Malo Okwera Mabombe

Persze azt is írhattam volna, hogy Oshiponga Sho Mboma, de azt aztán tuti senki nem mondja meg az ismerőseim közül, hogy mit is jelent.
A Malo Okwera Mabombe* a gugli ferdítő (főleg, ha megadjuk azt, hogy Nyanja a nyelv), ezt hozza ki: the place where the bombs are raised, hát nem aranyos?
Az angol egyszerűen azt mondja: minefield.
Mi pedig: aknamező.
Angolában így jelzik:

Afrika sok országában voltak ilyen-olyan csetepaték, ez alól Angola sem volt kivétel. Ezért aztán mindenhova csak aknakutatók után tehetjük be a lábunkat, maradva az általuk megjelölt területen belül.
Ez úgy belevésődik az ember agyába pár hét itt tartózkodás alatt, mint mondjuk az, hogy guruló labdába nem fejelünk.

Persze megint kilovagoltunk, azért jutott eszembe a fenti találós kérdés, melyet vagy 15 éve cipelek magammal.
De előtte szigorúan: kávé.

A többi képekben, merugye egy kép többet mond ezer szónál - tartja a mondás.
Azt már elfelejti megemlíteni, hogy annak, aki a képet készítette, mert hogy csak ő tudja azt, hogy mi célból, hogyan és egyáltalán: mi van azon a képen.
Megtekintjük a járgányt, oh, bukócsövezett, ,fasza!

Fegyverzeti anyag. Ugyan jönnek velünk a katonák, de sosem lehet tudni, valami szárnyas krokodil ránk ugrik és itt a baj! Jól jöhet ez az Smith and Wesson kacorbicska mellé.

A lábak elhelyezése. Ennek még szerepe lesz a végén, most mondom.

Átkeltünk Cabindán, majd megindultunk északkelet felé az egyetlen aszfaltozott úton.
Első megálló egy megállónál történt: buszmegállónál. Be kellett várnunk egyik kocsinkat, velünk tartott ő is.

Elértük a folyót, masszív hidat építettek rá és szépen belegravírozták a nevét. A környéket egyébként Danielnek hívják, a közeli falu után.

A folyó meglehetősen széles, eléggé erős sodrású és barna színű:

A csónakokat közelebbről is meglestem, ugyanazzal a technikával készültek egy fatörzsből, mint az óceáni nagyobb testvéreik.

A híd közelében számos "halcsapda" állt ki a vízből: beúszik a hal, aztán valamilyen módon nem tud kiúszni, ügyes.

A parton kis banánültetvényt találtam, a hajnali eső cseppjei még nem párologtak el. Délelőtt 10 óra volt és még csak 26 fok körül jártunk.

És ekkor megjelent egy fecske raj. Ide-oda cikáztak, csakúgy mint otthon, begyüjtötték a szúnyogokat, legyeket és egyebeket, csakúgy mint otthon.
Vajon miért repülnek innen Európába, aztán meg vissza?
Kellemes, nem túl meleg az éghajlat télen/nyáron, akad szúnyog is bőven, szóval nem értem...
Egyetlen magyarázat lehetséges: ők európaiak, ide nyaralni jönnek akkor, amikor otthon beköszönt az ősz, a tél, és minden táplálékuk eltűnik.
Ha valakinek jobb magyarázata lenne, elő vele!

Indultunk tovább, lekanyarodtunk a műútról, be az erdőbe. Itt épp bambuszerdőbe.

Félóra erdei zötykölődés után elértük célunkat, a mocsaras részt.

Kaptunk az ott várakozó srácoktól ilyet. Többször elismételték a nevét, de amit sikerült kihámozni belőle, az valami ilyesmi: owe.
Vagy owa.
Esetleg a kettő között valahol. Mindenesetre finom volt, enyhén selymes tapintású, belül - hasonlóképp mint a csipkebogyónál - volt a lényeg, kellemesen savanykás ízű puha hús, és egy hatalmas mag. A fiúk szerint magas a C-vitamin tartalma, ha úgy van hát úgy van.

Megmutatták a fát is, amiről származott.

Ééés akkor a mocsár! Első blikkre semmi rendkívüli, simán begyalogolunk.
Mondjuk sok választásunk úgysem volt, mert bakancsban topogott az úri nép, gumicsimára nem is gondoltunk induláskor. Na most a fotón látható, szépen kitakarított rész ne ringasson senkit abba a tévhitbe, hogy itt minden rendben van. A srácok által macsétával összeszecskázott növényzet alatt tényleg ott lapul a mocsár, ki tudja milyen mélységben.

Amikor itt próbáltunk átkelni, csak térdig merültünk meg, azonban amikor a lábam lecsúszott a víz alatti faágról, nem éreztem az alját a trutyinak. A felszínt borító békalencse és egyéb dolgok között csápolva valahogy sikerült fél perc alatt visszavergődni a szárazabb részre, bár éreztem, hogy a víz alatt mindenféle dolgok próbálnak belém akadni és visszahúzni.
Naná, hogy a többiek nem követtek, itt fel is adtuk, menjen tovább az, akinek két anyja van!

Fotó nem készült! :)
Csak ez a szelfi, karomon a vízből rámtapadt ezmegazzal.

A kocsikhoz visszaérve levettem mindent, kifacsartam a vizet a nadrágból, pólóból, kiöntöttem a bakancsból.
A kísérő katona nagy vigyorral kunyerálni kezdte a telefonom, hogy úgyis elázott.
Én pedig nagy vigyorogva mondtam neki, hogy nem véletlenül vízálló az is és a karórám is.
A sofőr kerített alám egy esőkabátot, hogy ne áztassam el a szövet ülést, aztán irány visszafelé.
Persze a zoknit, bakancsot nem húztam vissza. :)

Kezdtek gyülekezni a felhők...

Egy mangót majszoló kislány integetett nekünk.

Felettünk sasmadár húzott el.

Már a műúton, egy baleset maradványai.
Érdekes módon, viszonylag kis terület égett le...

Még felhők, egyre komorabbak, de hát az esős évszakban vagyunk.

Aztán már a táborban, a hideg vizes cucc le a földre, én pedig be a forró zuhany alá.

A naplemente ma is szép volt...

Zene!



* Ez baromijó! Most ellenőrizve a gugli ferdítőt ugyanerre (Nyanja nyelvről fordítva ugyancsak) azt mondja: Water pump Station...
De ha a Water pump station-t szeretném nyanjára fordítani, akkor ez jön: Pompopompo Madzi.
Namost ha ezt visszafordítom angolra, akkor Instant Water lesz...
Ellenben angolról nyanjára az Instant water: Nthawi yomweyo madzi.
Ha megfordítom, akkor az angolul annyit tesz, hogy: Immediately water.
A kör bezárult...

Csak pár esti, a táborból

Esőisten siratja Mexi... ööö... Angolát

Elkezdődött...
Mármint az esős évszak, persze egyelőre svojésan, ha arabosra vesszük a figurát.

Miután minden elrendeződött, hirtelen ránk szakadt az "az egerek és emberek legnagyobb tervei rendszerint füstbe mennek" érzés.
Már az "elrendeződés"-hez is idő kellett, mint kiderült már nem kaptak jegyet az erfranszra, így a Lufthansa visz majd Frankfurton át, hazafelé pedig útba kell ejteni Kinshasát egy kis technikai szünetre (nem kell elhagyni a gépet).
Ha ez van, hát ez van...

Na de hogy az indulás előtt két nappal jönnek rá ott fönt arra, hogy ha én délelőtt 10 körül érek a táborba váltani a horvát kollégát, aki viszont reggel hatkor elindul a reptérre, nem jön ki a matek. Mármint az, hogy leüljünk és megbeszéljük a megbeszélni valókat.
Így aztán három légitársaságot igénybe véve (Iberia, TAAG, Brussels Airlines) BP - Madrid - Luanda - Kinshasa - Brüsszel - BP körütazás lett a dologból.
Végülis... Madridban még úgysem jártam, mint ahogy Kinshasában sem (bár itt most sem fogok, mert a gépen maradunk arra a másfél órára, vagy nem, majd kiderül, mint említettem), és az a fránya Brüsszel is csak a borsot törte eddig az orrunk alá.
Gondoltam is, ha ott leszek, majd jól odamondogatok neki és mellé célzok a vizeldében.
- Támadol minket?
- Neszeazanyád!


Persze ez még odébb lesz... majdnem szilveszterkor...

Addig is, utazás képekben. Gyors képekben!

Pestről Iberia:

Repülünk Artúr! Cél Madrid.

Hogy az Angolába induló TAAG birtokolta 777-es Boeing belső világítása miért ilyen?

Napkelte Luanda előtt:

Tuna steak (tojással?) a Minha Casa-ban, ahol megszálltunk éccakára:

Állítólag most nyitott, közel is van, a helyi képviselet vezetője meghívott, naná hogy megyünk:

T-bone steak. Van ez magyarul is, csak úgy nem tudom:

Éééés már Cabinda:

A tábor előtti megszokott helyen most épp nem kígyót árultak:

De inkább a hazait pakoltam a hűtőbe:

Akkor hát élvezzük a nyarat, ha már a déli féltekén vagyunk, vagyis az esős évszakot.
Itt Angolában az hivatalosan októbertől márciusig tart, így már benne vagyunk egy ideje. A srácok tapasztalata szerint 3-4 naponta esik, de akkor zuhog.
A koténerlakás megerősítésre került, mert ugyan a tetőt rendberakták még októberben, de az ajtó résein át ömlött be a víz, ahogy az északi szél nekicsapkodta a szakadó esőt.

És most esik.
Ha esik, akkor zuhog.
(Ez egy mondás ám, úgy tessék kezelni!)
Ezzel nem is lenne baj, de a konténer felett jó 6-8 méternyire fölénk magasodik egy fém tető. Ezzel sem lenne baj, ha nem lenne öreg.
Még azzal sem lenne baj, de úgy hallom, hogy a hűtőszekrény magasságában, valamint épp az ágyamnál, a fejem felett rágott az idő rajta egy-egy akkora lyukat, amelyen keresztül valahogy átnyomódik egy-egy hatalmas vízcsepp, és - a stopperem szerint - 1.51 másodpercenként koppan egy magasat a putrim tetején.
A hűtő felett pedig - csak hogy ne legyen unalmas -, egy mélyet.
Ráadásul itt akad egy kis csúszás is, 1.65mp-et mértem, így aztán néha szinkronban vernek, néha az eltérésnek megfelelően, egyfajta folyamatosan váltakozó ütemben, szóval mókás.

Mit lehet ilyenkor tenni?




Zenét hallgatunk!