Avagy minden végnek van kezdete.
Délelőtt még Budapest, ahonnan lezuhintottuk magunkat a zalai Sztupa környékére és már neki is ugrott a banda az új projectnek.
Itt kezdünk!
Feladat: az alattunk húzódó rétegek feltérképezése egy patakmederben.
Szerencsére a patak nem széles, emellett egy víznyelőben végzi, vagyis száraz az egész völgy, autózhatunk szabadon.
De mint tudjuk, az egerek és emberek legnagyobb tervei rendszerint füstbe mennek.
Itt sem történt másként...
Nap 2.
Elakadunk.
Kétszer.
Az első nem volt vészes, egyszerűen az országúti gumi nem alkalmas patakon settenkedő üzemmódban való átkelésre.
Segond: tolókötél az elejére (és egy másik autó) és már ki is ugrattam a sárból a gépierejű járművet.
Az egyik fotón látszik a kis csermely (karika) és az őt magába fogadó víznyelő (nyíl):
Aztán szorgoskodni kezdtünk volna, de úgy tűnit, hogy ezzel az eső is így volt: egyszerre kezdtük teríteni az első mérési vonalat, ő pedig rákezdte a maga egyszerűségében. Áztunk mint a verebek.
Ezzel nem is lett volna gond, mert vízállók vagyunk:
Na de a talaj... hát az nyelte amíg bírta, de lassan egyre kétségesebbé vált az, hogy innen kijutunk.
Most jön a reklám szlogen, vagy mi az ördög: Úgy is lett!
Mindkét autó elakadt, a Ranger kicsit vonszolta magát fától fáig a csörlőjével, de elfogytak a fák.
Ilyen esetben a protokol: hívjuk a Szabadeurópa rádiót és helikopteres mentést kértünk.
De csak egy traktor érkezett az alkonyatban, annak is örült az úri nép!
Nap 3.
Na majd most megmutatjuk!
Felszereltük a terepgumikat, nehogymár utunkat állja holmi kis patak!
Hoppá! Nem nyel a víznyelő? A völgyet feltölti a patak?
Nem állít ez sem meg minket, folytattuk a munkát.
De ha Zala, akkor egyéb veszély (ez még csak gombostűfejnyinél alig nagyobb):
Nap 4.
Tesszük a dolgunk
Csendélet mérés közben:
És egy szikla felettünk:
Kőember:
Ó! És mindenütt medvehagymamezők!
Estére isteni tejszínes-pulykamelles raguba került rengeteg, de a reggeli rántották és omlettek egyik alkotóelemeivé is váltak a napközben szedett friss levelek:
Nap 5.
A
Erre ébredni április 3-án?
Nem jó jel... Nagyon nem jó jel...
Be a mederbe!
Mérünk.
Mert ahogy James Elroy Flecker írta a Hassan-ban:
"Hófödte bérc, bősz tenger meg nem állít..."
És tényleg! Délutánra elolvadt minden, nyoma sem maradt a reggeli hónak:
Nap 6.
Csak az a hólé, csak az ne lenne...
Ugyan a hó elolvadt, de a környező dombokról, sziklákról folyamatosan érkezik az utánpótlás a patakunkba. Bár találtunk egy második víznyelőt is (sőt, harmadikat is), sajnos szép kis tó képződött a mérési terület közepén is, melyet egy újabb, a hóléből született kis patak is táplálni kezdett.
Bár ragyogó napsütésben folyt a munka, a víz mindenütt utunkat állta.
A mérésvezető Úr telefonál, mögötte a tó:
---------------------
Breaking News!
vasárnap
Barlangban rekedt egy ember.
Búvár.
hétfő
Mi itt szeizmikázunk Zalában és jön a hívás: rakjuk össze a felszerelést a cuccainkból azért, hogy ott fent északon segíteni tudjanak, a kocsi úton van felénk.
Mérőműszer, kábelek, elektródák, laptop, GPS, és egy csomó más szükséges anyag pakolódik át, és már indul is a sofőr.
---------------------
Estefelé sikerült a Sztupához is feljutni, ha már egyszer itt vagyunk, használjuk ki az alkalmat. Még talán ima is lesz...
Nap 7.
Nyugaton a helyzet változatlan...
És jött a drónunk is:
(Feldolgozás közben a medrünk:)
Aztán este lett, vége lett...
Zenebona!
