Rendhagyó

Vajon mi a különbség a két grincs között?
(Ha legalább 10-et találsz, szupergülüszemű vagy!)

Ó, mégvalami!
Az egyik emlékezetes, 2007 telén, a Szaharából:
Klikk!



Ésakkor: zene!
(Karácsonyi)

Osso buco

Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren és az üvegbetét hegyeken túl, épp kirándultunk és Milánóból átugrottunk a szomszédba és úgy döntöttünk, hogy Morcoteban ebédelünk.

Persze rizottót, na de az étlapon szerepelt egy étel, az Ossobuco:

Hohó, azt egyszer karácsonyra készítette egy kedves barátunk és azonnal beleszerettem:

Itthon elég necces beszerezni a hozzávaló husit, de sikerült rendelni.
Persze nem olyan egyszerű a dolog, fagyasztva indul felénk, méretes hűtőpatronnal aládúcolva, amit ugye ki kell fizetni. Azért lássuk be, a szállítási díj plusz patron ára duplájára emeli az amúgy sem olcsó hozzávalót.
Persze a Metroban is be lehet szerezni, de itt egyrészt nincs Metro, másrészt nincs igazolvány sem.

Első próbálkozásra nem lett rossz, így aztán beszereztem egy öntöttvas, magas falú serpenyőt, mert a Biblia szerint is abban az igazi, így a második adag már abban készült.

A napokban kiugrottunk Szlovákiába megnézni az Andrássy kastélyt, és ha már ott voltunk, beugrottunk a Kauflandba és nini!
HUSI!!!

The rest is history, mondaná a művelt orosz, ha tudna angolul.
Hogy nyoma maradjon, leírom, el ne fújja a szél.

Az osso buco (vagy ossobuco) olaszul lyukas csontot, vagy valami ilyesmit jelent (egyesek szerint párolt borjúhúst), a húsban hagyott "lyukas" csont miatt, gondolom én.
Egy baromi egyszerűen elkészíthető étel, ellenben isteni finom (főleg másnap)!
Magyarosan: zőccségleves csontos-velős borjúhússal, na de az ízek harmóniája következtében valami mennyei dolog kerekedik belőle.
A neten sokféle recept található, én azok alapján alkottam meg a sajátom.

Először is az alapanyagok, az én drágám akkurátusan összekészített mindent.

Persze én cifrázom a klasszikushoz képest. Illetve nem a paradicsomos verziót készítem, emlékezve barátomra, aki ugye az elsőt, mert tudom, hogy figyel onnan fentről, és szinte hallom is:
- El ne csessze maga vadember, vagy megrúgom!

Tehát amit én rakok bele (nagyjából 2 főre):
Induláshoz:
2-3EK Olivaolaj
3 x kis gombóc vaj
1 x Kisebb hagyma apróra vágva
1 x Fokhagyma apróra vágva
125 ml fehérbor, jóféle
1 x sárgarépa apróra vágva
1 x fehérrépa apróra vágva
1 x zeller rúd apróra vágva
2 x babérlevél
Csipet rozmaring + kakukkfű

A lényeg:
2 x Borjúhús Osso Bucco (vagy egy nagyobb) (liszt)
Só
Bors
1 x 0.5liter borjúhúsleves
Valamint:
1x kis tál borsó (zalaiaknak: cukorborsó)

Aztán ugye kell egy kis Gremolata, mert ez az istene (meg a sípcukor), hogy egy másik barátomat idézzem:
1 x citrom
1 x gerezd fokhagyma
Petrezselyem

Csapjunk bele!

Olajon+vajon ellazítjuk a hagymát. Nem fontos nagyon apróra vágni, úgyis órákon át rotyog. Van aki az olaj helyett guanciale-ból süt ki zsírt, de az épp nem volt kéznél.
Jöhetnek bele a zöldségek, piruljanak.
Kis idő után felöntjük a borral, rotyogjon.

Közben előkészítjük a húst, sózzuk borsozzuk mindkét oldalon. Van aki lisztbe forgatja, van, aki nem.

Miután a bor elpárolgott, mehet a hús a zöldségekre.
Trükk: a körben található hártyát néhány helyen be kell metszeni, különben az összerántja főzés közben a többi részt.

Mindkét felét "megpirítjuk" (ezt van aki egy másik serpenyőben végzi, nem szükséges), majd felöntjük a meleg húslével és hozzáadjuk a maradék fűszereket.

Ha lenne sütő, mehetne bele, 160°-on két órára, itt csak fedő került rá és néhány mantra: főjjé', rotyogjá', oda ne égjé'!
Persze lassú tűzön, legalább 2-3 órán át, a húsnak omlósan puhának kell lennie!

Elkészítjük a "gremolata"-t:
Apróra vágjuk a petrezselyem zöldet, lereszeljük a citromhéjat (csak a sárga részt!), vékonyra szelünk egy kis gerezd fokhagymát, ezeket összekeverjük, összevágjuk, adunk hozzá egy csipet sót, borsot. Berakjuk egy kis tálkába, egy kis jó minőségű olívaolajjal összedolgozzuk.

Néha utána kell tölteni húslével, a vége előtt nagyjából 10 perccel pedig mehet bele a borsó.
Ekkor kerül hozzá némi vaj is, kissé besűrítendő a levet...

The rest is silence, ahogy a művelt orosz mondaná, ha... tudjuk.

U.i.:
Tálaláshoz az olaszok különféle dolgokat használnak, mint pl. a rizottó, vagy polenta. Van, aki leszűri a hús alól a levet és csak a húst adja a körethez, megöntözve a lével. Szerintem pazarlás az isteni ízű, vajpuhára párolódott zöldséget félrerakni.
A gremolata pedig mehet a husira, kis pikantériával járulva hozzá az amúgyis mennyei ízorgiához.





Zene!

Angolai képeslap

Hot pot night.
Az utolsó bbq/hotpot night, mielőtt indult haza egy része a csapatnak. A geodézia egy asztallal képviselte magát, és bár én a bbq-t preferálom, nem lehetett ellenálni az invitálásnak.
Szépen megterítve:

A kínai csapat többi része később érkezett, egyfajta felfokozott hangulatban.
Ne feledjük, legtöbben közülük nem voltak otthon több mint fél éve, akkor is csak 1-2 hetet tölthetett az a néhány szerencsés a családdal.

Aztán reggel lett, a fotón pontosan 5:03 látható, indulunk a cabindai reptérre.
Ma hárman váltottunk, a Superintendent, a HSE QC és én, mint a geodézia szupervigyora.

Már világosodott, mire Cabinda majdani reptere mellett kiugrottunk a kocsikból, és egyelőre a régi kis reptéren megkaptuk a beszállókártyákat, úgy tűnik, ma nem fog késni a gép.
Sokat.
A Hold pedig itt a seggén nyugszik:

Luanda. Tényleg nem késett sokat, az a fél óra még vasúton is belefér(t volna).

Hogy az a rohadt foci mindenhova begyűrűzik...
Mondjuk, Cabindában ott rohad a szépen megépített stadion a város szélén, gondolom a pénzt eltapsolták, ahogy a nagyoktól láthatták.

Kocsiablakból.
Az ott jobbra a "szállító" szerkentyű, néhol úgy parkolnak, mint a taxik, várják a kuncsaftot:

Reggel még so-so a forgalom:

Elhúztunk a parlament épülete mellett, a vendégházunk a diplomata negyedben található.
Így aztán néha nincs térerő, ha épp valami prominens személy elindul valamerre, vagy érkezik valahonnan...

Az utcai árusok tömege megszokott látvány, mindig látható mi az, aminek szezonja van épp:

Vendégház, tea.
Valami puccos 12 éves konyak is belekerült, vendéglátónk mindenben kitesz magáért.

Tusolás, szundi, a szokásos pizza ebédre és már a luandai reptéren sorolunk a Brussels Airlines gépe felé.
A másfél év alatt egyszer sem kellett velük repülni, de most az erfranszra sehogyan nem tudtak helyet szerezni.
Próbáltam bizniszre váltani, de az is telt házat jelentett, így maradt a C osztály, avagy a cattle class.
No mindegy, gondoltam, most akkor jól megnézem azt a Brüsszelt, aztán ha úgy viselkedik, pofán is vágom!

Luandából Kinshasába reppentünk, mert ez egy Belgium - Angola - Kongó - Belgium körjárat.
Azt hittem, hogy kissé fellélegzünk, de nem, a csóriseggűek istene ma szabadságot vett ki, tömve volt a gép, pedig az utolsó utáni pillanatig bíztam abban, hogy az az egy hely a középső sorok szélén szabad lesz.
Hát nem, így aztán egy megadó sóhajjal visszapaszíroztam magam a cabindaidemárfrancia autószerelő mellé a szélre.
Az útról csak annyit: 8 óra tömör gyönyör...

Hajnalban szálltunk le és bárhogy tekergettem a fejem, egy Brüsszelt sem láttam, csak sok-sok nyüzsgő embert. Így aztán inkább szaladtam a bizniszváróba, ahol a csokis ember fogadott:

Elzúgtam mellette és a reggeliző pultot kommandóztam, első körben kis apetájzert, ezután jött egy nagy adag rántotta.

Mivel még reggel 8 sem volt és délután 3-kor indult a gép, felkerestem a rekreációs sort, az egyik üres szobában vízszintesre helyezkedtem, és délre beállítva az ébresztőt bedunyhát vezényeltem.
Azért az ajtót bezártam rendesen, még a széket is odatámasztottam, nehogy rámtörjön Brüsszel.
Nem kellett nagyon invitálni az álommanót, mivel az éjszaka semennyit nem aludtam abban a rohadt vallatószékben. Az tuti a Brüsszel műve volt, gondoltam már félálomban, aztán elnyomott a buzgóság.

A telefon csörgött: ébresztő! Körbenéztem ebédfronton (hát ezek nem tudnak egy rendes perkeltet főzni, pedig omlós volt a marha):

Berendeztem az irodát a maradék időre, kicsit pepecseltem:

És már fent is voltunk a levegőben, gondoltam, hogy na most akkor még utóljára jól megnézem ezt a Brüsszelt, akivel annyit hadakozik az a pillanatnyi elmezavar, de jól sejtettem: csak egy várost láttam ott lent, olyat, amilyet az ember számtalant lát a magasból.

Bizniszuzsi, mert ha van az a mondás(?), miszerint repülni muszáj, akkor enni is muszáj!

Itt már ereszkedtünk, jó szeműek felfedezhetik a Bazilikát, merugye az ott a Duna a komáromi híddal:

És végre magyar betonon nyikkantak a kerekek és az én drágám várt az otthon illataival, ízeivel...

Ennyi volt a hazaút 1.7 napja, a következő megálló már a fehérvárcsurgói kastélyszálló volt, ahol másnap esküvőre készülődtek, de ez (vagy az) nem fontos.

Zene!

8 éve...

És egy napja

Angola is over

Zenére:



Így a project végén pár fotó az egészről, csapjunk bele a közepébe!

Rögtön itt egy fotó az áldozatról. Rengeteg ilyen történt a másfél év alatt, szinte minden falu kötelezőnek tartotta azt, hogy vagy kitiltson minket valamilyen területről (pl. egy király temetkezési helyét még megpillantani sem volt szabad), vagy épp áldását adja a munkára, beleértve a fúróberendezések megszentelését is.
Szerintem nagyon szép dolog ez, de azért a kisördög csak súgdosott: lehetőség potya kajára.

Az alábbi képen az egyik ilyen rituálé látható, leírása pedig itt: KLIKK!

Hidak. Vagy hídszerű építmények.
A területen a folyó környékén elég szép lápvidék terült el, melyet az esős évszak méginkább megnövelt. A munka ugye nem állhatott meg, a mérési vonalak pedig nyílegyenesen haladtak árkon-bokron át, beleértve folyót, falvakat, hegyeket, dombokat, dzsungelt, szavannát, tavakat és: mocsarakat.
Hogy egyáltalán kitűzhessük a mérési pontokat, hogy lerakhassák a hidrofonokat, vagy mocsári geofonokat, hogy a fúrósok le tudjanak fúrni a megadott mélységre, hogy a robbantósok aztán le tudják a fúrólyuk aljára tölteni a dinamitot, mindezekhez valahogy kellett egyfajta olyan dolog, ami lehetővé tette ezeket. Az egyik lehetséges megoldás volt ez a hídszerűség.
A másik a Titanic.
Róla majd később.

Mooncake. Avagy holdsüti. Aki járatosabb szeretne lenni a témában, uccu neki, a google a barátja.
Lesz.
Én csak annyit fűznék hozzá: isteni! Mondhatnám azt is, hogy mennyei, ha a mennyet a Holdra helyezzük.
Vagy valami ilyesmi...

Kókusz. A'la natural, vagy a'la echte with szívószál.

A folyón, mocsárban közlekedő helyi, fatörzsből vájt csónakok kiváltására big biznisz: műanyag utánzat. Szerűség.
Próbálkoztunk vele mi is, de borult a mutatvány.

Kellett fél év ahhoz, hogy belássák, a homlokrakodó nem tud utat vágni a dzsungelben.
A dózer tud...

Naplemente a táborban, avagy a színek átalakulása.

Autentikus csónakok, az elsőben helyi halászemberrel, a második fotón a tesztelő csapat. Végül széles, lapos motorcsónakok jelentették a megoldást.

Fúrósok az egyik kézi, kompresszoros fúróval.
Felemeljük...

... leejtjük.
Majd hozzátoldunk egy mésfél méteres fúrószárat és megint felemeljük, majd leejtjük.
Közben a kompresszor irtózatos nyomásától hajtva forog a fúró, és kidolgozza a port, köveket, talajt.

Futila Beach, naplemente...
A Beach resort bungalóiban éltünk/dolgoztunk 3 hónapon át, amíg a tábor felépült, kissé távolabb az óceántól. A szúnyogoktól eltekintve nagyszerű hely volt.
Hát még a forró kövön sütögetett bélszín!

Ez már a tábor, egy poros út szélén.
A geodézia kivonulásra készül...

Munka a mocsárban.
nem meglepő, hogy volt olyan nap, amikor 40 métert haladt a kitűzés

És megint hidak.... külön csapatot kellett felállítani, akik csak ezzel foglalkoztak.

Hotpot night, azaz forró edényes iccaka. Az egyik oldalon instentelenül csípős lében, a másik oldalon natúrban rotyog a belevaló.
A kínai térfél imádta, néha BBQ helyett ezt kértek, néha mi is csatlakoztunk, bár én jobban preferáltam a faszénen készült ehetőségeket.

Papaya.

Útmentén narancsot, banánt, lájmot áruló népek.

Ugye, hogy megmondtam? BBQ night részlete, sült hallal. Csak jobb mint az a főtt izé...

Kagyló. nehéz volt megmondani, hogy kagylóval, vagy rákkal töltötték meg, de imádtam. Ezt is!

A geodézia kínai irodája, egy nagyon precízen és pontosan dolgozó kollégával.

Kínai rák tál. A rák jöhet, a többi gyanúúúúúúúúúúúúús!

Amikor nem hidakat építettek, akkor lépcsőket a dzsungelben.
És hidakat.

Csirke!
Tengeri.

Természet...

Amikor a management kilátogat terepre, hogy kivegye részét a megpróbáltatásokból.
Pár másodpercre...

A Mooncake sütik csomagolása, mindenki kapott egy ilyet az ünnepség során.

Néha a viharok során történt ezmegaz...

Terep... a kitűzött pontokat jelző karókkal.

UXO, azaz unexploded ordenance, azaz fel nem robbant lövedék.
Mert ez Angola, mindezek mellett aknamezőkkel...

Terep, elhagyott helyi csónakokkal, eső után.

Naplemente a tengerparton, Futila Beach-en.

Hotpot. Rotyog a rotyognivaló, a közelben a belevalók.

Rákok. Angola gazdag halban és ilyesmiben, rengeteget zabálhattunk, ráadásul változatos formákban.

UXO. Itt épp kilőtt, de fel nem robbant RPG lövedékek.

Megint egy naplemente: nagyon sokszor festett szépet nekünk a természet.

Nohát itt láthatók egy átlagos hotpot night hozzávalói:

Folyami csónakok.

Bambuszerdő.

Felderítésen.
A biztonságért felelős srác épp unatkozik.

Terep.

A Titanic.
Mentségünkre legyen mondva, nem mi adtuk neki a nevet, hanem a készítői.
Hogy mennyire találó, az első útján ki is derült: felborult, ami rajta volt, minden veszett.
Bővebben: KLIKK!

A 2-es verzió: ez már működött, itt épp a folyón a vízrebocsátás után:

Itt pedig már munka közben látható, mint fúrós platform.

Terep: banánliget.

Tengerpart.

A Dél Keresztje.
Hiába na, ez a déli félteke.
Bővebben: Klikk!

Tengeri halászok.
Nem könnyű munka...
Bővebben: KLIKK!

Őrzők, a kongói határ közelében kellettek...

A geodézia nagy munkában. Itt még csak kóstolgatták a terepet.

Naplemente az óceán partján.

Halpiac a folyó mentén.

Rejtőzködő megfigyelő.
A területen még elefántok és krokodilok fordultak elő a madarak, szúnyogok, legyek és pillangók mellett.

Futila, bélszín, kövön sütés... egyszerűen nem tudtam betelni vele.

Terep.
Érik a banán.

Nemzeti ételek: caldera és kalulu:

És végül mégegy naplemente az óceán partján.