Angola

Első benyomásom az országról egy könyv alapján keletkezett, címe Firepower:

Ebben két zsoldos írja le a '70-es évek közepétől folyó harcokat, már amelyikben részt vettek. Elég kemény könyv, nem kerülgetik a kását és nem írják körül a dolgokat. Ebben a szar az szar és nem kaki, gyenge gyomrúaknak nem ajánlott.
(Nem a szar miatt.)

A második benyomásom a mindenhonnan összeollózott infó alapján formálódott, részt vettek ebben a magyar nagykövetség honlapjáról, valamint a gugliban található hírekből származó, vagy épp a wikin található leírásokból kimazsolázott mindenféle, aminek a végén azt éreztem, hogy na oda ne...
Aztán még rákerestem Cabindára, mivel ide szólt volna a repjegyem, és az erről összehordott mindenféle anyagból az jött le, hogy itt az olajvállalatok szögesdróttal megerősített és aknamezővel megtápolt kerítések mögött képesek csak létezni, egyszóval most már megduplázódott az érzés bennem, hogy na oda nagyon ne...

Erre most itt flangálok egy pólóban, shortban, papucsban a tengerparton és élvezem a nyugatról érkező szelet, béke van, nyugalom, csend...
Illetve... ööö csend az nincs, mert mint már többször említettem, az óceán dübörög és sistereg nekem. Neked is. Mindnekinek.
Így ni!



Mögöttem egy halászcsónak, akad a világon annál békésebb jármű?
Jó, jó, ne a halak szempontjából nézzük!
Még látszanak rajta a ki tudja hány évvel, évtizeddel, évszázaddal ezelőtt ejtett vésőnyomok, ahogy egyetlen fatörzsből faragták egykoron szorgos és értő kezek:

Most itt áll a fövenyen (homokon), dagálykor került ide és itt várja a holnap reggelt, amikor is ideér a víz és egy könnyed csusszanással újra siklik a vízen, kiszállítva a gondosan belehajtogatott hálót...



A csónak mögött a reszort - tuti van ennek szép magyar neve is -, benne a bár, kóla és sör, nádfedél,, akad ennél békésebb dolog a világon? Sőt, a háttérben barna sör és dobozos tonikok is észrevehetők, ha valaki jó szemű.
Vagy nem olyan jó szemű, ellenben hisz nekem. (A gin az nem látszik, mert azt elvitte a felszolgáló srác, amint belemérte a jéggel és citromkarikákkal megrakott korsókba.)

Aztán a nádtető... építene valaki nádtetős házat, nem is házat, szállodát, úszómedencével, ha nem békés vidék lenne ez? Na ugye.

A népek nyugisak, mosolygósak, barátkozók. Itt is és a dzsungelben is. Tudják ezt a velünk mászkáló katonák is (fiatal kölykök nagy puskákkal), sehol semmi feszkó.
Néhol aknamezőt jelző táblák, de épp azért, hogy oda azért ne menjen ép ésszel és ép lábbal emberfialánya, mifene.

Elefántot is láttak a fiúk pár napja és gorillát is.
Sőt, a bungallók közé egyik este betévedt egy fiatal python.

A naplementék pedig csodásak. Mondom: béke van...

Hogy félelmeinket sutba hajítva miként jutunk el ide?
Hát repülővel!
(Tapasztalt festő mesterek nekivághatnak ketteslétrával is, de most szólok: soká fog tartani!)

A repüléshez pillanatnyilag a következőkre volt/lesz szükség, nyomtatott formában:
- egy 72 óránál nem régebbi negatív PCR teszt,
- egy EU-s covid oltási igazolvány,
- és a vízum.

Az elsőt egyszerű volt intézni, egy parkolóban álló konténerben esett nekem a nőszemély hogy megturkásszon, aztán másnap, az indulás napjának reggelén ott lapult az email fiókomban az eredmény, hogyaszongya: pöcsét és aláírás nélkül is hiteles.
Idebiggyesztem egyfajta mementóként, hogy el ne fújja mind a szél ezt az időszakot, hogy lássuk, volt ilyen is:

A fenti dolgokat a reptéren kérik a beszállókártya kiadása előtt, de átszálláskor már a kutya nem nézte.
Nekem eVízumom volt (a cég intézte), ami nem más, mint Angolában ellenőrzött hivatalos vízum, és emailben csak egy kinyomtatandó szép színes A4-es papírt kapunk, de ezzel már felengednek a gépre. Ezt majd érkezéskor a reptéren kell 120 dollár, valamint kis várakozás ellenében szép - nekem teccik - vízumra cserélni, hogy az bekerüljön az útlevélbe:

Persze az, aki otthon az angolai nagykövetségen megkéri és már így utazik, megspórol egy csomó időt, arról nem beszélve, hogy online be tud checkinelni.

Amit nem kérnek az induláskor a reptéren, de kell:
Online kitölteni az antigén teszt kérő lapot, ezt kinyomtatni. A kitöltés ezen a linken érhető el: LINK
... és a balszélső ablakot választani:

Emellé kell még egy úgynevezett Angola Travel Registration, azzal ijesztgetnek, hogy nélküle, ha nincs kinyomtatva, el se indulj! Marhaság.
Eleve kell a PCR teszt pdf-ben történő feltöltése, tehát addig ki sem lehet tölteni, amíg a teszt ereménye meg nem érkezik. Aztán kitöltés és elküldés után majd még talán valamikor aznap, vagy másnap, vagy sosem, megküldik a kinyomtatandó oldalt...
A lényeg, hogy a kért dokumentumokat feltöltsd, az adatlapot kitöltsd. Ezután nem sokkal kapni fogsz egy tokent és egy kódot, amivel be tudsz majd lépni az oldalra, ellenőrizendő az ügy állását.
Ezt a kódot nyomtasd ki és mutasd meg, ha kérik.
Nem kérik.
Szerintem elég jó a digitális infrastruktúrájuk, minden össze van kötve mindennel és tudják, hogy kitöltötted.
A másik lehetséges magyarázat az, hogy baromira nem érdekli őket.

Az oldal, ahol regisztrálni kell a linkre kattintva jön fel:
LINK

A kód, amely emailban érkezik, valami ilyesmi lesz: CMC/RV/365988

Emellett kérik a sárgaláz elleni oltást igazoló kis sárga könyvecskét: nem kérték.

Mindezekután felültél a gépre és egy darabban megérkezel egy több mint 8 órás (Párizsból volt ennyi) repülés után a luandai nemzetközi repülőtérre, kódnevén LAD-ra.

Egy busz várja a leszálló úri közönséget és egy hangárhoz szállítja, ahol egy lelkes emberke a kezünkben lobogtatott antigén teszt kérő lap alapján jobbra, vagy balra irányít. Ez attól függ, hogy kifizetted előre a kért díjat (kinti ismerős meg tudja tenni), avagy nem.
Mire ideértél, szintén megtapasztalod azt, hogy milyen a 80% feletti páratartalom. Nedves :)
A nem előre kifizetettek sora kb. kétszer olyan hosszú, mint a másik, mivel tökölni kell ugye a kártyás fizetéssel, ergo lassabban halad. Nyugodtan átsorolhaszt - ha tudsz - a már fizetősök sorába, mert onnan is a regisztrációhoz irányítanak, aztán majd fizetsz amint rád kerül a sor.
Ez mondjuk érdekes dolog, mert az enyémet kifizették, mégis kérte a jóember, hogy akkor elő a kártyával. Mutatom neki azt, hogy a dokumenten ott virít a "PAGO" - mint a Neoton dalban: paaaaago-pago -, erre vállat vont és mehettem tovább. Ez felveti ügyeskezű photoshoposokban a lehetőség derengő napsugarát, de mint korábban említettem: digitálisan lehet, hogy jól képzettek...

Itt jegyzem meg, hogy a várakozás alatt, ezen a területen ingyé wifi jár, szóval hegyibe!
Még azt is megjegyzem, hogy a csókosok, jajveszékelők és bánatoskutya képet vágó népek a kordont megkerülve folyamatosan pofátlankodnak előre, ez ellen nem tudunk semmit tenni, csigalom, nyugavér: előbb utóbb mi is sorra kerülünk

A teszt gyorsan és flottul halad, kis orrturkálás után leültetnek, én pl. még ki sem tudtam bányászni az otthonról hozott fasírtos zsömlém, amikor már óbégatta a megafon a nevem.
Nyomás átvenni a negatív teszteredményt, aztán beállni egy újabb sorba, mert egy busz elviszi a felgyülemlett negatívokat az útlevélkezeléshez.
Innen már amolyan igazi, megszokott repteres buli lesz, beállhatunk a vízum ellenőrzéshez (e-Vízumosok előtte balra el és ott egy kis irodában kapják meg a vízumot és pecsétet).

A csomagok már várnak, pöpec kupacokba pakolva, helyi embertől meg kell kérdezni azt, hogy a mi járatunk csomagjai hova pakolódtak a szalagról és kibányászni a sajátot.
Vámellenőrzés: zöld folyosó, átsuttyan a bőrönd a röntgenen és már kint is vagyunk a - még mindig - több mint 80%-os páratartalomban.

Innen már magad uram, ha Olgád nincsen.
Nekem volt.

So far so good - ahogy a művelt orosz mondaná, ha tudna angolul.
Hanem a visszafelé út...
Elvileg/gyakorlatilag perpill akkor is kell majd egy 72óránál fiatalabb PCR teszt a légitársaságoknak, ami itt Angolában olyan 70 ezer környékén kezdődik, de magánklínikák esetén a 4 óra alatt kész teszt esetén meghaladhatja a 100 ezer jó magyar tugrikot is.
Öröm az ürömben az, hogy fizethetünk euróval, vagy dollárral is, haha.



Zene!

Cabinda

A part:

Halászok:

Egy csónak, amivel a hálót bevitték (mármint az óceánba):

Egy csónak, amely már régóta aluszik (kissé régiesen, népiesen az értelmező szótár szerint):

Jövünk visszafelé. Meeting, soha jobb helyen, bár az óceán folyamatosan sustorog és dübörög háttérzene gyanánt). Jobbra nézünk: a pool és az étterem, balra nézünk: mókusok, komoly dolgokról értekeznek. Itt van mindenki aki számít, HSE (ez a Healt/Safety/Environment rövidítése, néha QHSE, amikor a Quality is számít - mindig számít), szeizmikus qc (quality control), biztonsági főnök (mert kell), aknakutatók főnöke (mert kell), permit fickók (helyiekkel egyeztetnek), a kutatócsoport képviselői (elvégre ők azok, akik dolgoznak) és ugye én.

No és a szúnyogok.
Szerencsére nem sok akad belőlük itt, mivel a parton állandó a légmozgás és azt utálják, de a szállás/iroda/bungaló echte fából fábrikált zárónyílásain (ajtó, ablak) úgy járnak ki és be, mint holt költők a Parnasszoszra, télvíz idején. Vagy valami ilyesmi.
A kiosztott Insect Killer spray (perfectly perfumed, vagyis bazi büdös) nem megöli, inkább röhögésre készteti őket, ahogy látom.
Szerencsére az ágyam felett függő pöpec moszkitóhálószerkezet távol tartja a kis dögöket. Legalábbis éjszaka, mert azért napközben nem vihetem magammal az ágyat. Vagy a szerkentyűt.
Teljesen más dizájn, mint az, amivel Ghánában volt dolgunk. Az ugye egy teljesen zárt, vékony rudakkal kifeszített ketrecszerűség volt, a zippzáras oldalán lehetett bejutni:

Az angolai verzió inkább papagájketrecre hasonlít, az alja nyitott, és olyan finom szövésű, hogy mindenbe beleakad.
Bebújik alá a menedékre vágyó, eligazgatja maga körül és vidáman tekintget kifelé az éjszakába. A szúnyog érkezik, hirtelen megakad, aztán már hiába hajtogatja azt, hogy ez nem fair, jobb esetben elrepül, rosszabban beleakadnak a lábai és ott hal éhen az áhított nagy test közelében.

Azért néha sajnálom ám őket. Végülis a világunk részei, és lássuk be, nem könnyű nekik. Denevérek, madarak, gekkók - hogy csak néhányat említsek - kedvence, aztán meg itt röpködnek egész nap az orrom előtt, szeretetre éhesen.
Az a kis vér, amit ki tudnak szívni, mit számítana nekem, vagy bárki másnak? Hadd vigye!
Na de az már nem járja, hogy közben belémpumpálja a maga nevelte kis bébiket és aztán emiatt ne tudjak örülni jó ideig a vajpuhára sütött vajhalnak. Vagy krumplipürének (mmmm... tejszínnel kis sajttal megvadítva), a többiről nem beszélve.
Tegnap kellett épp tesztelni valakit, szerencsére negatív lett.
Később kiderült, hogy az az IQ teszt eredménye.
Így hát: puff! Neszeazanyád megy egész nap.

Egyelőre lazán vagyunk, a tábor bár folyamatosan épül, jó ideig nem lesz kész.
Az etetés rendben zajlik, catering cég kis sárga autója (a BOLDOGSÁG sárga mada... autója, csak így hívom) reggel délben este befut, a kis étkezőben még épp elférünk (főleg délben, mert akkor nagy része a csapatnak terepen tesz-vesz). Naná, hogy jó viszonyt ápolok a séffel és az egyszem felszolgálónkkal:

A reggeli mindig tonhalas omlett és egyfajta sült virsli, vagy néha virsli szerű, de szalámi vastagságú valami, hozzá isteni zsömle (tuti kovászos), vaj és gyümölcs, kávé, tea. Táposoknak műzli, vagy mi az ördög az a kukurica/zab pehely keverék?

Most a papaya szezonja van, de sokszor érkezik ananász, banán és avokádó is.

A nap ébredezős részét letudom egy kávéval, kaptam nescaffet és vízmelegítőt, az ebédlőből csak kis tejet viszek hozzá, valamint hozzácsapok még a kínaiaktól kizsarolt és rendszeresen érkező (ehhez mondjuk naponta többször kell a campboss fülét rágni és kullancsként tapadni) ellátmányból:

Délben és este változatos a felhozatal, már ha valaki szereti a halat. Én imádom!
Mellé mindig van rizs, többnyire cukorborsóval (zalai vagyok, na), vagy kideríthetetlen belevalóval megbolondítva, aztán sültkrumpli, és szinte elmaradhatatlan a babból készült ööö... öö.. valami. Leginkább babfőzelékre hajaz, megy minden mellé, ha dobunk egy kanállal a rizs tetejére.
Boci és coca is akad, ragu, steak és csontoskaraj kivitelben, illetve csirkecomb. Utóbbi rántva, sütve, paradicsomos szószban: fini.

Persze ha az ember többre vágyik, ott a bár, az étterem, rendelhet bármit, közben gyönyörködhet a naplementében, abból itt sosem elég...

Altató:

Az Egyenlítő alá - és tovább!

Legtöbbször csak ül az ember gyereke (az ugye újabban lehet vagy fiú, vagy lány, vagy valami) a repülőgépen, és a veszett kapaszkodás mellett nem tesz mást, csak les, mint a vett malac, mert azért lássuk be: sokunknál itt már nagyban folyik a zabszempróba.
A gép pedig lassan döcög a felszállópálya felé és közben - hogy még bonyolultabb legyen az egész ceremónia - az ablakon kinézve mindenféle értelmezhetetlen betűket és számokat láthatunk színes táblákon, nem beszélve az aszfaltra festett jelekről, vagy épp a fényekről, ha este utazunk.

No ennek most vége!
A legközelebbi útján mindenki keni-vágja majd azt, hogy épp hol jár, merre tart, és mi fog történni a felszállás előtt (vagy után), miközben vidáman rágcsálja azt a zabszemet.

Egyszerűség kedvéért a repülőteret három részre osztjuk, az első az, ahol a gépek parkolnak. Ez lehet buszos megállós, közvetlen alagutas, vagy akár gyaloglós elérésű is, a lényeg az, hogy itt történik a ki- és beszállítás, valamint bantu törzsek által a csomagok fosztogatása.
A harmadik a felszállópálya, az számunkra egy egyszerű betoncsíkot jelent, valamint azt, hogy egyszercsak visítva meglódul a gép, veszettül rázni kezd, közben egyre gyorsul, aztán hirtelen megbillen a világ és puha nyugalomban/rettenetes pánikban már magunk mögött is hagytuk.
No ezt a kettőt köti össze a háromból a második, a gurulóút (vagy inkább mondjuk azt, hogy gurulóutak tömkelege), amelyet "taxiway"-ként is emlegetnek bennfentes körökben.
Azért gurulóút, mert itt nem repkednek a gépek csak gurulnak, olyan mint golfban a putting green, egyszerű megjegyezni.
Bár a mi kis repterünk - mármint a budapesti- csak egyetlen gurulóúttal rendelkezik, azt több részre bontották, mivel a felszállópályát több ponton is elérhetjük, ezért hát minden szakasz kapott azonosítót.
Aki már járt Frankfurtban, vagy mondjuk Amszterdamban - hogy ne menjünk messzire - az megtapasztalhatta azt, hogy micsoda keszekusza, látszólag összevissza kanyargó úthálózaton közlekednek a leszállt, vagy épp felszálláshoz igyekvő gépek.
Lássunk erre egy példát (nyugi, ha lesz türelmed végigolvasni a hablatyolásom, érteni fogod a jelzések nagy részét):

Azért, hogy a pilóták megtalálják a sok felszállópálya és gurulóút közül a sajátjukat, ezek a furcsa számok és betűk lesznek segítségükre, amelyek azokon a színes táblákon láthatók a gurulóutak - és tegyük hozzá: a felszállópályák - mentén.

De először is a felszállópályák (leszállópálya, kifutó, mennyivel egyszerűbb az angol: runaway oszt kész) jelzéseiről ejtsünk szót, vagyis csak a számozásukról. Roppant egyszerű a jelölésük, ugyanis a kifutópályák számát (vagyis nevét) úgy határozzák meg, hogy a kifutópálya egyik végének irányszögét a legközelebbi 10 fokra kerekítik, és az utolsó számjegyet levágják, ami azt jelenti, hogy a kifutópályák számozása 1-től 36-ig terjed – az alábbi diagram szerint (a kifutó másik vége mindig 180 fokkal különbözik, tehát 18-cal magasabb, vagy alacsonyabb számmal van ellátva.)

Például a 9-27-es futópálya kelet-nyugati irányú.
Lehet, hogy valaki azt gondolja, hogy ezen a diagramon a számok fordítva lettek felírva. Kézi iránytűn a déli irány 180 fok (tehát a kifutópályán 18), a nyugati pedig 270° (27). De az ábrán a nyugati irányhoz került a 9-es szám (vagyis 90 fok), mert a kifutópálya száma a repülőgép haladási irányához kapcsolódik. Tehát ha a 9-es kifutón mozog egy gép, akkor nyugatról érkezik és kelet felé tart (90 fok az iránytűn). A 36-os kifutó azt jelenti, hogy észak felé halad, és így tovább.
A legtöbb kifutó általában mindkét irányban használható, az uralkodó széltől függően. Ezenkívül egy adott kifutópálya mindkét vége külön azonosítóval rendelkezik. Ezért a 9-27-es kifutópályán kelet felé felszálló repülőgép a 9-es kifutópályát használja az induláshoz, ha ellenkező oldalról szállna fel, akkor pedig a 27-est. Egyszerű, mint a faék!
Számos nagy repülőtér rendelkezik egymással párhuzamos kifutópályákkal, amihez minden egyes kifutópálya további megjelölése szükséges. Például Bostonban, a massachusettsi Logan nemzetközi repülőtéren két pár párhuzamos kifutópálya van. Az egyik a Runway 4L-22R, a másik a 4R-22L. Az „L” és „R” az egyes kifutópályák egymáshoz viszonyított helyzetét (balra vagy jobbra) jelöli, amikor a kifutópálya felé közeledik a repülőgép. Néhány repülőtéren három párhuzamos kifutópálya található – a középső kifutópálya ilyen esetben a „C” (Center) betűt kapja.
A repülőtéri kommunikáció során a kifutópálya számok kijelölése egyedileg történik. Például a 4L-22R futópályát a légiforgalmi irányítás a következőképpen ejti ki: „123-as járat, engedélyt kap a leszállásra a bal négyes kifutón”. Vagy pedig a „…jobb kettő kettesen”, ha engedélyt kapott az ellenkező irányból történő leszállásra. Ez a fajta számozás egyértelmű kommunikációt biztosít a repülőtereken és növeli a biztonságot.

Itt például a 22-esre száll le a gép, vagyis 220 fokos irányba halad:

Megjegyzés: Budapesten a régi Ferihegyi pálya az R13-as, az új Liszt Ferenc pedig a L13-as számú akkor, ha a Duna irányából szállunk le, vagyis kb. 130 fokos irányban áll a középvonala. (Ebből adódik, hogy a Monor felől érkező gép a Liszt Ferenc esetén a **** kifutóra, vagy ha Ferihegyre száll le, akkor a **** számú kifutóra érkezik. (Megoldás a poszt végén, hehe.)

Még egy megjegyzés. Ezek után remélhetően mindenki érteni fogja azt a viccet, amely így szól: Chuck Norris le tud szállni a 37-es kifutóra...

Jöjjenek azok a táblák!
Alapvetően három fajtát különböztethetünk meg a színek alapján: piros alapú, sárga alapú és fekete alapú táblákat.
A piros alap a figyelemfelkeltés színe, fokozottan veszélyes helyek előtt tűnnek fel.
Ilyen lehet pl. egy kifutópályát, vagy az ILS (Instrument Landing System, Műszeres Leszállító Rendszer) működését befolyásoló területet jelző tábla. A sárga alapon fekete betűk, számok nyilak valami felé történő haladásról nyújtanak tájékoztatást (ahhoz hogy eljuss oda, arra menjél vázze), a fekete alapon megjelenő betűk, vagy számok pedig azt árulják el, hogy pillanatnylag hol tartózkodunk.

Lássunk példákat:

Kezdjük az egyik pirossal:

Ez a három betű azt jelzi, hogy a gurulóúton előttünk egy megállást jelölő felfestés lesz, amely az ILS zóna határát jelöli. Műszeres leszállás esetén nem ildomos semmiféle zavaró tárgynak az ILS adó és a leszálló gép közé kerülni, nehogy megzavarja az ILS adó sugározta jeleket, Egy repülőgép pedig elég nagy darab tárgy ugye. Ennél a táblánál meg kell állni, ha a repülésirányítás nem engedélyezi a továbbhaladást.

A következő tábla az "élő", működő kifutópályát előrejelző tábla:

Ennél a táblánál meg kell állni és várakozni addig, amíg a repülésirányítás engedélyt ad a továbbhaladásra. Azt jelenti, hogy előttünk kifutópálya működik és nem zavarhatjuk annak tevékenységét.
A következő tábla hasonló:

A kifutópálya felszabadulásáig ennél a jelnél kell várakozni. Emellett azt is jelzi, hogy a pálya 22-es kezdete (pálya küszöb repülési nyelven) balra található, a 4-es pedig jobbra.

Jönnek a sárga táblák, amelyek a tájékozódást hivatottak szolgálni, ezeken sárga alapon fekete számok, betűk, nyilak találhatók, tehát amolyan "útbaigazító" táblák.
A kifutópályához való eljutást segíti pl. a következő:

A táblán látható jelek azt árulják el, hogy a 22-es kifutópálya a nyíl irányában található.
Ennek másik változata az, amikor egy tábla több kifutó felé irányítja a felszállni kívánó pilótákat, jelen esetben a 27-es és a 33-as a nyíl irányába keresendő, a számokat pedig pont választja el egymástól:

Most jönnek a gurulóutakra vonatkozó jelzések.
Az első tábla, fekete alapon sárga betű, azt jelzi hogy melyik gurulóutón tartózkodunk épp. Ha szám lenne, azt jelezné, hogy melyik kifutón tartózkodunk (ha pedig fekete háttérben fehér számot látunk, akkor az azt adja meg, hogy mennyi van még hátra felszálláshoz/leszálláshoz a kifutópályán, ezres nagyságrendben):

A nyíllal ellátott táblák az előttünk található gurulóutakat jelzik, a gurulóút jelét (nevét) és azt, hogy milyen irányban kell majd továbbgurulni ahhoz, hogy azon haladhassunk tovább:

A gurulóutak tábláinak kombinálása egy jókora elágazás előtt, magyarázattal:

A fenti tábla azt jelzi a pilótáknak, hogy az A gurulóúton vannak épp, amely jobbra tart, és a C gurulóút arra mindkét irányban merőleges.

Ezek után már könnyű megmondani azt, hogy a fotón ezek a táblák mit jeleznek:

Ugye mindenki arra gondolt, hogy az "U" gurulóúton tartózkodunk és mivel ez itt piros alapon fehér betűkkel párosul, egyben figyelmezteti a pilótát, hogy egy kifutópálya (a 14-32-es) kereszteződéséhez közeledik, vagyis megállásra kötelezi, feltéve ha engedélyt kapott a továbbhaladásra a toronyból. Az is látható, hogy a felszállópálya 14-es oldala balra, a 32-es pedig jobbra lesz elérhető.

Az utolsó ábra értelmezése a fentiek ismeretében már gyerekjáték lesz (ha mégsem, ott találjuk a poszt végén):

Ideje volt indulni a Liszt Ferencről, lássuk hát annak - egy régebbi - térképet, plusz a Ferihegyit is:

Épp elkaptam a naplementét az ablakból, mielőtt gurulni kezdünk volna:

Aztán egyszercsak utólértük a napot. Csak így sikerült a bizonyítékot beszerezni, a megcsillanó fény látszik a hajtómű burkolatán (na és egy velünk jegy nélkül utazó pókállat):

De nem hagyta magát a Nap, Párizs előtt beelőzött és maga mögött hagyott minket. Elmerengtem azon, hogy kiszámolom, mekkora sebességgel kellene haladnunk mondjuk 10ezer méteren ahhoz, hogy végig a seggében legyünk, de megszólalt a gong: leszállunk:

Az Air France reppentett Budapestről Párizsba, majd egy soványdisznós vágta következett a Charles De Gaule-on két terminál között.
Nem tudom ki találta ki azt, hogy a menetrend szerint 22:15-kor leszálló gép és a másik induló gép ajtózárása között 35 perc elég úgy, hogy jókora távolság van azért a két terminál és annak kapui között.
Nem beszélve a kiszállás körüli procedúráról még akkor is, ha takkra szállt le a kapitány.
A lényeg: még épp időben ugrottam fel az A332-es Airbus fedélzetére, hogy ne csapják be az orrom előtt az ajtót.
Már üres a folyosó, de azért még lőttem egy utolsó fotót:

Tömve volt a gép, de az utazók Istene (lehet nőnemű is, vagy más) most sem hagyott cserben.
Mondjuk azt, hogy takarékossági okokból, de nem bizniszre vett a cég jegyet. A mellettem ülő jóember elnézést kért a sztyuárdesztől, és fájós lábára hivatkozva elültette magát valahova előre, így egyedül maradtam a két ülésen. A lábtérrel nem volt gond, vidáman ki tudtam nyújtani, no és lett két párna, két takaró, két ööö... fejhallgató.

(Megj: szokásos munkás utazó topánka, merugye ha lezuhanunk, akkur utána valamivel csak ki kell gyalogolni a hegyekből, sivatagból, tengerből.)

Elindítottam egy mozit, jókat kuncogtam a bődületes marhaságokon (Doorman vagy mi az ördög - figyelem spoiler -, valami szuperkatonalány tevékenykedett, de olyan ügyesen, hogy amikor öten fogtak rá fegyvert, akkor egy pillanat alatt levert mindenkit, ám ha egy félig összetört emberrel került szembe, hirtelen menekülnie kellett és még lőni is elfelejtett).
Megvártam a vacsit, hát nem dobtam egy hátast tőle. A másik menüpont tészta lett volna, ez a fotón - mint látható is - csirke, amolyan tejszínes/gombás szószban, pürével, franciásan.

Szundihoz készülve még épp szembejött velem pár régi emlék, egyszer itt bóklásztunk a Szaharában, Inamenastól vagy 200km-re, a fotót nézve úgy jobbra valahol:

Elvileg itt lapul ebben az írásban az Inamenas szó:
"Klikk ide"

Villanyoltás, elcsendesült a nép, csak leszállás előtt élénkült mindenki, naná, kaja érkezik hamarost!
Már kevesebb mint 1000km volt hátra, már látszott Luanda, már zöld területek húzódtak alattunk és nem sárgák, mélyzöld, baromi zöld, olyan ötödik elemes zöld.
Kb. most jártunk az Egyenlítő környékén:

És igen! Pöti manzsé érkezett:

Aztán az első fotó Luandáról a reggeli fényben párában:

A gépről leesve a kötelező antigén tesz, majd vízum intézés és már ott állt Mario a portugál/olasz/angolai/angol srác, irány az iroda/vendégház komplexum.
A konyha jól felszerelt:

De inkább pizzát rendeltem. Helyi sört azt nem, de kaptam.
A pizza finom volt. A sör hideg.

Látogatást tettem a ház feredőhelyén, nem volt nagy tolongás:

Este várt rám még egy rövid út, fel északra. Figyelem! Az ajtók záródnak: Cabinda következik...

Dave várt a reptéren és a 40 perces út alatt elmondta a lényeget arról, ahogyan a dolgok állnak. A lényeg: nem állnak rosszul.
Amíg nem készül el a tábor, addig mindenki a reszort (ejj de szép név) egy-egy bungalójában lakik, egyben az lesz az irodája is. A legfőbb dolog - az etetés - catering cégen keresztül történik, vagy ha nem ízlik épp a pillanatnyi menü, akkor rendelünk az étteremből.

Reggel leballagtam az óceánhoz, apály volt, a halászok a hálókat húzták partra:

Reggeli, feljött a nap és eltűnt a pára. Pár hétig ezt kell elviselnünk, aztán irány a tábor, a már megszokott szögesdróttal a kerítés tetején, katonák, őrök, aknakutatók és miegymás.
De az még odébb van, addig is, vessetek a mókusok elé, de nekem bejön ez a hely, mint munkahely:

Míg el nem felejtem:
Megoldás a csillagozott részhez:
Liszt 31R vagy a Ferihegyi 31L

Megoldás a gurulóutas fotóhoz:
A fotón látható példa két táblát mutat. Az előtérben lévő azt mondja meg, hogy a 20-as kifutópálya vége (szaknyelven a "küszöb", mint már tudjuk) balra, a 32-es, 2-es és 14-es kifutópálya pedig jobbra található. A háttérben lévő tábla azt jelzi, hogy a gép most a B gurulóúton jár épp, és az N gurulóút vezet az előbb említee kifutópályákra.



Éshamár, akkor: