Teremtsünk szárazföldet.
Jó, kössünk ki.
Persze sokkal prózaibb dolog miatt céloztuk meg a kikötőt: kezdtek megtellni a tartályok, mert ugye a Balti-tengeren az a szabály, hogy a parttól 12 mérföldre tilos beleüríteni a tengerbe.
Mit?
Mit, mit...
Hát azt is, többek között.
Bár üzemanyaggal és kajával (sör az nem is volt) bírtuk volna egy hétig akár így is, hogy gyakorlatilag akkor álltunk csak meg (a motorok persze nem), amikor a tengerbe engedtük az emlősöket figyelő hidrofonokat (népszerűbb nevén PAM kábelt) és az ágyúköteget.
Ez is de hülyén hangzik magyarul... gun array a becsületes neve, mivel négy pukkantyúból áll. Néha az angol sokkal egyszerűbben fejez ki valamit mint a magyar, nem véletlen, hogy '87-től angol nyelvű az óperenciás teng...öö... akarom mondani az operációs rendszer minden gépemen, legyen az PC, laptop, vagy telefon.
Aztán csak mentünk fel és alá, sőt, amikor éjszaka behalt az ágyúkon a pozíciójukat rögzítő GPS antenna, akkor sem álltunk meg. Bár mérni emiatt nem tudtunk, éjszaka tilos a beemelés, javítás, visszaengedés.
A szabál az szabál, még ha ostobának tűnik is: védi az embert.
Vagy valamit...
Igy aztán elhúztunk a határbójákon túlra, és egész éjszaka fel-le jártunk egy 4 km-es vonal mentén. Azért kellett elhagynunk a mérési területet, hogy ne kavarjunk be a telepített hidrofonokba, pontosabban a felszínen úszó bójáikba.
Korábban már begyűjtöttünk vagy négyet, bár az egyiknek csak a horgonyköteléből egy darabot és a horgonyát sikerült megmenteni. Valószínüleg a mi ágyút vontató kötelünk elvágta a rögzítő drótkötelet, és az adatkábelt.
A hidrofon valahol gubbaszt a tengerfenéken, a bója és rajta a nod (benne az adatokkal) ki tudja merre jár mostanra...
Persze azért a 75 decibeles dübörgés a főgép felől megmaradt a kabinomban, viszont a közel 20 másodpercenként érkező BANG! - amibe beleremegett minden belső szervem is - most elmaradt.
Hallelujja!
Szerencsére eddig nem jött vihar sem, bár tegnap éjfél körül istenesen elkezdett táncolni a hajó, nem csak jobbra-balra dőlt, de ugyanakkor előre és hátra is billegett. Aztán fél óra múlva mindez hirtelen megszűnt.
A kapitány szerint áramlat volt, csak az lehetett, vihar nem szűnik meg egy pillanat alatt.
Bár itt az árapály plusz/mínusz 25 centi körüli, de akkor is mozgatni kell azt a nagy vizet. A bóják koordinátáinak elmuzdulásaiból szépen látszik is, hogy kint a tengeren északkeletről tart délnyugat felé a nyílt vízen, majd nekiütközve a benyúló félszigetnek dél felé tart, a part pedig visszapofozza és újra északkelet az iránya.
És ugye ott a sziget is, ami pedig ekkor állja el az útját...
Ma, amikor hajnalban felébredtem, megintcsak dülöngéltünk, felerősödött a szél, persze csak 7-esre, és ugye 10-esig (pontosabban 10 méter/másodpercig) kint maradhatunk.
De ez már elég volt ahhoz, hogy figyelmeztessük magunkat: óvatosan a budira üléssel, mert könnyen alvázmosást kaphat a gyanútlan dolgozó.
Ugye itt a hajón most csak azok tartózkodnak, akikre szükség van: a személyzet, az észlelő, geodéta, gun mechanikus.
Ezt olyan hülyén lehetne fordítani, holott angolul egy tök egyszerűen értelmezhető dolog: gun-mechanic, vagy röviden guntech. Magyarul pedig, ha azt szeretnénk, hogy valaki értse, akkor a légágyúk szerelőjét mondanám, amire nézne mindenki, hogy az mi a nyű.
Persze az is lehet, hogy csak én spirázom túl...
Tehát visszatérve a lényegre: ha egy hajón a budiból szörcsögés hallatszik, az oké, mert épp elviszi a vizet a dőlés, hanem amikor az abbamarad, jobb ha hátralépünk, mert olyan alvázmosást kaphatunk, ami a fogakból is kiveri a tömést.
Én szóltam!
Most este 8 van, túl a vacsorán, ami itt supper (az ebéd a dinner, logikus, nem?) és mindenki vigyorog, mert a capitano kiadta a parancsot, irány a kikötő!
A farvizünk éccaka:
Szóval még 3 óra és megállunk...
Csend lesz...
Végigalszom az éjszakát...
És a holnap délelőttöt...
Legalábbis ez a terv!
De addig zene!
