Elkezdődött...
Mármint az esős évszak, persze egyelőre svojésan, ha arabosra vesszük a
figurát.
Miután minden elrendeződött, hirtelen ránk szakadt az "az egerek és emberek legnagyobb tervei rendszerint füstbe mennek" érzés.
Már az "elrendeződés"-hez is idő kellett, mint kiderült már nem kaptak jegyet az
erfranszra, így a Lufthansa visz majd Frankfurton át, hazafelé pedig útba kell
ejteni Kinshasát egy kis technikai szünetre (nem kell elhagyni a gépet).
Ha ez van, hát ez van...
Na de hogy az indulás előtt két nappal jönnek rá ott fönt arra, hogy ha én
délelőtt 10 körül érek a táborba váltani a horvát kollégát, aki viszont reggel
hatkor elindul a reptérre, nem jön ki a matek. Mármint az, hogy leüljünk és
megbeszéljük a megbeszélni valókat.
Így aztán három légitársaságot igénybe véve (Iberia, TAAG, Brussels Airlines) BP - Madrid - Luanda - Kinshasa -
Brüsszel - BP körütazás lett a dologból.
Végülis... Madridban még úgysem jártam, mint ahogy Kinshasában sem (bár itt most sem
fogok, mert a gépen maradunk arra a másfél órára, vagy nem, majd
kiderül, mint említettem), és az a fránya Brüsszel is csak a borsot törte eddig az orrunk alá.
Gondoltam is, ha ott leszek, majd jól odamondogatok neki és mellé célzok a
vizeldében. - Támadol minket?
- Neszeazanyád!
Persze ez még odébb lesz... majdnem szilveszterkor...
Addig is, utazás képekben. Gyors képekben!
Pestről Iberia:
Repülünk Artúr! Cél Madrid.
Hogy az Angolába induló TAAG birtokolta 777-es Boeing belső világítása miért ilyen?
Napkelte Luanda előtt:
Tuna steak (tojással?) a Minha Casa-ban, ahol megszálltunk éccakára:
Állítólag most nyitott, közel is van, a helyi képviselet vezetője meghívott, naná hogy megyünk:
T-bone steak. Van ez magyarul is, csak úgy nem tudom:
Éééés már Cabinda:
A tábor előtti megszokott helyen most épp nem kígyót árultak:
De inkább a hazait pakoltam a hűtőbe:
Akkor hát élvezzük a nyarat, ha már a déli féltekén vagyunk, vagyis az esős
évszakot.
Itt Angolában az hivatalosan októbertől márciusig tart, így már benne vagyunk
egy ideje. A srácok tapasztalata szerint 3-4 naponta esik, de akkor zuhog.
A koténerlakás megerősítésre került, mert ugyan a tetőt rendberakták még
októberben, de az ajtó résein át ömlött be a víz, ahogy az északi szél
nekicsapkodta a szakadó esőt.
És most esik.
Ha esik, akkor zuhog.
(Ez egy mondás ám, úgy tessék kezelni!) Ezzel nem is lenne baj, de a
konténer felett jó 6-8 méternyire fölénk magasodik egy fém tető. Ezzel sem lenne baj, ha nem
lenne öreg.
Még azzal sem lenne baj, de úgy hallom, hogy a hűtőszekrény magasságában,
valamint épp az ágyamnál, a fejem felett rágott az idő rajta egy-egy akkora
lyukat, amelyen keresztül valahogy átnyomódik egy-egy hatalmas vízcsepp, és - a
stopperem szerint - 1.51 másodpercenként koppan egy magasat a putrim tetején.
A hűtő felett pedig - csak hogy ne legyen unalmas -, egy mélyet.
Ráadásul itt akad egy kis csúszás is, 1.65mp-et mértem, így aztán néha szinkronban
vernek, néha az eltérésnek megfelelően, egyfajta folyamatosan váltakozó ütemben,
szóval mókás.
Ma az épp készülő szarvaspöriről fogok írni, pontosabban arról, ahogy én készítem.
Először is a szarvashusi. Annyi halat és rákot zabáltunk Angolában, hogy megfogadtam, amint hazajutok, vad lesz a menü. Fogtam a tőröm (igazi férfi nem puskával vadászik, hanem íjjal, vagy a mégigazibb puszta késsel) és leszaladtam a főtérre, de egy fia szarvas nem kószált a környéken, pedig nagyon figyeltem. Így aztán kénytelen voltam beosonni a lidlibe, ahol szarvast szintén nem találtam, de a hűtőpultban szarvashusit annál inkább.
Ezt kezdtem el szeletelgetni, ezzel megtéve az első lépést a perkelt elfogyasztásának lassan de biztosan közelgő ideje felé:
Aztán jött egy jó adag zsír, kis bacon és a hagyma. Olaj? Olíva olaj? Szűzen - vagy még jobb: extra szűzen - préselt olíva olaj? Ne idegesítsetek, nagymagyarember (férfi) nem főz olajban. Szép is lett volna ha Attilának aszongya a sámán:
- Urum, repcebul kifogymuk, mink vogymuk szaruban! (gyengébbek kedvéért: kifogyóban a repce, mi lesz most?)
- Mi lenne, irány a Kárpátok (így hívták vajon azidőtájt is a nagy hegyet?), lesz ott bőven - felelte, mert ő már akkor is a pesti magyart beszélte. Erre összepakoltak, asszonyt, gyereket, kecskét, birkát és a sajtkészítőket, majd fölkerekedtek.
A többi történelem.
Tehát zsír. Ha lett volna, kis füstölt szalonnából olvasztom ki, de hát nem volt, maradt a bóti bacon, merazér, na! Hagyma, jó sok, mert az a perkelt istene - meg a sípcukor -, ahogy Géza barátom mondaná.
Hozzávalók.
Mert mi kell a perkeltbe? Na jó a húson és a vereshagymán kívül: fokhagyma, babérlevél, borókabogyó - mivel ez ugye vad -, só, bors, kömény, valamint por formában édes és csípős paprika. Persze csípősséget lehet szárított, avagy épp friss paprikával is beállítani, aztán meg emberfüggő annak szintje is. Mármint a csípősségnek...
Paradicsom? Zöldpaprika? Nem lecsó lesz ez vazze!
Azért a jóféle veresbort ne feledjük! Nem csak mellé jó az...
No és a husi... a vérnek is szerepe van ám (aki ettől prüszköl, pofánverem)!
Elindult a tűz (jóvanhát, indukciós, nem gyújthatom fel a konyhát mindennap), olvadt a zsír és a bacon (szalonna ugye), üvegesedett a hagyma. Később szórtam bele kis sót, mert a rossz nyelvek szerint attól majd levet ereszt a hagyma és az jó. Legyen. Ha nem válik be, legfeljebb majd módosító indítványt nyújtok be, magamnak.
Tuti, hogy elfogadom!
Bele a paprikát, elkeverni gyorsan, mivel kémiaprofesszorom szerint a paprika beledobásától számított 20.0001 másodperc múlva már keserű lesz a cucc, ámátőrök persze ilyenkor leveszik a tűzről, én úgy a 15. másodperc környékén löttyintek egy deci forró vizet és kész.
Na és akkor most jön az, ami még nem volt: pörkö... izé... perkelünk! Mert mitől is perkelt a perkelt? Attól, hogy megperkeljük (szögediesek úgy mondják: mögpörköljük) a husit. Szapora kevergetések között (istenfélők ilyenkor fohászkodhatnak és gondolatban fénylő rúnákat rajzolhatnak a levegőbe, ki tudja, még talán segít is), ha sok - mint jelen esetben is -, akkor két adagban.
A kifőtt hús levét is félretesszük!
Az első adag már pirul ott a jobbszélen, kérgesedik, perkelődik, mellette balra a második fél várakozó állásban, mégmellette pedig az inas/hártyás rész (baromi jó minőségű volt a hús, alig kellett lereszelni valamennyit), Zsuzsikutya nagy örömére:
Hát nem szép? De!
Aztán amikor kérget kapott a husi, zutty bele a hagymába, ami ugye ekkor már a Russell Hobbsban rotyog. Azért azt használom, mert abban még nem égettem le semmit.
Persze bogrács lenne az igazi...
Kap egy újabb deci forró vizet - csak annyit, hogy még épp nem lepi el a husit, mert nem leves lesz ez -, és jöhet bele minden, ami jó. Mármint a perkeltnek. Sem több, sem kevesebb!
Itt szokott mindenki átesni a ló túloldalára, mi nem tesszük, de nem ám! Mesterünk szelleme sem hagyná, aki vigyázón figyeli most is a ténykedésem az égi tűzhely mellől, hiszen ő irányít, vezeti a kezem, pozitív energiákkal bökdös. Szinte hallom is:
- El ne csessze, maga vadember, mert megrúgom!
Aztán magára hagyjuk, időközönként megkeverjük, ellenőrizzük azt, hogy elég benne a só, elég benne a csípős. Azért mantrázzuk néha azt is, hogy főjjé wázze, az nem árthat, de közben szigorúan szép dolgokra szabad csak gondolni!
Amikor elfőtte a vizét, megint "megperkeljük", de oda ne égjen!
Neeem, nem szedjük serpenyőbe, csak épp hagyjuk kicsit víz nélkül sülni, szorgos kevergetések közben!
Újra adunk hozzá kevés forrót, csak épp el ne lepje és ezt ismételjük kb. 2-3-szor.
Az utolsó vízzel történő felöntés környékén adom hozzá a fokhagymát, mert az úgy jó:
Amikor már a puha/majdnem puha határon járunk, akkor nem vízzel öntjük fel, hanem 3 deci veresborral!
És most már árgus szemekkel figyeljük, mert az alkohol nyilvánvalóan gyorsabban párolog mint a víz, kb. fél óra alatt isteni sűrűségű lesz:
Tányérra vele, és nyami!
Mehet mellé nokedli, tarhonya, főtt pupu, tészta, juhtúrós sztrapacska, vagy csak egy(sok) nagy karéj fehérkenyér, no és csemegeubi, szigorúan a kapros lében álló és apró fajtából!
Akit érdekel eme receptem, íme (kb. 3-4 becsületes adag):
• 1000-1200 g szarvas comb (mert szeressük!)
• 100 g füstölt szalonna/bacon (extra íz miatt)
• 2 evőkanál zsír (mert magyar nem olajjal főz)
• 3 dl vörösbor (száraz, jóféle)
• 2 nagy fej vöröshagyma (akkor jó, ha nem friss!)
• 2 gerezd fokhagyma (jó a vérnyomásnak. is :))
• 1 evőkanál piros fűszerpaprika (édesnemes)
• 0.5 evőkanál piros fűszerpaprika (csípős, de kiválthatjuk mással is, illetve ízlés dolga)
• 5 szem borókabogyó (a vad szereti...)
• 3 db babérlevél (mert kell)
• 1 csipet majoranna (ez csak az én hülyeségem, úgy, mint a kakukkfű...)
• 1 csipet őrölt kömény (nélküle milyen lenne?)
• só, bors ízlés szerint (bors frissen őrölt)
U.i.: Mivel itthon rászabadulhatok a konyhára, lesz még recept.
Ez nem fenyegetés: ígéret!
Nem Exupery dél-amerikai postajáratának egyik kezdetleges gépén játszódik a történet, hanem egy úgy-ahogy kényelmes A332-es (vagy másként A330-200) fedélzetén, de hát ez van, na.
Azért hősiesen végigültem a 8 óra 25 percesre tervezett utat Luandából Párizsig.
Sőt, előtte át kellett élni még egy Cabinda - Luanda szösszenetet is.
Másfél hónapnál is többet töltöttem a pusztában/dzsungelben, miazördögben: gyakorlatilag egy konténer táborban, amelyet egy töredezett, poros, jobb napokat látott, aszfaltozott mellékút mellett állítottak fel.
Épp elég volt...
Szerencsére most minden flottul ment, ágyő (adieux, gyengébbek kedvéért) Cabinda:
Ez még nem az éjszakai, mivel a délutáni járat reggel 8-ra tevődött, legalább tudtam kicsit ajcsizni a luandai staffhouse-ban, és délben újfent bezabáltam a nemisolyanrossz, vékonytésztás pizzából, haha.
Aztán este indultunk a reptérre, Mario a céges sofőr javallatára beugrottunk egy hambira ide:
Isteni volt, nem olyan flancos mint a mekié, de sokkal ízletesebb.
Közben sötétedni kezdett, újra ízelítőt kaptam a luandai csúcsforgalomból. Szerencsére a reptér csak 3-4 km-nyire volt tőlünk, így majdnem egy óra alatt oda is értünk.
A Gold kártyámnak hála (hajj, azoknak a bizniszen reppenéseknek Accrába köszönhetően) Sky Priority járt a cattle class (turista osztály - sóher a cég) jegy mellé is, annak minden jóságával, úgymint a prájoriti sorok a reptéren, vagy a business lounge-ok látogatása, így aztán gyorsan bejutottam a lounge-ba megint, ahol kiszuszogtam magam az indulásig.
Hamarosan vitték a bizniszklassz népeket a géphez, köztük szerény személyemmel. Már ránk ereszkedett a sötétség, kilenc óra környékén jártunk:
A két másik járat mögött a távolban feltűnt a francia is:
Még tankolták (ez érdekes, Európában nem nagyon hagyták ilyenkor a népeket beszállni, legalábbis régebben):
A szentháromság: szárny, futómű és hajtómű. Ugyan ezek nélkül is lehet repülni - pl. egy disznó is meglepően jól repül, ha megfelelően felgyorsítjuk -, de a földet érés nem lesz baráti, mivel tudjuk: a repülés nem veszélyes. A földhöz csapódás az, ami veszélyes:
Ment mindenki a helyére, én 20 jurót perkáltam le a "double seat" pozícióért (40 lett volna, de ugye a Gold kártya... áldassék a neve), ami nem dupla ülést jelent a gyakorlatban, hanem csak nagyobb teret. Legalábbis ez szerepel a mézesmadzag végén lógó kis cetlin.
Végülis az ötlet az volt, hogy ugyan mindig tele a gép, a sóherek tuti nem fizetnek 40 eurót (a gold kártyások a bizniszen csücsülnek ugye), így lesz elég helyem szétterülni.
Előre nézünk:
Hátra nézünk:
Üres minden, merugye a bizniszes népekkel jöttem, a terv eddig úgy tűnik, hogy bevált: nincs több aranykártyás.
Azután is jól ment a dolog, mivel sem mellettem, sem előttem nem ült senki. Utóbbi változott később, mert egy csóriseggű kifigyelve a helyzetet, a felszállás után áttette oda a valagát. Az egyik sztyuvi rá is pirított ezért, de a vezető légiutas kísérő (ajj de szép cím) jóváhagyta, maradhatott. Rohadjon meg, én ezért nagy pénzeket fizettem!
No mindegy, gondoltam, de ha mellém ült volna, tuti előveszem az antiszociális énem: ROCCKI'!
Ami annyit tesz nagyjából, első körben, hogy takaroccki! A második kört jobb, ha nem várja meg a delikvens...
Kedvenc utazós topánom, lassan 12 éves lesz, de még bírja. Mert ha neadja a marxista Isten, de lezuhanna ez a nagydarab alumínium tömeg a rajta ilyen esetben törvényszerűen visítozó nagyjából 240 lélekkel, hát eltartana egy ideig, amíg kigyalogolnék a dzsungelből, sivatagból, vagy hegyekből.
Nyilvánvaló, hogy ilyen esetben a tűsarkú nem egy előnyös viselet.
Látható egy konnektor csapat is, töltendő a laptopom. Csakhátugye az enyémnek két tápegysége van, ugyan eldöcög az egyikkel is, de jáccás kizárva.
Még egy pillantás Luandára, ahogy az óceán felett ráállunk a párizsi irányra:
Jöhet egy mozi - amíg hozzák a kajcsit -, mivel éjszakai járatokon hamar kiszórják a falnivalót, aztán bedunyha. A "Belfast" lett a kiválasztott, már egy ideje szemezgettem vele utazásaim során.
Még tartott a film, amikor megjelent az etető brigád, halas menüt választottam, hozzá veresbort:
Fincsi volt, már amilyen fincsi lehet valami 2140 méter magasan (erről, vagyis az "ízek változásáról repülőn" korábban írtam), ugyanis megnéztem, ennyire állították a légnyomást a kabinban, a páratartalom most 51.2% volt, a hűdemérséklet pedig 21.5°C. Utóbbit a nappali járatokon 28-29 fok körülire szokták állítani.
Rápillantottam az infó képernyőre, ez alapján 2 óra és 13 perce repülünk és itt tartunk:
Pocak tele, villanyoltás, szundi:
Azért kitekintve az ablakon, próbálkoztam egy telefonos éccakai felvétellel. Ilyen lett:
Már a Szahara felett jártunk, amikor oldalt váltottam, és nini: Hassi Messaoud. Három éven át hozott ide a Monarch/JetAir chartere Londonból, olajmezőre (szó szerint) épült olajváros a semmi közepén.
Onnan egy kis gép reppent velünk át a buckákon...
... hogy a táborba jussunk:
Persze a sivatag gyönyörű, minek is tagadnám...
Még a lábnyomom is ott van valahol:
Valami város fényei ragyogtak alattunk, felhőtlen éjszaka:
Aztán már közeledett a tengerpart:
Egy fotó a parti városokról:
Feltűnt a túlsó part:
Felcsapták a villanyt, ideje volt a reggeli(félé)nek, mert azért ezt nem nevezném annak, hogyha mondjuk egy proper English breakfast lenne a téma, de a kávé/csoki kombón túltesz, az a natúr jogurtó pedig veri a görögöt. Szerintem.
Mire benyammogtuk a dolgokat, már Párizs is feltűnt:
A leszállás simán ment, egy istentelenül randa fotó az előrekamera képéről, szépen látszik a kivilágított leszállópálya. Hajnali hat múlt, ez pedig egy éjszakai repülés volt:
