Csak ideértem, igaz, még csak a fővárosban (Addis Ababa) ücsörgök az 1-es terminálon, várom a Mekele-i gépet, de azért nem volt semmi az elmúlt pár nap :)
Az útlevél nyomon követése (postai nyomon), izgulás, hogy hétfőn ideér, ha igen, akkor átszervezni 1200km-nyi utat (ami végülis 1500 lett), ha nem, akkor mindent átszervezni, arra pedig gondolni sem mertünk, hogy kedden sem érkezik meg. (Ezúton is csókoltatom a kedves ügyintézőt, kívánom neki hogy családon belül sokasodjon, csak nem ilyen szép szavakkal). Persze minden összeállt, Picuri is bírta a közel Záhony-Nagykanizsa-Zalaszentiván-Budapest útvonalat (sebessége 110 volt, óra szerint 120 :)), bár neki még abszolválnia kell a project hazafelé vezető részét.
Rómában semmi gond nem volt, kivéve a 3.5 júrós üdítő felhozatalt (vizet nem volt pofájuk kirakni, gondolom), sőt megoldódott a telefon töltési probléma is.
Azé' ez a Samsung nagy kópé: háznyi reklámképernyők alatt samuk töltésére kialakított csatlakozók sora...
Aztán beszuszakolta magát a gépbe a közel 300 ember (telt ház volt) és elindultunk Addis Abeba irányába, úgy srévizavé. Eseménytelenül telt el az öt és fél óra, kellemes meglepetés az, hogy a tél miatt csak 2 óra az időeltolódás.
Ilyen 'Dreamliner'-rel jöttünk:
Azt nem nagyon szeretik, ha azt hallják, hogy egy táborban a sivatag közepén, merugye hogyan megy oda posta? Így aztán azt is hozzátettem, hogy a katonai tábor mellett. Ez már emészthetőnek tűnt számukra, de ezután meg telefonszámot kértek.
Persze a kontakt lista ugye még a laptopon lapult, így rövid gondolkodás után eltekintettek ettől, mehettem.
Afrika, én így szeretlek!
Most itt ücsörgök a váróban, kellemes vízipipa füst illata, zajos utasok folyamatos hangja, üveg ásványvíz és pötyögök.
Korábban végignéztem a nagy képernyőkön futó reklámokat vagy ötször, ismerem mindegyiket.
Az egyik az ebolára figyelmeztet, egyrészt azt magyarázza el kis ábrákkal, hogy miként védekezhetünk ellene.
A lényeg az, hogy ne dugjunk majommal. (De komolyan. Ne! Nem szabad! Feksző! - mondaná Bödőcs)
Másrészt az ebolára utaló jeleket sorolja föl, vagyis ha lázasan fosunk és hányunk, majd az izületi fájdalmak miatt nem tudunk fölegyenesedni a budiról és még vérzünk is itt-ott, akkor már ne nagyon vegyünk tartós tejet, a Háború és Békébe olvasásába - ha eddig még nem tettük meg -, már egyáltalán ne kezdjünk bele.
Most pedig épp azt látom, hogy egyre többen köröznek körülöttem.
Ennek oka van.
A laptop ugye merülgetett Rómában is, itt is, de aztán kiszúrtam azt, hogy néhány oszlop tövében ott lapul egy-egy konnektor. Persze hozzá kell tenni azt, hogy mindegyik oszlop messze van a széksoroktól.
Erre mondaná Kohn bácsi azt, hogy: "ügyes!"
Azonban az egyik oszlopnál háttal a többinek ott lapult két ülés, meg is kommandóztam, bedugtam amit köll, oszt van net is (mert már haldokolt a modem a feszejhiány miatt), mi kell még?
Na jó, tudnám sorolni, de most nem annak van itt az ideje...
Aztán már Mekele, a kirendelt sofőr lengette a táblát a nevemmel, Ő lesz az, aki a táborba szállítmányoz.
Kérdésemre, hogy milyen messze megyünk, azt felelte, hogy kb. négy óra autózás várható.
Akkor előtte egy kávé.
Elvitt egy ismerős helyre az egyetem mellé, puritán hely, kis stoki, műanyag asztal (térdig ért), de a lényeg a kávé volt, na az ütött.
Vagy rúgott, de mint a tüzérló!
Egy személyben voltam az irodavezető, a geodéta a terepen és a szupervájzor.
Minden adatot feltöltöttek a GPS-be, ott várt a kocsim sofőrrel és egy segéderő.
Az első dolog az volt, hogy a Leica német nyelvet beszélte, én az angolt, így aztán csak néztünk egymásra.
A második pedig csak rontott a helyzeten: az utóbbi években Trimble GPS-ekkel volt dolgom, a franc sem emlékezett a menüben lépkedve adott pontokra.
Este aztán a netes ferdítőprogrammal megfejtettem a németet, a menük nem firmwarebe égetett részét ér is tudtam váltani angolra, a többit pedig megjegyeztem.
A másnapi kirohanás már teljes fegyverzetben történt, mint kiderült az előző délutáni pontokban 15-30 centik voltak, maradhattak.
Haladtunk, szaladtak utánunk a kábelesek.
Ahogy lekerült a töltésre a megfelelő hosszú törzskábel és a geofonok, ott termett a zsebvibró, hogy bemérje a vonalat.
Esteledik:
Persze ha közben kint voltunk, befelé mehettünk azért...
Közben majommal sem találkoztam, így elég nyugisan teltek a napjaink .
Sajnos a Dalol-vulkánt sem volt időnk megnézni, mert az arra szánt utolsó napot keresztbevágta az utazás időpontja.
Irány hazafelé, vagyis először Mekele.
Azért az érdekes, hogy nekik ez egy mindennapi dolog, a fehér embernek pedig életre szóló élmény.
Így megy ez - mondaná Vonnegut.
Persze történt azért ezmegaz, részletekért, ha valakit érdekel, 2015. novemberét kell felkeresni...
ZENE!
