2009. december 6., vasárnap

Hello darkness my old friend...

Számomra a legkegyetlenebb elvárás az ígéret.



hm...

Ja, mer' kell nekem Simon és Garfunkel ilyenkor

100 év magány

All I need is the air that I breath and to -



Sivatagi. Ébredezés :)

46km homokon zötykölõdés után elérünk egy kis előretolt bázist.
(No azért nem is olyan kicsi mert majdnem 200 emberünk lakik most itt, ideiglenesen, lakókocsikban) Megállunk egy kólára.
Legyen kávé.
Nem szoktam, de legyen, a gondolataim úgyis egy reggel kapott levélen jártak, mit számított a világ.
2 kanál Nescaffe, 1 kanál cukor, forróvíz, nyúlok a hűtőbe a tejért, nyitom a kupakot, egy jó adag, zuttybele.
Hoppá, ez sárga!
Azannya!
Narancslé volt.
Szinte ugyanolyan színezésű doboz oldalról, csak elől látszott rajta egy kis narancs, hajnali nyolckor ki figyel ilyesmire?

Sivatagban nem pazarolunk, arab országban pedig ételt főleg nem, felöntöttem a maradék részt tejjel és hát... na.
Nem is volt az olyan borzalmas. :)

Összefutottunk a srácokkal a dűnék szélén. Kezükben vagy térkép, vagy Burda szabásminta.



Előbbire saccolok, utóbbit Sándor György játszotta el, Pesten: kérdezgette a járókelőket, hogy miként jut el valahonnan, valahova. Volt olyan segítőkész emberke, aki felfedezte a 6-os villamos útvonalát. A Burda szabásmintán :D


Lazuljunk:

Íme hát, megleltem...

Szép az a vers. Tegnap este az "otthon"-ról beszélgettünk és felmerült a kérdés mit is nevezünk annak, amikor azt mondjuk otthon, vagy azt hogy haza megyek... Hogy a vers hogyan? Ki tudja... jött és kész.
Amikor megkérdezted hogy mit is nevezek otthonnak, hirtelen rádöbbentem hogy fogalmam sincs. Nekem az az otthon ahol vagyok, ahol én vagyok és a kardom. Sokáig egy autóban éltem, fel sem merült bennem hogy az nem otthon. Amikor itt vagyok fel sem merül bennem hogy ez nem az otthon.
Ahogy mondtad: az otthonokat magunkban visszük, bármerre sodor is az élet...
Nekem az otthon az a tér amelyben a karnyújtásnyira található tárgyak körülvesznek. Egy kép a falon az már... nem is tudom... nagyon messze van. A falon a festék pár centire a kép mögött már a végtelenbe veszik, maga a fal pedig nem is létezik számomra.
De ha belépek egy lány lakásba, azonnal érzem az auráját, a belõle sugárzó meleg azonnal befészkelõs összegömbölyödõs puha meleg vonzását, vagy éppen a feszélyezett ridegséget ami menekülésre ösztönöz, na és ott vannak a semlegesek, a semmitmondó unalmas üresek. Persze ritka az olyan, mert a nõk egyszerûen nem élhetnek úgy hogy ne vegye õket körül valami szép, valami emlék, valami...
Imádom a színeket, az illatokat, a fényeket, a formákat az anyagokat amelyeket összeválogatnak hogy a lakásuk "otthonos" legyen, bármit is takarjon ez a szó. Szerinted fészek, igen talán ez a helyes kifejezés. Fészket raktok... És nem másból mint a lelketekbõl, és ezért szeretek macskásan összegömbölyödve dorombolni az ilyen helyeken, mert érzem hogy a tárgyak nem tárgyak többé, mindegyikben ott lobog lelketek egy kis darabja, és melegít, beburkol, álomba ringat...
Imádom.



Song

Out there...

I know the truth is out there
Didn't you want to see?
I know the truth is in here
Why should we believe you?
Didn't you want to flee

Azt mondod

reggel mindig másként látszanak a dolgok

Én azt mondom hogy ébredés (hm... eszmélés?) után mindig másként látszanak a dolgok. Még azzal a mélyrõl feltörõ a torokban megülõ keserû kaparó érzéssel a háttérben is érezzük hogy valami letisztult, bár az elsõ pillanatokban tudom hogy a fájdalom mindent elnyom, elkap, megcsavar, földhözvág és amikor görcsökben fetrengve tápászkodnál, akkor még beléd rúg és a padlóra küld párszor mielõtt kifáradna.
Hagyd hát, marjon bele belülrõl kétoldalt az arcodba a bánat savas harapása, bokszoljon bele a gyomrodba hogy kétrét görnyedj, hagyd hogy kiszívja az erõt az izmaidból, a csontjaidból, a hajadból, érezd az ürességet, engedd utjára a könnyeidet, mindez semmit sem számít mert hamarosan túlteszed ezeken magad és minden a helyére kerül. És amikor látod már hogy õ is csak ember, akkor kész, vége, megérkeztél...
Imádom az esõt... a hangját, a falevelekrõl legördülõ cseppeket, az illatát amit már akkor megérzek amikor még nem is esik. Ilyenkor lelassul az idõ, megállnak a gondolatok, kitisztul minden, olyan ez is mint az ébredés...
Változást hozók...
Hogy félsz vajon tõlük, vagy vágysz rájuk mindegy. Minden vég valaminek a kezdete lesz, elõre, sohase' hátra, elõre, sohase' hátra, de jó hogy nem vagyok árva...
Hm... árva.
Magányos?
gányos
árva
várva

Green in the desert

Befordultam a sarkon és majdnem belefutottam egy kukázóba. Fekete műanyag zsákba rakosgatta a szemetesből az üres kólás dobozokat.
Rápillantottam. Szélcserzett arcú, alacsony és vékony öregember, hajlott háttal szedegeti a kukából a cuccot.
Lassan.
Válogatva.
A konténer árnyékában.
A homokon.
A Szaharában.
Egy beduin.
Hoppá... itt nincsenek kukázók. Elnevettem magam.
A green team egyik tagjába botlottam, egyikébe azoknak, akik hálátlan, de nagyon fontos munkát végeznek a táborban.
De annyira belém oldódott Gandhi pár perce olvasott naplója (na nem itt, valahol másutt...), az járt a fejemben akkor is, amikor az imént befordultam a sarkon, hogy felkapjam a napszemüvegem, VDO kulcsom, térképeim és a Garminom.
Kezdődik a nap, 10 perc és kigurulok a táborból.

Na olyan legyen egy írás, kavarogjon benned sokáig.



Burning Bridges...

All the burning bridges that have fallen after me
All the lonely feelings and the burning memories
Everyone I left behind each time I closed the door
Burning bridges lost forevermore...




Superstellar

Kár hogy nem ugyanaz a bolygó, rendszer és galaxis.
Persze ez még nem lenne akadály, de pár millió éve a szénbázisú létformákat preferálom.
Pedig
olyan
szépen mosolygott
rám.

Könyvet írok:

Mesterségem a magány

27 üres oldallal kezdek, hogy legyen idő felkészülni...

Beszélgetés Dezsővel

Már néha gondolok a szerelemre.
Milyen lehet - én Istenem - milyen?
Vajon rövid a haja?
Kedves a mosolya?

Találkoztam tán véle messze-messze,
valahol Andersen meséiben?
Vállának íve?
Hogy' ver a szíve?

Komoly és barna kislány lesz. Merengő.
A lelke párna, puha selyemkendő.
Van-e gödröcskéje?
Elmerengőn szép-e?

És míg a többiek bután nevetnek,
virágokat hoz majd a kis betegnek.
Ujja is hosszú?
Dereka karcsú?

Ágyamhoz ül. Meséskönyv a szeme.
Halkan beszél, csak nékem, soha másnak.
Kezemet fogja?
Kemény a combja?

Fájó fejemre hűs borogatást rak.
És kacagása hegedű-zene.
Ölel szeretve?
Bújik nevetve?

Egy lány, ki én vagyok. Hozzám hasonló.
Különös, titkos és ritkán mosolygó
Kecsesen lépdel?
Sírni sem szégyell?

Az éjbe néző. Fáradt. Enyhe. Csöndes.
Csak széttekint, és szobánkba csönd lesz.



Csak egy vers

Ahogy felnéztem az elõbb a csillagokra éppen elhúzott egy műhold felettem, délről igyekezett északra és talán 17 másodperc kellett neki ahhoz, hogy átszelje az égboltot. Nagyon sietett.
Ez megint eszembe juttatta azt, hogy én is oda vágyom. Oda fel a csillagok közé.
Néztem a sziporkázó ragyogásuk, a formák amelyekbe mi emberek oly sok mindent belemagyarázunk, bár miért ne tennénk ösztönösen, ha onnan jöttünk?
Ahogy álltam a homokon, arra gondoltam, hogy milyen egyszerű is lenne pedig, csak egy gyors, sárgás villanás a bokámnál...
De még nem mehetek, még nem beszéltem vele -

Ami érték volt bennem: rádaggattam.
Legyen arcod: cifráztalak magamban.
Elárultál: mentséget fabrikáltam.
Most segíts: mert eltûnsz, s leszek hazátlan.

Mindig légy: amim lesz is, neked adtam,
amim volt, beleöltözz, megtagadtam,
és mindeneddé vetkeztem a vágyban.
Most segíts: hiányolj halálra váltan.

Segíts most: légy az űr, melyben zuhanok.
Most segíts: hihessem, nélküled könnyebb.
Segíts most: értsd magad, mert te vagyok.

Most segíts: már ne szeresselek többet.
Segíts most: segítség nélkül ellegyek.
Segíts: ha nem muszáj, ne gyűlöljelek.


/A. Gy./

Óvakodjatok

... a párhuzamos dimenziók megnyitásától!
Ma egy pillanatra nem figyeltem csak és benne találtam magam egy szõke kaliforniai lányban, sütit ettem Pécsett, egy trükkös gyönyörű díszdobozt kaptam a .44-es Cattlemanemhez Tibetben (a hosszabb oldalán kellett három ponton megérinteni ahhoz, hogy a rövidebb oldalon kicsússzon belőle a revolver, de alatta még mindig rejtõzött egy TT is), újra megmásztam a Kilimandzsáró havas csúcsát Tanzániában, levágtam négy róninból lett rablót Kyotó falai közelében és egy újabb seb jelent meg a szívemen.

Drágám

Míg a pláza gesztenyepűrézőjében ücsörögtem arra várva hogy a parkoló szinti kozmetikában végezzenek az én drágámmal - előttem már csak egy fél kóla, kezemben Muszasi második könyve -, feltűnt az egyik biztonsági őr.
Mintha tenyésztett faj lenne, vagy inkább klónozott, ez a helyesebb azt hiszem, mert a klón közelebb áll a droidhoz. Tudom hogy ez is kell, tudom hogy ez is egy munka, tudom hogy aki semmihez nem ért, az még elmehet ide (ez sem igaz mert komoly tanfolyamot kell - legalábbis régebben azt kellett - elvégezni nem egyszerű vizsgával a végén), na de ez nem indokolja azt a fajta arcot, amit ez a korosodó pofa vágott, miközben lassan vonult a mozi bejárat és a szexi optikusok üzlete között (elhaladva a bőrös, a könyvesbolt (ahonnan a Muszasi...), az ajándékos és a presszó (amiben ücsörgök) előtt).
Aztán az a lány ott, aki nyitott szájjal zabált valami kínait. Ejha - gondoltam - hogy a fenébe nem potyog ki semmi? Pedig szép volt mielõtt leült.
Már nem lesz az soha többé.

Éppen ráláttam az etetőhelyre, nem tülekedtek a népek de ez betudható annak is, hogy már egy óra környékén járt az idő. A mexikói és a szushi bezárt, így hát nem éreztem ingerenciát arra, hogy megrohamozzam a thai, kínai vagy olasz önkielégítőket.
Persze ez is jellemző egy adott városra, vagy környékre, de mindenképpen az ott élő népekre: mit eszel emberke?

Aztán fél háromkor leballagtam megnézni az én szépséges szépem, elvégre reggel hét óta ügyködtek rajta és hűűűűűűűazannya!



Tényleg gyönyörű lett. Kívül is és belül is, mehetünk szombaton Sopronba :)

2009. augusztus 30., vasárnap

csak egy

Vers

A

Az elakadt katonákra várva


Csak egy

dal...

Kis hercig

Jól csak a nyelvével lát az ember.

tudat

máma má' nem hasad tovább



thriller

Most hogy a maximális hangerőn eddig stanbyoló History HD hirtelen életre kelt és emiatt majdnem kiprüszköptem* egy pofányi gesztenyemasszát, amelyet nagy körültekintéssel pakoltam kicsit korábban a pofámba, folytathatom az éjjeli lepkék vadászatát.
Porszívóval.

(Persze ennek története van ám. Békésen néztem a National Geographic HD-n azt, hogy a légikatasztrófák andalító műsorában miként verik egymást véresre kalapáccsal a fekete fickó, a fedélezti mérnök, a pilóta és a másodpilóta, közben kezemben tartottam a porszívó csövét és ha feltűnt egy rohadék (szúnyog, légy, lepke, ufo), akkor ráléptem a lábkapcsolóra és levadásztam a dögöt.
Eközben láttam hogy a History HD-n valami fegyveres műsor a téma, hát hegyibe! Na de a rendszer üzenet aszontahogy: Nincs hozzáférése. Csak így... lemagázott.
A kurva.
Nosza bekapcsoltam a laptopot, magamhoz vettem egy adag gesztenyét és az indexen lecsesztem a t-home-osokat a la Cart(man).
Aztán belefeledkeztem a naplók olvasásába.
Aztán majdnem összeszartam magam, amikor az éjszaka puha csendjében hirtelen felüvöltött a tv mögöttem.
A többi történelem-)



*saját szó. védve ám, meg minden!

2009. augusztus 28., péntek