És persze ismerné Pompeiust.
Vagy legalább az eredetét ennek a gyakran idézett mondatnak, pontosabban az első részét, merugye a jóember úgy folytatta anno: vívere non est necesse.
Na jó, de tudja ezt a gőzmozdony?
Ezt most én sem tudom hogyan kerül ide Woodytól, de gondolom felsejlett bennem valamiféle gondolat a tudásról így hajnali 9 után (és szerintem a gőzmozdony sem tudja).
A gőzmozdonyok a szárazföldön jártak egy letűnt korban, akkor, emlékszem, a 424-es volt a kedvencem.
Magyarul, majd berottyantottam 6-7 évesen a gatyámba, amikor ott szuszogott és pöfögött tőlem alig pár méterre egy a nagykanizsai állomáson és elfüttyentette magát.
Arra jól emlékszem, hogy kitéptem a kezem anyáméból és megcélozva a biztonságot nyújtó épületet, semmivel nem törődve, átvágtattam vagy 3 sínpáron.
Szerencsére egy vonat sem mozgott épp akkor, ott.
A rend kedvéért megkerestem egy 424-es fotóját, íme:
Úgy gondolom, hogy ezzel azt akartam jelezni, hogy eddig csak a szárazföldön, többnyire sivatagokban, esetleg dzsungelekben, mocsarakban, hegyek között dolgoztunk, most viszont vízre kell szállni.
Méghozzá valami ilyesfajta járgány fedélzetén.
Gyakorlatilag ez lesz a hajónk, csak ez egy korábbi fotó, 2023-ban átalakították kutatóhajóvá és új lastromszámot, valamint szép piros színt kapott:
Így van ez olyankor, amikor az ember nem elégszik meg a szárazföldön kitermelhető olajjal/gázzal (gy.k. szénhidrogénekkel), de a tengerek, óceánok alatt (mármint a tengerfenék alatt) is keresgél.
A fotón látható hajó persze nem egy komplett szeizmikus jármű, amely a felvételeket készíti, mivel viszonylag sekély tengeren mérünk majd.
Emiatt a vontatott hidrofonok helyett a tengerfenékre telepített hidrofonok veszik majd a gunboat (magyarul ágyúshajó? hehe) gerjesztette jeleket és felküldik a felettük ringó bójákra telepített nodoknak.
Persze nem a hajó fog brummogni, hanem az általa vontatott "gun", avagy ágyú pukkantgatja a vizet, sűrített levegőt használva, meglehetős szaporasággal.
Jó pár éve Baku környéként mértünk hasonló technikával, csak ott nem kellett hajóra szállni, mivel a navigátorok is a parton ültek egy konténerben, így csak a hajó szaladgált a megtervezett útvonalán és valahogy így nézett ki:
Éles szeműek legalább kettő pukkantyút észrevehetnek, fémhengerek, lánccal rögzítve a fekete cucchoz.
Bővebben itt írtam akkor erről: KLIKK, HA ÉRDEKEL.
Mostanra összeakasztottam a nem létező bajszom a hajós tudományokkal, túl vagyok a tengerész orvosi vizsgálaton (innen is köszönöm Dr. Melles Imre főorvos úrnak a korrekt, gyors ellátást), tudom mi az az STCW, elvégeztem jónéhány tanfolyamot is, amelyek szükségesek, ha az ember nem csak utasként szeretne vízre szállni.
Mostanra egy tréning és vizsga maradt csak, az pedig a legfontosabb, a tengeri túlélésről szól.
Vagyis arról, hogy ha vízbe kényszerülünk, akkor hogyan maradjunk életben addig, amíg ki nem mentik a seggünket. De ezt majd a helyszínen, a tengerparton, egy erre szakosodott társaságnál hajtják végre rajtam.
Vagy én rajtuk.
Vagy valami.
Egy biztos, utálom a vízbe merülést, úszni is csak úgy szeretek (nem szeretek), hogy mellig kiemelkedem a vízből, ha muszáj.
Mint tudjuk, az úszás nem sport: azért úszik az ember, hogy ne fulladjon vízbe.
Ez az én életfilozófiám is, épp meg lehet támadni, de nem érdemes, mert csípek, rúgok, harapok!
Összefoglalva: ilyen az, amikor a sivatagi patkány tengeri medvének készül.
A többit majd meglátjuk.
(Mondta a vak, aztán mégis belesétált a meszesgödörbe.)
Zene!
