2019. július 6., szombat

Amolyan... tevés

Még hogy a sivatagban nincs élet?



És akkor még nem beszéltünk a nyomokról, amelyeket szinte mindenütt felfedezhetünk, ha figyelmesek vagyunk: rovarok, gyíkok, madarak, kígyók, néha még gazellát is láthatunk.

De ne szaladjunk ennyire előre, elvégre mindenki tudja azt, hogy miért van az elefántnak ormánya? Azért, mert az a nagymarha állat nem kezdődhet hirtelen.
Esetünkben a mai nap ormánya a reggel lesz.
Kel a nap, hasad a hajnal, repednek a felhők (már ha vannak, itt épp akadt valami).



Persze az első dolog a meeting, addig egy tapodtat nem megy semmiféle munka felé az öntudatos dolgozó. Ez itt közös imával kezdődik, szépen szól a Bismillah, ar-Rahman, ar-Rahim...




A társaság 80-90%-a Pakisztánból érkezett, a maradék Indiából. Utóbbiak nem imádkoznak előbbiekkel, csendben várnak, mint látható.
Aztán ugye vagyunk mi, a mégkisebb kisebbség, akik szintén csendben várunk.
A mai fő meeting témája (ide mindenki hivatalos, aki épp a táborban tartózkodik) a tegnapi borulás volt. 12-en utaztak a platón, szerencsére mind bekötve és így nagyobb baj nem történt akkor, amikor az őket szállító teherautó fáradtan az oldalára dőlt.



Az ok: a sofőr a ragyogásban (nem King, talán Zohar) nem látta, hogy az addig úgy-ahogy vízszintes homok, amelyen gurult, hirtelen átváltott ferdére. Ez még nem is lett volna baj, ha a kocsi előtt lesz ferde a terep, egyszerűen ledöccen, vagy lecsúszik. Sajnos itt a homok úgy döntött, hogy oldalt lesz döntött - vagyis ferde -, ami sivatagi álmoskönyv szerint nem nagyon jelent jót. Mondhatni, nagyon nem jót jelent.
Mire leesett neki a jó magyar papír tantusz, vagy akár csak annyit tudott volna mondani, hogy pritty-pretty-prutty (kb. 2 másodperce volt erre), már kész is volt a verdikt: borulás.
Ilyen ez a rock'n'roll biznisz errefelé. Nagyjából délelőtt 10-től délután 5-ig nincs árnyék a sivatagban. Ha pedig nincs árnyék, nincs térlátás.
Aki nem homokozott még, az el sem tudja képzelni, hogy milyen az.
Egyszer pl. nagy nyugodtan szambáztam a Land Cruiserrel a Szahara algériai részén, láttam, hogy előttem egy enyhe gödör terül el, gondoltam fölösleges kikerülni, mert nem komoly a dolog, nem is mély. Aztán amikor arra számítottam, hogy most akkor szépen lesüllyed a két első kerék, akkor baromira meglepődtem, mert a kocsi eleje felugrott a levegőbe.
Nem gödör volt, hanem egy kis homokbucka.
Hát így valahogy...

Talán egy kicsit érthetőbb lesz, ha megmutatom. Az első fotón kb. ennyi az, amit látunk (igen, teljesen olyan, mint egy túlexponált fotó, majd kisül az ember szeme a fent említett ragyogásban, és ettől a napszemüveg sem véd), a másodikon kicsit megdoktorozva talán kivehető a valóság.




Érdekes módon a sárga színű napszemüveg az egyetlen, amivel a sivatagban valamennyi kontraszt/térlátás visszajön, rendeltek is most nagyhirtelen 200 darabot.

Meeting után kis egyszerű, a felhozatalból összedobált früstük,



aztán az elmaradhatatlan reggeli kávé a geodézián, Lavazzából (ez a második ugye, mert egyet ébredés után fél ötkor, meeting előtt, a főnöki irodában, Tim Hortontól - ezek a kanadaiak...)
Jelentések küldése, hírek ellenőrzése, levél a távolba és a kocsink már készen áll sofőrünkkel. A mai cél: meglessük a kábeles népet, pontosabban azok egy részét, hogy miként terítik át az egyik nagy teve versenypályát.
Ha akad olyan elvetemült, aki nem tudná azt, hogy itt nagyon-nagy - és ha azt mondom, hogy nagyon-nagy, akkor arra gondolok, hogy NAGYON-NAGY! - tradíciója van a tevegelésnek és egyáltalán, minden tevével összefüggő dolognak, az tegye fel a kezét.
Gondoljunk csak bele: hogy a kénköves papucsba közlekedtek itt régen, amikor nem létezett még egyetlen kétsávos út sem, a nyolc sávosokról nem is beszélve, aztán nem volt sem metró, sem Burj Arab? Hm?
Úúúúgy van: tevékkel.
Az bírja a sivatagot, az ottani zord körülményeket, a pokolian égető napot, a forró homokot, csontig hatoló homokvihart, a ritka vizet és vegán kaján is vígan eléldegél.
Itt Abu Dhabiban a városokat elhagyva szinte nem lehet sehova menni úgy, hogy ne látnánk a távolban egy-egy teve "farmot", ahol nevelik, tartják és tréningezik őket. Különösen igaz ez a versenypályák környékére, ahol egymást érik a neves és nem annyira neves tenyészetek. Az ott a távolban nem város, hanem mind-mind tevenevelde:





Az innen kikerülő tevék nem csak futásban, de kinézetben is összemérhetik magukat egymással, erre szolgál a teve szépségverseny. Épp mint a világ más részein, csak itt ugye nem két púp díszeleg a népeken, hanem csak egy, ráadásul a fiúk is indulhatnak.



Konkrétan ezeket, a Google Earthon is jól látható, Sweihan melletti pályákat látogattuk meg, a reggeli tréning elvileg 9-kor befejeződik, utána már túl meleg van (a versenyeket ilyenkor reggel 7-8 körül tartják).



Ahogy közeledtünk a versenypályához, egyre több, a reggeli edzésről visszatérő csapattal találkoztunk:





Még a pályán is volt mocorgás, pedig már elmúlt 9 óra:


Teve tréning, a tulaj kocsival követi a csapatát (egyébként azt hallottam, hogy újabban nem ül senki a tevén, egy kis robotot rögzítenek az ember helyére és az paskolja távirányítóval vezérelve a teve popsiját)



A fiúk végre nekiláthattak a munkának, a fenntartó management szerint, ha 15 centire leássuk a kábelt, nem okoz majd nekik gondot. Mármint nem a menedzsmentnek, hanem a tevéknek, miközben trappolnak.





A kábel ugye közel 30 km hosszú és egymástól 200 méternyire kerülnek lefektetésre egy - elméletileg - nyílegyenes vonal mentén, amelyet elég sűrűn, biológiailag lebomló zacsikkal jelöl a geodézia. Összesen 62 ilyen vonal alkotja a szeizmikus bibliában magyarul "élő terítés"-nek nevezett rendszert. Maga a mérés pedig vagy 70 km hosszú "csíkon" halad, amikor a végére ér, akkor dél felé ugrik 30km-t, majd ellenkező irányban teszi meg azt a durván 70 km-t. Aztán megint le, és fordul, így cikk-cakkol déli irányban).
Ezen kábelek egymással is össze vannak kötve, valamint a zacsiknál geofon csoportok kapcsolódnak rájuk. Végül az összes kábel eljuttatja a rajta található összes geofon által generált jelet a műszerkocsiba, ahol a vibrátorok keltette rezgés lefutása után elkészül egy "felvétel". Rengeteg adat kerül rögzítésre egy ilyen "lövés"-kor, és ez 24 órán át folyamatosan megy, napi 8-10 ezerszer ismétlődve.
Nem kis munka árkon-bokron át (utóbbi azért elég ritka) egyenesen lefektetni a kábeleket, telepíteni a geofonokat, és ne feledjük, ugyanekkora munka a mérés tovahaladtával felszedni az összes cuccot. Főleg úgy, hogy 45-50 fokot mérünk.
Árnyékban.
De árnyék az ninccs...

Hála a mindenütt jelenlévő kaporszakállúnak és az ő vicces kedvének, miközben javában dolgoztak a fiúk, még egy csapat teve érkezett a kanyaron túlról, így gyorsan vissza kellett temetni azt, amit addig kiástak:



Nekiláttak újra, erre megint feltűnt a távoli kanyarban egy csapat, temettek hát... Miután végre elporzott az utolsó teve is, a srácok nekiestek csákánnyal és lapáttal. Hiába lestük a kanyart, nem jött több teve, megnyugodtunk.
A következő pillanatban az ellenkező irányból jött visszafelé a talajegyengető gép és betemette azt, ami elkészült.
Bár az is igaz, hogy csak a felét, így Kőmüves Kelemen felmenőinek emlegetése egyelőre elhalasztódott.
Aztán az Úr - áldassék a neve - végre megunta a szórakozást és helyére kerülhetett a kábel. Rendesen be is temetődött, és a brigád odébb libbent 200 méternyit, hogy a következőt, majd a következőt és a még utána következőt, sőt az azután következőt is ugyanígy eltűntesse.

Mi még beugrottunk Sweihanba kis csecsecse-csemegére, a szőlőt jól megmérték, 10 dollárra jött ki egy kiló. A zöldséges srác, látva megnyúlt képemet, boldogan újságolta, hogy egyenesen Ámerikából való ám! Mintha ettől boldogabb lettem volna.







Most pedig: Time for a season