Legalábbis abból a szempontból, hogy "kiruccantam" egy másik hajóra, amelynek az a feladata, hogy a hidrofonokat az előre megadott pozícióba a tengerfenékre pottyantsa.
Ködös reggelre ébredtünk, lekaptam a hajónkat, míg a kocsira vártam, hogy átvigyen a másik kikötőbe.
(A hármas ablaksor mögött az étkezőnk, jobbra a kettő a konyha ablaka. A balra pislákoló fény a legénységi kabinból szűrődik ki.)
Kissé ködösre sikeredett ez a hely is, a távolban épp beszállnak a kompra, amely vagy a közeli szigetre tart, vagy a távolabbira. Esetleg útba ejti a közelebbit.
A hadihajó...
Esetleg harci hajó, mert ma (is) keményen nekirontunk a munka frontjának és bízunk abban, hogy nem bevert orral térünk majd vissza.
Első pillantásra nem tudtam megmondani melyik az eleje, mert mindkét végén egyformán lapos volt.
Később a kormánykerék helyzetéből kifilóztam, hogy merre lesz az előre.
Tehát a fotón a hátsó rész, magyarul tat, angol hajós nyelven a "stern" látható:
A hajó jobb oldalán (menetirány szerinti, vagyis a "starboard side") a rekeszek tárolták az anyagot, jelesül bójákat, nodokat, hidrofonokat, azok kábeleit és a bójarögzítő köteleket.
A piros henger a hidrofon, lapít a tenger fenekén és fülel minden rezdülésre, aztán felküldi kábelen a bójára applikált nodba, ha észlelt valamit, amely eltárolja azt.
Indulás előtt még felszaladtam a hídra, hogy meglessem a kormánykereket.
Íme:
Aztán feldübörögtek a motorok (az az egy) és megcéloztuk a kikötő kijáratát.
Visszanézve már bejárat (így változnak a dolgok, kedves tv néző gyerekek, bizony!):
Aztán már a nyílt tenger jött szembe velünk, olyan 10 csomós sebességgel
A srácok elkezdték összeszerelni a nodokat a bójákkal, és rájuk csatlakoztatták a hidrofon vezetékeket.
A nod egy firnyákos szerkezet, amíg fejen áll, vagy oldalt fekszik, rá sem hederít a világra.
Azonban amint függőleges helyzetbe kerül, bekapcsol, tesz-vesz, szorgoskodik, akár magára is lehet hagyni, elvileg majdnem két hónapig elvan étlen-szomjan, vagyis annélkül, hogy az akksiját tölteni kellene.
Közben rálestünk a már telepített nodokra, mivel egy adott rendszeren (LoRa, bár jelen esetben Hyper Q a becsületes neve) keresztül kommunikálni lehet velük, elküldik a státusz riportot és az alapján egyrészt látjuk hol vannak épp, másrészt tudjuk azt, hogy melyiknek van szüksége pelenkázásra, vagyis merül az akksija.
Teljes gőzzel a kutatási terület felé!
Folyik a nodok, bóják, hidrofonok összekapcsolása:
Itt már rákerült a horgony is a bója kötelére, annak lesz a feladata egyhelyben tartani a bóját (és vele együtt a hidrofont is ugye) az előre meghatározott pozícióban:
Touchdown! A cucc a vízben, bye bye bója:
A hajó haladásának monitorozása, a kidobási helyekkel. Leolvasható, hogy épp 70 centivel tér el a hajó a tervezett vonalhoz képest, ami kitűnő kormányosra utal.
Fel is mentem megnézni, persze ez egy kis hajó (kishajó), a kapitány a kormányos is.
Az egyik hasznos eszköz a radar, még ezen a bulldog forma hajón is megtalálható.
A hídról jól látszanak a bóják, persze távcsövön át még ennél is jobban.
Aztán végeztünk az utolsóval is, minden erőt a meghajtásra! A buldogpofa vidáman túrta a vizet.
Ez már újra a kikötő, szép, fából készült hajókkal, a háttérben levitézlett szélmalom.
Sikerült elkapnom egy a bázis felé tartó autónkat, így még időben visszajutottam az enyém kicsi hajóra, hogy ott legyek a vacsiasztalnál, ami ma ilyen volt:
Viharos a tenger, nem tudunk kifutni még legalább két napig.
A kikötőben is látjuk a fodrozódást, tarajosan kúszik felénk rendületlenül, billeg a hajó, néha meg is lódul egy-egy nagyobb hullámtól és ilyenkor csattan egyet a móló gumi ütközőin, mi oedig meglódulunk.
Mi tehet ilyenkor az ember?
Végzi az irodai munkát, no meg gyakorol.
Ma a "hajót elhagyni" volt terítéken, miután megszólalt a vészcsengő és a hangszórókból a kapitány hangja hallatszott: Abandon ship! All hands, move immediately to the muster station! .
Felkapjuk a mentőmellényeket (szerencsére a megbeszélés alapján a hőtartó ruhába nem kellett beöltözni) és irány a gyülekezési pont, majd a fedélzet.
Népszámlálás, közben a személyzet felhajíntja magát a legfelső fedélzetre, ahol a mentőtutaj is lapít.
Ezt vagy vízbe taszajtja az ember, vagy ha arra nincs ideje, a süllyedő hajóval megy a víz alá.
Nade Keine Panik!, ahogy a művelt orosz mondaná, ha tudna németül.
Az a kis, lapos henger alakú, okos szerkezet, ott a jobb oldalon nem véletlenül kapaszkodik a rögzítő kampóba. Amint 4m-es mélységbe süllyed a hajó, elvágja a narancsszínű rögzítőkötelet és a tutaj felugrik a vízfelszínre, ahol automatikusan kinyílik a konténer, felfúvódik a szerkentyű és lehet belemászni.
A "painter line" nem festőkötél, ahogy az egyszerű magyar ferdítené, hanem egy nagyon fontos tartozéka a tutajnak.
Feladatai, illetve amire használható: Rögzítés a hajóhoz: A kötél segítségével a mentőtutajt a hajóhoz lehet rögzíteni, amíg az utasok beszállnak. Ez különösen fontos vészhelyzetben, amikor a hajó instabil lehet. Vontatás: A kötél lehetővé teszi a mentőtutaj vontatását a hajó, vagy egy másik mentőeszköz által.
Stabilizálás: A kötél segíthet a mentőtutaj stabilizálásában a vízben, különösen erős hullámzás esetén. Összekapcsolás: Több mentőtutaj összekapcsolására is használható, hogy a túlélők csoportban maradjanak.
Na, esmét tanultunk valamit, merugye a tanulás (és az ismétlés) a tudás anyja. Apja ismeretlen.
A felső fedélzetről (ez a legmagasabb pont ezen a hajón, fedélzetügyileg) szép a kilátás, onnan lökik a tengerbe a mentőtutajt, ha van rá idő.
Itt pedig az előkészített pöpec kis kötéllétra, amelyen az úri közönség elegánsan távozik, ha kell.
Esetleg nem annyira elegánsan, hanem egyszerűen fogja magát és beleugrik a vízbe.
Kis eligazítás történt a mit és miértekről, valamint a hogyanokról a kapitány részéről, majd mindenki ment a dógára.
Aztán mi ugye olyan Mohamedek vagyunk, akihez a hegy jön el, ha hívjuk, befutott a benzinkút. Tele kérem!
Hogy mennyi?
206250* korona?
Rendben, az aprót tartsa meg.
Mit lehet még tenni ilyen szeles időben?
Várni a kajcsira, ami szerencsére itt első rangú. Bár nem nagy a választék, de a minőségre nem lehet panasz (no és a mennyiségre sem!), ráadásul ízelítőt kapok a lengyel gasztronómia sok területéről.
Pl. az az enyhén csípős paprikákba töltött sajtkrém istencsászáros, szintúgy a savanyított gomba.
És egy kis desszert:
Esteledik... "Piros az ég alja:
aligha szél nem lesz..."
Zene!
* Az mai áron több mint 11.1 millió jó magyar tugrik.
Like a lazy ocean hugs the shore
Hold me close, sway me more
Nem óceán és nem öleli a partot, de ringat...
Persze addig el is kell jutni.
Innen:
A kapitány szólt reggel, hogy hamarosan kifutunk, és tényleg, 7:50-kor feldübörögtek a motorok.
Kilesve az ebédlő ablakán, láttam, hogy már nincs ott a kötél azon a kikötőbakon, amelyhez a hajó első részét rögzíteni szokták.
Csak az áramkábelünk feküdt még a betonon, de hamarosan azt is visszahúzta egy láthatatlan kéz a hajóra.
Balra tekintve láttam, hogy munkához beöltözött szakácsunk épp elhúzza a hajótól a feljárót (nagy hajókon passzarella), és fellép a fedélzetre, aztán pár másodperc múlva már meg is mozdult velünk a világ:
A hatalmas szállító-, vagy tankhajókon sem igazán sok főből áll a személyzet, itt pedig csak négyen tesznek vesznek:
a kapitány (Master),
az első tiszt (Chief Officer)
a főgépész (Chief mechanik)
és a szakács (aki Able fisherman mindamellett).
De vissza az élethez, a reggelizőasztal várt ránk:
Mire végeztünk, a hajó már elhagyta a félsziget csücskébe telepített világítótornyot, ami a mellékelt fotó szerint (netről) szép, de mi csak egy kis fehér pacának látjuk a távolban:
A kutatási területre érve bevetettük minden tudásunk:
Persze az MMO-k továbbra is figyeltek, bálna, vagy delfinhangokat keresve az érzékeny hidrofonjaikkal, de ma sem jelentkezett senki.
Tekeregtünk jobbra-balra:
Húztuk-vontuk a felszereléseket a víz alatt és a víz felett, folyt a tesztelése a navigációs cuccoknak, az ott pl. egy DGPS antenna a bóják között:
Közben készülődikt az ebéd, ma istenes marhapöri lesz:
A tálalásra várva elmerengtünk: vajon miért van az, hogy nem csak itt, de a kabinokban is a menyezeten vannak a villanykapcsolók:
Az első gondolatot, miszerint süllyedés esetén az utolsó majd ott kapcsolja le a villanyt, ha addig ér a víz, elvetettük. Egyetlen logikus magyarázat maradt: ott, a mennyezet burkolata alatt futnak a vezetékek.
Ebben maradtunk.
Miután végeztünk a mai napra tervezett tesztekkel, indultunk "haza", a 3 órányira várakozó kikötőbe.
Vacsi előtt kikukkantottam az ablakon és ismét megjegyeztem: bravó természet, ez megint jól sikerült!
