Homeward bound

A helikopteres buli lefújódott ok miatt, sőt, lehet hogy a project is megy a lefolyóba, mivel a területen tavaszi hadműveletek kezdődnek. Hogy ténylegesen mi lesz, azt majd meglátjuk... mondta a vak, aztán belegyalogolt a meszesgödörbe.
Reggel ötkor gyülekeztünk a kapunál, leadtuk a kulcsokat, bepattantunk a páncélozott totojába és irány a kabuli reptér. Még sötétség borította a tájat, pár magányos lámpaoszlopról kapott sárgás fényt a szürke betonfalak mentén kanyargó kátyús és poros út, a sűrűn elhelyezett fekvőrendőrőkön átdöccenve érezni lehetett hogy a lengéscsillapítók már jó ideje jobblétre szenderültek, de a rugókat is eléggé megviselte az évek során cipelt extra súly. Ára van a páncélozásnak is.
A reptér kapujában magyarok fogadtak minket, első alkalom hogy összefutottam hazánkfiaival, beszélgettünk a srácokkal amíg a belépésünk intéződött. Bár "csak" szeptemberben érkezett ez a váltás, a töltöttkáposzta emlegetése majdnem könnyet csalt a szemekbe. Aztán már ott topogtunk a DFS ajtaja előtt, ami rövid várakozást követően kinyílt és beadtuk a cuccokat. Az útleveleket ellenőrző angol fickó "jo regel"-t kívánt, kiderült hogy a barátnője szegedi. Kapott egy sört, ez még valamelyik bbq során felejtődött a kabátomban. Felcsillant a szeme, aztán mégegyszer, amikor kiderült hogy nem alkoholfree :)
A kis gépen a már megszokott nagy darab délafrikai szőkeség fogadott minket aki Sarah, persze a háttérben elgördülő Chinook érdekesebb:



És elreppentünk Mazarba, majd onnan Bagramba. Várni kellett a Dubaiból érkező DFS gépre, így a kellemes napsütésben csodásítottunk a busz mellett a betonon. Felszállt egy kis csúnya, szürke, púpos, kétmotoros gép, valamiféle felderítőnek saccoltam. Majd két A-10-es kerepelt el északkeletre.
Aztán egy hatalmas dög ereszkedett délnyugatról, egy Galaxy, wááóóó!!! Figyeltem ahogy a tizenötezer kerék eléri a betont, égett gumiból készült hatalmas kékes füstfelhőt lobbantva. Lelassult, majd méltóságteljes lassúsággal elhúzott a helyére.
Nem sokkal később visszatért a kis szürke rondaság is, majd megjelent a két A-10-es ugyanabból az irányból. Hm, gondoltam, lehet hogy tényleg felderítő gép volt és mutatott valamit a puskás fiúknak?
A két A-10-es lapos szögben ereszkedett a beton felé, de csak a második szállt le. Az élen haladó vagy 30 méter magasan végigdübörgött a kifutópálya felett, peckesen megemelt orral, majd a távolban kis ponttá zsugorodva csinált egy teljes fordulót és csak azután szállt le. Hamarosan megérkezett a FlyDubai 737-ese is, és elindultunk Kandaharba. Itt nem szálltunk ki, de az ablakból láttam ahogy egy C-4-es ereszkedik a betonra, kissé hátrébb és magasabban egy F-16-os követte, majd a reptér felett odalépett a gázra és felhúzott gyertyába, leborított, csinált egy kört és könnyed eleganciával leszállt.
Azannya, ma repülőnap van itt vagy mi?! A pilóták helyébe képzeltem magam, gondolom élvezik a repülést, annak minden pillanatát. Én is azt tenném, amikor csak lehetőség adódna, az tuti.
Épp ráfordultunk a felszálláshoz a kifutópályára, amikor feltűnt a bal oldalon két taxizó F16-os és besorolt felszálláshoz... hajj! :)
Aztán sör is járt az egyenkajához:

Dubai, 24 fok, kellemes, épp nem megizzasztó de meleg, napsütés, egy hideg shake-re megálltunk a Burj Khalifa közelében, naná hogy nem Starbucks hanem Tim Horton's :)
A villában net, kajcsi valami helyi kebabot kiszállító helyről, bedunyha és hajnali négykor irány a reptér, ahonnan egy rövid quatari megállóval haza!



Zene!

Hétvége

Nahátkéremszépen, nem csak az időben, hanem a napokban is előrébb járunk (mintha az nem idő lenne :)), itt ma és holnap ünnepnap van, vagyishát hétvége, vagyishát ünnep. :)
Green Village.
Mindenki későn kel, konditermezik, vagy sütteti magát a napon, páran biliárdoztak ahogy bepillantottam az üvegfalon. Max a kínai cuccokat és organizált katonai felszerelést áruló helyi srác ott állt az üzlete előtt. Intettem neki, aztán megnyugtattam hogy délután benézek mert az a balaklava kell majd a helikopterre, és a védőszemüveg is frankó, cserélhető lencsékkel, gyűrhető szárral, tokkal, vonóval. Nála vettem a Converse bakancsom is, amiért kaptam grátisz egy jó kis zsebkést. Merugye a férfi kés nélkül épp olyan, mint a hal esernyő nélkül :).
Tegnapra ugye nagy havazást ígértek, mára esőt. Ennyit ez előrejelzésekről. Élveztem a napot, elég volt egy póló, aztán beültem a kis kávézóba melynek pultjai mindenféle habosbabos sütiktől, fánkoktól, tortáktól, muffinoktól és ilyesmitől roskadoznak. Az éttermi filteres kávé után üdítő volt egy igazi olasz eszpresszó. Halk zene szólt, amibe csak néha kavart bele egy távoli repülőgép gázturbináinak alig hallható zaja. Arra gondoltam, hogy itt ez az idilli környezet, csend, nyugalom, közben nem is olyan messze abban mesterkednek egyesek hogy miként öljenek, mindegy hogy kit és igazán okot sem kell adni rá, elég az hogy itt vagyunk.
Kiléptem a ragyogásba, és nem is láttam az őröket, pedig minden sarkon áll egy, rendesen felszerszámozva ahogy illik. Horvátok (vagy hasonló nyelvterületről...)

Ó az ebédlő... jártatok már úgy hogy annyi füstöltlazacot ehettetek amennyi belétek fér? És persze hozzá minden jót, ami elképzelhető?
Ajj de kár hogy diétán vagyok :)

Hogy kép is legyen: íme a szobám :)


Mondhatnám azt is hogy szoba kilátással, de az ablak mögött a mi épületünkhöz tartozó homokzsákokkal körbepakolt betonbunker áll, ami ugyan nem látványos, ellenben csak kiugrok az ablakon és már ott is vagyok.
Praktikus :)

Most

Hétvége, holnap itt szabadnap lesz. BBQ mindenütt, a bárban ma nagy buli lesz. A délafrikaiak hívtak megint a kis sütögetős-ivogatós partyra, öttől alapoznak, majd amikor a jónép nagyja már elhúz és csak a kemény mag marad, akkor mennek a bárba. A bár érdekes hely, az egyik oldala csupa üveg, látszanak az asztalok, székek és két pool biliárd. Jobbra a pult, egy lépcsőfoknyit emelve itt kezdődik a jobb oldal, ahol a kínai étterem található.
A biliárdasztaloktól pár lépésnyire egy jókora úszómedence kéklik, mögötte látható az a pácolt bambuszrudakkal bevont fal ami ilyenkor felmegy és láthatóvá válik a diszkó.
Kihagyom.
A tévén HBO - Top gun, a vacsora püré és rántotthal volt, hozzá brownie vaniliafagyival :)

History

Múlt hónapi bejegyzés a falon:



Vagyis:
- megtámadtak egy APN (rendőrségi) ellenőrző pontot Murhab-ban, Bagdis (helyesen Badghis) tartományban és megöltek öt rendőrt
- jelentés szerint RPG-ket (kézi rakétavető, páncéltörő ill repesz robbanófejjel) hoztak Murhab-ba
- az 1-es főúton munkást zaklattak
- vallási vezetőt vettek őrizetbe mert IED-t (improvizált robbanószerkezetet) telepített Pashtun Zargon-ban, Herat tartományban.

Egy nap termése. Hogy kik tették mindezt? Nem kell lefordítani :)
És hogy miért érdekes ez egyáltalán? Oda megyünk :)

1790m

Ahogy bekapcsoltam ma reggel az új GPS-t, hogy összeszedje magát, meglepődtem a magasságon, mert 1690m-t mutatott.
Mint tudjuk, az ugye nem pontos ilyen értelemben (mármint ha a vízszintes koordinátákkal vetjük össze). Persze azért 100-as nagyságrendnél nagyobbat nem szokott tévedni, az ezer méteres hiba pedig kizárható.
Leellenőriztem és a Google Earth is azt mondta hogy ennyi.
Kabul bizony itt van.
Húazannya, akkor itt hegyilevegőben dúskálunk :)

Hogy hol van az az itt?
Nem messze a kabuli reptértől, egy Zöld Falu nevű kis "településen", aminek van saját közigazgatása, rendőrsége, szállodája, ingyenes étterme, de található itt bár úszómedencével, süteményes presszó, kínai étterem, pizzéria, templom, konditerem, diszkó, biliárd szalon, bank, és rengeteg üzlet, kezdve a helyi ajándéktárgyason át az elektronikai és ruházati boltokon keresztül a németek által üzemeltetett PX shop-ig.
És egy szék:

A falu persze képletes, fallal és őrséggel körülvett terület ez a városon belül, ahol a sült bacon és a cocahusi is megterem.
Itt kell elütnünk az időt addig, amíg a helikopter elérhető lesz (mint megtudtuk a backup helikopterrel történt valami, azért nem indulhattunk el).
A szoba istenes, a kaja kitűnő, a net működik (igaz eléggé szűrt, de éjfél és reggel 6 között "szabadon" lehet garázdálkodni), mi kell még?
Mi is... hm... na azért lenne itt pár dolog :)

Ja, és ma este mozi: Zero Dark Thirty.

BBQ

Lehet ellenállni ha meghívják az embert egy ilyen szösszenetre? Ráadásul délafrikaiak? Ugye hogy nem :)
Barátságos tűz fogadott minket, és délafrikai humor. Ha valaki nem tudná milyen az, ajánlom ezt az oldalt: Africa, where laughing is the only reaction

Campfire

Kezdésnek rák és csirke valamint saláta került a csajkába, később jött a sültkolbász és a médium steak. Aztán még rák. Majd csirke. És még steak. Azután... ööö... abbahagytam. Na jó, egy kis pizzát még muszájból betoltam, merugye a bor savas, de az már igazán nem árthatott hiszen vega pizza volt! Hm... annak az ízét kis csirkével tűntettem el. A csirkéét rákkal. A rákét steak-kel... :)

Egy kis apetájzer

A kihozott laptop projectorra és erősítőre kötve szolgáltatta a háttérzenét. A mai egy átlagos nap, igazi ereszdelahajam buli majd csütörtök este lesz, merugye pénteken addig alszik mindenki ameddig akar. Ez meglehetősen furcsa számunkra (mármint a szabad nap) de akik itt élnek azok olyan helyeken dolgoznak, ahol a péntek ünnep, mint rendesen a -majdnem azt mondtam- civilizált világban :)

(Azért nem árt odafigyelni arra hogy milyen clippek, videók vannak a könyvtárban amiből megy a show. Ahogy mesélték egyszer megtörtént hogy Jan elindította, aztán be kellett mennie a szobájába valamiért, mire kijött arra már nagyban ment a svédtorna az összes vele járó zajjal, nyogéssel, sóhajjal... :))

Ham and eggs in Kabul

Jaja, még ilyesmi is akadt reggelinél, úgyhogy összeállítódott egy proper (well... almost) English Breakfast, hiszen megvolt minden hozzá: bab, sült paradicsom, krokett, sült virsli, pirított gomba, crispy bacon, és a többi. Megspékeltem a saláta tálat is valami olasz sonkával és kész is volt a starter.
Kezdődhet a nap! :)

A mai hír: a helikopter áttolódott huszadikára...

Úton

Még most sem nagyon hiszem el azt, hogy reggel félkilenckor csörög a telefon (vasárnap, otthon, punnyadás az ágyban, az elsőt fel sem vettem) és négy órakor már a Quatar Airlines 737-esén ücsörgök, pedig így van.
Az ablak túloldalán szakad a hó, és a szárnyak felszállás előtti jégmentesítésen ügyködnek a népek, valami löttyel permetezik, mossák a létfontosságú részeket.
Aztán elindulunk, a Boeing belefúrja az orrát a szürkeségbe, meredeken felfelé tart és mellettem a magyar család felkiált meglepetésében, amikor negyed óra múlva hirtelen kibukkanunk a ragyogó napsütésbe.
Pedig hát a felhők felett mindig ilyen.
Csak képesek vagyunk elfelejteni...

A halas menüt választom, hozzá vörösbort.
Nézegetem az üveget, annyira jól csengő és emellett egyszerű a név, hogy tuti nem fogom elfelejteni, feltétlen megnézem majd a weblapot, ha leszálltunk.
Elfelejtettem :)

Dohában 21 fok fogad, majdnem éjfél, kicsivel több mint egy órám van arra, hogy átszálljak.
Simán megy minden és már gurul is a másik quatari gép a felszálláshoz, irány Dubai.
55 perces út, amiben a fel és leszállás is benne foglaltatik, igyekeznek a lányok a kajával, mert az azért akad.
Ráadásul meleg.
És isteni!
Csípős tortilla, de olyannyira, hogy önkéntelenül arra gondolok, vajon a nők hogy bírják? Az ablaknál ülő kampósorrú a felét visszatolja, amikor szedik össze a cuccot.
Ereszkedünk, a kapitány orifonozik.
Ejha, szőke női hang.
Aztán úgy odateszi a gépet a betonra, hogy csattan, a mellettem ülő francia majd összetojja magát, aztán meg hangoskodva palástolja. :)
Tényleg, tele vagyunk franciákkal és japánokkal.

Quatar 2 órával van előttünk, Dubai 3-mal.
Hajnali negyed négy múlt még csak, a DFS pult majd valamikor 5 körül nyit, felmegyek a terminál második emeletére és bekapok egy quartert a mekiben. Közben nézem a hajnali népeket a tranzitban, minden nyitva, utasok jönnek-mennek, elég nagy a forgatag.
A laptop talál wifit, körbenézek, még pár üzenet, aztán megkapjuk a beszállókártyát és átbuszozunk a másik terminálra

Itt aztán van kavarás rendesen, mindenféle (többnyire szakállas) nációk ülnek, állnak, jönnek-mennek, vagy épp különféle pózokban fekszenek. A kapunknál még az előttünk induló gép célpontja látszik, a vörösen villogó felirat szerint last call to Yanbu.
Befut négy ninja, öö... ööö... vagy feketébe öltözött nő, egyik öregebb mint a másik, szóval a befutás erősen képletes. Gyorsan beterelik őket a folyosóba.
Érkezik három másik hasonló fazon, de nem a kapunál a pulthoz mennek, hanem mellette a padokat célozzák meg.
Úgy tűnik a járatra felügyelő földi személyzet nem ma kezdte, mert rögtön hozzájuk szalad (tényleg szalad a kis indiai) és odatereli őket a pulthoz.
Épp akkor érkezik egy család, a nő szintén feje búbjától a talpáig feketében, a férfi ellenben egyszerűen megoldotta: magára tekerte a lepedőt.
Gondolom sietve távoztak valahonnan.
Aztán feltűnik egy másik fazon, ő is lepedőbe burkolva, szintén papucsban.
Ezeknek is futni kellett.
Majd még három, egyik félmeztelen, a bal vállán van lepedő, a jobb vállától lefelé köldökig semmi.
Frankó lenne ha mellettem ülne! :)
Még érkezik vagy öt nő, meg egy csapat férfi, fiatalabb, idősebb, mind lepedőbe burkolva (mármint a férfiak).
Egyet kiszúrok, rajta is lepedő van, de nem csak lógatva és tekerve, hanem itt valamiféle rendezettség figyelhető meg, sőt beépített zippzáras pénztartót is látok úgy övmagasságban.

Elmerengek... Az emberi elme képes felismerni a szükséges dolgokat, és elvégzi a megfelelő módosításokat.
Így lett nekünk aztán a történelem során biciklink, autónk, bundáskenyerünk meg atombombánk.
No és a lepedőre zseb.
Már régóta a Gate Closed villog, de még javában ügyeznek a pultnál, úgy tűnik senkinek sem sietős az út Yanbuba.

Aztán befut Trix és elvonszol a Costa Cafe-ba, ahol Ovival letelepedtek.
Kérek egy lattét, de már nincs idő meginni, így egyik kezemmel a jókora papírpoharat egyensúlyozom, másikkal húzom, emelem, tolom a kéziguriga+nikon-táska+nagykabát kombót, és sikeresen becsekkolok, buszozok, fölmászok a lépcsőn, lehuppanok a helyemre, majd megiszom a kávé maradékát.
Még meleg!
Ovi odaül mellém, beszélgetünk, a gép gurul, megáll, kis idő múlva felbőg a két hajtómű, nekilódulunk, egyre gyorsulunk, majd nyííííííííííííííí...., lassulunk, de veszettül, keményen tapossák a fékeket ott elöl!
Mia?!!!
A kapitány már mondja is, a köd miatt, másik gép miatt, a kiskakasfélkrajcárja miatt, de nem tudunk fölszállni, átgurulunk egy másik kifutóra.
És tényleg... kitekintve akkor a pára hogy nem látunk el 20-30 méternél jobban.
Hm... ez az ami a tengerről jön, mert negyed órája még verőfényes reggellel kocogott a nap úgy fél nyolc tájékán és mi is.
Aztán felhussantunk nagyonmagosra (nemáhogymá ködben nem tud felszállni), néha kipislantottam, tenger, aztán Irán homokozója, majd hegyvonulatai, végül pedig az afganisztáni hófödte hegycsúcsok vonultak el alattunk.

Magasan

Ereszkedni kezdtünk Bagram felé, már láttuk az agyag falakat, a sarkokban még hó, az utakon autók, tuc-tucok, kordék, amikor nem jó szögbe fordult a gép orra, és rá is kapcsolt.
Emelkedtünk.
Most a csattogó pepüle párzási szokásai miatt.
Hát, ez egy ilyen nap, könyveltük el :)
De aztán ennek is vége lett, leszálltunk, átnyergeltünk a kis kétmotoros propelleres kávédarálóra és átreppentünk Kabulba.
Ekkor már nagyon le akart esni a fejem, elvégre több mint 24 órája fent volt, de a nyakam még megtartotta.

Welcome

A parkolóban ott állt a korábban jelzett bazinagy fekete páncélozott batár és valaki regélhetett rólam, mert miközben azt kerestük, hogy a sok fekete batár közül vajon melyik a miénk, jött egy mokány srác, oldalán szép fényes pisztollyal és két póttárral, és megkérdezte hogy én vagyok-e én.
Mondtam, hogy én.
Elhitte.

Elgurultunk a Zöld falu nevű zöld faluba, ahol megkaptuk a szobákat, ebédet, majd PX shoppoltunk picit, aztán alvás vacsoráig, most pedig mostpedig van. :)

Azért sikerült nem szétpakolni.
Na de lesz ez még így sem :))))

Zene!

Havazik

Hajnali fél kilenckor megszólal a nappaliban a "Sweet home Alabama". Hadd szóljon. Amikor másodszor is rákezdte akkor már kiugrottam a jóból és látom hogy Répa két lábon állva stíröli az S3-ast.

Répa (amikor nem telefont stíröl :))

A szám dubai. Hoppá! (Helyesebben: Afrancba!!!)
Lorelai csicsereg a túloldalon, ma délután repülök Dubaiba, holnap reggel 7-kor pedig Bagram, Kabul. Onnan továb helikopáterrel megint, de ahogy hallottam most nem fosós pilótáink lesznek akik nem mennek 1000m alá. Ahol kell le is szállunk hogy igennagyon megnézzük a terepet.
Erre Vonnegut csak annyit mondana: így megy ez.
Így teszek én is...

Ja, kint meg havazik :)