Elballagok a bögrémmel, készítek egy kávét, cukor nélkül, kis tejjel, gondolkodom hogy a futópadra álljak rá gyaloglásügyileg, vagy inkább... eh, csak szitál most, hát sétálok pár kört a táborban. Ismerős minden, akár éjszaka sötétben is tudjuk mikor milyen akadály lehet előttünk, vagy merre vannak a beton bunkerek... gyorsan rögződik az a pár dolog...
Szemben az aknakutatók táborának fala emelkedik fölénk, hesco elemekből áll, a tetején álcázó vászon, a sarkokon őrtornyok, két reflektor felénk néz. Egy fekete zászló is leng mindig ott, nem tudom mi a célja, talán a nemrég elmúlt ünnep maradéka.
Fél három...Lépkedek a kaviccsal felszórt talajon, még majdnem mindenütt laza, hangosan rastog a talpam alatt. (Na ez meg milyen szó... zalai, ha jól tévedek, még nagyanyám használta arra ha homok került a fogai alá :)) Nem szeretek zajt csapni pedig... ez is amolyan bevésődés :)
Beugrom az irodába, üres már, a srácok hazamentek, csak Karem a kurd QHSE tiszt ücsörög ott, a netet bűvöli. Letöltöm a rendeléseinket tartalmazó excel file-t a stickemre, újra a konyha felé kanyarodok, séfünk az ajtóban, felteszi az állandó kérdést: hello my friend, are you ok? Vigyorgok, persze hogy ok, csak most... ok, na :)
Visszaballagok a szobámba, még van net, bepötyögöm ezt. Holnap, sőt elvileg holnapután sem lesz majd kapcsolatunk a külvilággal, mert új szolgáltatót keresünk. Talán a kuwaiti cég lesz a nyerő, ezt még nem tudjuk, de a mostani az valami totálisan megbízhatatlan szolgáltató. Márpedig a net fontos, az a köldökzsínórunk, főleg biztonsági szempontból...
Hm... ez most egy olyan... amilyen bejegyzés lett :)))
