Yeats

I KNOW that I shall meet my fate
Somewhere among the clouds above;
Those that I fight I do not hate,
Those that I guard I do not love;
My country is Kiltartan Cross,
My countrymen Kiltartan's poor,
No likely end could bring them loss
Or leave them happier than before.

Nor law, nor duty bade me fight,
Nor public men, nor cheering crowds,
A lonely impulse of delight
Drove to this tummult in the clouds;
I balanced all, brought all to mind,
The years to come seemed waste of breath,
A waste of breath the years behind
In balance with this life, this death.

right

Egyszer, valamikor régesrégesrégen írtam egy verset, de senki sem értette, csak néztek furcsán rám amikor elmondtam bárkinek is, hát fölhagytam azzal, hogy a hiábavalóság lehangoló szomorúsága mosolyogjon rám.
De most előkerült valahogy a feledés gondolatpolcainak félhomályos, halk csarnokából. Ott kallódót valahol a végtelenbe nyúló oszlopok véges során, valamelyik lélekpókháló fedte fiókban érintetlenül, tudtom nélküli ébredésre várva. Fogalmam sincs mi hívta elő, de nyilván megvolt rá a pontos, időben és térben meghatározott és megfelelő ok, amit hiába is kutatnánk, legjobb ha nem foglalkozunk vele, egyszerűen ide leírom. Olyan volt ez nekem valamikor, mint Exuperynek az ő nyitott és/vagy csukott óriáskígyója.

Az volt a címe, hogy: Igen.
És így szólt:
Nem


Érdekes lenne leülni valakivel szemben, aki esetleg valamikor írt egy olyan verset, amelynek címe az volt, hogy Nem és úgy szólt, hogy: Igen.
Biztosan szép, csillogó a szeme... csak olyan lehet...

gunkata

Amikor lőni kezdetem, egy lövés csak egy lövés volt: irányzék a célon, enyhe nyomás az elsütőbillentyűn, bang!
Aztán tanulni kezdtem a lövést, éveken át gyakoroltam... Hogyan kerülsz egy semmi máshoz nem fogható nyugodt állapotban, hogyan kontrollálod a légzésed, a gondolataid, az egész tested...
Kizársz mindent a világból, csak Te vagy, a Puska, és a Cél. Aztán már csak Te és a Cél.

Aztán már csak a Cél egyedül, valahol a távolban.
Aztán... semmi...

Minden lövés egy 21 másodperces meditáció...
Lenyugtatod magad, koncentrálsz, rengeteg időd van, pontosan 21 másodperc, hát nem kell kapkodni, lelassítod a szívverésed, figyelsz a lélegzetedre, kalkulálod a ritmusát, hogyan mozgatja a tested, a vállad, a kezed, abban van a fegyver, amellyel eggyé válsz, most a szíved ritmusára emelkedik, süllyed... És eljön a tizenötödik másodperc, leállítottad a szíved, leállítottad a lélegzeted, szemed a célon, és az agyad kiadja a parancsot az ujjadnak, enyhe nyomás az elsütőbillentyűn, érzed az első út végét, és ekkor megáll az idő...
A végtelen kérdezi most, készen állsz?
Most még visszafordulhatsz, most még...
Most még a tiéd minden...
A döntés...

Egy dal, egy szó a szélben, kedves...
Megnyugvás
és
BANG!

Most, hogy már mindent tudok, egy lövés újra csak egy lövés megint...

Lassan, tűnődve

Néha lehívok egy villámot, megállítom a talajtól pár centire, aztán körbejárom, majd belenyomom a kezem a plazmába, és nézem, ahogy hol eltűnnek, hol előbukkannak a karom, a tenyerem, széttárt ujjaim a véletlenszerűen kavargó kékesfehéren vibráló ködszerű anyagban... Minden hiába...
csak csillagpor...
ahogy hátralépek az is lepereg...

Néha szeretném tudni, mi az a fájdalom...

Játszani is engedd

Van az úgy, hogy az ember felül egy homokdomb tetejére, és csak hajigálja a feje fölé két kézzel a homokot, felnéz, bele a visszahulló sárgás felhőbe, de egy homokszem sem érinti, mert elkapja a szél, és tovaviszi.
Olyan rohadt jó játszani a természettel néha... olyasmi ez, mint este a pattogó tábortűzbe bámulni...
fogva tart...
messzire visz...
végtelen messzire szállunk,
pedig 1 centit sem kell mozdulnunk hogy megtaláljuk önmagunk, mégis, ha egyszer rászánjuk magunkat, akkor az lesz a leghosszabb utazás életünk során.
Nem mondom, hogy könnyű lesz, és sokan nem is érnek el odáig,
de érdemes nekivágni,
mert veszíteni nem lehet,
csak nyerni...

Éberség

A fájdalom nem azért van, hogy szomorúvá tegyen, ne feledd.
Ez az a pont, ahol az emberek mindig eltévednek... A fájdalom csak azért van, hogy éberebbé tegyen - mert az emberek csak akkor válnak éberré, amikor a nyílhegy mélyen a szívükbe hasít, és megsebzi őket. Egyébként nem ébrednek fel.
Amikor az élet könnyű, kényelmes és zökkenőmentes, akkor kit érdekel? Akkor ki törődik az éberséggel? Amikor a barátod meghal, az egy lehetőség. Amikor a szerelmed elhagy... azok a sötét éjszakák, amikor olyan magányos vagy... annyira szeretted őt, mindenedet kockára tetted érte, és most hirtelen nincs többé veled.
Magányosságod sírásában ott a lehetőség; ha jól használod, tudatossá tesz. A nyíl hegye fájdalmasan éget - használd fel. A fájdalom nem azért van, hogy nyomorulttá tegyen, hanem azért, hogy tudatosabbá válj!

És ha tudatossá váltál, minden szenvedés eltűnik.

csak úgy...

Bölcs Dávid is gondolt bolondot
Meglátva két szép női combot
hitét elhagyta...


Főnökömet is meglegyintette a propaganda, lelkesen ecsetelte nekem egyik nap, hogy mégiscsak van valami a vegetarianizmusban, mert nézzem meg a tehenet. Füvet legel, tejet ad, régen még igavonásra is használták, mennyi terhet elbír.
Vagy például ott van a szirti kecske, hogy az hogyan szökell a sziklákon, pedig nem eszik húst...
Aztán a ló! Hogy az milyen nemes állat, annak micsoda gyönyörű izmai vannak, milyen sebesen vágtat, pedig füvet legel, almát és répát eszik...
Helyeslően bólogattam eközben, és beszúrtam a felsorolásba:
- Vagy a tigris.
- Igen, vagy a tig...... Baszod! Te viccelsz velem?
- Jaaa, azt hittem hülyéskedünk

Beatles The

Szavak szállnak távolodva, hajlonganak, tekeregnek, szerteszét hullanak
Soha meg nem szűnő eső cseppjei kopognak egy papírpohárban
A szomrorúság medencéiben az öröm hullámai hömpölyögnek lassan keresztül a lelkemen, gyengéden megérintve
Tört fényből kivált képek táncolnak, ugrálnak előttem, mint millió csillogó szempár
Gondolatok kószálnak céltalanul mint nyughatatlan szél a sikátorban, vakon kavarognak, és lassan átszelik az univerzumot
Nevetés hangjai, az élet árnyékai csilingelnek füleimben
ébresztgetnek és hívnak magukkal.
Határtalan, halhatatlan szerelem, mely millió napként ragyog körülöttem
hívogat magával újra és újra, csalogat keresztül az univerzumon.

De én csak alszom...

Whole Lotta Love

Hirtelen rányomtam a hangerőt, és ez most így marad :D



You need coolin', baby, I'm not foolin',
I'm gonna send you back to schoolin',
Way down inside honey, you need it,
I'm gonna give you my love,
I'm gonna give you my love
Mozart meneküüüüüül :DDDDDDD
Wanna Whole Lotta Love?
You've been learnin', baby,
I been learnin',
All them good times, baby, baby,
I've been discerning',
Way, way down inside honey, you need it,
I'm gonna give you my love
I'm gonna give you my love
Az arabok futnak szanaszét :DDDDDDDDD
Wanna Whole Lotta Love?
You been foolin', baby, I've been droolin',
All the good times I've been misusin',
Way, way down inside,
I'm gonna give you my love,
I'm gonna give you every inch of my love,
Gonna give you my love.
Yeah! All right! Let's go!
Beethoven megsüketül :DDDDDDDDDDDDD
Wanna Whole Lotta Love?
Waaaaaaaaaaaaay
dooooown
insiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiide,
wooooooomaaaaaaaaaaan,
Yoooooooouuuuuu
neeeeeeed
looooooooooooooooooooooooooove.
Vajon ki ez a nőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőő????????, Shake for me, girl,
I wanna be your backdoor man.
Hey, oh, hey, oh, Oh, oh, oh,
Keep a-coolin', baby,
Keep a-coolin', baby.
Ba-báá-ba-bááá-Bam!

Let's all drink to the death of the Clown

Csomagoljunk
legyünk útra készen
mielőtt minden
eltörik egészen
hisz oly kevés
mit vinni kell
egy "megérte"
egy "hinni kell"
egy szerelemtől
fényes pillanat
a sárba süppedt
kő alatt
a sötétben
egy résnyi fény
élétől
megsebzett remény
mert valami
végérvényes rend kell
ha nagy útrakészül már az ember
tudván
hogy akkor sem néz hátra
ha nevét valaki
még egyszer elkiáltja

Assassin

-Hé, szeretsz?- kiáltottam a gépkocsi után a fasorban és kiszállt a vékonyhajú nő, lesimítva kezét ágyékán, amit fakó ballonruha takart.
- Ugyan. Sohase láttalak.
- De ismersz?
- Nem mondhatnám.
- Mégis, tudod, hogy a rövid fákkal ékes ligetben régen találkoztunk, kívánatos vagy, szeretném látni meztelen combjaidat, melled vadmálnáját, lábujjaid parazsát.
- Ne beszélj. Úgyis elfeledjük egymást a kéj szédületében és holnap arcvonásaink is semmivé foszlanak. És megoldotta derekán az övet és ötezeréves mozdulattal lépett ki csípőjéből, gyűrűs szoknyája ráncaiból.
Én mondtam a szavaimat:
- Árnyékos szemed fekete ital, ujjaid pergése őszi lomb, bordaíved elevenkagyló, de szeretsz-e?
- Ugyan. Sohase láttalak. Felelte és eloldotta a füvek között a mezítelenség papucsát.
- Liliomos térded úgy nyílik elém, mint régi címerek pajzsa, csak szeress.
- Szép szavad van, de hogy szerethetnélek, hiszen idegen vagy és százszor ismeretlen.
- A kéj órája örök és a szeretés harántcsíkja rózsás köldököd alatt az idők elejéről való, mért ne szeretnél hát? Ismerlek szemeim óta, nyelvem íze, fogaim fehérsége óta.
- Idegen, a lomb beárnyal, - mondta és előttem állt tökéletes mezítelenségében, ahogy egy anya szülte őt a piros napon. - Ne kérdezz, mert a szó fonala emlékekhez gombolyodik, melyek gúzsba kötik lábaim tárulkozását és leejtik karjaim ölelését, gyönyöröm szárnyait.Holnapra úgyis elfeledjük testünk síkosságát, arcunk hevét. Sohase voltál és sohase leszel. De itt az óra. Bőröm ruháját is leoldom, hogy lelkemig érj.

Ma is futok, de nincs hová
Menekülök, nincs is ki elől,
tűzvörös erdőn át szaladok
s nincsenek éjszakáim.

Kajában nem ismerek tréfát

Ugye az eszkimó odaadja az asszonyt, ha kérik, mert mi baja lesz? Legfeljebb mosolygósan jön haza. Odaadja a kutyákat, ha kérik, mert mi bajuk lesz? Legföljebb pihennek majd. De a szánt, azt nem adja oda, mert eltörhetik...
No, hát így vagyok én az étellel, gondoltam ezt így szépen végig, miközben az előbb az ebédlő felé ballagtam.Csak egy szép szelet bélszint (mert imádom), egy sült pipimellett(csak a színe miatt), meg némi rizst halmoztam a tányérra, aztán odaültem öreg, szikár, fogatlan arab fúrómesterünk mellé, aki olajoshallal harcolt éppen, a maga nyugodt, megfontolt módján.
A szardiniákat még meg tudta rettenteni, más húsok csak gúnyosan röhögtek volna a két szem fogán.
Valami piros színű veszedelemből tunkolt, leginkább Bean nagybácsi csipős szecsuánijára emlékeztetett, meginvitált, amit ugye nem lehet nem elfogadni, így kikaptam egyet a karikára vágott bagettekből, és én is tunkoltam a husi mellé.
Gondoltam, hogy csípős, na de ennyire? A festéket lemarta volna a falról, az tuti, de nem mutattam, mégis milyen az, hogy a magyar nem bírja az erőset, hát csak töltögettem szaporán hozzá a DZSÚZos dobozból.
Úgy nagyjából minden falat után egy pohárral.

És lásd, akadt nő, ki érti e szavakat

A világot csak az egyszerű embereken keresztül ismerheted meg. Akkor grafikonok, üzleti mutatók, kimondhatatlan idegen szavak, frázisok nélkül, sallangmentesen láthatod a valóságot, azt ami igazán számít. Beszélgetni idős emberekkel, sétálni régi temető sirjai között, olvasni ki mivel foglalkozott (igen, régen azt is odaírták), elmerülni a múltban, átélni a jelent, érezni a jövőt.
Ezt az érzést csak egy beduin sátor árnyéka alatt, a kézzel szőtt szőnyegeken pihenve, a tapintható csendben méregerős fekete teát kortyolgatva éltem át újra. Ők tudják hogyan kell hallgatni, magunkba merülni, látszólag messze járni, de a kis teáspohár soha nem maradt üres.

Kár, hogy kevesen értik...

Hangulat

Stampeders - Sweeeeeeeeet City Woman

A mai három

Ne bízz olyanban, aki ha megcsókol, nem hunyja le a szemét.

Mindig tartsd tiszteletben mások álmait.

Ha szomjas vagy, igyál.

Talán...

... szegények közt a legszegényebb, aki elkótyavetyéli szárnyait, mielőtt megtudná, hogy egyáltalán volt neki, ha nem is repülés céljából, inkább azért,mert akinek szárnya van, csak az marad hűségből a földön.

Face off

- Jó lesz vigyázni - gondolta az áldozat.
- Nem kell vigyázni - mondta a ragadozó.
- Nem kell vigyázni - mondta az áldozat.
- Jó lesz vigyázni - gondolta a ragadozó.

Elemzés

Kezembe akadt ma egy Vonnegut könyv, nem tudom otthon kiadták-e, és ha igen, akkor milyen címen, mert ez eredetiben "Timequake", amit talán Időrengésnek lehetne ferdíteni.
A szokásos módon kezdődik :)))
(szabadfordításban, de a lényeg érthető :)))

Ernest Hemmingway 1952-ben publikált a Life magazinban egy hosszú novellát, melynek cime "Az öreg halász és a tenger". Egy öreg kubai halászról szólt, aki semmit sem fogott nyolcvannégy napon át. Aztán horogra akasztott egy hatalmas kardhalat. Megölte, és odakötözte kis csónakja oldalához. Mielőtt azonban elérte volna vele a partot, bárhogy is, de a cápák minden húst lerágtak a csontokról.
Akkortájt, hogy a történet megjelent, én Barnstable faluban éltem a Cod fokon. Megkérdeztem az egyik szomszédos halászt, aki abből tartotta el magát, hogy mi a véleménye a dologról. Szerinte a hős tök hülye volt. Le kellett volna csapnia a hús legjavát, berakni a csónak aljára, a maradékot meg had zabálják meg a cápák.

Vers

Fejem fölé a csillagok
jeges tüzet kavarnak,
az irgalmatlan ég alatt
hanyatt dölök a falnak.

Ébredés

Nem mondhatok semmit, ami igazán fontos, mert nincs olyan
Nem mondhatom el ki vagyok, mert nem tudom ki vagyok
Nem mondhatom el ki vagy, mert nem tudom ki vagy
Nem taníthatlak, mert már mindent tudok
Nem válaszolhatok a kérdéseidre, mert már mindent ismerek
De ha felébredtél, beszélgetünk majd