2016. március 4., péntek

Good Vibration...



Háhááá, ők is erről énekelnek! :)

Mire föl ez a nagy mocorgás részünkről, kérdezhetnék sokan. Része egy egésznek, amely megint csak része egy egésznek, ami egy másik egésznek a része és ezt lehetne folytatni jó ideig, de maradjunk annyiban, hogy megpróbálom az első egészet bemutatni.

Szeizmika
Köztudott dolog az, hogy ősinél is ősibb tengerek helyén keletkezhet kőolaj, mégpedig az ott élt élőlények maradványaiból, miután azok mindenféle tektonikai mozgások következtében lesüllyedtek mélyre, nagyon mélyre, ahol aztán a hatalmas nyomás és istentelen hőmérséklet hatására akarva-akaratlanul meglehetősen átalakultak. Az olaj mellett gáz és víz is előfordul persze, de ez mostan mellékes.
Ott lapul tehát az olaj valahol a mélyben meghúzódó porózus kőzetek kapillárisaiban, záró kőzetrétegek között, az ember pedig szeretné megkaparintani. A baj csak az, hogy ebben a formában ez semmit nem ér, olyan csak, mint mondjuk az urán: van-van, de nem sok mindent lehet vele kezdeni abban a formában. Olaj esetén kell egy olajtárolónak/olajcsapdának nevezett képződmény, a zárórétegek egyfajta felboltozódása azért, hogy a szétszórtan elhelyezkedő olaj összegyűlhessen, mivel az ugye, mint minden más ebben a világban: mozog.
Hova mozog? Hát nem hülye az, a nagyobb nyomású helyről a kisebb nyomású hely felé, mivel ugye itt, ebben a világban minden nyugalomra vágyik.
Ilyen alapon tehát megállapíthatjuk hogy az olaj is buddhaszerű.
Hogy egyszerűbb legyen a halandzsa (nem utolsó sorban, hogy kevesebbet kelljen pötyögnöm (mer én is buddhaszerű vagyok) itt egy móricka rajz arról, hogyan is képzeli el az ember az olajtárolót



Naszóval, látjuk a záróréteget, amely nem enged át sem gázt, sem olajat, sem vizet, látjuk a porózus tároló kőzetet, fenyőfákat, mindenféle más rétegeket, olajkutat, sőt az olajat is, amely mellett többnyire képződik gáz is (gondoljunk csak egy jó kis babgulyás okozta mindenféle -mondom MINDENFÉLE- következményre), na és jó adag katyvaszos vízre. Ezek szépen elkülönülnek, hiszen a fajsúlyuk következtében, mint már megbeszéltük, ezek is buddhaszerűek.
Eddig megvolnánk! Merugye a geológusok a földtani formációkat megtaperolva aszongyák (percre pontosan*): márpedig itten tenger vót! Ha tenger vót, olaj keletkezett itten! (Percre pontosan, mint tudjuk)
Igen ám, de hiába volt itt tenger, hiába keletkezett olaj, ha az lapít mint rétes a tepsiben: vagyis a zárórétegek vízszintesek.
Ekkor nem képes annyi összegyűlni (hiába buddhaszerűsödik, de veszettül), hogy azt ki lehessen termelni. Kell az előbbi ábrán látható feltüremkedés, vetődés, isteni beavatkozás okozta olajcsapda, ahol - mint említettem - összegyűlik szépen a matéria.
Na de ezt honnan a francból tudja meg az egyszeri halandó, ha sem a Blikk, sem a Nők lapja nem árulja el? Mert ugyan lehetne próbafúrni mindenütt, de az egyrészt lassú lenne, másrészt bazibazibazi drága.
Jöhetne a vajákos ember is, de a villás faág, vagy a pióca ide kevés.

Hogy a csudába mondjuk meg azt, hogy hol helyezkedik el a púp a mélyben? Okosak már rájöttek arra, főleg, ha tisztában vannak a geoid fogalmával, hogy lehet itten valamiféle mágneses anomália. Van is. Ki is mutatható, ezen alapul az egyik geofizikai kutató műszer, jelesül az Eötvös-inga, amit ki talált föl, na ki?
Igen, ő.
1915-ben ezzel kezdődött az érdemi olajkutatás, a baj csak az volt, hogy nem minden esetben használható, ezért más módszert kellett találni, és ez a ma már széles körben elterjedt szeizmikus kutatás lényege, vagyis amikor apró "földrengéseket" keltve, azok visszatérő rezgéshullámait rögzítve határoznak meg mélységpontokat, melyeket összekötve kirajzolódnak a mélyben elhelyezkedő kőzetrétegek.
Valahogy így:



Mit is látunk a nagyon sematikus ábrán?
Rezgést (mini földrengést) keltünk, a rezgés hullámai a talajban úgy terjednek, mint a tóba dobott kő keltette koncentrikus gyűrűk (csak ugye itt 3 dimenziós a terjedés), aztán azok visszaverődnek a kőzetrétegekről, a visszavert hullámokat érzékeljük valamilyen eszközzel és az adatokat rögzítjük.
Van ugye a vibrátor (ezt feltehetően mindenki ismeri, csak nem 24 tonnás kivitelben, no és nem gurul kerekeken), ő lesz a rezgés keltő (vagy épp robbantás, ha a vibró nem képes elmenni adott terepen), de elég lenne egy hatalmas kalapács, harang, mifene.
A lényeg az, hogy akkora hullámokat generáljunk a talajban, amelyek képesek akár több ezer méter mélyre hatolni, majd onnan visszaverődni.
Egy korábbi bejegyzésben említettem a vibrátort itt megkuksizhatja a főbb részeit az, akit ez a része (is) érdekel a dolognak:
Vibrátor

Persze nagyon sok kivitelben léteznek, mi ennél a munkánál úgynevezett országúti vibrókat használtunk, mivel főleg falvakban és műutakon dolgoztak, a mocsárban spéci fúróberendezések mászkáltak és ott robbantással keltettük a rezgést.
Az országúti vibró könnyebb, kisebb mint a "terepi" megfelelője, hiszen itt vigyázni kell arra, hogy ne tegyünk kárt házakban, hidakban, csatornákban és egyéb emberi dolgokban:







Persze mint említettem, a mocsaras, süppedős terep, valamint a kiterjedt mezőgazdasági területek miatt szükség volt robbantópontokra is, melyeket a keményebb részeken traktorra szerelt kis fúróberendezések készítettek elő, a fúrt lyukakba töltve a robbanóanyagot, a laza talajon viszont spéci lánctalpas fúrók dolgoztak:





Néha segíteni kellett a kábelesek munkáját is, mivel másképp lehetetlen volt megközelíteni a mocsaras részeket:





Éééééés a vibrátorok munka közben:





A vibrók mellett mindkét fotón látszanak geofonok, sőt a második képen a törzskábel műút fölötti átvezetése is megfigyelhető. Jöjjenek hát az érzékelő cuccok, vagyis a geofonok, azok adatait összegyűjtő törzskábelek és a rajtuk elhelyezkedő, adatokat összegző, szűrő, vágó, felügyelő, továbbító egységek, népszerű nevükön a dobozok.
Geofon füzérek (fekete kábel, rajtuk a sárga geofonok), mögöttük a narancs színű törzskábelek:



A terepen...
Telepített geofonok, kábelek, mifene (a geodéták által kitűzött és karóval megjelölt geofonpontok is látszanak):



Ahol nem lehet leszúrni a geofonokat, ott homokzsákokba, csoportosan telepítették azokat (mellettük egy doboznak nevezett doboz, jól látszik a GPS antenna kupolája, egyben a bluetooth kapcsolat antennáját is az rejti, így kommunikálni tud az adatokat begyűjtő kocsiban található kontrollerel, tehát még ki sem kell szállni hozzá az autóból.):




No és előfordultak számukra is mély helyek, mi már jártunk itt korábban, néha meg kellett mutatni merre is van a hogyantovább :)






Persze a mérés tervezéssel történik, a geofizikusok, geológusok meghatározzák a célterültetet, azon belül azt, hogy milyen mélységet szeretnének elérni, ezek meghatároznak egy csomó paramétert, pl. a rezgéskeltő helyek elrendezését, az érzékelő helyek elrendezését, mindezt térképre vetítik és koordinátákat generálnak minden egyes vibrátor/robbantó, illetve geofon pontnak. Ez az, amit mi megkapunk és ez alapján keressük meg egyenként a poziciókat, mérjük be 10 centi alatti pontossággal (a műszer pár millimétert tud, de az már aztán tényleg fölösleges, igaz a 10 centi is, dehamár... :)) és jelöljük karóval, festékkel, kék a geofon, narancs a vibró:



Lakott területen kívül, a mocsárban, ahova a vibró nem jut el és robbantani kell, ott kissé bonyolultabb a színkód:



A narancs továbbra is forráspontot jelöl, de alatta a zöld spray azt mutatja, hogy a UXO ellenőrzés (esetleges fel nem robbant háborús cucc) megtörtént, a kék pedig a fúrósoktól jön, kik azzal jelzik, hogy a lyuk lefúrva és a robbanóanyag betöltve (jó szeműek a karó tövénél jobbra felfedezhetik a gyutacsvezetékek végét), vagyis lövésre kész.

A mérés.
Tehát a geodéták, vagyis mi, kitűztük a forrás (vibró vagy robbantó) pontokat, a kábeles nép lefektette a törzskábelt a geofonvonalakra, leszúrta és csatlakoztatta ahhoz a geofon füzéreket, a dobozosok rákapcsolták a dobozokat, akkumulátorokat, ezzel létrejött az "élő" terítés, amely most már kommunikál a kontrollerekkel és magával a műszerkocsival. A vibrátorok készen állnak az első forrás ponton, csakúgy mint a robbantandó pontoknál a lőgépekkel a lövők.
A műszer, mint egy karmester még utoljára végigellenőriz mindent, minden zöld, a vibrátorok rezgéskeltő talpai leengedve (a hidraulika ráterheli a teljes traktor súlyát) figyelem, figyelem, köhint... BANG!
Speciálisan kódolt rádiójel indítja a vibrátor elekronikákat, a vibrátorok teszik a dolgukat, ugyanakkor indul a felvétel is a műszerkocsiban, a geofonok életre kelnek, ontják a jeleket a törzskábel minden csatornájára, a dobozok összegzik, küldik tovább egymásnak az adatcsomagokat, amelyek folyamatosan érkeznek aztán a műszer adattárolóira 14 másodpercen át.
Csend...

A vibrátorok átgurulnak a 40 méterre található következő pontra, az élő terítés végén kikapcsol, az elején pedig ezzel egyidőben bekapcsol egy szekció mindig úgy, hogy a vibrátor épp a terítés középpontjában álljon, előtte és mögötte pontosan 4km az a rész ahol a leterített kábelek és geofonok "élnek". A karmester újra int, BANG! Újabb felvétel érkezik, naponta ez körülbelül 2-300-szor, de tereptől függően akár 6-800-szor is megtörténik.
Ezzel az egész egyik része kész, az összegyűjtött adatok elutaznak a feldolgozó központba, de az már egy másik történet...

No és mindez miért? Például ezért a működő olajkútért, amelyből olajmezőtől függően elég sokat le kell mélyíteni:



És most, menjen mindenki a dógára, lazulunk, zene!









* Mármint a mondás történik percre pontosan, a többiről halványlila fingjuk nincs a geológusoknak, csak hát ugye a konyak... :)

Júúúúj na ezt még! :)

Csak mert ilyet is sikerült készítenem :D

Megérkezett


Kibontódott


Megsülődött


Tangó








2016. február 8., hétfő

Főzőcske, de okosan!

Ahogy a régi kínai mondás tartja, ha szomjas vagy igyál. Nem kell messzire menni ahhoz, hogy az ember megalkossa ennek ha nem is buddhista, de józan paraszti eszes változatát: ha éhes vagy, egyél.
A nap reggelivel kezdődik, az ember végiglejmolja az unalomig ismert polcokat a lidliben és aztán az autó duruzsoló melegében az arcába pakol mindent, amit arra a napra - Isten kegyelméből - bevásárolt. Mivel egy idő után a kakaó/fánk/stinken pizza (ezt egyszer lefotózom, amolyan tenyérnyi fokhagymás pizzaszerűség és a neve ugye kötelezi bizonyos dolgokra) reggeli kezd unalmassá válni - mintahogy a szardínia, fölvágott és sajt alkotta ebéd is -, becsempészünk pár frissítő elemet a felhozatalba, mint például ez itten:



Kis csípős csilibe forgatott pulykamell falatkák, valami saláta és kóla, balra tartóskenyér zacsija látszik, jobbra pedig az, hogy az ülésfűtés dolgozik. A vízhatlan nadrágra tapadt maszat, vagy moszat egyszervolt hol nem volt ebédet sejtet, mocsaras részen.

A pénteki nap a német kollégák szerint hal nap, hát ha az, akkor az:



Itt pedig kint esik, bent eszik. Mármint ezt meg azt, közben a rádióból Love lengi be a helyet:



Itt úgy tűnik megint halas napra virradtunk, a terepszínű (nem vízálló) nadrág reggelit sejtet, mivel nap közben a folytonos esőzések és mocsár miatt kötelező a vízhatlan külső, vagy épp a "krumplis zsák"-nak elnevezett és mellig érő gumi ruha (közlekedő edény).



Aztán akadt olyan nap is, amikor átfagyva beugrottunk egy kis sarki étterembe, ahol nem mellesleg ingyen wifi is elérhető és végre valami meleget ebédeltünk, ami nem volt más mint rántott karaj pirított gombával, mindez - németesen - sajtmártással nyakon öntve (kóla, kávé extrával potom 15 juró):



Az árakon elszörnyülködve azt mondtuk, ilyet mi is tudunk! Naná, még ha asszonynépek nincsenek is a közelben, akkor is tudunk! És az elhatározást tettek követték, bizony!
Itt például csikken futóművek indulnak a sütőbe, persze fölturbózva:



Közben fő a leves, mert fő a leves! (Időnként persze a csikken is ellenőrződik!)



No de készült ám itt (csak nagy vonalakban) bacon-ös virsli, rozmaringos csirkemell vajon, girosz husi, rántott karaj, rántott hal, de számomra két olyan végtermék született, melyek emlékezetesek.
Egyrészt, mert távkapcsolaton keresztül instruálódtam főzésügyileg, másrészt mert nem csesztem el :)
Egy sorozat az elsőről, lazac bazsalikommal (hááát... más fűszerem nem volt):









A másik pedig ez a szépségességesség, fűszervajon sült borsos hátszín (méretre vágva, a bors kis zacsiban mellékelve):











Hm... asszem ilyet még sütnöm kell (nagyot nyel), bár most láttam azt a kedvenc üzletünkben, hogy kapható rib-eye steak is.... :)

Zene!


Bölcseletek

Az első: ahol szélerőművet látsz, ott szélnek is kell lennie!

Hát itt aztán akad rendesen! Visít, süvölt, brummog és kasztanyettázik. Pofánkba veri a hullámokról a habot, felborítja a szépen felállított pinokkiókat (így hát, dupla k-val!), az eső sem tud rendesen potyogni; dara, vagy nem is, inkább kis 2-4mm átmérőjű gömbökben pattog és ugrál szerteszét az orrunkról.
Azok a nagy propellerek meg csak forognak és forognak, persze számunkra közömbös a villany, viszont a kocsival mindig arrafelé nézünk amerre azok, így amikor fölhajtjuk a hátsó ajtót, viszonylag szélvédett helyet kapunk.



A második: a hó és a jég sem más mint eső, csak látványosabb.
A meteurológia bármit mondhat, itt egy a biztos, esni fog. Valahogy úgy, mint Seatle-ben: ha látod a távoli hegyeket, esni fog. Ha nem látod, már esik.
Az alacsonyan szálló felhőkből hullik az áldás, többnyire permet, szitáló eső vagy zápor formájában, hogy aztán a következő percben hirtelen végetérjen, ojbá tűnjön, hogy az egész csak rossz álom volt. Persze a vízhatlan cuccban nem sok kárt tud tenni, föltéve hogy vízhatlan. A kapott kabátunk nem igazán az. A nadrág ellenben igen, végülis 50%-os az arány, sőt, mivel a gyapjú kesztyűket szintetikusra cseréltük, elvileg még jobb is (a sapka a kapucni alatt bújik, így az kiesik a szórásból).
A műszerek vízhatlanok, csak néha törölni kell a kijelzőt, mert nem olvasható az esőcseppektől.
És hogy honnan a bölcselet? Hm... hát a korábban leesett hó úgy föláztatta a tőzeget, hogy a rajta történő járás leginkább a szuahéli toppantós esőtáncra (na már megint az eső) hajaz, csak itt nem mindig adja ki magát az ütem: jelesül amikor épp lépnénk, de nem engedi a trutyi a csizmát, a súlypont viszont már áthelyeződött... A következmény mókás, Miska például fél órán át képes volt röhögni azon, mekkorát pereceltem a fekete iszapba, a korábban vázoltak miatt.
(Kishercegesen: Szelíden dőlt el, ahogyan a fák)



Az ötödik: ha rendes ételről van szó, akkor a nők mindig főzni akarnak, a férfiak néha csak enni.
Beesve az ajtón, lerúgva a bakancsot, ledobva az átázott (vízhatlan, hehe)kabátot az ember (férfiember) megfogja a lábast amiben tegnap este a püré készült és jócskán maradt, kerít hozzá egy ebédről megmaradt húskonzervet és jóízűen bekanalazza az egészet. Asszem ehhez nem kell komment, magyarázat, vagy mifene :)
(Erről nincs fotó, talán jobb is :))


Ellenben: Zene!

2016. január 31., vasárnap

Moor, mocsár, tőzegbánya, vagy amit akartok

A reggel a szokásos, ellenőrzőpont mérés (értelme nem sok van, dehát... avagy a régi katona mondás: "ne baszd a parancsot, mert szaporodik"). Csináljuk, egyelőre jobb dolgunk úgy sincs, bőven sötét van még negyed nyolckor, a lidli pedig majd csak egészkor nyit.

Fare mester kivilágítva:


Olvadnak az autók a reggeli dérből:


Szinya és Árpi:


Persze ott van még tőlünk egy brigád, de bújnak, no és a szétszedett csapat sem látszik itt, azok, akik helyi geodétákkal dolgoznak együtt.

A reggeli lekűzdése után belevetjük magunkat a dolgok sűrűjébe, első lépésként elsüllyedek. Csak 20-30 centin múlt, de az a fa túl közel került volna jobbról, így viszont a bal oldali kerekek belecuppantak a puha tőzegbe:

Telefon és már jött is a mentő csapat, tolókötél az első autóra (merugye engem sosem kell kihúzni sehonnan, csak néha kell egy autó elém, amit tolni tudok és akkor már hipsz-hopsz kint is vagyok mindenből :))





Közben telefonon hívást kaptunk, hogy a másik csapat is elsüllyedt, igaz, hogy ott nem csak az autó, hanem a srácok is. A tőzeg néhol annyira laza, hogy folyik mint az iszap és elkapta a fiúkat, ott álltak, vagy helyesebb lenne azt mondani, hogy lassan süllyedtek egymástól nem messze, mint két ugrásképtelen gumimaci, saját erőből kimászni nem lehetett, menteni kellett.



Köteleket összekötve, mentőövként odadobva sikerült kihúzni őket a tőzeg fogságából, de majd egy órát kellett így állniuk. Persze itt nem volt vége még a napnak, sikerült megint elakadni. Hiába na, diszkó telekjárókkal terepre lemenni nem egészséges, főleg ha fel van ázva minden (itt hátrafelé tolattam ki, csak ugye megint kellett egy autó, mögém :)):



Aztán ment mindenki a maga dolgára, mi épp vízben tocsogós napot tartottunk:



Szárazra érve aztán rádöbben az ember arra, hogy mellig érő gumicsizmában nem egyszerű leguggolni egy fa tövébe, így aztán gyorsan túlélő tábort alakítottunk ki egy... hát egy rövid ööö... öö... pihenő erejéig:



Délután aztán kocsimosást tartottunk, mert az a fekete trutyi mindenhova behatolt:



Este pedig az otthon melege...




No és akkor a moor/mocsár/tőzegbánya szentháromságról pár fotó:

Fiúk a lápon:


Tőzegmocsármoorjáró fúró:


Mooooooor:


Mocsár:


Tőzegbánya:

Let's Twist again

Na de mire gondolt a költő? Erre?



Vagy erre?



Naná hogy mindkettőre :)
Twist az új hely, ahova reggelizni járunk, ahova délután összegyűlni járunk, sőt, néha még ebédelni is.
A terület mozog nyugat felé, még pár hét és elérjük a holland határt, sőt a térképek szerint át is megyünk azokon, a térképek meg ugye nem hazudnak. Sőőőőőőt, mindenfélét elmondanak nekünk, mint példuál ez itten. A krumplikat én rajzoltam rá, tervezésügyileg:



(Ejj de szép ez a német nyelv, tud olyat, hogy Brückenwiderlager, meg hogy Stahlsch... ööö... Stalhsuch... Stahlschutzrohr)

Persze míg ide eljutunk, történik egy és más, korábban beszéltünk erről, azonban az élet nem áll meg, új terület, új kihívások (na és új fotók)...

És egy dal:

2016. január 13., szerda

Work van babám!

Először is ugye, ahogy Mózes soha meg nem írt 6. könyvében szerepel: "és összegyűltek vala jó emberek a referencia körül azért, hogy elvégezzék a napi ellenőrzést, minek során hálát adnak az összes GPS műholdnak (az oroszokat is beleértve), vezetékes és vezeték nélküli kapcsolatnak a kontroller és a szenzor között, szintúgy a rádiójelnek a referencia és a roverek között és boldogok valának akkor, amikor láták, hogy a koordináták és a magasságok egyeznek (úgy nagyjából)"



Aztán elindult mindenki a ... öö... ööö... Lidl felé, hogy megvegye a betevőt, ha már otthonról nem hozott, ha pedig hozott, akkor csak úgy. Bele.



Miután a kakas elüti a fél kilencet, normális esetben már úton is vagyunk a terület felé, mindenki beáll, izzítja amije van és elkezdődik a napi rutin, ami csak a nevében rutin, hiszen minden nap, minden napszakban, sőt órában másba futunk bele.
Mi például a mai napon egy ingyenes kávéautomatába, amely a mindenféle kávékon kívül még forró zöld teát és maggi levest is adott (az még forróbb volt). Mivel a jeles szerkezet épp a megrendelőnk telephelyén került felállításra, állandó napirendi ponttá vált a látogatása, főleg úgy ebéd környékén.
Persze azért a pinokkiók is kikerültek az előre meghatározott helyükre, szapora tevékenységek közepette, melyekhez bizonyos esetekben az aprószentek emlegetése társult. Nem utolsó sorban egy univerzális német szó is birtokunkba került, jelesül a sájsze, ami annyit jelent körülbelül, hogy "ejnye, amindenit!".
Itt épp Miska látszik, amint előkészíti a pinokkiókat, előtérben jákob botja, mivel még hátizsák nem került elő ehhez. Látszik, hogy a jég már tovatűnt, kék ég, napsütés, tiszta háváj:



A munka egyébként egyszerű lenne, ha nem keserítenl az életünket a millió csatorna, tó, mocsár és bozótos erdő. A dolog csak annyi, hogy addig járunk körbe-körbe, amíg a jobbra-balra nyíl és előre-hátra nyíl a nagyjából 30 centinél kisebb távolságra mutatja a kitűzendő pontot. Itt épp azt mondja nekem, hogy 7mm-t előre és 1mm-t balra.



Persze, mint említettem, a körözés nem egyszerű, sőt, jobban járunk ha egyenesen megyünk, mert a pontok 25m-re helyezkednek el egymástól egy vonal mentén, és a vonalak 150m-enként párhuzamosan ismétlődnek. Azt is említettem, hogy füves lankákon kimondottan élvezetes lenne sétálgatni, azonban itt sok a bozót és ha bozót van, akkor nagyon bozót van:

Persze minden olyan mint a lekváros bukta: a jó résznek hamar vége és pakolhatunk, hogy összegyűljünk a hol is? Igen ott.
Aztán leadva a napi mérést, jelentést, mifenét már repít is minket a Transporter...



... a Lidl felé :D




Zene!