Kedvenc séfem kopog az ajtón, majd benyit és énekelve elzengi a szokásosat:
Jooooeeee.... breeeeakfaaaast...
És tényleg!
Alig végzünk, feldübörög a hajó főgépe és megcélozzuk a kikötő kijáratát:
Enyhe párában hagyjuk magunk mögött a félszigetet, rajta a világítótoronnyal:
És már a mérési területen, a radaron jól látszanak a hidrofonjaink bójái:
Vontatjuk a puskát, bőszen eregetünk:
Esteledik, 17:44 a fotó időbéjegzője:
Éjszaka sem állunk le, a kabinban istentelen a zaj (mint említettem, 73-75dB-t mértem, plusz a döndülések), bár mostanra hozzászoktam, azért addig maradok a fedélzeten, amíg bírok...
A reggel csodás, nyugodt a tenger:
A reggeli is csodás, mindig elámulok a sok finomságon, a séf megsúgja: nagyrészük házi...
Látogatónk is volt, a kapitány barátja ugrott be reggelizni, itt már megy a dógára.
Megint esteledik...
A vacsi. A tálban a pálcikás rákállat valami isteni szószban forgolódott korábban:
Ücsörgök kicsit a fiúkkal a navigációs kabinban, korai még a fekvés.
Éjszakai kávé...
Utána felmegyek a hídra, a kapitány angolja ugyan nyikorgós, sokáig nem használta. Mindig szabadkozik emiatt, de megértjük egymást.
A fedélzet hátsó részén dübörög a kompresszor, ez látja el sűrített levegővel az ágyúkat:
Reggel köd fogad, megcélozzuk a kikötőt.
Kissé felemelkedett a pára, de a kéményeket még takarja:
Utolsó ebéd a hajón, istenesre sikeredett a "gulash":
Még egy utolsó közös fotó a személyzettel, aztán már Pjotr és az elsőtiszt intenek búcsút a fedélzetről, ott parkol a "buszom", irány a reptér...
Megjöttem...
Ezzel megint végetért egy fejezet, legközelebb pedig sivatag, vagy hegyvidék lesz, ki tudja?
Én nem.
