na

Itt lakom, látod...
... ez az a hely:
41°41'27.88"N, 45°01'49.65" E

címtelen

A tegnapi vihar fákat csavart, villanyvezetékeket vágott el, Tbilisziben ketten meghaltak emiatt. Befelé gurulva az utolsó faluban épp elõttünk roppant derékba egy hatalmas diófa, ráborult az útra de úgy hogy magával rántotta a a villanyvezetékeket és kitépett egy beton oszlopot is. Ezért aztán egy fordított V alatt egyensúlyoztunk el amelynek egyik szárát a megdõlt de megmaradt oszlop alkotta, míg a másikat a fa alá szorult villanyvezetékek. Összehúztam a seggem amikor úgy véltem hogy na most érinti meg a kocsi tetején meredezõ rádióantennánk a vezetékeket, de nem történt semmi. Szembõl egy teherautó állt tehetetlenül, õ nem fért át a V szárai között és a sor mögötte másodpercrõl másodpercre nõtt.
Épp hazafelé tartottunk a 20 grúz földbirtokos adta partyról, és csak ez az apró momentum zavart meg a pingvinek számolásában. Kettes sorban vonultak nyugat felé, arra ahol a szállodánk áll az út szélén. A szél tombolt.
Bár beindult a hotel generátora és áramot kaptunk, igaz amolyan ingatag formában pislákolósan mint viharlámpás gyenge fénye a zötyögõ szekér oldalán, de a fûtés szivattyújához már nem jutott el. Lehet hogy a pingvinek keze is benne volt a dologban. Kettõt sikerült elkapnom az ajtóban, de a harmadik bemászott Charlie mellé, aki szokásához híven elaludt a laptopján bekészített film úgy ötödik percénél.
Aztán horkolni kezdett... ezt már egyszer leírtam... a pingvin ott ugrált és mutogatott és magyarázott nekem hogy nyissam ki az ablakot, hát megtettem... Ezek tudnak repülni?

Űrutazás babbal, kenyérrel

Narrátor (Rémusz bácsis): kedves tv nézõ gyerekek, alattunk éppen egy bolygó suhan el, persze nem az suhan hanem mi suhanunk de innen épp úgy látszik mintha az suhanna, holott ha rajta állnánk és lenne egy elég erõs távcsövünk ahhoz hogy ezt a kis 150 köbkilométeres ûrhajót érzékelje akkor azt látnánk hogy az suhan de veszettül. És most kibonthatjátok a nyalókát amit a tolószék bal oldali rekeszébe rejtettünk. Persze csak ha tudjátok a kódot amely nem is olyan bonyolult hiszen ma csak 512 bites titkosítást választottunk számotokra, elvégre még picik vagytok.

Jéghideg bolygó
hangtalan suhan
ködben gomolygó
végtelen futam
szenzorok mérik
hallgatják, nézik
odalent
Jégtû ha reccsen
halk hangal roppan
szilánk száll némán
fémesen koppan.

A Szaturnusz fordul
és
öröm vagy bánat ér
géptigris mordul:
a jóslat ma százat ér

A távoli nap
hideg fehér fénye
szikrázva szétterül
gépen és fémen
üvegbõl hegedûn

Hajnal van...
Csillan a fény a Titán halk taván
a hold, a hatodik, felébred talán

Suhanunk
némán
hidegen
bénán
célunk a messzeség
szerelmünk lesz-e még
vagy legalább egy hamburger,
marhával,
hagymával,
sajtal és ketchuppal a kurvaszencségit!:DDDD

(Aki komolyan vette, az barackot kap a fejére vagy megcsavarom az orrát, választhat :))

Magyarság

Ha külföldre visz a sors, akkor megérkezvén az első megtanult szó mindig a köszönöm.
Akkor hát most tanuljatok ti is, itt Grúziában úgy mondják: madlóba.

Lehet hogy jobb lett volna mégis a Tisztelet címet adni?
Hm... talán ugyanaz mindkettõ.
Főleg ha erre a dalra gondolunk közben:

Ha nem hajolsz le és formálsz edényt a tenyeredből
hogy megtöltsd a folyó vízével
szomjas maradsz
mert
lehet hogy benne állsz a folyóban
de ha nem vagy kész arra hogy meghajolj
a folyó nem tud segíteni
a folyó nem fog az ajkadhoz ugrani
a folyó nem tud az ajkadhoz ugrani
hogy csillapítsa
szomjadat.

Fél kilenc múlt épp

Tbiliszi...

Most értünk vissza a hotelba-motelba (na jó staffhouse).
Már nyolc óra is elmúlt, amikor elindultunk, sötétben kanyarogtunk régi utcákon, hogy a Sheratonból visszataláljunk a kivezető hatsávosra.
Grúz konyakot kértem, ne szomorkodjon a kóla és én sem, ha ... jé, ez olyan mint egy vers részlete:

Grúz konyakot kértem
ne szomorkodjon a kóla
és én sem

Naszóval:
Grúz konyakot kértem, ne szomorkodjon a kóla és én sem, hamár egyszer a dokim azt mondta, hogy preventív legyek.
Vagy a vodka.
Vagy... na jó, a konyak.
Kaptátok már úgy azt, hogy felmelegítették?
A hatalmas konyakos pohár alján aranymogyoróolajcseresznyebarnán ringott, mint lassú léptű menyasszonyok földig érő ünnepélyes ruhájának alsó csipkéje, és micsoda nehéz, finom hordóban érlelt édes aszú illata szált fel forrón és súlyosan...
Elmerengtem rajta, nem is akartam meginni, csak tartani és beszívni azt a csodát, de aztán felhajtottam és szétáradt bennem a gyönyörűség.

A szűk utcák kátyúiban döcögtünk és billegtünk a lépésben osonó Toyotával, jobbra és balra hideg csipkefüggönyök mögött mélybarna, díszesen faragott míves bútorok és hatalmas keresztek, meg szentképek között, míg végül kiértünk a főútra.
Közben arra gondoltam, hogy Alex itt járta az utcákat éhesen, céltalanul, akkor már több mint fél éve munka és remény nélkül, ahol most az átlagfizetés ötszöröséért autózik, és még arra is, hogy az öröm, vagy a fájdalom könnyei sósabbak a felesége arcán, amikor megkérdezi tőle:
- Alex, merre jártál? Megint a koldusoknak adtál pénzt?

Na

A mai ebéd: scsí (borsccsal). Reggel a vodkakaó után könnyebb kimondani. Vagy nehezebb?
A szakácsunk neve Robinson. Azerbajdzsán, török beütéssel. Legalábbis Abdu a török észlelõnk beszélget vele. Így aztán rendben készül a pirított békönös tükörtojgli reggelente, ha úgy gondolom. Aztán ettõl persze jó kedvem lesz (vagy a vodkakaótól) és énekelem neki hogy:
and here's to you Mr. Robinson
Jesus loves you more than you will know
Nem ismeri...
Az ebéd mellé szeletelt edámi sajtot is pakolnak mindig az asztalra, no és uborkát, teljesen függetlenül attól hogy milánói, püré sültkarajjal vagy scsí (borsccsal) kerül az asztalra. Néha hacsapuri is... ez egy érdekes állat, három féle fajtája létezik. Én a krumplisat és a túrósat imádom.
Persze ma kis vita alakult ki a szakács, a segédje és a két campboss között hogy ez most scsí, vagy borscs. Mivel az állás döntetlenre végzõdött, én elneveztem scsínek (borsccsal), persze õk nem tudják az okát, de mi ugye igen?
Az ebédhez mindig kipakolnak ásványvizet és dobozos dzsúzokat, Cagacsok márkájú és nagyon finom mindegyik, még a sárgarépa eper is pedig azt gyanúsan méregettem. Stephane a francia szervízmérnökünk mindig felhigítja vízzel. Õ egészséges, vagyis francia módon táplálkozik, mindig salátával kezdi. Finom a szeletelt kígyóuborka, paradicsom, olajbogyó, hagyma mix, mindig jóízû és friss minden, nem teszkósparosósanos mûszar. Aztán rak a kapros franciasalátából (ó, az istenifinom!), majd jöhet a namitadnakma.
Az angolok nem így esznek. Õk ugye kultúrnépek. Zabálnak mint a disznók.
Az amerikaiak mindent villával. A filippinóink mindent kanállal és villával.
Én pedig csak csipegetek.... a javát mindennek.

Grúzia, Grúzia, te csodás...

Ülök a kocsiban, várom Alexet, épp a templom kapuja elõtt. Kabátba kendõkbe bugyolált nénike ül a kapuban, háttal nekem, tojástartó tálcán. Ejj, nem csak hangszigetelésre jó hát. Maszíroz miközben meleget tart, révedek el.
Diszkómelegítõs kopasz srác és körömcsizmás (van olyan?) pipije lépnek ki a kovácsoltvas kapun, pénzt adnak a néninek majd a srác meghajolva háromszor keresztet vet, aztán a plázacica is. Nézek utánuk ahogy rágózva eltûnnek a tömegben. Hm... valahogy...
Farmerdzsekis ápolatlan fickó jön, borostás, vékonyszálú zsíros haja nyakáig lóg, farmerja is látott már jobb napokat, de azóta nem mosták. Lassan ballag, látszik hogy céltalan, hm, nagy a munkanélküliség. Követem a szememmel, más dolgom sincs. Szeretem figyelni az embereket. Sok mindent elárulnak magukról ilyenkor, amikor azt hiszik hogy egyedül vannak. Talán botor szokás, de hát...
Megáll a kapu elõtt, a templom felé fordul és - magamban számolom - kilenc keresztet vet, mindegyiknél meghajolva picit. Majd zsebrevágja a kezét és lassan tovább ballag.
Remény, ez a szó formálódik bennem, kibújik az ablakon, utána küldöm (de nem is kell, megy az magától), beburkolja, mint valami drága köpeny.
Alex megmutatta a lakását. Boldog mert megérkezett az elsõ fizetés.
A felesége angoltanárnõ.
Néha sír, de azok ott most az öröm könnyei.
A pici az bölcsõdében, és ma megkapta azt, amirõl egy ideje álmodott: egy háromkerekû biciklit.
Csengõvel.

Ma végre vodkamentes nap volt (kivéve a preventív jellegűt, de azt ugye orvos írta föl).
Ezt érezhették a pingvinek is, mert mindannyian eltakarodtak a Holdba.
És most csend van.
Vagy csönd.
Nagy csönd.
Vagy csend.

Alkonyodik...

Éccakai élet

Horkol. De mint az állat. Vagy inkább mint állatok halmaza, cickánytól a gorillán át a vizilóig. Orrszarvút se hagynám ki. Vagy mint egy gõzmalom. Szörcsög, visít, brummog, kaffog, reszel, nagybőgőzik.
Azokban az apró megnyugtató szünetekben amikor nem horkol, akkor a fogát csikorgatja vagy kiabál, amit persze nem értek mert máltai az öregúr.
A horkolás ha monoton, még talán megszokható. Ez nem az. Változik minden, a hangerõ, a frekvencia, az amplitúdó, a magnitúdó, a... minden!
Namost mellettem lehet autópálya száguldozó kamionokkal, vasút ahol tolatómozdony járkál ide-oda, hajókürt búghat, fúrhatnak, faraghatnak, nem zavar. Alszom. De ha valaki horkol, csak icipicicicit is, akkor beindul bennem a párzási ösztön. Lehet hogy nem ez a legjobb szó rá hanem az hogy legszívesebben szétbasznám a fejét egy nagy kétélû fejszével, pöröllyel, féltéglával, bármivel ami kemény és ami fájni tud! Persze nem teszem, hiszen joga van aludni.
Hm... szerintem ez a zaj valami õsi ösztönt piszkál, azért vagyunk így páran akik nem tudnak ilyenkor aludni. Talán a kardfogú tigris, a barlangi oroszlán vagy a kõkori anyós morgó torokhangjának vagy támadás elõtti horkantásainak a frekvenciái ezek és riadóztatnak, így leszünk egyre éberebbek?

Aztán meg: amíg ébren tart, addig is elmélkedhetek.
Hiszen rövid az élet...

Ja, szmájli: :)



És zene!

Tbiliszi

Tbiliszi:

Ami a fotón nem látható:
bolondokháza, autó autóhátánbolondokháza.
Snitt.
Csendes étterem, hal, püré, grúz szósz, valami isteni túrósakármi, kerek.
Ma borral traktáltak, fekete volt, mint az itt élő lányok szeme és azt is megtudtam, hogy konyakért Armeniába kell mennem.
A pingvinek köztársaságot alakítottak és úgy döntöttek, hogy meghúzhatjuk magunkat a nyitott garázsban.
Egyelőre.

Hideg keleti szél fütyül, vonít és kasztanyettázik.

Gondolatfolyam

Vékony jégen halk léptek.
Roppanó hó.
Dráma: farkasnyom keresztezte a nyúlét.
Kicsi öreg falvak, ódon romok, õsi templomok, halkan kanyargó füst.
Ha az orvosod mondja akkor a vodka nem árthat.
A pingvinek elárasztották a hallt, a folyosókat, kettõt az ágyamból dobtam ki, a harmadik elbújt a párnám mögé.
Alkonyodik.

-

A hegyekben nem olvad, gyönyörûségesek a fák és a bokrok ágai.

Ma vadászokba szaladtunk, lekaptam a menekülõ rókát, aztán a csaholó vadászkutyát.
Megtudtam hogy a füstölt halat csak vodkával szabad.

Este négy pingvin várt a hallban, egy a szobámban.


Altató:

Grúzia

Egész éjszaka havazott.
Sőt egész nap.
Meginvitáltak egy kis falusi házba.
86 éves volt az öregúr és nagyon részeg.
Össze-vissza csókolt, nyálasan és borostásan.
Az asztalon egy tyúk mászkált.
Vodkát kellett inni (csurig töltött decis pohár).
Aztán megmutatta a Sztálin képét a falon.
Maga Sztálin adta neki, mert versenybirkózó volt az öregúr hajdanán.
És még hozott vodkát(csurig töltött decis pohár, mintha nem lenne holnap).
Este pingvint láttam a hallban.

Naplóféle

Kis késéssel indult Ferihegyről a török gép, de egyáltalán nem zavart mivel tudtam hogy több mint hat órát kell majd várnom Isztambulban, na és a felszolgált kaja feledtette még ezt az apróságot is. Két órás sincs az út és mégis, vegyes saláta sajttal mint előétel, aztán csirke vagy marha közül lehetett választani. Én a marhára szavaztam és a rizs, valamint párolt zöldségek mellet mit találtam? Hát egy marha fasírtot ami kebab arrafelé és egy grillezett csirkemell filét. Gondolom aki csirkét kért annak fordítva rakták a "tányérjára". Aztán akadt még ott süti, valamint krémsajt és vaj is a péksütemények és a kekszek között.
A MALEV két harapásos hideg szendvicse a két és fél órás úton Londonig igen csak lepkefing méretűre zsugorodik, már ha összemérjük az etetés szintjét. Persze nem ezért repülök hanem azért mert muszáj, na de mégis...

Isztambulban a szokásos bolondokháza fogadott, most japánokkal és indiaiakkal volt tele a tranzit, és pár mongol képű kínaival. Vagy mongollal :)
Pesten én barom összevásároltam magam baromiszar (és baromidrága) szendvicsekkel, így aztán nem sok dolgom akadt, hallgattam a körülöttem ücsörgő japán néniket, bácsikat és gyerekeket, és örömmel konstatáltam hogy megértem amikor azt mondják: arigato :)

Tizenegy után indultunk Tbiliszi felé és az eseménytelen két óra gyorsan eltelt, mert megint etetést rendezett a Türk Hava Yollari, amolyan utóvacsora gyanánt. Leszálltunk és a csarnok felé guruló gép ablakán túl a 10 centis hóval borított kietlen tájat figyeltem szórakozottan hiszen ismerősnek tűnt, mivel a google earth-ön már nézegettem, ugyanis a nemzetközi repülőtér is beleeseik a kutatási területbe, egyik geofonvonalunk épp hosszában halad majd végig a fő kifutón. Feltéve ha hagyják :)

Végre nem kellett beléptető papírt tölteni, nem kellett várni amíg a tiszt bepötyögi a számítógépbe az adataim, nem kellett vámpapírt kitölteni és sorba állni pecsételésre, és nem turkáltak a bőröndömben (bár most nem is hoztam műpuncit :)). A feketeszemű hölgy átlapozta háromszor az útlevelem, gondolom kereste egy esetleges korábbi látogatás nyomát, végül benyomta a bélyegzőt az Emirátus pecsétje mellé, rám mosolygott és azt mondta: welcome in Georgia.

A cuccom is megérkezett, semmiféle zöld meg piros folyosót nem láttam, sem vámost, csak a kijáratot. Igaz, két nyelven is kiírták hogy aki címkét talál a csomagján az jelentkezzen a fináncoknál, ez amolyan becsületkasszás dolognak tűnt számomra, de az enyémen nem láttam semmit így rávigyorogtam a kis emberre aki kezében a céges táblával már nagyon várhatott, mert felkapta a bőröndöm és már iszkirizett is a dög nagy Land Cruiser felé.

Hajnali négy óra volt és a külső hőmérő szerint mínusz három fok. A húsz perces úton meglepően sok orosz szó előkerült a feledés homályából, így hát "beszélgettünk" a hotelig. Itt lesz lakóhelyünk és irodánk a következő fél évben, mert a társaság kibérelte az egész most épült új szállodát (na jó, inkább panziót) szőröstől-bőröstől, konyhástól, takarítóstól. Egyetlen szépséghibája a dolognak csak az hogy ketten lakjuk a szobát, legalábbis az átfedés ideje alatt, és Charlie a máltai medve úgy horkol hogy egy közepes méretű gőzfűrész összes kéménye lekonyulna szégyenében, ha volna neki olyan.
De hát ez van, nem akarom hogy más boldogítsa az öregurat, inkább fülhallgató föl és hadd szóljon a Zeppelin: alszunk :D

vers

gyilkos idõ
lassíts le
amíg a sötétség
vagy Jézus
vagy ember
magával visz
hogy formálja
azt amit lehet, vagy azt amit nem
vagy



szeretkezzünk
mert:

Férfiasan

Hogy fehérpecsenyéből tengeri só, olaj, chilipor és grill fűszerkeverék hozzáadással majd hevítéssel (alufólia alatt) hogyan keletkezik brikett azt nem tudom, mert arról a kémia óráról, amelyiken ezt tanultuk, én hiányoztam. De hogy az íze tűrhető, azt érzem.
És még akadt hozzá kis rozé tegnapról, azzal pedig egészen kitűnő! :)


Dance!

Ha

megölsz egy élõlényt, halála után hasonlatossá válik hozzád és felveszi egynémely jellemzõ tulajdonságodat.
Légyre lebontva ez annyit tesz, hogy akárcsak te, õ sem száll többé a krumplipürére.

Na most ha az a mondás is igaz hog yaz vagy amit megeszel, akkor én most egy szép kerek, ropogósan barna héjjú cipó vagyok forró tárkonyos vaddisznó ragu levessel töltve, snájdig olvasztott sajtos kerek cipódarabkával és valami zöld díszítéssel a fejemen.



És most:

cím nélkül

Romlott, keserû hallé, kb. fél óra után már jöttek a tünetek, sutty neki egy adag mézes körtepálinka, neszeazanyád! Nem szeretem pedig, de most népigyógyászati tevékenység esete forog fenn és ilyenkor minden megengedett, mint a szerelemben vagy a háborúban.
Érzem hogy harcolnak ott lent, persze nem nagyon figyelek rájuk bár a korábban befalt istentelenül elsózott sparos májas hurka nem tudom még hogy melyik oldalra áll.
És most csehül a Lady karneval szól a Sztár FM-en... édes emlék, felér egy ráolvasással :D

Emlék

Ma amikor a kialvatlanságtól fáradtan 428km levezetése után boldog érzésekkel és istentelenül finom malacságokkal eltelve ajándékkal a tarsolyomban az alvásáteséses pillanatok egyre gyakoribb megjelenése (ez az az állapot amikor nézel és látsz de már semmit nem jelentenek a tárgyak mert úgy érzed hogy Te állsz és a szürke szalagkorlát suhan 160-nal mögéd balról, az autók piros varázspontjai kissé (relatívitás, ugye Einstein?) lassabban jobbról, néha karcsú ívû hidak érkeznek magasan feletted, de mindez semmit nem jelent számodra már hiszen Te állsz, hadd menjenek ezek a dolgok a maguk útján, úgysem hatnak rád, csak mozgóképek a láthatatlan táj palettáján, na akkor elég egy másodperc tört része ahhoz hogy a szervezeted azt mondja, francba az egésszel, láttuk már eleget, aludjunk) miatt lekanyarodtam egy parkolóba, hátradöntötem az ülést, fejem alatt a bõrdzsekim puha bélése lett a párnám és elaludtam.
Álmomban beszélgettem valakivel és amikor felébredtem, akkor egy szó lebegett körülöttem: szeretkezzünk*.
Kurva Vonnegut!


*Nem pontos: helyesebb vagy megfelelõbb a szeretni akarlak szeretkezésszerûen hogy Neked jó legyen lenne, de ezen a bolygón ilyesmi nem létezik.



Így:

-

Szeretkezésszagú kávéscsészék fehér mélyén kihûlt csillogó sötét foltban keresd -

Nem ma

Rengeteg embert foglalkoztat a világegyetem keletkezése, a rákkutatás vagy a cserebogarak nemi élete. Én boldog lennék ha tudnám a választ arra a kérdésre, hogy miért mindig akkor csöppen le az ember orra, amikor nincs nála papírzsebkendõ?
Ezek a gondolatok motoszkáltak a fejemben miközben az alkonyat egyre sűrűsödõ félhomályában ballagtam a kutyám után a mezõn. A köd körbevett, beburkolt bennünket és ezért csak 10-15 méterre lehetett ellátni, Dönci

(aki egyébként a kutyabõr szerint Kliff van Kontra) olvasta a tájba rejtett meséskönyvet, én halkan lépdeltem, mert a vadonban csak úgy szabad, és éreztem azt, hogy 1432 apró, a ködbõl kivált vízcsepp ring a hajamon.
Csend volt, béke és a fű illata...