Horkol. De mint az állat. Vagy inkább mint állatok halmaza, cickánytól a gorillán át a vizilóig. Orrszarvút se hagynám ki. Vagy mint egy gõzmalom. Szörcsög, visít, brummog, kaffog, reszel, nagybőgőzik.
Azokban az apró megnyugtató szünetekben amikor nem horkol, akkor a fogát csikorgatja vagy kiabál, amit persze nem értek mert máltai az öregúr.
A horkolás ha monoton, még talán megszokható. Ez nem az. Változik minden, a hangerõ, a frekvencia, az amplitúdó, a magnitúdó, a... minden!
Namost mellettem lehet autópálya száguldozó kamionokkal, vasút ahol tolatómozdony járkál ide-oda, hajókürt búghat, fúrhatnak, faraghatnak, nem zavar. Alszom. De ha valaki horkol, csak icipicicicit is, akkor beindul bennem a párzási ösztön. Lehet hogy nem ez a legjobb szó rá hanem az hogy legszívesebben szétbasznám a fejét egy nagy kétélû fejszével, pöröllyel, féltéglával, bármivel ami kemény és ami fájni tud! Persze nem teszem, hiszen joga van aludni.
Hm... szerintem ez a zaj valami õsi ösztönt piszkál, azért vagyunk így páran akik nem tudnak ilyenkor aludni. Talán a kardfogú tigris, a barlangi oroszlán vagy a kõkori anyós morgó torokhangjának vagy támadás elõtti horkantásainak a frekvenciái ezek és riadóztatnak, így leszünk egyre éberebbek?
Aztán meg: amíg ébren tart, addig is elmélkedhetek.
Hiszen rövid az élet...
Ja, szmájli: :)
És zene!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Hm? :)