B. A.

'N when you can see your unborn children
in her eyes,
Ya know ya really love a woman...

Egyszer

majdnem meghaltam :)

Végülis röhejes dolog ez, mert ugye olyan nem létezik hogy majdnem: vagy meghaltam, vagy nem és kész. Centire a fejed mellett elrepült egy lövedék? Na és? Fölrobban a kezedben valami és még csak az ujjaidat sem metéli le (igaz, összeégette rendesen, a kisujjamon pedig csontig vágott az egyik szilánk, naná hogy a mai napig látszik), na és? Ötöt pördül veled lefelé a homokdombon a Toyota, aztán amikor végre megáll az oldalán, akkor kimászol belőle a törött oldalablakon át? Na és? A vipera csak feléd csap amikor este otthagyva a defektes kocsit gyalogoltok kifelé a sivatagból? Na és?
Soha nem éreztem igazán azt hogy ott hagyhattam volna a fogam, még akkor sem, amikor pedig igen, de érdekes hogy ennyi év után ez az eset jutott eszembe. Mármint hogy talán, esetleg, majdnem... (Talán mert Aklübiszt olvasok? Olvassatok ti is! :)).

Akkor épp Tunéziában, a Chott El Djediden kellett meghatároznunk egy pont magasságát, vagyis egy ismert GPS ponttól elszintezni odáig, ráolvasni, aztán visszagyalogolni a kocsihoz mert az a rész járhatatlan volt még terepjáróknak is: egyszerűen elsüllyedt ott minden, ami 100 kilónál többet nyomott (akkor még csak 82 voltam :))
Hárman indultunk el, két arab léces srác és én, aki szinteztem. Az egyik előttem, másik mögöttem ballagott és nem sokat, olyan 7-8km-t kellett mennünk befelé a Chotton, majd kifelé ugyanannyit, csak úgy toronyiránt. A mérés egyszerű: vízszintbe állítom a műszert, leolvasom a hátsó léc skáláját a távcsövön át és feljegyzem milliméterben a magasságot, vagyis azt az értéket amelyet a szálkereszt vízszintes része metsz. Aztán leolvasom az előre küldött lécen ugyanezt, majd a hátsó léces és én előre ballagunk, így most a -közben várakozó- első léces lesz a hátsó, felállok, leolvasom, majd az előre ballagott korábbi hátsót is, aki most az első ugye, és megint ballagunk. A hátsóval, aki majd első lesz. Hihi, remélem eléggé megkavartam :)
Mentünk... Teljesen egyhangú táj, képzeljetek el egy kiszáradt hatalmas tómedret (vagy tómedert? :)), lapos felszín, sehol egy kis bucka vagy apró növény. A felső pár milliméteres száraz réteg alatt nedves, nyálkás, csúszós, de ennek ellenére kemény iszapréteg, amely a híg, sárral kevert feneketlen mocsarat borította. Amikor ez a kemény réteg (van ahol 10 centi, van ahol 30, van ahol több) átszakadt az autó egyik kereke alatt, akkor hűdenagyon meg kellett küzdeni azért, hogy kimentsük a járgányt valahogyan.
Minden óvatlan lépésnél felszakadt ez a felső hártya, és csúszott a bakancsunk, éppen úgy mintha jégre léptünk volna. Körülöttünk csak a lapos felszín ameddig a szem ellátott, a távolban a forróságtól remegő levegőben vibráló elmosódott horizont, és fölöttünk a kék ég a kegyetlenül tűző nappal. No meg a szél. Azt hiszem az volt a baj, hogy azzal nem számoltunk.
Egyenesen nyugatra tartottunk, jól haladtunk és lemértük amit kell, és bár kissé fáradt volt a banda, indultunk visszafelé. Az addig minket segítő szél most a pofánkba fújt, és az első kilométer után azt vettük észre, hogy kiszívja az erőnket, és elviszi a vízünket.
Kínkeserves volt a következő 2-3 kilométer, amikor is feltűntek a korábban bemért keresztvonal robbantás után visszamaradt kráterei, de legalább tudtuk hogy most vagyunk kb. félúton, és azt is, hogy most vagyunk kb. az erőnk végén.
Az energia elfogyott, a víz elfogyott, és ott álltunk akkor elképzelhetetlenül messze a kocsitól, a szél egyre erősödött ahogy telt az idő, tépte és cibálta a ruhánkat, próbált visszahúzni, minden lépésért meg kellett küzdeni. Leszegett fejjel csak az iránytűre koncentrálva mentünk, mentünk, mentünk mint a gépek, néha kicsúszott a lábunk alól a talaj, megsokszorozva ezzel a kínlódást.
Aztán a legfiatalabb feladta és leült, egyszerűen nem bírt tovább jönni. Érdekes, hogy mindig a legfiatalabb adja föl először... Mondtuk oké, pihenjen, hozunk vissza vizet ha elérjük a kocsit, hiszen nincsen már messze.
Ketten folytattuk, a másik srác vagy 15 éve felderítőként szolgált a tunéziai hadseregben, szikár kisember, rajta nem látszott meg semmi, hát én is mentem vele. Amikor végre feltűnt a kocsi remegő apró foltja a horizonton ő belehúzott, és már visszafelé jött kezében két ásványvizes palackkal mire én a micu közelébe értem, egyiket átadta majd indult tovább hogy összeszedje a fiatalt.
Aztán megettünk mindent amit a kocsiban találtunk, még a csoda tudja mikor padlóra szóródott datolyát és ropi darabkákat is, és csak feküdtünk vagy fél órán át, képtelenül arra is hogy becsukjuk az ajtókat.
Amikor valamennyire visszatért az erőnk, beindítottam a kocsit, és elindultunk kifelé a Chottról, be a sivatagba, majd ott egy ismert nyomon egy óra múlva elértük a műutat, éppen esteledett. Ekkor már vidáman énekeltük az akkor ott menő slágert, a refrénjére még most 21 év után is emlékszem: tále-tále-tále, suff gálbi wáhwále (valami olyasmit jelent hogy gyere, gyere, gyere, nézd hogyan sír a szívem, nopersze piszok vidáman danoltuk mi azt ott akkor :)))
Beértünk a táborba, és nem tűnt nagy dolognak amit átéltünk, egyszerű hétköznapi eset: dolgoztunk, elfáradtunk, és mégis, ma visszagondolva én ezt jelölném be a majdnem meghaltam listán az első helyre. És hogy miért? Háát... fogalmam sincs :))

Akkor...

... és most

Szilánkok

Elhagytuk a hegyeket, úton vagyunk a reptér felé. Jobbra-balra lapos lankák, zöld búzamezők ameddig a szem ellát. Erbil még jó órányira tőlünk, hatalmas a forgalom a poros és egyenetlen főúton. Mindenféle személyautó, teherautó, kamion, busz próbál előrejutni, persze előzni nem nagyon lehet mert szemből is ugyanakkora a tömeg. Néha útkereszteződések közelében fekvőrendőr, csak lépésben lehet átdöccenni rajtuk, a teherautók előzésére itt van néha lehetőség. Ezt használná ki egy fehér toyota, mögülünk vágódik ki balra, rárajtol a döccenőre de szemből feltűnik egy böhömnagy kamion. Visszasorolni nincs hely, szemben ott közeleg a nagy vastömeg, nincs mit tenni, emberünk lerántja balra a kormány, bele a lapos kavicsos árokba és hatalmas porfelhőt kavarva elviharzik. Ügyes, nézünk össze, majd egyöntetően besoroljuk a négylábúak kérődző fajtái közé.
Lassan gurulunk tovább a sorban, és pár száz méterrel odébb ékes példáját láthatjuk az örök törvénynek, miszerint az akciót mindig követi a reakció. A bal útszélen áll a mi fehér toyotánk, jobb ajtaja nyitva és - a színe alapján - a reggeli tejet pakolja ki épp a mélyen kihajló asszonyság, sugár formában.

Erbilben isteni hamburgert rittyent a ház asszonya, és irány a reptér.
Repülés... hosszabb utakon mindig van gyerek. Nagyon kicsi, kicsi, kicsit nagyobb. Közös jellemzőjük hogy legalább egy mindig végigordítja az utat. Gondolom az orruk épp eldugult, és anyuka nem tudja hogy szegénynek majd szétmegy a feje, azért a rossz hangulat. Most mögöttem egy másfél-két éves forma kislány ül, az ablaknál. Játszik a rolóval. Felszállás, jön a sztyuvi, mndenki húzza föl a rolót (ennek nem tudom mi az oka, de le/felszálláskor ez a heppjük egy ideje, viszont a telefon meg mehet repülő módban).
Ahogy elmegy a kiscsaj lehúzza, azaz csak lehúzná mert félúton jár amikor a mama isteneset csap a kezére. Bömbölés. Erre még rázza is, hogy hallgasson. Na most tudnám szappanos lábbal jól picsánrúgni, de úgy hogy csattanjon! Te ütötted meg bakker, most meg azt várod hogy hallgasson?! Embernevelés... no comment.
Később pedig az én hajammal játszott :)))

Plitvice
Hajj azok a vízesések, meg az a slivovica, meg azok a sziklák, erdők, tavirózsák. Meg az a slivovica, hajj! Ezt mindenkinek látnia kell:

Szót se róla többet, hanem az a slivovica... :)

Most pedig itt ülök megint a bécsi reptéren, kevesebb mint egy óra múlva indul a gép Erbilbe. Repülés... mi is kell hozzá? Lássuk csak:


Itt van minden ami látszik: szárny, hajtómű. És ami nem látszik: sebesség, levegő. Persze szárny nélkül is lehet, sőt levegő nélkül is, hiszen pl. a disznó is egész jól repül, ha megfelelően felgyorsítjuk. Emellett repül a gumicsizma, húsleves (a tányér is), ceruza, papírlap, vasgolyó. Csak ugye nem mindegy hogyan :)
Upsz, nekem meg szaladnom kell, mert átrakták 19 kapuval odébb az indulást, szóval: futás lesz :)

Csak

egy rövid hír:
Tanzania is due to last 5 – 6 months and will run in tandem with the Kenya job and then we are all off to Senegal and Somaliland.
Hurrá! :)