2016. október 31., hétfő

Angel


Negyed órán át túrták a biztonságiak a bőröndöm, már mindent kipakoltunk, sőt én is kíváncsi voltam arra, hogy mi az ördögöt láttak a képernyőn, ami lövedékekre hajaz, végül azt javasoltam, hogy küldjük át megint a radaron, csak épp kivettem a mütyüröket tartalmazó táskám. Nem lettünk okosabbak, így odahívtak egy idősebb kollégát, aki megkérdezte, hogy nincs véletlenül csavarhúzó készletem?
Hoppá, de az bizony akad, csak megfeledkeztem róla, mivel elő sem vettem. Most már céltudatosan matattunk és mindenki megnyugodott: a szépen sorakozó csavarhúzó fejeket nézte a fiatal versenyző valamiféle lőszereknek.
No ezután rájöttem, hogy a széttúrt bőröndre is vonatkozik Murphy giliszta törvénye (legalábbis majdnem), vagyis hogy egy gilisztakonzerv tartalmát nem lehet ugyanabba a dobozba visszarakni. Elsőre nekem sem sikerült lecsuknom (merugye a fene nem fog megint mindent behajtogatni, jóvanazúgy), de erővel, szuszogással, nyögéssel és még erővel megoldottam.

Aztán a csekin után a mekiben megleptés ért, mivel jurót nem fogadtak el, csak helyi pénzt, vagy kártyát. Persze mindez azután történt, hogy megrendeltem a bigmeket. Néztem mint a vett malac, hogy akkor most menjek vissza az automatához, váltsak, vagy hogy?
A tőlem balra a menüjére váró alacsony, kopaszodó, kék dzsekis úriember mintha azt mondta volna hogy I'll pay és átadta a kártyáját, a mekisember pedig lehúzta. Még tétován álltam ott, amikor a kisöreg rám mosolygott és annyit mondott (oxfordi kiejtéssel), hogy minden jót a burgerhez, majd elballagott a tálcájával a székek, asztalok felé.
Megkaptam a cuccom (ketchup-pel, pedig azt nem is kértem), kerestem a jótevőm, de eltűnt.
Később az útlevélellenőrzésnél épp előttem állt, váltottunk pár szót, mosolygott, amikor megelmlítettem, hogy utoljára én ilyet egy othontalannal tettem, kifizettem a tecsóban a szalagra rakott cuccait.
No, hát mint látható, nem fontos az égi zene, fanfárok vagy mi az ördögök és a fehér hálóing meg a glóriás nagy szárnyak, mert egy igazi angyal az ilyen...




Stílszerűen:

2016. október 28., péntek

Last dance with Mary Jane

Reggel.
A folyosóról léptek zaja hallatszik.
Félrehúzom a függönyt, jól van, nem csillognak a kavicsok.
Felkapom a cuccom, leszaladok a lépcsőn, átállítom a T-kártyám in-ről out-ra (így ha tűz van (babám), vagy ha baj van (babám), tudják azt hogy keressenek, vagy ne keressenek) és elindulok a kikötő felé.
Kiérek a kapu fölötti reflektor fényköréből, száz méter sötét a következő reflektorig. A Hold arany sarlóján fekszik, alatta mélyen egy rezzenéstelenül ragyogó csillag bolygó, a Jupiter lesz az, a fénye miatt (no és mivel mostanság a Merkur már nem látszik).
Meeting, reggeli.
(Ez volt itt az utolsó reggeli, a következőt már a Türk Hava Yollari (yollari-ííííí, yollari-óóóóó) szolgálja majd fel, fönn, magasan a felhők fölött, valamikor hajnali 3 körül, a következőt pedig 6 óra tájékán, a másik járatukon, azám! Hazám.)

Visszafelé ballagva (még mindig sötét van) odaadom a virslit a vigyorogva hozzám vágtató Tinkernek, de aztán nem jön velem, egy másik kutyával van elfoglalva. Úgy tűnik, hogy dürgés van ebekfalván :)
Enyhe szél fúj szemből, arra gondolok, hogy az ősember vajon mennyit gyalogolt ahhoz, hogy a kis tükörtojása, pirítósa, fölvágottja, sajtja, vaja, lekvárja meglegyen így a napkelte környékén? No és banánt hol szerzett be? Arra jutok, hogy nem lehetett egyszerű a dolog... tutira nem lehetett egyszerű...

A délelőtt elszaladt, utolsó permit és geodéta adatbázis ellenőrzés, vibrátor track konvertálás és ebéd. A csikkenmell sajtmártással istenire sikeredett, a kukoricás marharagu is és még idejében leállítottam a nagykanállal csirkeperkeltet emelő kezet, mert láttam hogy gazdagon beborítja a zöld veszedelem, pffff...
Leballagtam a partra, még utoljára, néztem a nagy vizet, a partiőrség egyik hajója horgonyzott a távolban, legalábbis a nézése (meg a járása) alapján annak saccoltam.



Aztán a kikötő kapitányság épülete előtt a szürke macsek (finom puha tömött a bundája) játszotta el azt, hogy haldoklik:



Kettőt-hármat hempergett nekem, aztán rájött hogy jobb ha kér, fölugrott és mintha mi sem történt volna korábban (ééén? kunyerálni? ugyanmár!), hűvös eleganciával nézett rám: aggyá!
Persze nem volt nálam most semmi csak buksisimi, abból kapott néhányat. Tegnap különben is csúnyán viselkedett.
Ebéd után fogtam, és a sült csirkemelnek levettem a felét hogy azt majd ő kapja, a csontos részt pedig odadobtam a félősnek, aki kutya. Olyan kis boci festésű, a széltől is fosó, mindig a háttérben megbúvó kutya ő, aki azért már néha követni is szokott, igaz vagy 50m távolságot tartva.
Sajnos tegnap is hű volt önmagához, mert mire tétován odanyúlt volna, a macsek odaugrott és felkapta a cuccot. (A kutyának kb. kb 30 centit kellett megtennie, a cicmarek pedig másfél méterre volt, amikor az eset tényállása elkezdett fennforogni). Azután pedig már hiába mutogattam a kandúr úrnak az ő részét, az istennek nem engedte el másikat.
Kemény az élet a végeken...

Most pedig még egy meeting, aztán vacsora, aztán pakolni kellene, jajj csak azt ne kellene! Utálok pakolni. El is és be is. Látom már, hogy az utolsó pillanata fog halasztódni, inkább ücsörgök a bőrönd előtt. Pedig csak azt a pár mosásra leadott cuccot kellene visszarakni, meg a neszesszert, no és a dzsekit, nadrágot.
Aztán meg vasalni az utazós ingem. A fene a pofájukat, hogy a mosodában nem intéznek ilyet! Már kerülgettem a vasalót, sőt láttam embert is, amint használta, de eddig halasztódott a dolog (nem kis részben azért, mert úgy gondoltam hogy a gravitáció majd intézkedik, elvégre gyakorlatilag a harmadik naptól, ahogy visszajött mosásból, ott lóg a fogason).
Kemény az élet a végeken... vagy ezt mondtam már? :)




Múúúúzika!

2016. október 26., szerda

Vad on

Kávés tea, vagy teás leves, esetleg leveses kávé (vagy tea), ez itt a kérdés!
Merugye a policy, miszerint a kávésbögrét tilos elmosni érvényben van (tudják a takarítónők is), ellenben ezt használom mindenre. A tea/kávé csere nem zavar, azonban a gombakrém leves istentelen bevonatot képez, lenyalogatni nem nagyon lehet mindenütt, még nekem sem (ne felejtsük el, fél literes a bögre).
És akkor a megoldás: kólát neki, az elintéz mindent. Igaz, kicsit várni kell vele, de volt-nincs leveskebevonat. Hát így...

Munka...
Aszongya a papír, hogy client representative, magyarul ugye supervisor, mégmagyarabbul szupervájzor.
Érdekes kívülről nézni azt a munkát, amit több mint 30 éven át csináltam, végighaladva a törzsfejlődés egyre magasabbra ívelő útján.
Kezdetben vala a sötétség...
Na jó, annyira azért ne menjünk vissza, de a kezdetekben tényleg nem volt sok eszközünk, azok mellett pedig egy dologra támaszkodhattunk igazán, a térképekre. Ma egyszerűen rádobálja az ember egy tabletre a különböző rétegeket (pontokat, utakat, műholdképeket, bármit, amit fontosnak tart), aztán a hónalja alá csapja, majd kivágtat a pusztába. Ott aztán a GPS mindig mutatja hol áll épp, rajzolja szépen azt hogy merre halad, tudja zoom... ööö... nagyítani, kicsinyíteni ahogy épp az adott pillanat megkívánja, de a '80-as évek elején ez még nem így ment.
Hol volt akkor még nekünk a GPS, lézer, vagy az internet? Még a mesékben sem hallottunk ezekről, volt térkép és iránytű aztán halaggyunk. Na jó volt azért számológépünk is, olyan tekerős Facit. Ha előre tekertem a jobb oldali kart akkor összeadott, ha hátra tekertem akkor pedig kivont, illetve tudott egy részműveletet is végezni, ekkor egy másik karral feltolta az adott mező értékeit a felső sorba, majd onnan le lehetett hívni. Bonyásan hangzik, de ezzel elég gyorsan lehetett szintezést számolni, merugye ott csak összeadni és kivonni kellett.
Jéééé, találtam képet róla! :)



Azannya!!! Jönnek vissza az emlékek! Fedezzetek hátulról!!! Ahogy Cartman mondaná... :)
(És ezt a dögöt képesek voltunk kicipelni terepre (nem kellett hozzá elem, hihi), hogy ott az árnyékos Duna-parton dolgozzunk...)
Aztán volt PTK-1072-esünk is, ez már képes volt eltárolni programlépéseket, például ha jól emlékszem a hátrametszés kiszámításhoz 72 (vagy 74?) programlépést kellett bevinni, hogy aztán a végén csak a mérési eredményeket bepötyögve megkapjuk az álláspontunk koordinátáit.



Aztán megkerestük az irányt és uccu neki ott van észak, itt jönnek a tengerészak danoltuk, ha nem is szépen, de hangosan.



(Az olasz nem véletlenül van ám ott... de nem ám :))

Aztán jött az első teodolit, távmérővel, majd komplett munkaállomás, '87-ben 420ezer forintért vette a cég az első IBM PC-k darabját (most a telefonomnak kb. 800-szor nagyobb a memóriája, mint annak a gépnek a merevlemeze volt), majd a '90-es évek elején az első GPS a Leicától. Ekkor kezdtünk Tunéziában mocorogni, a sivatagban az első utat (kocsik taposta ösvény volt) úgy térképeztem föl, hogy a kocsiban figyeltem az iránytűm, lejegyeztem a haladás irányszögét, a sofőr pedig mindig bemondta a km óra állást, amikor új irányba fordultunk. Ezeket a szakaszokat aztán fölraktam a kapott 1920-as évekből származó térképre (a francia idegenlégió mérnök hadnagya készítette) és működött a dolog.
Később itt kaptuk meg az első kézi GPS-t is, Magellán volt a szentem és ha a lábamra ejtem, tuti leveri a nemlétező tyúkszemem.
Ha esetleg valaki van olyan elvetemült és a kezdetekről olvasna, a tunéziai buliról van itt valahol egy cikk, megkeresem. Persze akkor még nem vezettem naplót, de a Luxusautó magazin 2003-as decemberi számában megjelent ez, hát ha már lepötyögtem akkor legyen meg itt is...
Ééééés... itt van! De állj! Először használati utasítás, mert van ám ott sokminden, amolyan zsák az, ahova belehajigáltam sok régi kacatot, tehát csak óvatosan. Klikk a linkre, majd szaladás lefelé addig, amíg ezt a bejegyzést nem látod:
2005-10-26 19:27:17
Szóval, így kezdõdött...

No ez szól Tunéziáról, ha IDE kattintasz.
Nem nagy szám, de akkor az volt "az élet, a világmindenség, meg minden" (ha nem olvastad Adamstól, akkor ejjnyebejnye!!!)
Hogy azért fotók is legyenek abból az időszakból, idepöttyentek néhányat:



Diszpécserünkkel az egyik szállodában



A csapat. Úgy értem: "A" csapat...



Két Józsi és egy Gabi, valamint a tettrekész segéderők.



Olajfák hegyén. Ebédszünet.



Valami árnyék, ha már egysze 44 a fok.



December, fázósság, teve fesztivál Douz-ban.



No ezzel vittem be a népeket a Chott-ra



Játszani is engedd...



RayBan/Dzseki egy repülőgép hordozóról/Szovjet páncélos nadrág/Kamel bakancs/Motorola rádió/Wild munkaállomás/Mitsubishi telekjáróbusz/Magyar legény



LAPTOP!!!! Ez már valamikor '94 környéke lehet...



Hát így kezdődött, legalábbis a sivatagi kalandozás, aztán jött egy csomó afrikai, közelkeleti, ázsiai és egyéb ország, hogy most, mindezek után itt kuksoljak egy íróasztal mögött és ellenőrizzem azokat a munkákat, amelyeket nagy kedvvel végeztem én is, anno.
A dolog egyszerűbb mint gondoltam. Hiszen az emberben benne van minden pillanat és szinte még ki sem mondják, már látom hol sántít picit a dolog, mi az, amit el szeretnének tusolni, mi az ami nem olyan fényes, mint amilyennek látszik. De hogy is vághatnék ehhez morcos képet, amikor belül vigyorgok? Inkább segítem megoldani a problémákat, egyrészt mindenkinek ez a jó, másrészt abból úgyis tanulnak. (Ha mást nem is, azt biztosan hogy Isten szeme mindent lát, az enyém pedig mindent is :)).




Most pedig: Lazaaaaaa! :)

Dadindan

Pontosabban: DADINDAN ZÖVQ AL - olvasható a helyi Coca Cola feliratú palackon, ami a gugli fordítója szerint annyit tesz: élvezd az ízeket (vagy az ízek élvezete).
A dadindan az íz, a többi az élvezet.
Úgy tűnik nem csak Dave-nek (aki brit) tűnt föl az, hogy itt jobb a kóla mint otthon (én pl. az ukrán feketelöttyöt preferálom). Persze magyarázat akad erre is: az országok ízvilága alapján keverik ki a kólát. Namostakkor ezek alapján valami megkeseredett népnek nézik a magyart? Vagy hogy is van ez? Miért édesebb a miénk?

Ma az ablakból is jól látható, hogy fehér, tajtékos hullámoktól tarkított a tenger tó, nem tudnak kifutni a hajók. Emiatt aztán délben nagy a tömeg az ebédlőben, összefutok Tariellel a grúz navigátorral is: felállhatott a monitorok elől, nem dobozban kapja a menüt.
Visszafelé ballagva belefutok a fekete ördögbe, aki végre nevet kapott és így teljes jogú/rangú részévé vált ennek a lassan forgó világnak, persze láthatóan ez a legkevésbé sem érdekli őt, de azért mégis, na. Mától (a jó kis filmből -Tinker Tailor Soldier Spy- merítve) Tinker-nek hívjuk:



(Itt jegyzem meg, hogy tegnap este a vacsiből megmentett sült csirkemellet úgy pottyantotta a földre, mintha valami ehetetlen szart tettem volna a szájába és igaza is volt: én marha elfelejtettem lekapargatni rendesen a koriandert - hogy rogyassza rá az ég a firmamentumot, konyhakredencet -vagy bármit ami nagyot üt- arra az elvetemültre, aki ilyennel szórja be azt a finom husit! Ott a bűnös, jól látható (a kapirgálásom eredménytelensége ellenére is):



Az irodába visszatérve azért megnyugodtam, a mai torta látványa (íze!) kárpótolt mindenért :)





És most kis nyugtató: ZENE!



2016. október 22., szombat

Koriander

Brájen közelebb hajolt hozzájuk.
– Ti vagytok a Koriandert utálók pártja?
– A jó édes anyád! – felelte Redzs.
– Mi?
– Méghogy Koriandert utálók pártja?! Mi a Koriandert Utálók Szövetsége vagyunk. Méghogy Koriandert utálók pártja... hö!
– Én is csatlakozhatnék? – kérdezte Brájen szorongva.
– Nem. Kopj le! – mondta Redzs.
– Nem akarok ilyet árulni. Ez csak egy meló. Ugyanúgy utálom a koriandert, mint bárki más.
– Sssss! – intette le Frenszisz és rémülten körülnézett.
– Ez biztos? – kérdezte fojtott hangon Judit.
– Ó, holtbiztos – bizonygatta Brájen –, régóta utálom a koriandert.
Redzs egy pillanat alatt döntött. Tulajdonképpen tetszett neki a fiú lelkesedése. Elhatározta, hogy aláveti a mindent eldöntő, nagy próbának.
– Figyelj! – mondta jelentőségteljesen. – Ha csatlakozni akarsz a mozgalomhoz, tényleg utálnod kell a koriandert!
– Utálom – mondta Brájen.
Redzs úgy csapott le, mint a sas, amikor észreveszi áldozatát.
– Iiigen? És, mennyire?
– Nagyon! – felelte Brájen.
– Fel vagy véve – közölte a próba eredményét Redzs.




Akár így is elhangozhatott volna az a beszélgetés. Utálom a koriandert. A magvakat nem, azt imádom, de a levelét, na azt nagyon utálom. Már irakban is összefutottam azzal a szarral a finom kapros uborka/paradicsom/paprika salátában, csak nem nagyon tudtam beazonosítani, hogy mitől lesz hirtelen szappanízű az, ami előző nap még nagyon finom volt.
Hosszas megfigyelés után kiszúrtam, hogy valami apróra vágott, cakkos szélű, zöld levélszerűség lesz az ami megkeseríti az édes életet. Ott szerencsére csak a salátára szórták, itt Azerbajdzsánban viszont -még a viki is megemlíti-, mindenre.
Nem menekül sem saláta, sem hidegtál, sem sültcsirke, sem marhatokány, sem rizs, sem törtkrumpli, sem csirkeragu, rakják MINDENBE, bele/rá/alá/mögé/fölé hogy rohadna meg!
Valamelyik este is a kis étteremben, alig hogy lehuppantunk, már jött is a tulaj mosolyogva a bajsza alatt, saláta? Jó saláta (itt ugyi előtel az van, apetájzer vagy mi az ördög), a srácok kértek, legyen, mondtam megadóan én is, mert már akkor sejtettem és hát nem is csalódtam. Talán csak annyiban, hogy hiába kapartam le egy-egy uborkáról -mert ragaszkodó egy dög, azt meg kell adni-, az ugyanolyan broáf ízű maradt. Sóvárogva néztem ahogy nagyvidáman mindhárman belapátolták és enyhe szomorúság lengte körül a magamban, magamhoz intézett kérdést: és én miért nem?!
El nem tudom képzelni azt, hogy miért undorító az íze, de tuti valahova mélyre, messzire nyúlik a gyökere. Persze nem is fontos ez csak az, hogy amint megérzem a szájamban, vége a dalnak, lelki énem az égre emeli bánatos szemét és úgy kérdezi: már megint miért?!


Nnna! Már régóta ki akart jönni ez belőlem, hát kijött :)


Zene! :D



2016. október 21., péntek

Navigátorok


Merugye navigare necesse est vivere non est necesse...

No nem épp azokról lesz itt szó akik a teret hajlítva utaztatnak népeket, de a feladatuk itt is ugyanolyan fontos, a tengeri szeizmikus méréseknél. Persze másutt is, de mi most erről beszélünk.
A geofizikusok megálmodta érzékelő és forráspontokat meg kell találni a vízen, legyen éjszaka, vagy nappal, hiszen itt 24 órában megy a mérés. Fák, bokrok, utcasarkok nem jelzik a helyet, ez egyrészt hátrány, másrészt előny, mivel mehet az ember fia tökön paszulyon keresztül, toronyiránt ahova csak akar.
A GPS korában már nem kell sem fa, sem bokor, sem utcasarok ahhoz, hogy bárhova eljusson az ember, akár centiméteres pontossággal, így hát misem egyszerűbb, mint feltölteni a meglátogatandó helyek koordinátáit a kütyükbe és uccu neki ott van észak, ott jönnek a tengerészak. Szek.
Mert mi is kell ahhoz, hogy adatkota szerezzünk a mélyből? Úúúúúúgy van: vibrátor és geofon. Vagy robbantás és geofon. Persze léteznek más módszerek is (geoelektromos, gravitációs, ésatöbbi), de itt most a szeizmika tengeri (pontosabban sekélytengeri, part menti) kivitelezése folyik, kombinálva a szárazföldi résszel.
Az első lépés a hidrofonok tengerbe hajigálása, megfelelő négyzethálós rendszerben. Mindegyik tartalmaz kb. 30 napig elegendő élelmet (akksit), ismeri a pontos helyzetét (beépített GPS), kap a nyakába egy bóját, majd befogja az orrát és fejest ugrik a vízbe. A tengerfenéken csücsül és semmi más dolga nincs, mint fülelni. A felszínen a bólya mutatja a helyet ahol lapít, valamint annak a segítségével gyűjtik majd be úgy a 28. nap környékén.
Az érzékelő tehát a helyén, jöhet a robbantás. Persze nem a legcélravezetőbb módszer az, hogy dinamit rudakat hajigálunk a vízbe, van ennél olcsóbb és biztonságosabb módszer is: a levegő. Összesürítjűk, majd hirtelen kiengedjük, ekkor robbanásszerűen kitágul és jókorát odacsap a környezetének, ami jelen esetben víz. Lássunk egy ilyen pukkantó hajót:





A fotókon egy szervizelés céljából partra emelt hajót látunk, katamarán test, vízsugár hajtás, ezáltal egyrészt semmi vész ha akár homokpadra fut, másrészt roppant fordulékony. A hátsó részén húzódó fekete hernyó az ágyú (mit tegyünk, annak hívját) része, a hajó mögé engedik olyan 20-25 méterre, ott úszik és gyakorlatilag ő tartja a pukkantyút, amely a víz alá merül, hogy ott eregessen (mint férfiember a kádban, ahogy korábban szó volt róla).
Hatalmas kompresszor nyomja a fing alá valót, amely istenest durran a víz alatt és a keletkezett lökéshullám odakongat a tengerfenéknek. A többit minden, a blogon nevelkedett elvetemült tudja: a hullámok elindulnak a mélybe, a különböző rétegekről visszaverődnek, a hidrofonok csak erre várnak, veszik a jeleket és eltárolják.
A hajó odaúszik a következő meghatározott pozicióra, pukk és megy tovább a következőre, a következőre, a következőre, miközben alatta egymástól 400m-es sorok minden 50 méterében ott lapulnak a hidrofonok egy jó 500 négyzetkilométeres területen.
És akkor a navigátorok. Nem a hajókon ülnek, mint minden jólnevelt navigátor, hanem egy konténerben a szárazföldön és onnan irányítják, ellenőrzik a hajókat. Hálátlan feladat, a nap 24 órájában 12 órás váltásokkal odatapadni a képernyőkre, még az ebédet is eléjük rakják. Hogy budira hogyan? Titka van annak :D



Hát nem jobb dolgunk van nekünk, szárazföldi patkányoknak, amikor ilyen szép környezetben elinditjuk a korrekciós jeleket sugárzó rendszert (közismert nevén a base station-t, vagy ahogy otthon ismerik a refit), aztán szép napsütésben/kurva hideg, szeles esős napon (a megfelelő aláhúzandó) sétálgatunk?



Naugye!

Közben persze folyik a földi személyzet kiképzése, itt épp a nod-ok telepítését gyakorolták, miközben az egyik vibrátort tesztelték épp:



No és belefutottam... illetve a fekete ördög rohant oda hozzám, miközben a pillanatnyi kutya/róka egyensúlyt vizsgálgattam a senki földjén:



Aztán... ugyanitt mászkálva ebbe is belefutottam:



Most készíthette valaki, mert tegnap még nem volt itt, az tuti. Ház a kiskutyás mammának és a családnak. Hm.... vannak ilyen emberek, EMBEREK, csupa nagybetűvel...
Míg ott álltam, valamiért az a szöveg jutott eszembe, amelyet még '83-ban olvastam Baján. A nagy templom mögötti parókia homlokzatán látható, ha valaki a gugli street view-val odakocog és rázúmol, elolvashatja most is.
Emigyen szól:

"E PAPLAK LÁNGVÉSZI PORÁT SAJNÁLVA TEKINTÉK NAGY LELKEK, S AZT UJJÁ, S SZEBBÉ TENNI SIETTEK:
ÉRTÜK EZÉRT FORRÓ SZIV KÜLDI IMÁJÁT A ÚRNAK"

2016. október 19., szerda

Kor...

Ma az emlékezés napja van :)
Egy kép, egy link.

Akkor hát 2007. Akkortájt nyergeltem át Egyiptomból Algériába, az igazi sivatagba. Nem mintha Egyiptomban nem lett volna, de az komolytalannak tekinthető a Szahara algériai részéhez viszonyítva.



Munkahely:



És a bejegyzés, amely legközelebbi a mai naphoz:
Sivatag

A következő év 2008 lenne, de október közelében nem történt semmi (otthon vertem a vernivalót, full fizuért :)). Kicsivel korábban jártam Pakisztánban, akkor robbantotta föl egy idióta (tegyük hozzá, magával együtt) a Mariot hotelt (ez szerepel az Oszama elkapását feldolgozó filmben is). Közvetlen szomszédságában állt az az irodaépület, amelynek negyedik emeletét bérelte a cég. A teherautón 600 kilótól 2 tonnáig saccolt saccolt robbanóanyag mennyiség indult oszlásnak (típustól függő ugye, van amiből kevesebb is elég...) és szépen kisöpört mindent.

2009-ben is hasonló volt a helyzet, sőt, 2010-ben is, bár akkor szeptember elején épp Kurdisztánból tértem haza. Szerettem azt a helyet, nem csak az emberek miatt, de a 42 nap alatt leadott 25 kiló is teccett :). Hogy hogyan ment le? Egyszerűen, kis izelítő:
Kurdisztán

2011, Basra után kellemesen nyugodt ország, Marokkó jött:



A szobám ablakából csodás volt az Atlanti-óceán látványa, állandó zúgása (a motelt kibéreltük, itt volt az iroda és étterem is). A sivatagok után egyszerűen nem tudtam betelni vele:



Azért távolabb a parttól a mésodik project során történt ezmegaz:
Marokkó

Aztán jött 2012, közel egy év Afganisztánban. Imádtam :)



A mai napra két bejegyzés is esett anno, itt az egyik:
Afganisztán

2013-ban már Irak északi részén, Kurdisztánban szaladgáltunk újra, régi ismerősökkel új tájakon, közel a török határhoz:



Itt esett meg, épp a maival megegyező napon, az 500. bejegyzésem :)
Kurdisztán

Aztán 2014-ben az ISIS megtámadta Mosul-t, épp mellette dolgoztunk (volna), így hosszú időre leállt minden munka azon a részen, ezért aztán csak emlékeztünk:
Emlékek...

Majd jött 2015, itthoni munkák, kis etiópiai kiruccanással:
Ezmegaz

Aztán 2016, Németország, majd otthoni prüttyögés után itt esz a fene Azerbajdzsánban :)

Hááát... ez lett, pedig a korianderről szerettem volna írni, na majd máskor :)
Addig is: zene!



2016. október 18., kedd

Lufi in the sky

Neeeeeeeeem, ez NEM a beatles :)

Két róka futott át előttem az úton, balról jobbra haladtak és ha jól tévedek, ez kimeríti a feng shui valamiféle pozitív faszságát. A gyakorlatban -mint megtapasztaltam- annyit tesz, hogy eltűntek a kutyák. A fekete ördög este megjelent az ajtónknál, épp amikor a pizzafutár meghozta a margar(é/i/í)*tákat. Finom a pizza. Bárt tengerparti város és megveszek mindenféle halért, ha szóbahozom itt, akkor mindenki csak a fejét csóválja. Tegnap megpróbáltam rendelni, kétféle is szerepel a szórólapon, húzós árral, gondoltam csak jó kell hogy legyen akkor, de egyikből sem tudtak adni. Ezt isteni jelnek vettem, jöhetett megint a pizza. (A doboz elég vacak, snassz szürkésfehér karton, talán iskolások vágják ki kisollóval, vagy börtönben készül, semmi felirat rajta, ellenben ami belematerializálódik: finom (feltéve, ha nem kecskesajt kerül a séf kezeügyébe, mint pár napja. No az sem volt rossz, csak (ember/isten)*telenül sós)).
Visszafelé azért hoztam a virslit, mert ugye korahajnalban még nem fog úgy az agy és nem köti ösze a rókák jelenlétét a kutyák nemjelenlétével. Főleg úgy nem, hogy se tea, se kávé, csak kiugrik a tus alól, felkapja a padlóról azt amin épp átesett, belebambul a sötétbe, hagyja hogy vezesse a yellow brick road bazaltkaviccsal felszórt ösvény és aztán lassan, nagyon lassan -a reggeli hatására- beleszublimál a való világba.




(Ez? Ja ez csak egy kis eső a Szaharában, persze a táborig nem jutott el. És hogy miért szúrtam be ide? Ki tudja? Én nem.)

Tehát a virsli ott lapult a bal kezemben és lokátoroztam veszettül, de hiába, mert egy fia kutya nem sok, annyit sem láttam (pedig abból négy is szaladgál a környéken). Eltűnt a fekete ördög (bár az egész váratlanul szokott fölbukkanni), eltűnt a csapat, a mama a kicsikkel, a félénk fekete-fehér, mind eltűntek!
Valahol itt jártam az elmélkedésben, amikor egy újabb róka futott át előttem, jobbról balra (visszafelé mentem) és ekkor esett le a kockás magyar papírtantusz: rókavonulás van. A kutyák által hagyott légüres teret töltik föl épp, mert a világnak egyensúlyban kell lennie, különben borul a mutatvány minden szinten.

Aztán ezek hatására -míg bakancsom a sáros talajt tapodta- az futott át rajtam, hogy minden rendben van, még akkor is, ha ezt a minden rendben van-t egyesek kisajátítják és megpróbálják a többi emberlénybe tuszkolni még akkor is, amikor azoknál -tegyük hozzá egyelőre, mert még...- kurvára nincs rendben minden (persze rendben van, csak nem tudnak róla, azért a mert még...)

A Sanyi, az tudta:
Teljes bölcsesség a kőé s a meztelen léleké. A semit-sem-tudás azonos a mindent tudással.
Menj a fényhez, de ne kérdezz tőle semmit. Akinek nincs szüksége arra, hogy kérdezzen: közös a felelettel.
Mihelyt okosabb vagy bárkinél: ostobább vagy mindenkinél. Hogy okosabb legyen, ezt jogosan csak a mester teheti, aki”okosabb”-ságából eredő ostobaságával tisztában van s akinek részéről a tanítás alázat: a hallgató bölcset alárendeli a beszélő bolondnak.
Az igazság, mihelyt kimondtad: már nem igazság; legjobb esetben is csak gyarló megközelítése az igazságnak. A bölcs csak addig bölcs, ameddig hallgat; mihelyt megszólal, bolond, mert tápláló tudásának csak az emészthetetlen héját adhatja át."Ami ebbe a szerencsétlen héjba úgy-ahogy belefér: azt keresd, azt edd" - többet nem tehet.
Ha az igazságot akarod birtokolni, a tanításokat csak segítségül használhatod, önmagad mélyén kell rátalálnod.
Hallottátok? A Bölcs csak addig bölcs, amíg hallgat... Ez a sok majom meg harsányan pofáz és fossa a könyveket a saját igazságáról. Muhaha!!! :D
Óvakodjatok a hamis tanítóktól :)

Naszóval ezekről elmélkedtem vígan, míg ballagtam visszafelé a szemetelő (nagyanyám szerint ugye) esőben Szamarkand felé, az aranyúton.






* a megfelelő kiválasztandó

Zene! :))))))))))))))





(és mégegy, az útról :)))

2016. október 17., hétfő

Unalmas

Esik.
Már kezdünk hozzászokni, Robert beszerzett egy esernyőt is, reggelente azzal érkezik a meetingre. Nem mondja ugyan azt hogy mi van pupákok, de a boldog félmosoly amolyan angolosan hűvös eleganciával azért azt jelzi.
(Robert Németországból érkezett)
Persze reggelente csak szitál (vagy szemetel, ahogy nagyanyám mondotta volt) így igazán nem zavaró, különben is, az eső természetes dolog, mi a francé' kell nyakat behúzva elszaladni előle? Hülyék! :)
Reggel új hajók jelentek meg a kikötő előtt, bebocsájtásra várva:



Aztán reggeli után az iroda felé ballagva hozzám csapódott a fekete ördög (még nem adtam neki nevet), megint csak ott táncolt előttem, körülöttem, pedig a tegnap esti csirkecsontokon kívül ma csak simogatást kapott a vizes buksijára. Kevéssel is beéri, sosem követelőzik, ellenben a területen elszórtan tevékenykedő kóbor kutyák között rendet tart.
Aztán meg érti a csillag nyelvet, néha elbeszélgetünk. Gondolom erre nem sokan képesek itt, felteszem egy havi fizetésem egy törött sliccgomb ellenében, hogy nem sokan értenék pontosan, ha azt mondanám alsómagas hangon, hogy "csiamraada szaam sudat!". Ő érti.
Majd fotó is készül róla, ha a fények megfelelőek lesznek :)

Aztán a torta, ma előre szeleteltet kapott mindenki, ISTENI ahogy itt készítik, egyszerűen nem lehet rá mást mondani.



Most pedig, hajnali fél tíz és várunk a kick off meetingre, addig is a kedvenc rádióm szól, hallgassátok :)


http://www.goldmusic.hu


2016. október 15., szombat

Bud(i)ológia

Az ember sokmindenbe belefut külföldön (persze otthon is, csak az megszokott és nem nagyon figyelünk rá, gondolom én). Az egyik itt közismert (mármint a csapat által közismert, ejjnye hogy mindig magyaráznom köll) étterem/bár/teázó/vízipipázó mifene mellékhely.... ööö... inkább nevezzük másként, mert sosem tudom azt hogy kell az i vagy nem kell az i ebben a flancos magyar nyelvben. Tehát a köztudatban csak lépcsős étterem (az utcáról csak egy ajtót lát a gyanútlan szemlélődő és 38db lépcső visz föl az emeletre) budijáról van szó, annak is a használati utasításáról.
Úgy tűnik sokféle nép fordul meg itt, különböző kultúrák, mindnek el kell hát magyarázni azt, hogy mit szabad és mit nem egy ilyen helyen. Illemhelyen.
Misem egyszerűbb mint egy piktogram, az minden nyelven olvasható - gondolta a kitalálója. Persze az nem jutott eszébe, hogy miként értelmezi majd egy adott népcsoport, intellektus, intelligenciaszint, vagy a hétrőfös koponyányi monyók (ismertebb nevén a hétszünyű kapanyányi monyók). Akkor már a sápokai mönyőt se felejtsük ki.
Egy szónak is ezer a vége, avagy egy kép többet mond ezer egyvégű szónál, itten van a kérdéses dolog, csapjunk bele a lecsóba:



Az elsővel semmi gond, ülünk, egyenes derék, fej előre néz, kezek a térden. Persze ebbe is bele lehetne kötni, ugyanis angol (oppárdo: brit) tudósok szerint a legjobb a guggolós póz (nem véletlen), mert abban a testhelyzetben valami izom (vagy más) nem szorítja el a vastagbelet és a produktum könnyebben távozik.
(Hm... azt hiszem, hogy vizuális alkatoknak ez nem igazán lesz könnyű... én szóltam :))

A kettes képen szintén egy egyszerű dolgot láthatunk, állva nem szabad. A magyarázat ott keresendő, hogy egyrészt sörözés közben/után a kéz bizonytalan, mondhatni laza és így könnyen túlkompenzál, esetleg remegős és akkor még rátesz mindenre egy lapáttal, szóval a költő arra gondolhatott itt, hogy ne úsztassuk el a helyet, ne csesszünk ki azokkal, akik betartják az 1-es szabályt, avagy ismerős a mondóka:
Ha rövid a farkad,
közelebb kell állnod;
nem kell a vécéből
Balatont csinálnod.


A hármas képen bonyolódik a helyzet. Ne gyakoroljunk bűnbánatot. Van arra alkalamasabb hely is, bár a főleg muszlim lakta vidéken nem tudom hogyan néz ki egy gyóntató fülke a mecsetben, még sosem láttam olyat. Az is lehet, hogy az ő szolgálati szabályzatukban nincs is ilyesfajta dologra lehetőség: elcseszted, hát elcseszted.
A keresztény meg? Én vétkem én vétkem... ötmianyánknégyhiszekegy aztán fütyörészve távozik.
A másik értelmes magyarázat az lenne, hogy ne igyunk a csészéből, ez gondolom betévedt sivatagi népeket figyelmeztet valamilyen formában arra, hogy NE!
Persze arra is gondolhatunk, hogy ne okádjuk tele a budit, de ennek nem sok értelmét látom, mert mégis, hova máshova fordítson schillert az ember, ha épp arra támad ingerenciája irodalom ügyileg?

A következő teljesen egyértelmű: a kardashian család nőtagjai ne twerkeljenek itt, leeshetnek, beütik a térdüket, bevérzik, kész a baj!
(Különben sincs semmi keresnivalójuk a férfi budiban!)

Az ötös is egyértelmű, Baku ugye tengerparti város, naponta látok horgászokat a parton, ott megtehetik, itt ne tegyék. Úgy sem lesz kapás és csak foglalják a helyet az 1-es képen látható népektől. Persze ha azok, az 1-es képen látható népek nem húzzák le rendesen a poo-t, vagy akad közöttük tengeralattjárós hurka (mármint a poo-k között, többnyire a kukoricás pizza kreál ilyet) és nem tuszkolják a mélybe, akkor ki hibáztathatná a horgászokat? Ott valami úszik, fogjuk ki! Veszik elő a gilisztát és már lógatják is, kész a baj, mert az ajtó előtt a sörtől kialakult sor toporog és egyre idegesebb lesz. A többit el tudjuk képzelni :)

Számomra az utolsó, a hatos adta föl a leckét. Először is, ez most piszuoá(puha r, majdnem h), vagy felülnézet. Ámbár elvileg mindegy, úgy tűnik a dog style nem megengedett. Azt nem tudom hogy kinek kell elmagyarázni a nyilvánvaló tényt, miszerint fölfelé szarni nem lehet: minden visszapotyog, vagy csúszik.
Ha pedig a jelentése az, hogy a helyet nem szabad megjelölni.... hát... különben sem így szokta az ember fia, bár ha feltesszük azt a nem elhanyagolható (és bizonyított) tényt, miszerint sok sör után mindenkinek négykézláb biztosabb a járása (meg a nézése), akkor lehet valami ráció abban, hogy óva int minket a kis és nagydolog ilyesfajta elvégzésétől. Legyél ember, egyenesedj föl és ülj szépen. Szépen ül! :D

Ha valaki talál ésszerűbb magyarázatokat, ne tartsa magában, tanuljunk közösen!





Most pedig, múzika!

2016. október 14., péntek

Tegnap


Hm... nem értettem azt, hogy miért maradt meg pár fölvágott és sajt a reggelinél, hiszen kb. mindig ugyanazt pakolom a tálcára, két tükörtojást süttetek (néha a sonkás fölvágottat is bele, hogy valamiféle fake ham and eggs legyen, hamár, mint a korábbi fotón is látszik), hozzá jön 4 pirítós, valami fölvágott, sajt, újabban a kajszi jam is, emiatt aztán kettő kell a kis vajból is, két kis doboz gyümilé és egy banán.
Persze azt már régen megtanultam, hogy tök fölösleges a miérteket kutatni, hiszen úgyis a helyére kerül minden, az egész csak idő kérdése. Ezért aztán amikor az ebédlőt körülvevő gondosan nyírt, öntözött, gyönyörű pázsitot magam mögött hagyva kiléptem a kapun és elindultam a kaviccsal fölszórt ösvényen az iroda felé, meg sem lepődtem azon, amikor a senki földjén erre bukkantam:



Persze néha azért vigyorgok magamban az életen, vagy inkább a dolgain. Vagy méginkább azon, hogy miként pakolja elém a dolgait. vagy méginkábbinkább azon, hogy azt hiszi -mármint az élet- hogy nem látok át a dolgain :D Szeretem azt, ahogy értelmet nyer minden...
Egyszóval óvatosan közelebb léptem és megkapta a cuccokat a zsebemből, a filozófiai részén a dolognak pedig gondolkodjon tovább az, aki nem tudja mi is az a 42 :)

Lucy in the sky with diamonds*

Aztán kirontottunk, persze sokminden már nem történik, de jól mutat a jelentésben: "visiting RTK crew on the field", emellett pedig kihasználtuk a napsugaras napot, beugrottunk a plázson még nyitvatartó egyetlen étterembe (peeersze, kaja is van, bármikor... hal is, hogyne... steak, sure.... de azért szóljunk oda előtte). Kortyolgattuk a teát, amelybe valamiféle szárított mentalevél is került:



Kiültünk a teraszra, napszemüveg mögül pihentettük szemünk az elhagyatott parton, csend vett körül minket (egy távoli asztalnál egy pár ebédelt épp az árnyékban, halkan), béke, nyugalom...



Aztán aztán lett, visszafelé még beugrottunk a tandori kenyereshez, aki mint tudjuk egyben csirkés is, no de most derült ki az, hogy egymás mellett űzi az ipart két család. A sofőröm az elsőnél állt most meg, kiugrottam és válogattunk a kenyérkék között, ki is néztem egyet, határozottan ráböktem (számomra tökegyforma volt mindegyik), de ekkor már a másik mammánál integetett a sofőröm. Az én mammám pedig csalódott képpel mutatta, hogy menjek csak.



Na azt már nem, kifizettem az 50 kopeket becsomagolta a pravdába (persze nincs már pravda, de újságpapír az van még) a kenyerem és akkor ballagtam át a másik sütödéhez és vettem ott is egy kenyérkét. Elfogy az (egyrészt, aztán meg... (másrészt).
Még beugrottunk az egyik szupermarketbe (tényleg az, olyan tesco szerű, csak kisebb) és vettem isteni füstölt halat (legalábbis akkor azt hittem) és sajtkrémet (arról is azt hittem), és nápolyit (na ez bejött, főleg az a mogyorós feltét, jahajj!):



Visszafelé a városban fönnforgás volt, a sofőr tört angolsággal valamiféle évfordulós dologról beszélt, ami összefügg(het) a ramadannal (ne feledjük, nagyjából muszlim ország ez azért), az imagarázs megtelt, előtte is nagy tömeg állt, sőt az utca is tele volt és még mindig láttuk, ahogy arra tartanak minden irányból. Férfiak kisgyerekeket cipelve csak az isten tudja milyen messziről, nők fekete ruhában, ünnepélyesen.
Az irodában láttam, hogy a torta sem maradt el, ma -bár Robert lett volna a soros- Paul hozott egyet.
Aztán este pizzát rendeltem és míg a napi adatokra vártam, a megvacsi végrehajtódott (ki az ördög tud várni, ha friss a cucc, amit biciklis futár hozott, még a teakonyháig sem jut el az ember ilyen esetben).



* Semmi, semmi, csak épp megszólalt a rádióban.

És akkor még egyszer utoljára gondoljunk a nyárra, ha már az ősz kopogtat :)

2016. október 12., szerda

Tortásos

Esik.
Nem sok köze van esőistenhez, Mexikó siratásához pedig még annyi sincs, de esik.
Határozottan.
Kitartóan.
Ébredezés közben azt hittem, hogy a szomszédban tusol valaki, de négy perc után gyanússá vált: miért nem akarja abbahagyni?
Aztán kitártam az ablakot és igen, nedves a kavics, a reflektor előtt pedig szépen látszott a szakadó eső kis részlete. A többit el tudtam képzelni, így ma a kapucnis túradzseki került elő a bőröndből (kipakolni???? ugyanmár, csak 30 napra jöttem), az valamennyire vízálló is.
Kopogott a kapucnin, miközben a reggel 6-os meetingre tartottam, kopogott amikor az ebédlő felé (most reggeliző) tartottam és kopogott visszafelé az úton. A napkeltét kihagytam, a felhők mögött most is gyönyörű, tudom.

A reggelinél ma kajszi jam is került a két tükörtojás, sonkás felvágott, sajt és a négy darab vajas pirítós mellé, így aztán meglehetős logisztikai számításokat végeztem a tükörtojás alatt azügyben, hogy két pirítós maradjon. A feladatot sikerrel teljesítettem és jelentem, a jam isteni! nem az az otthoni boltokban kapható zselatinos szar, hanem IGAZI békebeli lekvár, kis barack darabkákkal. (Mmmmm... anyám a tűzön lassan buggyanó, lebőrözött és félbevágott dzsemje, ami folyós volt a fél barackok között... vajjal, kaláccsal és kakaóval volt az igazi, a vasárnapi lassú reggeleken.
Az hűtőben még ott vigyorgott a két tegnapi torta maradványa:



Garfieldre gondoltam... meg kellene kommandózni a hűtőt...
BANZÁÁÁÁÁÁJ!!! Nem ejtünk foglyokat!!!!

Nem tudom ez a tortaimádat hova gyökeredzik, két angol és egy német alkotja most az internacionálét irodaügyileg és az a szabály, hogy aki kimegy terepre, hoz tortát. Vagy nem megy ki terepre csak elslattyog a közeli cukrászdába (ah.... micsoda előny ez a sivataghoz képest... kár hogy ezzel ki is merül minden) és onnan hoz tortát. A nap itt torta nélkül olyan, mint öööö... öö... mint ööö... igen.
Itt egy korábbi:



A mai pedig már tegnap körvonalazódott: gyümitorta lesz :)

Még esik, de ki kell kukkantani és az egymásra dobált házak, kerítésként szolgáló falak, gödrösre taposott földutak között keresni kell olyan helyet, ami a minimális erővel dolgozó szóló vibrátor számára alkalmas lesz, a biztonsági távolság 10m.
Most tehát várom a kocsit, addig feltolom a telefonra a térképet a navigáláshoz (mögötte lapít a műholdfotó) és a CarryMap-et használva elkalandozunk keletre.

Addig is, zene! :)



2016. október 9., vasárnap

Wind is changing

Próbáltatok forró teát inni hidegben, miközben szemüveggel az orrotokon épp a reggeli lapokat pörgetnétek át? Nem megy :)
Hogy ez fizika, kémia, Mörfi, esetleg nem evilági dolog, nem számít.
Ami számít az az, hogy ma október 9-e van, és ez is csak azért számít, mert fontos nap. Azt még nem tudom megmondani hogy a múltban volt fontos, ma válik fontossá, vagy majd a távoli jövőben. De emlékezzünk rá, abból baj nem lehet :)
Hűvösödik, a reggeli enyhe szél meglehetősen erősödik. Bár a mítingen 8knot-ot említettek a 23 fok mellé, a tó (tenger) meglehetős hullámzásba kezdett, valahogy úgy mint a Solaris felszíne, Lem regényében. (Egyszer megpróbáltam megnézni az amerikai verziót, de inkább letettem róla)
Mire végeztem a reggelivel (pöti manzsé, ahogy a művelt orosz mondaná, ha tudna franciául)...



... és végignéztem, ahogy a nap -ma mint egy nagy vörös gumilabda- felugrik a felhősávok tarkította égre, már elég erős volt a szél ahhoz, hogy fölhúzzam a zippzárat a dzsekimen. A felhők is valami újat jelentettek, hiszen eddig makulátlan ég, legfeljebb kis, tovatűnő pamacsok jellemezték az eget. Még a fölöttem elhúzó hatalmas, négy hajtóműves Dzsambó is párafoltok között közeledett, majd fölöttem dőlt be balra és indult délkelet felé, talán Szingapúr lesz a cél.

A Kikötőbe megérkeztek a vibrók, becsületes nevük univibe, mert kb. fele akkorák csak mint a normál gépek, így a városi mérésre alkalmasabbak. Persze még így is lesz néhány olyan terület, ahol a 4-es csoportból csak kettő dolgozhat a pontokon (sőt olyan is lesz ahol csak egy), azok is sok esetben low force-ot használva. (Namerugye az erő nem csak Yodával van ám, hanem velünk is: a vibrók képesek összedönteni házakat, falakat úgy, hogy hozzá sem érnek. Csak toppantanak.)



Persze az még odébb van, egyelőre a srácok GPS-szel végigjárják az útvonalakat és rögzítik azokat, amelyek elég szélesek ahhoz, hogy majd a vibrók átgurulhassanak egyik pontról a másikra. Gyakorlatilag az összes geofon és vibrópont bemérve, kivéve azt a harmincegynéhányat a parti őrség egyelőre bevehetetlennek tűnő kerítésén túl. A permit részleg már dolgozik az ügyön, útlevélmásolatok leadva :)

Most pedig:
kez
dőd
jék
a
nap.

Tortával :)







Mellé:
zene! :D

2016. október 8., szombat

Felelős vagy a rókádért

Mint rendesen, ha új helyre visz a sors akkor az első szó amit megkérdezek, az a köszönöm. Na ez itt nem könnyű, mert ugyan írva vagyon, hogy "çox sağ ol", de a kiejtése firnyákos, talán a cok ságol áll hozzá legközelebb, de ez azért nem ennyire egyszerű. Szerencsére sokan beszélik még az oroszt, na és a török tesekür is érthető számukra.
Aztán kaptunk pöpec lábtörlőt, mert a szobák és az irodák padlószőnyegesek, ne hozzuk be a port és -majd hétfőtől, ha minden meteurológusok anyja igazat mond- a sarat. Ha a szám az árat jelöli (1 minat 60 kopek), akkor egy kefe durván kéccá'negyvenre jön ki, kici óccó. Nem utolsó szempont az sem, hogy működik. Legalábbis a porral megbirkózik most, a sár az más tészta lesz. Már elképzeltem lelki szemeimmel, hogy miféle kefetisztító kefére lesz szükség, de gyorsan elhessegettem a gondolatot, francot érdekli a jövő. Jó lesz és kész :D
(Hopp, most kezdődik az
And here's to you, Mrs. Robinson,
Jesus loves you more than you will know.

mert közben a Gold rádió szól a netről)
(Előtte -most realizálódott csak- a Doors volt az)

Naszóval a kefe:



(Gold:
But now these days are gone,
I'm not so self assured
Now I find I've changed my mind and opened up the doors
)
A reggeli után (előtte meeting a geodéziánál) mindig lesétálok a partra, annyira szép a napkelte hogy nem hagynám ki, ráadásul nincs hova sietni. Narancsba borul minden, egyre narancsabb narancsba, narancshídat épít a nap, aztán felemelkedik a horizont fölé, majd eltűnik egy narancsrobbanásban, de a szilánkjai szerterepülve megfestik a felhőket, a kikötőt, a távoli házak ablakait, a bakancsom. Ezután már nem lehet bűntetlenül belenézni, így hát elindulok vissza az iroda felé (magyarul staff house).
A bejárata előtt lapul a korábban említett cipőtisztító, mindig becsülettel használom és közben lelkem valamelyik része lassan csóválja lelkem valamelyik fejét, enyhe (hoppá, ez a Taurus - A lány, akire szerelemmel nézhetek) -vagy inkább bágyadt- mosollyal arcán: még ilyet... :)
No és ekkor, út közben szoktam találkozni a rókámmal azon a részen, ahol a kásás talajon csenevész, térdig érő bokorszerű izék nőnek.



Néha balról vág át előttem, néha jobbról, de ma megállt, amikor a reggeliről neki organizált parizerszerűséget megkapta. Valamit cipelt épp a szájában
(God is gonna shake His mighty head
He'll either say I'm pleased where man has been
Or tear it down, and start again
)
de letette, aztán tácolt kicsit körülöttem. Néha követni szokott 5-6 méterre, néha körbejár, mondja és mondja a maga nyelvén, én pedig hallgatom az enyémen. Értjük egymást...
Tudjuk, hogy ki kell használnuk minden pillanatot, hiszen... tudjuk.
(Every time I make a move, she tells me no
Every time I make a move, she tells me no
Every time I make a move, she tells me no
Every time I make a move, she tells me no
)








Megszelidített...

2016. október 6., csütörtök

35.

"De hát mi egyéb is történhetett volna? Hogy a Korai Embernek nem akadt jobb dolga, mint hogy szabad idejében egy vadmacskára meregesse a szemét, s rájöjjön arra, hogy ez a lapos fejű, sárga szemű, köpködő istenverése volt pont az, amire a barlangnak szüksége volt?"
Terry Pratchett: Az igazi macska

Nem olvastad? Akkor nincs is macskád. Nekünk itt három is van, ez egyik, az becsülettel végigüli a reggel 6 órai mítinget:



A másik kettő az ebédlő lépcsőjének párkányán grasszál.a befelé tartókra ügyet sem vetnek, azonban mindenkire rákiabálnak, ha kifelé jön. Tegnap nem figyeltem és májkrém helyett majdnem mustárt kaptak, azt hiszem lett volna meglepetés :)
És hogy honnan a 35?
Én lettem a 35., ugyanis ennyi nemzet képviseli magát ezen a munkán, melynek nagy része a tengeren folyik, jó ha egytizede esik szárazföldre. Ami nem is olyan nagy hátrány, mivel szinte minden talpalatnyi földön házak állnak, vagy olyan fal veszi körül azokat, hogy a vibró nem fér be a kapun, vagy gázvezetékek húzódnak mindenfel a föld felett és a föld alatt.
Itt pl. az egyik indonéziából idekerült geodéta mér be egy geofon pontot, ahova majd egy nod kerül, mivel vezeték nélküli az egész terület.



Leássák a kisfickót, nem a pirosruhásat, hanem egy kis szürke hengert:



... aztán az ott csücsül addig, amíg a mérés tart, vagy 28 napig, mivel kb. 30-32 napot bír ki az akksija. Ezalatt az idő alatt szorgosan gyűjtögeti az adatokat, amit aztán megfelelő helyen kiolvasnak.



Azért sokat segít a tengeri mérés is, a sok háztól lehetetlen vibró poziciókat a vízen durrantják meg. Ehhez pukkantó hajókat használnak, sűrített levegővel ütnek rá a vízre hirtelen, gyakorlatilag olyan ez -hátha van itt vizuális alkat is- mint amikor belefingunk a kádba. Jó, tudom, nők ilyet nem tesznek, kérdezzenek hát meg egy férfiembert a közelükben a hogysmintről :)
Itt épp kivonulnak a fiúk a vízre:





Egy szónak is száz a vége, zene! :)