A nagy panoráma ablakon kitekintve látom, hogy esik. Egyszer pár napja egyik este már szemerkélt pár csepp, de ez az első nap itt, hogy esik. Nem nagyon, de olyan esőszerűen nedvesíti az aszfaltot és a Tétizenhatos tejeskocsit ott, a túloldalon (nem is mondtam, pár napja a Tétizennyolcas elment, helyére került a Tétizenhatos, most az vigyáz ránk).
Szóval esik... Eső. Kedvem lenne kiállni alá, csak ugye előbb még a pöti manzsé...
Ma 3 perces főtt tojglit választottam, szeretem azt, amikor a sárgája kicsit töttyen. Pár napja nem tudom mi történhetett, de az összes tojás - beleértve az öt perceseket is - megrepedt, megtört, mintha valaki hasra esett volna a szállítmánnyal a konyhából kifelé jövet, és ha már, akkor az épen maradottakat is összetörte azzal a lássukurammiremegyünkketten attitűddel (na, azt megint egy olyan nem tudom mit jelent szó, de valahogy ide kérte magát, minek ellenkezzek?).
Belépve az irodába az ember barátja fogad, aki jelen esetben nem kutya. Ott tornyosul a sarokban és dolgozik kora reggeltől hajnalig.
Hiába járunk az októberben, itt bizony még a légkondi az ember legjobb barátja. Ha csak 5 percet áll, már gyöngyök jelennek meg az emberfia orra alatt, apró, kerek kis gyémántgyöngyök, magunk termelte alapanyagból.
Egy hete, vagy hogy, kiszállt belőle a mágikus füst (minden elektromos kütyü azzal megy mint tudjuk, persze csak addig, amíg az benne leledzik ugye) és két napon át nélkülöztük a munkáját. Az ebédlőben ott zúgott ugyan a sarokban egy másik, de hiába tártuk ki az ajtót és tessékeltük volna befelé, az istennek nem akart bejönni a hideg. A hatalmas ablaktáblák pedig nem nyithatók: sakk-matt. Jobb híjján gyártottuk a gyémánt gyöngyöket.
Aztán az elmaradhatatlan reggeli kávé (mogyórókrémmel, mert bűnözés: on).
Holnap lesz a negyvenedik napja, hogy távol otthontól, megrekedtem a vékony falú, karcsú, bár alul totyakos teáspoharak, a kebabok és a gunájdenek között.
Trimble az amivel ébredek és amivel ébredek az a trimble. R6-os és R8-as, hozzájuk TSC2 dukál. Persze Leicákkal is tolták a fiúk egy darabig, de azok kőcsönbe voltak csak, mentek vissza a gazdához.
Kitűztünk 24078 geofonpontot, ha ezt megszorozzuk 50-nel akkor méterben megkapjuk azt, hogy mennyit gyalogolt az átlagosan 4 geodéta brigád (plusz ugye a vonalváltások 200 métere). Most 17127 lelőtt vibrópontnál járunk, ezt is meg kell szorozni 50-nel, hogy távolsággá alakuljon. Ellenben ha - mondjuk - 150-nel szorozzuk meg, akkor pedig az jön ki, hogy mi pénzt hoztak a konyhára. Dollárban.
Egyelőre a "pamuk" mezők jelentenek némi fájást a segg tájékon (már ha angolra váltunk):
Na, miből készül a pamuk gatya? Ebből:
Szerencsére a nyugati terület nagy-nagy földbirtokosa rájött arra, hogy az első betakarítás utáni gyengébb minőségű cucc letaposásáért is ugyanannyit fizetünk, mint amennyit a jó minőségűért kapna, így nagylelkűen beengedett minket: menjetek, csináljátok. Ugye milyen hasznos a matek?
A Tigristől délre elterülő pamuk mezőket azonban ki kell kerülnünk, szerencsénkre ott több volt a kukorica, amit mégszerencsésségességünkre már learattak.
A Tigris.
Egészen szelíd kis folyó itt még, Bismiltől kissé nyugatabbra folyik bele a terítésbe és vágja ketté a vibrátor csoportjainkat, enyhén délkeletre tartva a város alatt már ki is lép és magunkra hagy (Google fotó, előző bejegyzésben akad saját is :)).
Amikor 2004-ben Batmanban dolgozgattunk, ellátogattunk Hasankefre (vagy be), amiről tudjuk, hogy mostanság víz alá kerül(t) a duzzasztógát miatt.
Szép volt pedig, mondhatni: ember alkotta...
Aztán az Eufrátesz gyors folyású mélykék víze, amelyben '97-ben mostuk az ebédhez kapott zöldségeket, Szíriában. Erről csak fotóim vannak, hol volt még digitális cucc akkor.
És ez a két folyó ott szaladt össze Irakban 2011-ben Basrától nem messze, a Shatt al-Arab-nak nevezett területen.
Akkortájt az első két hétben minden nap átkeltünk rajta, majd kiköltöztünk a táborba és többé nem láttuk. Arról a napról itten írtamvolt:
http://mayree-uh-uh.blogspot.com/2011/01/kedd.html
Most pedig... dreaming... Dreaming is free...
Back to work! Akarom mondani...iző :)
Amikor az ember elhajítva minden, a munka frontján épp használt eszközét fölugrik és meglódul a lift felé, hogy a szobájának mellékrészét alkotó szentélyben letudja a tegnapi chili party járulékos hatásait és az ajtóba dugva nem működik a kártyája, az egy dolog.
Az idő szorít, a zárba löködéses taktika - amit egyszer még a kezdetekkor megmutatott a recepciós - most nem válik be, mert az ajtó ugyan érzékeli a kártyát, de pirosat mutat a szemafor.
Be a liftbe, le 6 (7)* emeletet, mosoly a recepciósnak, az programoz, újraír, miegymás, irány a lift.
Persze most már majdhogynem manöken járással, amit nem tudom ki a fene talált ki, de tuti hasmenése volt közben. Különben mi más értelme lenne egymás elé dobálni a lábakat, aztán összeszorított seggel kerülgetni a ballal a jobbat, a jobbal a balt, hogy nehogy hasra essünk?
6 (7) emelet fel, mit látok? Az ajtó tárva nyitva, futás! Ahogy csuknám az ajtót és oldanám az övet, kopognak. A semmiből előkerült egy colos fickó és csodálkozó tekintetemre párszor elismetli:
- Clinic... clinic...
A műtősruhája (világoskék) megzavar, de azért leesik egy idő után, hogy "cleaning" akar az lenni, épp takarítanának. Kérek öt percet, ajtó be, gatya le, bumm, jajj, nohát!
Aztán... 6 (7) emelet le, majd most már előkelő járással el a recepció előtt, át az ebédlőn és be az asztal mögé.
Teszt:
Aki felismer legalább egy dolgot, az olvas.
Aki legalább kettőt, az ért.
Aki legalább hármat, az túl sokat tud.
Aki pedig azt is tudja, hogy mibe van ez beszerelve, az minimum vibrátor sofőr :D
Most pedig: EBÉÉÉÉÉÉÉD!
Aztán vacsora és az asztalom majdnem olyan mint reggel, csak most már tea az, amit kortyolgatok a garminok töltése közben.
Aztán...
Egy lány, egy szépszemű... aki a világ legszebb nevetésével díjazza azt, amikor a macska a fejemre kerül a cseten. No és amikor végzek itt mindennel, akkor Diablót játszik velem. HC-n, csakis!
(Amikor még csak ismerkedtünk és egymástól távol, a neten játszottunk, akkor nem tudtam azt, hogy miért szaladgál néha összevissza. Gondoltam azért mert új neki a dolog, no és hogy lányból van.
Aztán egyszer kiderült, hogy akkor még egér nélkül, a tapipadon csúszkáló ujjal tolta... hááát, respect :))
* 6 (7) emelet: korábban napi tréning gyanánt megmásztam a lépcsőket, de úgy a 3. vagy 4. emelet tájékán mindig gyanús lett, hogy itt valami nem stimmel. Ugye az ember nagy lelkesen nekivág, mi az a 6 szint, egy forduló az emeletek között, cake. Fönt azért kissé lihegősen lehet csak venni a levegőt, hiába na, a magasság, légszomj, ezek mind ismerős dolgok az Everest, vagy K2 mászók számára.
Azonban valami rezgést éreztem úgy a negyedik napon az erőben: nem létezik hogy ne lenne valami titok. Így aztán legközelebb nagyon figyeltem és hoppá! Ezek beiktattak egy nulladik emeletet is! Ott lapulnak a 90-es szobák. Fasza.
Úgy döntöttem, többé nem gyalogolok, mert a 6 az legyen a pokolban is 6!
Zene!
