2009. december 6., vasárnap

Napló

2009/10/03, Algéria, konténertábor valahol a Szaharában.

Raktam magozott nyers uborka félkarikákat, paradicsom szeleteket, hagymakarikákat, salátát, karikázott zöldpaprikát, aztán beborítottam két szedőkanálnyi rizzsel és ráraktam beef pie-ból (ezt semmi kedvem körbeírni, lefordítani pedig baromság) egy kockányit és leültem egyetlen apró, tömzsi, szakálas, alig beszélni angolt és mindig csendesen mosolygó, arab geofizikusunkkal szemben.
Ő már majdnem befejezte, egy falat pulykasültet és uborkát láttam a tányérján, mellette egy körte és egy banán.
Megsóztam és borsoztam a mindenséget a tányéromon.
Megkérdezte, hogy olvastam-e egy, a zajtól nem értettem nevű író könyvét.
Merugye az ebédlő konténerben a népek zsibongtak, a légkondi felettünk zúgott, a pincér csörömpölt a tálalónál, én pedig befelé figyeltem arra, hogy mivel is kezdjem az ebédszertartást, tehát az író nevének nem értése érthető volt. Na és az elkapott pár szó - miszerint korán, biblia, vallás, isten, evolúció - is bizonyossá tette azt, hogy nem kell rákérdeznem az író nevére, tuti hogy nem olvastam a könyvét.
Töltött magának a kólából.
Azt mondta megvan neki könyvben is és pdf-ben is, melyiket szeretném?
Enni kezdtem, így a pdf-et választottam, mert azt tele pofával is majdnem ki lehet ejteni, de ő a könyvet javasolta és a zajban mutatta is két tenyeréből alkotott táblákkal azt, hogy hogyan tudom majd széthajtani és mennyivel jobb úgy olvasni.
Ráhagytam.
Szólt valamit a pincérnek, mivel csak egy ujjnyi kóla maradt az üvegben, majd felállt és a tálalóból hozott nekem egy műanyag poharat.
Azt mondta, hogy nagyon érdekes könyv és el kell olvasnom.
Arra gondoltam, hogy tudja, üveg pohárból nem vagyok hajlandó inni.
A pincér letette a kólát, ő pedig megköszönte: száhá!
Megkérdezte, hogy tudom-e, a máltaiak is így köszönnek búcsút és mivel a máltaiak sok arab szót használnak, így ők is használatba vették ezt az arab kifejezést. Persze máltaiul ez annyit tesz: viszlát.
Mármint az öregúr szerint.
Letekertem a kupakot és feltöltöttem a poharát, majd az enyémet, közben egyszerre vágtam csodálkozó és elismerõ pofát.
Megkérdeztem, hogy a barraka laufik mit is jelent konkrétan, mert nagyjából tudtam (még Tunéziában tanultam sok évvel ezelőtt), hogy amolyan isten áldja-szerűség. Ő pedig azt mondta: benediction és hosszú ideig forgattam magamban a gondolatot ismerve (vagy nem ismerve) angol tudását, hogy miért éppen ezt a szót használja.
Először hallottam ezt a fordítást.

Nem is olyan régen történt az, hogy megtudtam, én egész addigi életem során a rossz végétől kezdve bontottam meg és kezdtem enni a banánt.
Azóta nem teszem.
De ma felmerült bennem, miközben a kezembe vettem egyet, vajon tényleg ez a jó vége?
Óvakodjatok a hamis tanítóktól.



P.s.:
Levelet katam tőle egy hét múlva:

Dear Joe

Pleased to get in touch with you. I wish you good times in crew with
lot of fun. I am on vacation til 26th of October.
I have always been attracted by person like you who has a human
dimension and exceptional qualities as modesty and kind to people.
Thank you
Take care of yourself
Best regards
Abdelkader



A könyv pedig:

Szerelem

- Ide figyelj... - kezdte - még valamit... Mondd, én... nagyon hasonlítok... hozzá?
- Nagyon hasonlítottál, de most már nemtudom - feleltem.
- Hogyhogy...?
Fölkelt a padlóról, és rám nyitotta nagy szemét.
- Már eltakartad.
- És biztos vagy benne, hogy nem őt, hanem engem? Engem...?
- Biztos. Téged. Nem tudom. Attól félek, ha igazán ő volnál, nem tudnálak szeretni.
- Miért?
- Mert valami borzasztót követtem el.
- Ellene?
- Igen. Amikor...
- Ne mondd el.
- Miért?
- Mert azt akarom: tudd, hogy nem ő vagyok.


(Lem: Solaris)



tudás

Egyszerûen lehetetlen... bármit teszel (vagy nem teszel), bármit mondasz (vagy nem mondasz) akár csak egy kimondott szó (vagy ki nem mondott szó) egy utalás, egy apró momentum, egy odébb guruló homokszem beláthatatlan következményekkel járó változást hoz.
Két dolgot tehetsz: nem törõdsz vele és éled az életed vagy beszarsz tõle és éled az életed.
Ellenben boldogok azok akik nem tudnak errõl és élik az életüket
Ez most...
Ja, szép nagyszemû roppanós fehér mézédes a szõlõ :)

Naplószerű

2009/09/30

Az új ára 2000 volt, én 1000-ért vettem és most 500-ért a dokié lesz. Úgy tûnik másfél év a felezési ideje, én pedig üres zsákkal megyek majd ami persze nem üres mert a 7 kilós laptop ott terpeszt továbbra is de a fényképezõgépem hányozni fog.
-
A közös nevezõ: 4.6167 (nem dimenziótlan)
-
- A boxon lõtted meg?
- Xboxon és le, nem meg.

-
Reggel megittam a hátizsákom vésztartalék dobozos mandarinját, aztán belecsúsztattam a helyére az egyetlen dobozos kólám, melyet tegnap este organizáltam a dokitól, akinek pocakja van.
A doki akinek pocakja van nem doki pillanatnyilag, de doki volt még Egyiptomban. Itt azonban valami helyi törvény miatt nem alkalmazhatjuk ilyen címen, hát apm-ként funkcionál de mi csak dokinak hívjuk.
Akinek pocakja van.
Én pedig akkor most ember vagyok, akinek kólája van.
Kellene még nekem egy asszony, akinek lámpása van.

Aztán a délutáni kirohanás elmaradt, mert homokvihar érkezik északról. A sivatagban a fiúkat kapta el először, mi csak hallgattuk a rádión a vakító napsütésben azt, hogy 40km-re fenn északon a látótávolság 0m és 80km-es szelet mérnek.
Akkor van még kb. félóránk, mire ideér gondoltam, és néha kipillantottam az ablakon a homokdomboktól jobbra látható sötét sávra. Ha majd az eltûnik, akkor még mindig lesz pár percem kiszaladni a kamerával, mert kb. 8km-re húzódik tőlünk az a kavicsos rész.

Meg is érkezett a vihar ahogy vártuk, én pedig katt-kattt-katt, amíg bírtam a tomboló porban állást.
Esõt is hozott, súlyos, nagy, ritka cseppekben.
Õszülünk.



Ejj!

A magam általi rábeszélédéssel szemben egyszerűen tehetetlen vagyok. Biztosan mindenki összefutott már ezzel a dologgal, lénnyel vagy szellemmel, nem is tudom minek nevezzemmel.
Könnyű felismerni, én legalábbis mindig pontosan tudom azt, hogy mikor támad.

Ballagok mondjuk a körúton és csak úgy lazán futnak a szemem előtt az üzletek: lakástextil, női divat, bizsu, vasedény, könyv, divat, órás, elektroni... hoppá, órás.
Na, csak egy picit menjünk oda a kirakathoz (ez már ő!).
De hiszen csak pár hónapja vett...
Csak megnézzük, naaaa, abban nincs semmi...
De tudod hogy múltkor is...
De az az óra már régi volt, több mint fél éves!
Na jó, de csak kirakatot nézegetünk!
Persze, dehogy megyünk be!
Hm... az ott jól néz ki...
Baromi jól néz ki!
A számlap, meg a forma, meg a mutatók...
Azám! Az a számlap, meg az a forma! Na és a mutatók! Látod a másodpercmutatót?!
Ó igen, hűazannya! Olyan breitlinges!
Bizony hogy olyan! Sőt, pilótásbreitlinges!
Be kellene nézni, megtapogatni kicsit.
De be ám!
Gyerünk!!!

Bemegyek, az eladó gondolom rögtön látja azt, hogy ez a balek nincs magánál, egyfajta révületben szemléli a cuccost, naná hogy rám tukmálja.
Kijövök.

Ahogy az ajtó csukódik mögöttem, már végig is fut rajtam:
Hát ezt most mi a búbánatos lisztbe forgatott pék faszáért vettem meg?
Mert egy ostoba, felelőtlen, hülye barom vagy, azért! Látni sem bírlak! (és magamra hagy)

És most...mmmm...akárhányszor mmmmm... kinyitom mmmmmm... a szekrényem mmmmmm... mindig megcsapja az orrom mmmmmm... a Dolce Gabbana Light Blue illata az érkezõs ingemről, csak azt tudnám, hogy a parfűmöt hova az ördögbe pakoltam el!

Szagok, illatok...
Emlékek...



Tanácsok nőknek

Pasizás Douglas Adamsos módra:

1. Nézz ki magadnak egy semmirekellõ fickót (hogyan-hogyan..., hát találomra!)
2. Gondosan készülj föl, célozd be.
3. Vetõdj rá.
4. Hibázd el.
5. Na most akire rázuhasz, õ álmaid lovagja.

Ennyi!
Virágokat az öltözõmbe

(Ja, az nagyon fontos, hogy a faszkalapot elhibázd, különben... )

Naplóból

2009. 09. 20.

Azt hiszem mindenki úgy él ahogyan gondolkozik.
(Vagy úgy gondolkozik ahogy él?)
Azt kapja amit akar.
(Vagy azt akarja amit kap?)

Tegnap végetért itt is a Ramadan, és érkezett 16 birka.
A fiúk tegnap este nagyon boldogok voltak.
A birkák is.
Ma a fiúk még boldogabbak.
A birkák is.



Woman's kitchen

Ööö... vagyis inkább Joe's kitchen, mert olyan magasságokba azért nem emelkedünk, ellenben ha únjuk az otthoni ízeket akkor kiruccanásként gasztromániába itt van kettõ Pakisztánból hozott olyan recept amelybõl férfiember is könnyedén elkészít valami ehetõt (persze csak ha fog egy asszonyembert és megcsináltatja vele )
Néhány dolgot nem ferdítettem le mert a fene tudja mi az de kiképzett konyhavitézek simán megfejtik azt érzem, azért odaírtam a sejtésem.
(Lett volna még több recept is ha az idióták nem robbantják fel múlt szeptemberben (épp 20-án) a Mariot hotelt és ezzel együtt az éttermünket is, mert a séf nagyon szerette hallgatni ahogy morgok, nyögök és egyéb orgasztikus hangot hallatok miközben a fõztjébõl csipegetek)

Chapalkebab
(ez amolyan csípõs birkafasírt)

Darált birkahús 1kg
Vöröshagyma 1/2kg
green chili 6 darab (zöld chili paprika)
green coriander (zöld koriander

paprika por
whole coriander (egész koriander)

Ledarálni a húst, a hagymát apróra vágni, a chili paprikát is, és ezt valamint a többi komponenst összekeverni (legjobb a darálóban).
Pogácsákat készíteni, majd egy-másfél órára hûtõbe rakni, azután forró olajban kisütni.
-----------------------

Chicken karahi
(csirkepöri-szerûség)

csirke (csontos vagy csontozott) 1kg
paradicsom 1/2kg
ginger(2)
fokhagyma (max. 6-7 gerezd)
darált paprika egy-másfél evõkanál, erõs
green chili
green coriander


Olajat a lábasba majd az apróra vágott fokhagyma és a gyömbér. Hagyma legyen üveges, aztán jöhet a darabolt green chili, coriander, só, és a kockázott paradicsom. Amikor a paradicsom kész, akkor jöhet a csirke és fõzni max. 30 percig lassú tûzön.
Nyami :)

Curry

Szeretem ahogy a dolgok hatnak rám (és persze a környezetemre).
Azokra a változásokra gondolok amelyeket az ösztönösen végrehajtott lépéseim okoznak. Azokra, amelyek a látszólagos káoszt idővel elsimítják, medrekbe terelik majd meglepő gyorsasággal elvezetik és mint amikor az árhullám elvonult és hirtelen újra láthatóvá válik a rakpart - de most már letisztulva, köveivel, aszfaltjával, lámpáival, tábláival együtt - és újra látom:
ott húzódik előttem az az út.
Az út, amely mindig is ott volt, mert a káoszom bár beborítja, hatni rá azonban nem képes. Mert a káosz csak levegő, halványlila lepkefing a hurrikán szemében.

Pár napja azt hittem hogy a párolt hal lesz a csípõs, de láttam, hogy Dave az indonéz szervízmérnökünk homlokán gyöngyözik a verejték, alig győzi törölgetni és "szpájszit" emleget - már amikor meg bír szólalni.



Így aztán muszáj volt felemelni a seggem és elindulni az addig csak guszta sűrű szaftú marhapörinek tartott csoda felé, amikor végül azt a varázsszót, hogy curry is hozzáizzadta homloka szapora törölgetéséhez.
Áááááh, már a tányéron az illata is... mmmmmmennyei volt, miközben raktam belőle
És még kétszer.
Hiába na, néha akkor is szükségünk van endorfinra, amikor tudjuk, hogy hamarosan sírni fogunk tőle.




Hello darkness my old friend...

Számomra a legkegyetlenebb elvárás az ígéret.



hm...

Ja, mer' kell nekem Simon és Garfunkel ilyenkor

100 év magány

All I need is the air that I breath and to -



Sivatagi. Ébredezés :)

46km homokon zötykölõdés után elérünk egy kis előretolt bázist.
(No azért nem is olyan kicsi mert majdnem 200 emberünk lakik most itt, ideiglenesen, lakókocsikban) Megállunk egy kólára.
Legyen kávé.
Nem szoktam, de legyen, a gondolataim úgyis egy reggel kapott levélen jártak, mit számított a világ.
2 kanál Nescaffe, 1 kanál cukor, forróvíz, nyúlok a hűtőbe a tejért, nyitom a kupakot, egy jó adag, zuttybele.
Hoppá, ez sárga!
Azannya!
Narancslé volt.
Szinte ugyanolyan színezésű doboz oldalról, csak elől látszott rajta egy kis narancs, hajnali nyolckor ki figyel ilyesmire?

Sivatagban nem pazarolunk, arab országban pedig ételt főleg nem, felöntöttem a maradék részt tejjel és hát... na.
Nem is volt az olyan borzalmas. :)

Összefutottunk a srácokkal a dűnék szélén. Kezükben vagy térkép, vagy Burda szabásminta.



Előbbire saccolok, utóbbit Sándor György játszotta el, Pesten: kérdezgette a járókelőket, hogy miként jut el valahonnan, valahova. Volt olyan segítőkész emberke, aki felfedezte a 6-os villamos útvonalát. A Burda szabásmintán :D


Lazuljunk:

Íme hát, megleltem...

Szép az a vers. Tegnap este az "otthon"-ról beszélgettünk és felmerült a kérdés mit is nevezünk annak, amikor azt mondjuk otthon, vagy azt hogy haza megyek... Hogy a vers hogyan? Ki tudja... jött és kész.
Amikor megkérdezted hogy mit is nevezek otthonnak, hirtelen rádöbbentem hogy fogalmam sincs. Nekem az az otthon ahol vagyok, ahol én vagyok és a kardom. Sokáig egy autóban éltem, fel sem merült bennem hogy az nem otthon. Amikor itt vagyok fel sem merül bennem hogy ez nem az otthon.
Ahogy mondtad: az otthonokat magunkban visszük, bármerre sodor is az élet...
Nekem az otthon az a tér amelyben a karnyújtásnyira található tárgyak körülvesznek. Egy kép a falon az már... nem is tudom... nagyon messze van. A falon a festék pár centire a kép mögött már a végtelenbe veszik, maga a fal pedig nem is létezik számomra.
De ha belépek egy lány lakásba, azonnal érzem az auráját, a belõle sugárzó meleg azonnal befészkelõs összegömbölyödõs puha meleg vonzását, vagy éppen a feszélyezett ridegséget ami menekülésre ösztönöz, na és ott vannak a semlegesek, a semmitmondó unalmas üresek. Persze ritka az olyan, mert a nõk egyszerûen nem élhetnek úgy hogy ne vegye õket körül valami szép, valami emlék, valami...
Imádom a színeket, az illatokat, a fényeket, a formákat az anyagokat amelyeket összeválogatnak hogy a lakásuk "otthonos" legyen, bármit is takarjon ez a szó. Szerinted fészek, igen talán ez a helyes kifejezés. Fészket raktok... És nem másból mint a lelketekbõl, és ezért szeretek macskásan összegömbölyödve dorombolni az ilyen helyeken, mert érzem hogy a tárgyak nem tárgyak többé, mindegyikben ott lobog lelketek egy kis darabja, és melegít, beburkol, álomba ringat...
Imádom.



Song

Out there...

I know the truth is out there
Didn't you want to see?
I know the truth is in here
Why should we believe you?
Didn't you want to flee

Azt mondod

reggel mindig másként látszanak a dolgok

Én azt mondom hogy ébredés (hm... eszmélés?) után mindig másként látszanak a dolgok. Még azzal a mélyrõl feltörõ a torokban megülõ keserû kaparó érzéssel a háttérben is érezzük hogy valami letisztult, bár az elsõ pillanatokban tudom hogy a fájdalom mindent elnyom, elkap, megcsavar, földhözvág és amikor görcsökben fetrengve tápászkodnál, akkor még beléd rúg és a padlóra küld párszor mielõtt kifáradna.
Hagyd hát, marjon bele belülrõl kétoldalt az arcodba a bánat savas harapása, bokszoljon bele a gyomrodba hogy kétrét görnyedj, hagyd hogy kiszívja az erõt az izmaidból, a csontjaidból, a hajadból, érezd az ürességet, engedd utjára a könnyeidet, mindez semmit sem számít mert hamarosan túlteszed ezeken magad és minden a helyére kerül. És amikor látod már hogy õ is csak ember, akkor kész, vége, megérkeztél...
Imádom az esõt... a hangját, a falevelekrõl legördülõ cseppeket, az illatát amit már akkor megérzek amikor még nem is esik. Ilyenkor lelassul az idõ, megállnak a gondolatok, kitisztul minden, olyan ez is mint az ébredés...
Változást hozók...
Hogy félsz vajon tõlük, vagy vágysz rájuk mindegy. Minden vég valaminek a kezdete lesz, elõre, sohase' hátra, elõre, sohase' hátra, de jó hogy nem vagyok árva...
Hm... árva.
Magányos?
gányos
árva
várva

Green in the desert

Befordultam a sarkon és majdnem belefutottam egy kukázóba. Fekete műanyag zsákba rakosgatta a szemetesből az üres kólás dobozokat.
Rápillantottam. Szélcserzett arcú, alacsony és vékony öregember, hajlott háttal szedegeti a kukából a cuccot.
Lassan.
Válogatva.
A konténer árnyékában.
A homokon.
A Szaharában.
Egy beduin.
Hoppá... itt nincsenek kukázók. Elnevettem magam.
A green team egyik tagjába botlottam, egyikébe azoknak, akik hálátlan, de nagyon fontos munkát végeznek a táborban.
De annyira belém oldódott Gandhi pár perce olvasott naplója (na nem itt, valahol másutt...), az járt a fejemben akkor is, amikor az imént befordultam a sarkon, hogy felkapjam a napszemüvegem, VDO kulcsom, térképeim és a Garminom.
Kezdődik a nap, 10 perc és kigurulok a táborból.

Na olyan legyen egy írás, kavarogjon benned sokáig.



Burning Bridges...

All the burning bridges that have fallen after me
All the lonely feelings and the burning memories
Everyone I left behind each time I closed the door
Burning bridges lost forevermore...




Könyvet írok:

Mesterségem a magány

27 üres oldallal kezdek, hogy legyen idő felkészülni...

Óvakodjatok

... a párhuzamos dimenziók megnyitásától!
Ma egy pillanatra nem figyeltem csak és benne találtam magam egy szõke kaliforniai lányban, sütit ettem Pécsett, egy trükkös gyönyörű díszdobozt kaptam a .44-es Cattlemanemhez Tibetben (a hosszabb oldalán kellett három ponton megérinteni ahhoz, hogy a rövidebb oldalon kicsússzon belőle a revolver, de alatta még mindig rejtõzött egy TT is), újra megmásztam a Kilimandzsáró havas csúcsát Tanzániában, levágtam négy róninból lett rablót Kyotó falai közelében és egy újabb seb jelent meg a szívemen.

Drágám

Míg a pláza gesztenyepűrézőjében ücsörögtem arra várva hogy a parkoló szinti kozmetikában végezzenek az én drágámmal - előttem már csak egy fél kóla, kezemben Muszasi második könyve -, feltűnt az egyik biztonsági őr.
Mintha tenyésztett faj lenne, vagy inkább klónozott, ez a helyesebb azt hiszem, mert a klón közelebb áll a droidhoz. Tudom hogy ez is kell, tudom hogy ez is egy munka, tudom hogy aki semmihez nem ért, az még elmehet ide (ez sem igaz mert komoly tanfolyamot kell - legalábbis régebben azt kellett - elvégezni nem egyszerű vizsgával a végén), na de ez nem indokolja azt a fajta arcot, amit ez a korosodó pofa vágott, miközben lassan vonult a mozi bejárat és a szexi optikusok üzlete között (elhaladva a bőrös, a könyvesbolt (ahonnan a Muszasi...), az ajándékos és a presszó (amiben ücsörgök) előtt).
Aztán az a lány ott, aki nyitott szájjal zabált valami kínait. Ejha - gondoltam - hogy a fenébe nem potyog ki semmi? Pedig szép volt mielõtt leült.
Már nem lesz az soha többé.

Éppen ráláttam az etetőhelyre, nem tülekedtek a népek de ez betudható annak is, hogy már egy óra környékén járt az idő. A mexikói és a szushi bezárt, így hát nem éreztem ingerenciát arra, hogy megrohamozzam a thai, kínai vagy olasz önkielégítőket.
Persze ez is jellemző egy adott városra, vagy környékre, de mindenképpen az ott élő népekre: mit eszel emberke?

Aztán fél háromkor leballagtam megnézni az én szépséges szépem, elvégre reggel hét óta ügyködtek rajta és hűűűűűűűazannya!



Tényleg gyönyörű lett. Kívül is és belül is, mehetünk szombaton Sopronba :)