olyan akadályba nem ütköznek, amit muszáj kikerülni. Ilyenkor kerülnek.





Utak fölött is áthatolnak.



"Paradicsom, bősz káposzta meg nem állít" - dalolta a költő, persze valamiféle tengert emlegetve.







Miután a geofonok telepítve vannak, a vonalak készen állnak, színre lépnek az egyszerűen csak "pénzcsinálók"-nak nevezett pénz csinálók, vagyis a vibrók. Mivel 16 darab dolgozik elszórva egy 21 km széles területen, nem tudtam elcsípni egyet sem munka közben, de a tartalékok a táborban pihennek. Róluk van nagyba' szó, ők a felelősek azért, ha a stelázsin csörögni kezdenek a befőttek és lekvárok. (A szervíz kocsijuk látható a másik fotón)





Itt a vibrók 24 órában dolgoznak a hét, a hónap, az év minden napján, a mérés nem áll le egy napra sem (na jó, szilveszter másnapja ünnep nekünk, a ramadan vége ünnep nekik, olyankor egy nap azért ki szokott esni).

Azonban azért, hogy az eddig felsorolt szorgos tevékenységeknek értelme is legyen, kell még valami, ez pedig a műszer. Bocsánat, a MŰSZER.
Ide futnak be a geofonok jelei a kábeleken, persze szépen összegezve, sorbarendezve, csomagolva ahogy illik, ő vezérli az egész zenekart és rögzít minden rezdülést, hogy aztán a feldolgozó központban majd jól kiszámolják az adathalmazból azokat a pontokat, amelyeket összekötv szép, 3 dimenzóban jelenik meg az, ami alattunk rejtőzik, valahogy így:



Balról jobbra haladva látjuk az akkumulátor töltő kocsit egy csomó akksival (a terepen napelemek is rásegítenek a villanyszámlára). Aztán a generátor kocsi jön, árammal látja el az itt lebzselő népeket, előtérben egy toi-toi (mert tojni necesse est), majd a műsz bocsánat, a MŰSZER a mindenféle kommunikációs cuccaival.




A befutó kábelek



A referencia GPS az előtérben



Ki itt belépsz...



Vigyázó szemetek...



A titok az ablakon túl...


Ezzel -elvileg- a terepi résszel meg is volnánk, persze nem teljes a kép, de ne menjünk bele részletekbe, a fő a lényeg.
Azért az sem utolsó szempont, hogy mindehhez jó képet vágjon az ember gyereke, távol otthontól. Ééééés mi hiányzik ehhez? (Na jó, az is, de most másra gondoljunk)
Igen, a kaja. Minden nap akad steak, csirke, hal, tészta, merugye eléggé nemzetközi az internacionálé itt: angol, kanadai, amerikai, horvát, lengyel, indiai, pakisztáni, nepáli, sri lankai, egyiptomi, francia, szaudi népek lakják a tábort, egyik ezt nem eszi meg, másik azt. Egy átlagos vacsi így néz ki:





Sőt, mindig lehet kis echte curryt organizálni a legénységi konyháról, emellett pedig a péntek (vagyis a hétvége) hagyományosan bbq nap a szeizmikánál, de ugye nem főzhetünk, ezért arról is a catering cég gondoskodik. Az utolsón istenien omlósra sikeredett bárány szolgálódott föl.





Aztán... jön az este, legalábbis azoknak, akik nappal tették a dolgukat.
Sivatag, csend, békesség.





Hopp! Még valami: itt is volt ám nyúlünnep. Igaz, olyan kis moderált, de volt:





Zene!