2022. október 15., szombat

Perkelt

Ma az épp készülő szarvaspöriről fogok írni, pontosabban arról, ahogy én készítem.

Először is a szarvashusi. Annyi halat és rákot zabáltunk Angolában, hogy megfogadtam, amint hazajutok, vad lesz a menü.
Fogtam a tőröm (igazi férfi nem puskával vadászik, hanem íjjal, vagy a mégigazibb puszta késsel) és leszaladtam a főtérre, de egy fia szarvas nem kószált a környéken, pedig nagyon figyeltem.
Így aztán kénytelen voltam beosonni a lidlibe, ahol szarvast szintén nem találtam, de a hűtőpultban szarvashusit annál inkább.
Ezt kezdtem el szeletelgetni, ezzel megtéve az első lépést a perkelt elfogyasztásának lassan de biztosan közelgő ideje felé:



Aztán jött egy jó adag zsír, kis bacon és a hagyma.
Olaj? Olíva olaj? Szűzen - vagy még jobb: extra szűzen - préselt olíva olaj?
Ne idegesítsetek, nagymagyarember (férfi) nem főz olajban. Szép is lett volna ha Attilának aszongya a sámán:
- Urum, repcebul kifogymuk, mink vogymuk szaruban! (gyengébbek kedvéért: kifogyóban a repce, mi lesz most?)
- Mi lenne, irány a Kárpátok (így hívták vajon azidőtájt is a nagy hegyet?), lesz ott bőven - felelte, mert ő már akkor is a pesti magyart beszélte.
Erre összepakoltak, asszonyt, gyereket, kecskét, birkát és a sajtkészítőket, majd fölkerekedtek.
A többi történelem.

Tehát zsír.
Ha lett volna, kis füstölt szalonnából olvasztom ki, de hát nem volt, maradt a bóti bacon, merazér, na!
Hagyma, jó sok, mert az a perkelt istene - meg a sípcukor -, ahogy Géza barátom mondaná.

Hozzávalók.
Mert mi kell a perkeltbe? Na jó a húson és a vereshagymán kívül: fokhagyma, babérlevél, borókabogyó - mivel ez ugye vad -, só, bors, kömény, valamint por formában édes és csípős paprika. Persze csípősséget lehet szárított, avagy épp friss paprikával is beállítani, aztán meg emberfüggő annak szintje is. Mármint a csípősségnek...




Paradicsom? Zöldpaprika?
Nem lecsó lesz ez vazze!
Azért a jóféle veresbort ne feledjük! Nem csak mellé jó az...
No és a husi... a vérnek is szerepe van ám (aki ettől prüszköl, pofánverem)!

Elindult a tűz (jóvanhát, indukciós, nem gyújthatom fel a konyhát mindennap), olvadt a zsír és a bacon (szalonna ugye), üvegesedett a hagyma. Később szórtam bele kis sót, mert a rossz nyelvek szerint attól majd levet ereszt a hagyma és az jó.
Legyen. Ha nem válik be, legfeljebb majd módosító indítványt nyújtok be, magamnak.
Tuti, hogy elfogadom!

Bele a paprikát, elkeverni gyorsan, mivel kémiaprofesszorom szerint a paprika beledobásától számított 20.0001 másodperc múlva már keserű lesz a cucc, ámátőrök persze ilyenkor leveszik a tűzről, én úgy a 15. másodperc környékén löttyintek egy deci forró vizet és kész.

Na és akkor most jön az, ami még nem volt: pörkö... izé... perkelünk! Mert mitől is perkelt a perkelt? Attól, hogy megperkeljük (szögediesek úgy mondják: mögpörköljük) a husit.
Szapora kevergetések között (istenfélők ilyenkor fohászkodhatnak és gondolatban fénylő rúnákat rajzolhatnak a levegőbe, ki tudja, még talán segít is), ha sok - mint jelen esetben is -, akkor két adagban.
A kifőtt hús levét is félretesszük!
Az első adag már pirul ott a jobbszélen, kérgesedik, perkelődik, mellette balra a második fél várakozó állásban, mégmellette pedig az inas/hártyás rész (baromi jó minőségű volt a hús, alig kellett lereszelni valamennyit), Zsuzsikutya nagy örömére:



Hát nem szép? De!



Aztán amikor kérget kapott a husi, zutty bele a hagymába, ami ugye ekkor már a Russell Hobbsban rotyog. Azért azt használom, mert abban még nem égettem le semmit.
Persze bogrács lenne az igazi...

Kap egy újabb deci forró vizet - csak annyit, hogy még épp nem lepi el a husit, mert nem leves lesz ez -, és jöhet bele minden, ami jó.
Mármint a perkeltnek.
Sem több, sem kevesebb!
Itt szokott mindenki átesni a ló túloldalára, mi nem tesszük, de nem ám!
Mesterünk szelleme sem hagyná, aki vigyázón figyeli most is a ténykedésem az égi tűzhely mellől, hiszen ő irányít, vezeti a kezem, pozitív energiákkal bökdös.
Szinte hallom is:
- El ne csessze, maga vadember, mert megrúgom!

Aztán magára hagyjuk, időközönként megkeverjük, ellenőrizzük azt, hogy elég benne a só, elég benne a csípős.
Azért mantrázzuk néha azt is, hogy főjjé wázze, az nem árthat, de közben szigorúan szép dolgokra szabad csak gondolni!
Amikor elfőtte a vizét, megint "megperkeljük", de oda ne égjen!
Neeem, nem szedjük serpenyőbe, csak épp hagyjuk kicsit víz nélkül sülni, szorgos kevergetések közben!
Újra adunk hozzá kevés forrót, csak épp el ne lepje és ezt ismételjük kb. 2-3-szor. Az utolsó vízzel történő felöntés környékén adom hozzá a fokhagymát, mert az úgy jó:



Amikor már a puha/majdnem puha határon járunk, akkor nem vízzel öntjük fel, hanem 3 deci veresborral!
És most már árgus szemekkel figyeljük, mert az alkohol nyilvánvalóan gyorsabban párolog mint a víz, kb. fél óra alatt isteni sűrűségű lesz:



Tányérra vele, és nyami!



Mehet mellé nokedli, tarhonya, főtt pupu, tészta, juhtúrós sztrapacska, vagy csak egy(sok) nagy karéj fehérkenyér, no és csemegeubi, szigorúan a kapros lében álló és apró fajtából!

Akit érdekel eme receptem, íme (kb. 3-4 becsületes adag):
• 1000-1200 g szarvas comb (mert szeressük!)
• 100 g füstölt szalonna/bacon (extra íz miatt)
• 2 evőkanál zsír (mert magyar nem olajjal főz)
• 3 dl vörösbor (száraz, jóféle)
• 2 nagy fej vöröshagyma (akkor jó, ha nem friss!)
• 2 gerezd fokhagyma (jó a vérnyomásnak. is :))
• 1 evőkanál piros fűszerpaprika (édesnemes)
• 0.5 evőkanál piros fűszerpaprika (csípős, de kiválthatjuk mással is, illetve ízlés dolga)
• 5 szem borókabogyó (a vad szereti...)
• 3 db babérlevél (mert kell)
• 1 csipet majoranna (ez csak az én hülyeségem, úgy, mint a kakukkfű...)
• 1 csipet őrölt kömény (nélküle milyen lenne?)
• só, bors ízlés szerint (bors frissen őrölt)


U.i.: Mivel itthon rászabadulhatok a konyhára, lesz még recept.
Ez nem fenyegetés: ígéret!


Zene hozzá:


2022. október 14., péntek

Éjszakai repülés

Nem Exupery dél-amerikai postajáratának egyik kezdetleges gépén játszódik a történet, hanem egy úgy-ahogy kényelmes A332-es (vagy másként A330-200) fedélzetén, de hát ez van, na.
Azért hősiesen végigültem a 8 óra 25 percesre tervezett utat Luandából Párizsig.
Sőt, előtte át kellett élni még egy Cabinda - Luanda szösszenetet is.

Másfél hónapnál is többet töltöttem a pusztában/dzsungelben, miazördögben: gyakorlatilag egy konténer táborban, amelyet egy töredezett, poros, jobb napokat látott, aszfaltozott mellékút mellett állítottak fel.
Épp elég volt...

Szerencsére most minden flottul ment, ágyő (adieux, gyengébbek kedvéért) Cabinda:



Ez még nem az éjszakai, mivel a délutáni járat reggel 8-ra tevődött, legalább tudtam kicsit ajcsizni a luandai staffhouse-ban, és délben újfent bezabáltam a nemisolyanrossz, vékonytésztás pizzából, haha.



Aztán este indultunk a reptérre, Mario a céges sofőr javallatára beugrottunk egy hambira ide:



Isteni volt, nem olyan flancos mint a mekié, de sokkal ízletesebb.
Közben sötétedni kezdett, újra ízelítőt kaptam a luandai csúcsforgalomból. Szerencsére a reptér csak 3-4 km-nyire volt tőlünk, így majdnem egy óra alatt oda is értünk.


A Gold kártyámnak hála (hajj, azoknak a bizniszen reppenéseknek Accrába köszönhetően) Sky Priority járt a cattle class (turista osztály - sóher a cég) jegy mellé is, annak minden jóságával, úgymint a prájoriti sorok a reptéren, vagy a business lounge-ok látogatása, így aztán gyorsan bejutottam a lounge-ba megint, ahol kiszuszogtam magam az indulásig.
Hamarosan vitték a bizniszklassz népeket a géphez, köztük szerény személyemmel. Már ránk ereszkedett a sötétség, kilenc óra környékén jártunk:



A két másik járat mögött a távolban feltűnt a francia is:



Még tankolták (ez érdekes, Európában nem nagyon hagyták ilyenkor a népeket beszállni, legalábbis régebben):



A szentháromság: szárny, futómű és hajtómű. Ugyan ezek nélkül is lehet repülni - pl. egy disznó is meglepően jól repül, ha megfelelően felgyorsítjuk -, de a földet érés nem lesz baráti, mivel tudjuk: a repülés nem veszélyes.
A földhöz csapódás az, ami veszélyes:



Ment mindenki a helyére, én 20 jurót perkáltam le a "double seat" pozícióért (40 lett volna, de ugye a Gold kártya... áldassék a neve), ami nem dupla ülést jelent a gyakorlatban, hanem csak nagyobb teret. Legalábbis ez szerepel a mézesmadzag végén lógó kis cetlin.
Végülis az ötlet az volt, hogy ugyan mindig tele a gép, a sóherek tuti nem fizetnek 40 eurót (a gold kártyások a bizniszen csücsülnek ugye), így lesz elég helyem szétterülni.
Előre nézünk:



Hátra nézünk:



Üres minden, merugye a bizniszes népekkel jöttem, a terv eddig úgy tűnik, hogy bevált: nincs több aranykártyás.
Azután is jól ment a dolog, mivel sem mellettem, sem előttem nem ült senki. Utóbbi változott később, mert egy csóriseggű kifigyelve a helyzetet, a felszállás után áttette oda a valagát. Az egyik sztyuvi rá is pirított ezért, de a vezető légiutas kísérő (ajj de szép cím) jóváhagyta, maradhatott.
Rohadjon meg, én ezért nagy pénzeket fizettem!
No mindegy, gondoltam, de ha mellém ült volna, tuti előveszem az antiszociális énem: ROCCKI'!
Ami annyit tesz nagyjából, első körben, hogy takaroccki!
A második kört jobb, ha nem várja meg a delikvens...

Kedvenc utazós topánom, lassan 12 éves lesz, de még bírja. Mert ha neadja a marxista Isten, de lezuhanna ez a nagydarab alumínium tömeg a rajta ilyen esetben törvényszerűen visítozó nagyjából 240 lélekkel, hát eltartana egy ideig, amíg kigyalogolnék a dzsungelből, sivatagból, vagy hegyekből.
Nyilvánvaló, hogy ilyen esetben a tűsarkú nem egy előnyös viselet.



Látható egy konnektor csapat is, töltendő a laptopom. Csakhátugye az enyémnek két tápegysége van, ugyan eldöcög az egyikkel is, de jáccás kizárva.
Még egy pillantás Luandára, ahogy az óceán felett ráállunk a párizsi irányra:



Jöhet egy mozi - amíg hozzák a kajcsit -, mivel éjszakai járatokon hamar kiszórják a falnivalót, aztán bedunyha. A "Belfast" lett a kiválasztott, már egy ideje szemezgettem vele utazásaim során.
Még tartott a film, amikor megjelent az etető brigád, halas menüt választottam, hozzá veresbort:



Fincsi volt, már amilyen fincsi lehet valami 2140 méter magasan (erről, vagyis az "ízek változásáról repülőn" korábban írtam), ugyanis megnéztem, ennyire állították a légnyomást a kabinban, a páratartalom most 51.2% volt, a hűdemérséklet pedig 21.5°C. Utóbbit a nappali járatokon 28-29 fok körülire szokták állítani.
Rápillantottam az infó képernyőre, ez alapján 2 óra és 13 perce repülünk és itt tartunk:







Pocak tele, villanyoltás, szundi:



Azért kitekintve az ablakon, próbálkoztam egy telefonos éccakai felvétellel. Ilyen lett:



Már a Szahara felett jártunk, amikor oldalt váltottam, és nini: Hassi Messaoud. Három éven át hozott ide a Monarch/JetAir chartere Londonból, olajmezőre (szó szerint) épült olajváros a semmi közepén.



Onnan egy kis gép reppent velünk át a buckákon...





... hogy a táborba jussunk:



Persze a sivatag gyönyörű, minek is tagadnám...



Még a lábnyomom is ott van valahol:



Valami város fényei ragyogtak alattunk, felhőtlen éjszaka:



Aztán már közeledett a tengerpart:



Egy fotó a parti városokról:



Feltűnt a túlsó part:



Felcsapták a villanyt, ideje volt a reggeli(félé)nek, mert azért ezt nem nevezném annak, hogyha mondjuk egy proper English breakfast lenne a téma, de a kávé/csoki kombón túltesz, az a natúr jogurtó pedig veri a görögöt.
Szerintem.



Mire benyammogtuk a dolgokat, már Párizs is feltűnt:



A leszállás simán ment, egy istentelenül randa fotó az előrekamera képéről, szépen látszik a kivilágított leszállópálya.
Hajnali hat múlt, ez pedig egy éjszakai repülés volt:





Zene! Repülősös...

2022. október 3., hétfő

UXO

Nem, ez nem a XOXO elvadított változata, nem is valami film és főleg nem hugs and kisses.

Ha valaki megnézte a "Bombák földjén"-t, vagy neadjisten katona is volt valaha, annak lehetnek elképzelései a dolgokról.
A UXO egy rövidítés, és annyit tesz külföldiül, hogy UneXploded Ordnance, magyarul pedig nem felrobbant lőszernek lehetne ferdíteni, bár beletartoznak a fogalomba pl. az aknák is, amelyek ugye nem lőszerek. Mondjuk azt, hogy az elhajigált, elásott, magasból ledobott, és különböző okokból fel nem robbant katonai cuccok összessége a UXO és nem keverendő az IED-del.
Utóbbi az Improvised Explosive Devices, magyarul improvizált, vagy rögönzött robbanó szerkentyűk, ezek is ember alkotta mindenféle ölő alkalmatosságok, de míg az UXO katonás, gyárilag előállított cucc, csak épp ottfelejtették valahol, addig ez IED amolyan McGayveres kutyulék, és nem felejtették ott: direkt rakták le azért, hogy öljenek...

Ez itt egy UXO, pontosabban egy 155mm-es tüzérségi repeszgránát, avatott szem a huzagolás nyomát látja a vezetőgyűrűn (vagy abroncson). Ez annyit tesz, hogy kilőtték, tehát a szállítási biztosítékok mind kioldva, becsapódáskor robbant volna, de a gyújtó széttörött és így nem indulhatott be az a folyamat, amelynek a végén a gránát meglehetős sebességgel oszlásnak indul - mint tűzvezetéstan tanárunk szokta volt mondogatni -, és amputál.
Magyarul: felrobban és aki a közelben tartózkodik, annak kampeca.
Megakampeca.



A gránát orra, látszanak a ketyegők a sérült gyújtóban, elég ha annyit tudunk, hogy bonyolult dolgokat művel a szerkezet kilövés során, sőt becsapódáskor is:



Ezt Marokkóban, a Poliszárióval való csetepaték területén találtuk barangolás közben.
Itt történt meg az is, hogy a helyi sereg aknakutatói által tisztának mondott területen, ahol már a geodéták végigmentek, a szerviz kocsink mégis talált valamit. Ez is UXO volt, szerencsére gyalogsági akna, így nem lett nagy baj abból, hogy még így, 40 év után is tette a dolgát:





A végeredményt tekintve egy IED is tud felfordulást csinálni, itt Afganisztánban az egyik kocsink hajtott rá két zsáknyi házi áldásra, amiből csak az egyik robbant fel, így is átfordította a pickupot. Sofőröstől, katonástól...





Negyed óra és ment tovább a csapat, nincs idő tökölni, nem hagyunk hátra használható cuccot:



El Alameinnél, attól délre, a Második Világháború egyik nagy csatájának területén is dolgoztunk, ugye itt állították meg a szövetségesek Rommelt. Majd később, miután leporolták magukat és teáztak, visszatámadtak és Tunéziáig kergették a németeket, ahol aztán megadták magukat. Mármint a németek.
Az aknakutatók egy heti termése látható szépen összepakolva, elszállítás előtt.
Egy kb. 7 m széles sávból (a hosszát nem tudom) jött össze ez a mennyiség:



Ugyaninnen, elhagyott olasz SRCM Mod.35 kézigránát (csak Red Devil-ként emlegették a szövetségesek, egyrészt mert gyakran volt pirosra festve, másrészt eldobás után ütődéstől robbant, de ha mégsem, akkor bármikor elposszanhatott, ha megmozdították):



Irakban is rengeteg dolgot találtak a geodézia előtt haladó aknakutatók, itt pl. egy Valmara 69-es akna kandikál ki a földből. Megrúgva, vagy rálépre a kis szarvak egyikére beindul egy kis töltet, amitől az akna felugrik a levegőbe, ott robban és több száz acélgolyóval teríti be a környéket.
Igazán mókás szerkezet:



Járva a világot nem egy helyen akadunk bele ilyesmibe, Angola sem kivétel, gondoljunk csak a polgárháborúra, ahol mindenfélét hajigáltak egymás felé barátságtalan, egymást nem ismerő emberek. Ha ismerték volna egymást, lehet, hogy együtt söröznek esténként, és férfias vicceket meséltek volna ahelyett, hogy tüzön felforrósított tőrt döfnek egymásba.
Sok helyen még ma is ott virítanak - még akár a a főutak mellett is - a táblák, hogyaszongya "Akna veszély!":



Így aztán mindenki tudja, hogy nem tanácsos letérni az útról, vagy az aknakutatóink által megtisztított és megjelölt területről.
Itt épp pihen az egyik műszer, a fiúk elérték a dzsungelt:



A környéken valamikor a '70-es években kubai laktanya bújt meg, elég sok fel nem robbant RPG-2-es és RPG-7-es robbanófejet, aknagránátot, lövedéket találunk a környékén:



Szerencsére IED nincs, bár nem vagyunk iedősek, azért jobb a békesség...

Vacsira megint isteni rák volt, abban (is) gazdag ez az ország:





Estére pedig zene...