Csónakos

Boltozás

Beugrottunk Cabindába néhány apróságért, olyasmikért, amelyek itt a bícsen nem elérhetők.
Ide hatoltunk be Mickkel, aki a booze raktárát szerette volna frissíteni, nekem pedig Cadbury elvonási tüneteim voltak már jópár napja, mert a kínaiak saját cuccal láttak el megint, a sok ismeretlen dolog között pedig csak török csokit találtam (brrrrr....).

A csokispult felvidított, az ára nem annyira, de egyszer élünk!
Wrong!
Egyszer halunk meg: mindennap élünk.
Tehét kell az a kis endorfin.

Na most az árakról pár szót. Ugye itt Angolában a kwanza a fizetőeszköz (rövidítve AOA), a matek egyszerű: egy kwanza nagyjából 0.8 HUF és egy dollárért kapunk 424 kwanzát.
Mármint bankban, azonban jobb helyeken ennek dupláját.
Útközben megálltunk tankolni. Mint látható, zsilipelnek a fiúk.

Kivártuk.
1 liter gázolaj 105AOA, vagyis 86 forint. Ez ám a rizsacsökkentés!
Az igaz, hogy amennyi benzinkút mellett elhaladtunk, mindenütt sorok álltak, na de ennyért? Hát hogy a fenébe ne?
Még kollégákba is belefutottunk a városban, valamit nagyon mérhettek. A fotón - bár nem kivehető -, bázisállomás konfigot figyeltem meg, vagyis valahol rover(ek) szaladgált(ak), de ő(ke)t nem láttam a forgatagban.

Az áruházba érve kellemes légkondicionált légkör és nyugalom fogadott minket.
A Cadbury árát összevetve a gázolajéval kiderült, hogy durván 17 liter gázolajat tömök az arcomba, minden táblával.
Megkeresve a tejespultot még elképesztőbb volt az ár.

Jól kivehető, hogy egy üveg 12 éves Glenfiddich áráért 37 liter gázolajat tankolhatunk. (Az ár a polcon 12 üvegre vonatkozik, kis ügyesek!)
Itt tényleg igaz a mondás: vagy iszik, vagy vezet.

A szeletelt QUEIJO sajt 125 grammja 523AOA volt (5 liter dízel), elég kellemes, eltekintve attól, hogy enyhe klór mellékíze van. Elképzelhető, hogy a csomagolás során fertőtlenítik, én pedig ugye különösen érzékeny vagyok mindenféle hypó szerű, klóros dologra.
Azért azt észrevettem, hogy lejárat, vagy gyártási idő sehol nincs feltüntetve a burkolaton, valamint azt, hogy ezt tescós módon tuti itt csomagolták.
A kilónyi szépséges steak 6400-ba került (61 liter), egy másfél literes kóla pedig 6 liter gázolajnak megfelelő kwaziért cserél gazdát, ha nem forintra számoljuk át.
1.2GB net kaparós kártyán 1000AOA, vagyis...

Pénztár.
Itt meglepetés érheti az egyszerű utazót kártyás fizetés esetén, ugyanis a bankban valószínüleg megszólal minden sziréna és villogni kezd egy csomó piros lámpa: valaki pénzt emelne le Afrikában!
És sutty, a kártya ettől a pillanattól kezdve legfeljebb állvakarásra jó.
Nem tudom azt, hogy elég lett volna szólni a banknak indulás előtt arról, hogy hova utazom (utólag olvasom, hogy ez jó ötlet).
Az is lehet, hogy azonnal küldtek értesítőt, amint fizetni próbáltam, de mivel helyi simm lapul a telefonban, az majd csak azután érkezik majd meg, miután nyikkantak a kerekek a Charles De Gaule-on.
Hát így...


Ez pedig egész nap bennem szólt:

Megjegyzés az áldozat témához

Ugye akkor ott tettek-vettek, de nem sikerült megfejteni az áldozat mibenlétét, vagyis a miérteket, a hogyanokról nem is beszélve.
Aki lemaradt volna a dolgokról, itt átnézheti miről is volt nagyba' szó: http://mayree-uh-uh.blogspot.com/2022/05/terepen.html

Tehát a lényeg: szent hely, az előző király temetkezési helye található a területen, ahol dolgozni fogunk (többek között).
Namost oda nem lehet belépni, ezért körbe fogják keríteni a területet úgy, hogy be se tudjon oda nézni avatatlan szem, ehhez kellett a köteg pénz.
A pia... hát... inkább nem mondom mire gondolok, de az a lényeg, hogy beszélni kellett a néhai királlyal, vagyis a szellemével az ügyben, hogy ne üssön belénk valami átok, ha esetleg nem tetszene neki a dolog.
A kis gödör a sírt ábrázolta, és ugye ott ült két ember.
Az egyik jóember az, aki "beszélni" tud a megboldogulttal, a másik pedig a néhai király ételkóstolója. Mert semmit nem ehetett meg úgy, hogy valaki azt előtte nem ízlelte volna meg.
(Vajon mennyi idővel előtte, szólalt meg a kisördög a bal vállamon és hunyorgott, miközben sandán elhúzta a száját.)

Tehát szórtak valamiféle magvakat a "sírba", aztán az előkóstoló ivott egy kortyot szépen mindenből, majd löttyintett a sírba, miközben a "suttogó" kérdéseket tett fel és várta az örök vadászmezőkről (jóvantudomhogynemindián, de tuti ott is vadásznak) a választ. Elég sokáig tartott a dolog, de valószínüleg minden rendben lévőnek találtatott, kezdődhet a mérés, jóváhagyta a Király Úr, ez lett az eredménye a szeánsznak.
Valamint az, hogy az előkóstoló úr - hogy is mondjam - tengerész járással vonult el a színről.
Szerintem nem a 2 üveg tömény, 4 üveg bor, sörök és kólák minden löttyintés előtti kötelező kóstolása, inkább a nap okozhatott mindenféle interferenciákat, elvégre felelőségteljes feladat az övé.
És 27° volt árnyékban.

A lényeg: azon a területen senki nem cseszegethet minket a tevékenységünk során, mert a Király Úr (mármint a néhai) áldását adta a szeizmikára, bármit is jelentsen az.
Hállelujja!

És naplemente (a tegnapi csónak, még mindig ott):

Remark: Tegnap este kígyó mászott be valahogy az egyik srác bungalójába, a nyitva hagyott ablakon. Kicsi kígyó volt, de azért árkózzunk be áccakára, mondták.
(Pár napja az éjjeliőrök találtak egy szép pythont a bungik között a járdán. Az nem volt kicsi...
Mégis, mi legyen itt, pingvin? Na ugye!)



Zene!
Királyos!

Reggeli coviddal

Nem elég a malária, most még ez is!
John szerencsére felépült a szúnyog okozta veszedelemből, de még esténként be kell autóznia a cabindai klínikára, és valamit kap a kézfejébe, vacsoránál ott a tapasz.

Tegnapelőtt hirtelen heten pozitívodtak meg covidügyileg a kínai térfélen, szerencsére nem érintkeztünk velük és ott sem mutattak ki több fertőzöttet, a hirtelen lefuttatott tesztek.
Ennek ellenére a tegnapi reggelinél a tonhalas omlett és papaya mellett megjelent ez a doboz is, mindenki vegyen belőle:

Aki nem tudta tesztelni magát, annak dokink* felnyúlt az orrába (feje fölött a kerítésen egy botsáska):

Mutatom:

Az enyém negatív lett:

(Istennek nem tudok rájönni arra, hogy az a zöld belga izé mi lehetett az asztalomon...)

Hát így...
Egyelőre standby lépett életbe, mert a négy dolgozó dzsungelvágó brigádból kettő érintett...

Azért a naplemente most is szépre sikeredett, köszönjük, természet:

Megj: * A dokit csak úgy hívom, hogy bonsaimengele, mert a vállamig ér, ha mellettem áll.
Miközben én ülök.





Alvás van:

OFFTOPIC

Kihozódott:

Elvágódott:

Sütődött (forró kőlap a kellék):

A másik fél:

Sózódott (serceg a vaj):

Ellenőrződött:

A másik fél:

Hangosfilm:



Közel a vég:

Utolsó falat:

Búcsúzó:

Hey, halászok!

Reggeli kávé a bár előtt.
Vendégek nincsenek, csak a cég foglalt le egy csomó bungalót, abban tevékenykedik most az, aki nem ment ki terepre.
Halkan csobog a medence: kedden leengedik a vizét, szerdán takarítják és kezdik feltölteni. Szombat délelőtt érdemes használni, mert szombat és vasárnap "nyílt nap", nem csak a szállóvendégek léphetnek a szálloda területére, hanem kintről bárki. Ilyenkor napközben megtelik a medence, este pedig a bár és az étterem: a medencébe gyerekek, a bárba kurv... öizé... teltidomú nénik kerülnek.
Még a meetingünk is átkerül innen a saját ebédlőnkbe.

A csendet most csak az óceán folytonos zúgása és a partról ideszűrődő hangok törik meg.
A kerítésen túl nagyüzem van megint.

Amedig a szem ellát, mindenütt férfiak feszülnek köteleknek, valamit húznak kifelé az óceánból, körülöttük asszonyok, gyerekek: hálós halászat folyik. Már többször láttam ezt a részét, azt viszont még soha, amikor kiviszik a hálókat a vízre és ott leterítik.
Aztán ahogy kihúzzák a hálókat, szétválogatják a halakat és elrendeznek mindent, újra kiürül a part, csak a fövenyen várakozó csónakok (lásd korábbi posztban) utalnak arra, hogy itt történt, és majd újra történni fog valami.

Édekelt a dolog, így aztán ahogy végeztem a kávéval, lesétáltam a partra, lássuk hogyan és miként!
Azt sejtem, hogy be kell vinni a hálókat, széthúzva leengedni a vízbe, a két szélső kötélnek, amellyel majd kihúzzák, közben a parton kell maradnia.
Ennek folyományát láhatjuk, amikoris már kifelé húzzák a hálót.

Közelebb settenkedtem az egyik csapathoz.
Azt már korábban megfigyeltem, hogy egymástól általában 100-150 méterre húzzák a háló jobb, illetve bal oldalát, közben egy-egy nő feltekeri a partra került kötelet, kb. 80 centis tornyokba. Amikor eléri azt a magasságot, akkor kezd egy újabbat. Pár napja 13-at számoltam meg és 5 volt kész, amikor leültem figyelni a munkájukat. A maradék nyolcra több mint 40 percet kellett várni, közben a srácok folyamatosan húzták a kötelet úgy, hogy rongyot csavarnak a kötélre a jobb fogás és a tenyerük kímélése miatt.
Dave említette, egyszer két órán át figyelte a kötélhúzást és még nem volt a háló a parton.
A feszülő kötél irányából tudják azt, hogy mikor kell közelíteni a háló két oldalának húzását, ilyenkor a csapatok elindulnak egymás felé.
Mivel itt már elég közel dolgoztak, sejtettem, hogy nem kell sokat várni. Közben egy csónak is beszáguldott, hogy segítse a parton állókat.
(Itt, mint kiderült, a két csapat nem együtt dolgozott: a baloldaliaknak balra volt a háló másik oldala, a jobboldaliaknak pedig jobbra.)

Itt - a fotó bal szélén - látható a néni, aki feltekeri a köteleket (hátán a pulya, szabócsiasan):

Itt pedig egy másik:

Közben a parton folyik az élet, egyelőre csak a kötélhúzó srácok (és a csévélő nők) dolgoznak. Észrevettem a fövenyen ásott apró lyukakat, és azok lakóiból néhányat:

Itt már látszott az, hogy közel a "vég", megjelent a hálót jelző "bot". Magyarázat a következő fotón:

Az 1-es jelzi a középbóját, a 2-es a háló partról nézve bal oldali kezdetét és kb. berajzoltam a háló elhelyezkedését (ez a 3-as) ebben a pillanatban, a jobb oldali csapat nem fért a fotóra:

Itt már a hálót húzzák a srácok, látszik a jobb oldali csapat is:

Látszik a központi bója és a fehér úszók, amelyek fenntartják a hullámokon a háló egyik oldalát, a másik oldalát súlyok húzzák lefelé. A kettő közé szorulnak be a halak, ha Isten, a párt és a nőtanács is úgy akarja:

Közeledik a háló vége, benne a mai zsákmány:

Tadaaam! Hát ennyi lett az annyi... sok órai munka eredménye:

Most hogy már tudjuk nagyjából azt, hogy mi történik, lássuk élőben:








Ez nem fishing, ez zene!

Terepen

Mert hát végülis azért gyűlt itt össze több mint 500 férfiember, hogy - legalábbis a nagyja - terepen játsszon Tesz-vesz Várost.
Jöjjön, menjen, fúrjon, faragjon!
De főleg: utat vágjon a dzsungelben, kitűzzön geofonpontokat (jelérzékelők lesznek itt elhelyezve) és robbantópontokat (forráspontok, ezek gerjesztik a "jelet"), lerakja az érzékelőket, amelyek most már mint "nod"-ok találhatók a szeizmika folyton változó bibliájában, lefúrja a szükséges mélységű lyukakat, amelyekbe mások majd letöltik a dinamitot, majd megint mások eldurrantják azt, és megintcsak mások kiolvassák az adatokat, hogy újabb mások feldolgozhassák azt és elétegyék a megrendelőnek: Ecce homo!
Izé... Ecco il risultato, merthogy az olaszok már nem beszélik a latint, és nem is az ember a lényeg.
Namost ehhez a folyamathoz mi kell még? Rengeteg autó, azokhoz üzemanyag, alkatrész, aztán GPS hegyek, teodolitok tömkelege, kompresszorok, fúróberendezések, ezekhez kilóméter hosszú tömlők, nodok garmadája, robbanóanyag raktár, konyha, mosoda és budi, hogy csak a legfontosabbakat említsem.

Azonban mielőtt bármi is elkezdődhetne, a Király, a terület közepén terpeszkedő terület ura azt mondta: addig egy tapodtat se, míg nincs áldozat.
Mert hogy jövünk mi ahhoz, hogy csak úgy berongyolunk a természet érintetlen, szűz magányába, kiugrálunk a puccos autóinkból és azonnal nekilátunk zörögve, csattogva, püfögve serénykedni?
Nem. Előbb áldozat!
Emlékszem, Ghánában is hasonló volt a helyzet, akkor ott kecskét ajánlottak fel a mindenhatónak, megfelelően átsütve...
Mert az úgy kedves neki.
Itt úgy tűnik, hogy a nagy légnemű megelégszik egy kis sörrel, borral (hozzá gyorsítóként jár a tömény, mert úgy üt rendesen), kólával, de azért az aprót sem veti meg. Hiába na, változnak az idők.
Azért a jobb vállamon kucorgó kisördög csak súgdosta a fülembe: kérdezd meg, hogy a coke előtt mi volt a módi? Elhessegettem az eretnek kis dögöt.
Kipakoltuk a cuccot, majd kaptunk szoknyákat, ennek célja az ősi ruházat által történő átlényegülés, vagyis hogy megfelelően beilleszkedjünk, minket is átjárjon a hely szelleme - gondolom én.
A szükséges kellékek:

Mint látható: két karton sör, két karton kóla, doboznyi bor, kis tömény, egy köteg zsozsó, abban a fehér izében az a növény és a lyuk.
A szent lyuk, amely egyelőre letakarva várja sorsát.
Vannak, akik térdelnek, kezdődik a szertartás:

A folt a homokon a meglöttyintett tömény nyoma: most már tudom honnan ered az ősi magyar szokás!

Itt történik a... hm.... hát a.... Az! Minek mindent tudni?
Elég, ha ők tudják (a lóvé hamar eltűnt):

A következő fotón a szertartás utáni állapotok uralkodnak, a közönség még transzban, a szent lyuk újra lefedve, a körülötte heverő minden tárgy jelentéssel bír. Nem véletlenül mutat pl. az egyik kólásdoboz épp a csirkeól irányába, a többiről nem is beszélve!
A lényeg: az áldozat elérte célját!
(Bármi is volt az, súgta valaki a jobb vállamról.)

A történtek kapcsán három dologról sejlett fel bennem egyfajta elképzelés, vélemény, de jobbnak látom, ha megtartom magamnak.
Ugyan nem vagyok babonás - mióta van egy jóféle amulettem -, de nem hiányzik nekem az, hogy egyik éjszaka megjelenjen itt egy nagydarab tüllszoknyás istenség és jól elagyabugyáljon, aztán valami helyi hamburgerben végezzem, uborka és hagymakarikák között, vastagon bekenve ketchuppal.


Mindenki boldog, most már - majd - dolgozhatunk, de jöjjön a flamó, mert az ősi dakota közmondás szerint: üres hassal, lógó fasszal baszni sem lehet.
(Az a szép szoknya főnökünkön... azóta mindig ég felé bök a középső ujjával (többi ökölbe szorítva), ha erre - mármint az általa történő viselésre - utaló magatartást teszünk).

És tényleg!
Másnap, mire kiértünk terepre, már serényen tevékenykedett a csipetcsapat, ők itt egy brigád a négy közül, feladatuk a kitűzéshez, nod teleptéshez, fúráshoz a nyomvonal megtisztítása.
Ehhez - együtt haladva az aknakutatókkal, mert azért voltak errefelé csetepaték - utat vágnak a dzsungelben, az embermagas elefántfűben, bozótban.
Amikor megláttuk azt, hogy mit művelnek, majdnem dobtunk egy hátast! Ámulattal vegyes megdöbbenéssel álltunk ott, lelkünkben leesett állal: wázze ezek utat építenek!

Egyedül a kis hangya építményeket hagyták meg. Érdekes, apró, gombaszerű valamik, nem bazimagas termeszvárak mint mondjuk Ghánában, tele velük a szavannás rész:

Lassan utólértük szorgos népünket az ösvényen/sztrádán, már feltűnt a backsight (magyarul hátra irány) tripódja, rajta a távmérő prizmájával: a teodolitba épített távmérő vele beszélget, megtárgyalják a napi dolgokat. Nem mellékesen pontosan meghatározzák a teodolit és a prizma álláspontja közötti távolságot. A dologban részt vesz a szintén teodolitba épített mini computer is, így aztán a teodolit már nem teodolit többé, hanem a szentháromság révén totalstation a becsületes neve, avagy otthon: munkaállomás.
(A napernyő is kínai, elvégre ez egy kínai kutatócsoport.)

A munkaállomás mögött látszik az útcsináló brigád, gyorsan elmagyaráztuk nekik, hogy nem kell ekkora ösvény, elég, ha csak a térd fölé érő füvet csapják le.
Aztán elmagyaráztuk lassan, mert nem értették.
Aztán megmutattuk, mert még mindig nem értették.
Aztán a helyi vezető (ő jól beszél angolul) is elmagyarázta és megmutatta a hogyant és miértet, úgy tűnt megértették.
Így megy ez - mondaná esmétcsak Vonnegut.

Az előttünk sötétedő erdőbe/dzsungelbe való majdani tevékenységet is elmagyaráztuk, egyelőre az aknakutatók is megtorpantak, pihentették a műszereket. Ki az a marha, aki ide az erdőbe aknát rakna? Költői kérdés...

Mi indultunk vissza, jó egy órás földúton tekergés végén jutottunk ki a műútra.
Közben elhaladtunk néhány magányos ház mellett, házcsoport mellett (villany, térerő itt nincs), melyeket körbeölelt a dzsungel, a patakról érkező nőket a mosott ruhákkal, láttunk az Isten háta mögött, neki épített templomot:

Láttunk temetőt, az előtte sorakozó pálmákon madárfészkek gombócait, vidáman csivitelő népekkel:

Vacsira párolt halat választottam, párolt káposztával és sárgarépával érkezett.

Aztán este megint csak elragadott a naplemente és messze vitt...

Zenével.