Van az úgy, hogy az ember felül egy homokdomb tetejére, és csak hajigálja a feje fölé két kézzel a homokot, felnéz, bele a visszahulló sárgás felhőbe, de egy homokszem sem érinti, mert elkapja a szél, és tovaviszi.
Olyan rohadt jó játszani a természettel néha... olyasmi ez, mint este a pattogó tábortűzbe bámulni...
fogva tart...
messzire visz...
végtelen messzire szállunk,
pedig 1 centit sem kell mozdulnunk hogy megtaláljuk önmagunk, mégis, ha egyszer rászánjuk magunkat, akkor az lesz a leghosszabb utazás életünk során.
Nem mondom, hogy könnyű lesz, és sokan nem is érnek el odáig,
de érdemes nekivágni,
mert veszíteni nem lehet,
csak nyerni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Hm? :)