Persze úgyis elfújja mind.
2010. augusztus 8., vasárnap
2010. augusztus 7., szombat
Nem,
nem akarom tudni az előrejelzést, de azért csak sorolja, holnap 50, holnapután 49, 50, 51, 50, 49, 50...
A hegyekben a forróság gyilkos, a kövek a fák a levegő minden pokoli. 4 lépés után száraz a száj, 7 lépés után a szájpadlás is. Lefelé ereszkedünk, de ez rosszabb mint a mászás. Apró köveken csúszik a bakancs, nagyobbakon meg tudok támaszkodni, néha el kell kapni egy faágat, de végig roggyantott térdel, gördeszkás tartásban, balkéz kinyújtva egyensúlyoz a garminnal, jobb kéz kinyújtva kész a támasztásra. A fű is száraz és csúszik. A hegyoldal istentelenül meredek, a bakancsban előrecsúszik a láb, érzem ahogy az ujjaimról minden lépésnél horzsolódik a bőr. Ömlik rólunk a víz ahogy ereszkedünk a kísérő katonával. Néha hallom ahogy koccan a géppisztolya, én a garmint figyelem, nehogy letérjünk az aknakutatók ellenőrizte részről.
100 méterenként megállunk pár percre, csend, csak a levegő mozdul néha. Egyszer csak léptektől potyogó kövek zaja. Várunk. Öt tehén tűnik fel fölöttünk egy harminc centi széles csapáson. Az első csontsovány fekete rám néz, majd bőg egyet. Gondolom azt kérdezi hogy merre? Bőgök neki egy hosszút: fogalmam sincs komám. Lassan lépdelve tovább indulnak. Nem a kis hegyi falu felé, amit jó fél órája hagytunk magunk mögött.
Falu
Mi is felállunk és folytatjuk az ereszkedést, végre egy köves vízmosás után felfelé kell kapaszkodnunk. Persze ez sem könnyebb, csak épp máshogy veszi az izmokat igénybe. Fújtatunk mint a gőzgép, bújkálunk az ágak alatt, rúgjuk a köveket, izzadtságcseppek repülnek mindenfelé. A csúcson megállunk lihegve, lerogyok egy fa tövébe, levegőt, jut eszembe a vers, vigyorgok. Még van egy-egy vízünk, azt lassan kortyolgatom amíg számolom mennyi van hátra: ereszkedés, mászás, ereszkedés, a többit nem látom, de a távolban már ott a folyóvölgy, úgy 2km-re saccolom. A víz eltűnik, az üres palack megy vissza a hátizsákba, nem szemetelünk. Arra gondolok hogy most könnyebb a zsák fél kilóval, na de a víz a pocimban landolt, nem mindegy hol cipelem tovább? :)
Indulunk, újra ereszkedés, pokol, már épp vigyorognék a katonára hogy megy ez, még el sem nyaltam amikor wupsz! kicsúszik mindenem a négy égtáj felé és hoppá! :) Persze esés nincs mert olyan meredek a hegyoldal, csak épp le kellett rakni a kezem, ejj :)
Az utolsó csúcson pihenve már látjuk a kocsikat. Nekirugaszkodunk az utolsó meredek résznek, lent leülünk pihenni és feltűnik a másik katona két palack hideg vízzel, elindult elénk. Itt már nem kellett figyelni a garmint, jól látszottak a sárga, fehér, fekete kövek, kis kőrakások amelyeket az aknakutatók használnak a jelöléshez: sárga a középvonal, attól jobbra-balra a fehér a műszeres ellenőrzés határát mutatja, azon kívül a fekete a vizuális kutatást, átlépni nem tanácsos.
Aztán már a kocsiban ülve, szőrösen, csapzottan, izzadtan, de "hazafelé" tartva :D
Ma
A hegyekben a forróság gyilkos, a kövek a fák a levegő minden pokoli. 4 lépés után száraz a száj, 7 lépés után a szájpadlás is. Lefelé ereszkedünk, de ez rosszabb mint a mászás. Apró köveken csúszik a bakancs, nagyobbakon meg tudok támaszkodni, néha el kell kapni egy faágat, de végig roggyantott térdel, gördeszkás tartásban, balkéz kinyújtva egyensúlyoz a garminnal, jobb kéz kinyújtva kész a támasztásra. A fű is száraz és csúszik. A hegyoldal istentelenül meredek, a bakancsban előrecsúszik a láb, érzem ahogy az ujjaimról minden lépésnél horzsolódik a bőr. Ömlik rólunk a víz ahogy ereszkedünk a kísérő katonával. Néha hallom ahogy koccan a géppisztolya, én a garmint figyelem, nehogy letérjünk az aknakutatók ellenőrizte részről.
100 méterenként megállunk pár percre, csend, csak a levegő mozdul néha. Egyszer csak léptektől potyogó kövek zaja. Várunk. Öt tehén tűnik fel fölöttünk egy harminc centi széles csapáson. Az első csontsovány fekete rám néz, majd bőg egyet. Gondolom azt kérdezi hogy merre? Bőgök neki egy hosszút: fogalmam sincs komám. Lassan lépdelve tovább indulnak. Nem a kis hegyi falu felé, amit jó fél órája hagytunk magunk mögött.
FaluMi is felállunk és folytatjuk az ereszkedést, végre egy köves vízmosás után felfelé kell kapaszkodnunk. Persze ez sem könnyebb, csak épp máshogy veszi az izmokat igénybe. Fújtatunk mint a gőzgép, bújkálunk az ágak alatt, rúgjuk a köveket, izzadtságcseppek repülnek mindenfelé. A csúcson megállunk lihegve, lerogyok egy fa tövébe, levegőt, jut eszembe a vers, vigyorgok. Még van egy-egy vízünk, azt lassan kortyolgatom amíg számolom mennyi van hátra: ereszkedés, mászás, ereszkedés, a többit nem látom, de a távolban már ott a folyóvölgy, úgy 2km-re saccolom. A víz eltűnik, az üres palack megy vissza a hátizsákba, nem szemetelünk. Arra gondolok hogy most könnyebb a zsák fél kilóval, na de a víz a pocimban landolt, nem mindegy hol cipelem tovább? :)
Indulunk, újra ereszkedés, pokol, már épp vigyorognék a katonára hogy megy ez, még el sem nyaltam amikor wupsz! kicsúszik mindenem a négy égtáj felé és hoppá! :) Persze esés nincs mert olyan meredek a hegyoldal, csak épp le kellett rakni a kezem, ejj :)
Az utolsó csúcson pihenve már látjuk a kocsikat. Nekirugaszkodunk az utolsó meredek résznek, lent leülünk pihenni és feltűnik a másik katona két palack hideg vízzel, elindult elénk. Itt már nem kellett figyelni a garmint, jól látszottak a sárga, fehér, fekete kövek, kis kőrakások amelyeket az aknakutatók használnak a jelöléshez: sárga a középvonal, attól jobbra-balra a fehér a műszeres ellenőrzés határát mutatja, azon kívül a fekete a vizuális kutatást, átlépni nem tanácsos.
Aztán már a kocsiban ülve, szőrösen, csapzottan, izzadtan, de "hazafelé" tartva :D
Ma
2010. augusztus 4., szerda
Tábor, Kurdisztán
Ég a hegyoldal2010. július 30., péntek
Vízipipa kurdishul, öt lépésben
Először is a dohány, nedves, illatosított dohány, belepakoljuk a cserép fejbe:
első
Aztán letakarjuk alufóliával (száz éve mivel takarhatták le?), amelyet körben jól rászorítunk, majd lyukakat böködünk jó sokat.
masodik
Ráhelyezzük a cuccot a szerkentyű tetejére, nem árt valami tömítés hogy ne szívjunk fals levegőt.
harmadik
Jöhet az izzó faszén.
negyedik
ötödik
elsőAztán letakarjuk alufóliával (száz éve mivel takarhatták le?), amelyet körben jól rászorítunk, majd lyukakat böködünk jó sokat.
masodikRáhelyezzük a cuccot a szerkentyű tetejére, nem árt valami tömítés hogy ne szívjunk fals levegőt.
harmadikJöhet az izzó faszén.
negyedik
Szíjja kend! :))
ötödik
2010. július 27., kedd
Ma
- ha finoman szeretném kifejezni magam akkor azt mondanám- kurva meleg volt. Minden állat elbújt, sűrű szövésű csend borított leplet mindenre, sötéten és üresen tátongtak az aklok bejáratai, a világ megállt, forró fénybe fagyott.
Még a levegő sem mozdult, nem remegett mint nálunk, más: néma és mozdulatlan, ha belélegzed égeti a torkod, a tüdőd. 46 fok árnyékban. De az árnyékban is tűzforró minden, legyen az műszer, kő, szikla, vagy bármi amit megfogsz.
Kísértetfalvakon gurultunk keresztül, kísértetsziklák és portól koszos levelű kísértetfák között haladtunk, lassan mi is kísérteteknek éreztük magunkat és akkor: kedvenc sofőröm beinvitált a házába.
És fölöttünk állt stabilan a menyország:
Alattunk pedig mindenhol a menyország:
Na és az angyalok:
Aztán csodaszépet aludtam a szőnyegeken, és álmodtam álmot álmodón... majd zavarban voltam mert nem tudtam megköszönni jobban, annyira ahogy akartam, mert még csak annyit tudok mondani az ő nyelvükön hogy szpász, köszönöm. De a szemünk mindent elmondott, azt hiszem...
A táborban új kép fogadott: megjöttek a beton bunkerek, ahova majd... Ha folyamatos sziréna szól, akkor tűz van babám. Ha szaggatott, akkor baj van babám, sipirc a bunkerba :)
Még a levegő sem mozdult, nem remegett mint nálunk, más: néma és mozdulatlan, ha belélegzed égeti a torkod, a tüdőd. 46 fok árnyékban. De az árnyékban is tűzforró minden, legyen az műszer, kő, szikla, vagy bármi amit megfogsz.
Kísértetfalvakon gurultunk keresztül, kísértetsziklák és portól koszos levelű kísértetfák között haladtunk, lassan mi is kísérteteknek éreztük magunkat és akkor: kedvenc sofőröm beinvitált a házába.
És fölöttünk állt stabilan a menyország:
Alattunk pedig mindenhol a menyország:
Na és az angyalok:
Aztán csodaszépet aludtam a szőnyegeken, és álmodtam álmot álmodón... majd zavarban voltam mert nem tudtam megköszönni jobban, annyira ahogy akartam, mert még csak annyit tudok mondani az ő nyelvükön hogy szpász, köszönöm. De a szemünk mindent elmondott, azt hiszem...
A táborban új kép fogadott: megjöttek a beton bunkerek, ahova majd... Ha folyamatos sziréna szól, akkor tűz van babám. Ha szaggatott, akkor baj van babám, sipirc a bunkerba :)
2010. július 26., hétfő
Ma
ellenőrizni kellett pár robbantópontot fenn a hegyekben. A meredek részekre nem tud a bulldózer utat vágni a vibrátoroknak, így ott kis hordozható fúrókkal lyukakat mélyítenek, megtöltik majd trotillal és bumm.
Kis hegyi falvak mellett haladtunk el, volt olyan amelyik névvel szerepelt a térképen pedig csak két házat számoltam összesen. Persze kevés a falu... nézem a térképet:
Ahmad Awa - Destroyed
Setalan-i Khwaru - Destroyed
Kani Hamza - Destroyed
Balkar - Partially destroyed
Yakhshi - Destroyed
... destroyed, destroyed, partially destroyed
Lerombolva, elpusztítva, félig lerombolva, ezek a jelek borítják a térképet, és bár a sofőröm nem beszél angolul, annyit azért tud mondani amikor az út melletti vagy távolabbi romokra mutatok, hogy Szaddam Husszein.
Délben megálltunk egy árnyas helyen és benyomtam a szokásos tonhalkonzervem paradicsommal -hú, az eszméletlen finom itt, na ja, tesco nincs a közelben- minden mást nekik adtam a terülj-terülj asztalkámra, vagyis pokrócra, mert ők mindig kipakolóvásárt csinálnak az evésből :)
A két vigyázóember és a sofőröm
Kis hegyi falvak mellett haladtunk el, volt olyan amelyik névvel szerepelt a térképen pedig csak két házat számoltam összesen. Persze kevés a falu... nézem a térképet:
Ahmad Awa - Destroyed
Setalan-i Khwaru - Destroyed
Kani Hamza - Destroyed
Balkar - Partially destroyed
Yakhshi - Destroyed
... destroyed, destroyed, partially destroyed
Lerombolva, elpusztítva, félig lerombolva, ezek a jelek borítják a térképet, és bár a sofőröm nem beszél angolul, annyit azért tud mondani amikor az út melletti vagy távolabbi romokra mutatok, hogy Szaddam Husszein.
Délben megálltunk egy árnyas helyen és benyomtam a szokásos tonhalkonzervem paradicsommal -hú, az eszméletlen finom itt, na ja, tesco nincs a közelben- minden mást nekik adtam a terülj-terülj asztalkámra, vagyis pokrócra, mert ők mindig kipakolóvásárt csinálnak az evésből :)
A két vigyázóember és a sofőröm
2010. július 24., szombat
Na
Az aknaveszélyről tartott előadás után kirontottunk a terepre. A környéken úgy tűnik minden veszélyes, 9 millió aknát raktak le a '61-es és '74-es kurd felkelések, valamint az iraki-iráni háború folyamán. Szinte mindenhol található belőlük, így nem tanácsos elkódorogni az utakról. Minden évben meghalnak néhányan, idén 14-nél tart a statisztika.
A több mint 1200 méter magas, elszórt fákkal pöttyözött két hegylánc között kanyargó keskeny műúton elindultunk kelet felé.
Itt még indulásra várva
A lassú haladás, az egyhangú motor búgás és a tegnap esti élmények miatt mikroalvásos álmok és képek és álmodozások közepett felvillant egy kedves mosoly, a tegnapi 200km-es út során látott szent kő, amelyet zászlókkal és kis kőrakásokkal díszítettek, no és a Sulaymania belvárosában kiégett hotel.
Az első emeleti hall ablakait végig kiverték a tűzoltók, de a többi emeleten csak azok tátongtak sötéten amelyeket a felébredt vendégek törtek ki hogy az utcára vessék magukat a lángok elől.
The five-storey Soma Hotel did not have fire escapes, authorities said. At least 30 people were killed in the incident. Almost half of those killed were foreigners.
A Dubai-based company, Terraseis, which conducts geological surveys for the oil industry, told Gulf News that 8 of its employees were killed in the fire.
A Terraseis spokesman told Gulf News on Saturday that the victims were from South Africa, Australia, Canada, Venezuela Bolivia, Ecuador, Indonesia and the United Kingdom.
"It is a terrible tragedy," the spokesman said. "We are now going to care for the families of the victims, this is our top priority."
Terraseis was working on a project in Kurdistan as a subcontractor of a Dutch oil exploration company, he added. The project has been suspended until further notice.
(A több mint 28 halottból 8 kolléga volt, még nem készült el a tábor és a cég ide szállásolta el a csoportot. Én egy héttel lekéstem ezt...)
Jó egy órás útunk során átkeltünk a déli hágón és a túloldal lankáin megbúvó pár vályogház mellett leparkoltunk a kis mecset árnyékában. Itt várt ránk az aknakutató csapat és az ebéd. Sofőrünk hagyományos öltözetben és ünnepélyesen terítette le a kendőt, melyre helyi lapos és rétestészta vékonyságú, de puhán hajló kenyeret rakott, majd szelni kezdte a paradicsomot és a korábban meghámozott uborkát, ami olyan guszta volt hogy nem bírtam ellenállni a kínálásának és igen: isteni keveréket alkotott a röhögőtehenes sajtommal. Közben elkészült a tea is, egy csészével kötelező volt elfogadni de nem bántam, tudtam hogy jól jön a melegben.
Már befejeztük az ebédet, amikor ima hangja csendült fel a mecsetből és így elhagytuk az árnyékos udvart, hamarosan csatlakozott mindenki és elindultunk az első bejárandó vonal felé.
Az aknakutatók tették a dolgukat, mi mutattuk nekik az irányt a garminokkal, és bár a táj kietlen volt és a naptól sárgára perzselt fű között mindenhol repedések jelezték a barna keményre égett talajon azt, hogy itt bizony kevés a víz, mégis belefutottunk egy forrásba, amely az egyik meredek domboldalból fakadt.
Alatta szorgos kezek kis medencét alakítottak ki amelyet megtöltött a csordogáló víz, és a domb tövében virágok nyíltak.
Mert szép
Mentünk. Az embernek először az ajkai kezdik érezni a szomjúságot, nem érdemes megnyalni, aztán már köpni is nehéz, majd jönnek az izomfájdalmak. 41 fokot mutatott a kocsi hőmérő (persze árnyékban) amikor elindultunk, így a hátizsákokban hamar felforrósodott a víz, de ilyenkor semmit nem számít, hiszen a lényeg az, hogy folyadék kerüljön a szánkba. Bele és ne ki onnan. Ezt megelőzendő ősi trükk a sivatagból: valamit vegyünk a szánkba, legyen az egy kavics, vagy műanyag darab. Amíg ott van, nem nyitjuk ki a szánkat és nem veszítünk a kilégzéssel annyi vizet...
És most itt ülök a sátorban, mellettem 4 palack ásványvíz és a dokink adta elektrolízisbizbaszt helyreállító ásványi sókeverék, elvileg ezt be kellene nyomni. Addig mulatok hát amíg világossárgát nem füttyentek! :D
A több mint 1200 méter magas, elszórt fákkal pöttyözött két hegylánc között kanyargó keskeny műúton elindultunk kelet felé.
Itt még indulásra várva
A lassú haladás, az egyhangú motor búgás és a tegnap esti élmények miatt mikroalvásos álmok és képek és álmodozások közepett felvillant egy kedves mosoly, a tegnapi 200km-es út során látott szent kő, amelyet zászlókkal és kis kőrakásokkal díszítettek, no és a Sulaymania belvárosában kiégett hotel.
Az első emeleti hall ablakait végig kiverték a tűzoltók, de a többi emeleten csak azok tátongtak sötéten amelyeket a felébredt vendégek törtek ki hogy az utcára vessék magukat a lángok elől.
The five-storey Soma Hotel did not have fire escapes, authorities said. At least 30 people were killed in the incident. Almost half of those killed were foreigners.
A Dubai-based company, Terraseis, which conducts geological surveys for the oil industry, told Gulf News that 8 of its employees were killed in the fire.
A Terraseis spokesman told Gulf News on Saturday that the victims were from South Africa, Australia, Canada, Venezuela Bolivia, Ecuador, Indonesia and the United Kingdom.
"It is a terrible tragedy," the spokesman said. "We are now going to care for the families of the victims, this is our top priority."
Terraseis was working on a project in Kurdistan as a subcontractor of a Dutch oil exploration company, he added. The project has been suspended until further notice.
(A több mint 28 halottból 8 kolléga volt, még nem készült el a tábor és a cég ide szállásolta el a csoportot. Én egy héttel lekéstem ezt...)
Jó egy órás útunk során átkeltünk a déli hágón és a túloldal lankáin megbúvó pár vályogház mellett leparkoltunk a kis mecset árnyékában. Itt várt ránk az aknakutató csapat és az ebéd. Sofőrünk hagyományos öltözetben és ünnepélyesen terítette le a kendőt, melyre helyi lapos és rétestészta vékonyságú, de puhán hajló kenyeret rakott, majd szelni kezdte a paradicsomot és a korábban meghámozott uborkát, ami olyan guszta volt hogy nem bírtam ellenállni a kínálásának és igen: isteni keveréket alkotott a röhögőtehenes sajtommal. Közben elkészült a tea is, egy csészével kötelező volt elfogadni de nem bántam, tudtam hogy jól jön a melegben.
Már befejeztük az ebédet, amikor ima hangja csendült fel a mecsetből és így elhagytuk az árnyékos udvart, hamarosan csatlakozott mindenki és elindultunk az első bejárandó vonal felé.
Az aknakutatók tették a dolgukat, mi mutattuk nekik az irányt a garminokkal, és bár a táj kietlen volt és a naptól sárgára perzselt fű között mindenhol repedések jelezték a barna keményre égett talajon azt, hogy itt bizony kevés a víz, mégis belefutottunk egy forrásba, amely az egyik meredek domboldalból fakadt.
Alatta szorgos kezek kis medencét alakítottak ki amelyet megtöltött a csordogáló víz, és a domb tövében virágok nyíltak.
Mert szépMentünk. Az embernek először az ajkai kezdik érezni a szomjúságot, nem érdemes megnyalni, aztán már köpni is nehéz, majd jönnek az izomfájdalmak. 41 fokot mutatott a kocsi hőmérő (persze árnyékban) amikor elindultunk, így a hátizsákokban hamar felforrósodott a víz, de ilyenkor semmit nem számít, hiszen a lényeg az, hogy folyadék kerüljön a szánkba. Bele és ne ki onnan. Ezt megelőzendő ősi trükk a sivatagból: valamit vegyünk a szánkba, legyen az egy kavics, vagy műanyag darab. Amíg ott van, nem nyitjuk ki a szánkat és nem veszítünk a kilégzéssel annyi vizet...
És most itt ülök a sátorban, mellettem 4 palack ásványvíz és a dokink adta elektrolízisbizbaszt helyreállító ásványi sókeverék, elvileg ezt be kellene nyomni. Addig mulatok hát amíg világossárgát nem füttyentek! :D
2010. július 23., péntek
UJ
Frankfurtból indult a gép és megdobogtatta a szívem az alattunk kanyargó Tisza. Kerestem egy helyet, egy jelet, de biztosan a másik oldalon vonult el és maradt lassan mögöttünk, hogy magával vigye mindenem.
A felhőket néztem, várakat, falakat, puha bolyhos paplanokat láttam és közéjük feküdtem, kezem a fejem alatt párnaként és néztem a kék eget, azt a kéket amilyet csak 10ezer méter felett láthatsz és tudod, hogy mögötte már a fekete űr, a semmi, a minden tanyáz.
felhő
Törökországban a Van tó mellett húztunk el, egy tó amely van, és a neve Van. Mint az Esőemberben a ki kezd? Ki... csak teljesen más.
Irakban homokvihar fogadott bennünket, a sivatag nem is látszott csak a sárgásbarna kavargás és ahogy bedőlt majd süllyedni kezdett a gép arra gondoltam, hogy mit érezhet most a hajtómű ahogy hatalmas adagokban szívja be ezt a sűrű masszát.
Spirálisan ereszkedtünk és lassan előtűnt a város, meglepően új hatsávos utakkal, rendezett házsorokkal (és a szokásos kockák mellett francia tetős városrészekkel), és egy hatalmas most épülő -szerintem játszó- parkkal, amelyben jól látszott az óriáskerék. Meglepődtem hogy egyetlen karcsú tornyot sem látok, hiányoztak az arab világban megszokott minaretek amelyek teleszurkálják az eget, esténként pedig zöld füzérekkel megvilágítva uralják az éjszakát. Aztán beugrott, hogy ez Kurdisztán és a kurdok nem szeretik ha arabnak nézi őket az ember, na de mégis, imához akkor hogyan?
Ezek a kérdések úsztak lassan keresztül rajtam, miközben a kerekek a betonon nyikkantak és rázkódva, lassulva újra összekötöttek bennünket a Földdel, hogy együtt forogjunk tovább egyfajta lassú táncban.
Erbil.
Egyetlen kifutópálya gurulóutak nélkül, így aztán a pálya végén megfordult a gép és visszadöcögött, majd lekanyarodott jobbra a parkolóhoz, ahonnan légkondis buszokkal megtettük azt az 50 métert a modern, de apró csarnokig a 34 fokban.
Csak egy kis osztrák gép árválkodott mellettünk a betonon, a piros uniformisos szöszi az ajtóból integetett nekünk, utasokra vártak.
A csarnokban a vízumos ablak felé vettem az irányt, de kellemes meglepetéssel fogadtam azt, hogy nem kell vízum, pedig otthon a reptéren azt mondták. Az útlevélkezelés simán ment, a vámosok mosolyogva intettek hogy tovább, és már ott álltam a kampós orrú, ugyancsak mosolygó Muhaned előtt, aki Charleshoz kalauzolt, hogy várjunk, mert még egy ember hiányzott.
Charles Kanadából érkezett, neki is az első útja ez, és mint megtudtam, stressz oldó küldetésben utazik.
Azért jött hogy beszélgessen az emberekkel, segítsen feldolgozni a traumát amely a múlt hét eseményei miatt a csoport dolgozóit érintette.
A szálloda amelyben laktak kigyulladt, a mi csapatunkból tíz embernek sikerült kimenekülnie, de nyolcan meghaltak.
Barátok, ismerősök, kollégák.
Este még együtt... másnap már...
Este még együtt... másnap már...
Torokszorító.
A felhőket néztem, várakat, falakat, puha bolyhos paplanokat láttam és közéjük feküdtem, kezem a fejem alatt párnaként és néztem a kék eget, azt a kéket amilyet csak 10ezer méter felett láthatsz és tudod, hogy mögötte már a fekete űr, a semmi, a minden tanyáz.
felhőTörökországban a Van tó mellett húztunk el, egy tó amely van, és a neve Van. Mint az Esőemberben a ki kezd? Ki... csak teljesen más.
Irakban homokvihar fogadott bennünket, a sivatag nem is látszott csak a sárgásbarna kavargás és ahogy bedőlt majd süllyedni kezdett a gép arra gondoltam, hogy mit érezhet most a hajtómű ahogy hatalmas adagokban szívja be ezt a sűrű masszát.
Spirálisan ereszkedtünk és lassan előtűnt a város, meglepően új hatsávos utakkal, rendezett házsorokkal (és a szokásos kockák mellett francia tetős városrészekkel), és egy hatalmas most épülő -szerintem játszó- parkkal, amelyben jól látszott az óriáskerék. Meglepődtem hogy egyetlen karcsú tornyot sem látok, hiányoztak az arab világban megszokott minaretek amelyek teleszurkálják az eget, esténként pedig zöld füzérekkel megvilágítva uralják az éjszakát. Aztán beugrott, hogy ez Kurdisztán és a kurdok nem szeretik ha arabnak nézi őket az ember, na de mégis, imához akkor hogyan?
Ezek a kérdések úsztak lassan keresztül rajtam, miközben a kerekek a betonon nyikkantak és rázkódva, lassulva újra összekötöttek bennünket a Földdel, hogy együtt forogjunk tovább egyfajta lassú táncban.
Erbil.
Egyetlen kifutópálya gurulóutak nélkül, így aztán a pálya végén megfordult a gép és visszadöcögött, majd lekanyarodott jobbra a parkolóhoz, ahonnan légkondis buszokkal megtettük azt az 50 métert a modern, de apró csarnokig a 34 fokban.
Csak egy kis osztrák gép árválkodott mellettünk a betonon, a piros uniformisos szöszi az ajtóból integetett nekünk, utasokra vártak.
A csarnokban a vízumos ablak felé vettem az irányt, de kellemes meglepetéssel fogadtam azt, hogy nem kell vízum, pedig otthon a reptéren azt mondták. Az útlevélkezelés simán ment, a vámosok mosolyogva intettek hogy tovább, és már ott álltam a kampós orrú, ugyancsak mosolygó Muhaned előtt, aki Charleshoz kalauzolt, hogy várjunk, mert még egy ember hiányzott.
Charles Kanadából érkezett, neki is az első útja ez, és mint megtudtam, stressz oldó küldetésben utazik.
Azért jött hogy beszélgessen az emberekkel, segítsen feldolgozni a traumát amely a múlt hét eseményei miatt a csoport dolgozóit érintette.
A szálloda amelyben laktak kigyulladt, a mi csapatunkból tíz embernek sikerült kimenekülnie, de nyolcan meghaltak.
Barátok, ismerősök, kollégák.
Este még együtt... másnap már...
Este még együtt... másnap már...
Torokszorító.
2010. július 9., péntek
dal
De ismerõs ez a vers.
Olyan
mint egy
hegedû
dal
la
ma
Hogy melyik?
Hát
amelyiket az a varkocsos, lófarkas, copfos zöldszemû
szótlanul
(fekete)
énekli
azám!
Olyan
mint egy
hegedû
dal
la
ma
Hogy melyik?
Hát
amelyiket az a varkocsos, lófarkas, copfos zöldszemû
szótlanul
(fekete)
énekli
azám!
Na?
Vajon meddig kell visszaballagni a bánat ösvényét követve azért, hogy megölhesd minden gonosz teremtményét gondolataidnak?
Kit érdekel a meddig?
Kit érdekel a bánat?
Kit érdekel az ösvény?
Kit érdekel a követés?
Kit érdekel a pusztítás?
Kit érdekel bármiféle teremtmény?
Kit érdekel a múlt?
Kit érdekel a meddig?
Kit érdekel a bánat?
Kit érdekel az ösvény?
Kit érdekel a követés?
Kit érdekel a pusztítás?
Kit érdekel bármiféle teremtmény?
Kit érdekel a múlt?
mint
partra vetett halak a jégen
nem is:
mint partra vetett kék halak a vékony jégen
kéken
és bágyadt nap sugara a léken
kéken
borzongó lehelet és égkék szemek
valami mélyûri lélekfagytól reszketeg kezek
With the storm
And the night behind me
erõm sem volt már kívánni
és
köpenyem szélén
jégpettyes gömbök és
puhán borzolódó prémek között
arcomra fagyott
könny
mögött
jött
és
akkor már az a nap lesz bármikor jössz
de ma még csak holnapnak hívom
azt a napot
amikor
a szakadó esõben
a páragõzös erdõ közepén
együtt vágtatunk a viharral és
megreccsen hatalmasan az ég
és villámlásba kezd
amikor
nem is:
mint partra vetett kék halak a vékony jégen
kéken
és bágyadt nap sugara a léken
kéken
borzongó lehelet és égkék szemek
valami mélyûri lélekfagytól reszketeg kezek
With the storm
And the night behind me
erõm sem volt már kívánni
és
köpenyem szélén
jégpettyes gömbök és
puhán borzolódó prémek között
arcomra fagyott
könny
mögött
jött
és
akkor már az a nap lesz bármikor jössz
de ma még csak holnapnak hívom
azt a napot
amikor
a szakadó esõben
a páragõzös erdõ közepén
együtt vágtatunk a viharral és
megreccsen hatalmasan az ég
és villámlásba kezd
amikor
2010. április 20., kedd
Március idusán (na azt tudnám csak hogy mi az ördög)
Ma, megleptem magam egy jeggyel, ha már meleget nem hozok
Ugye mindenki el tudta olvasni? Neeeem?
B szektor, hatos sor, 26-os ülés,
Philharmonia Tbilisi Concert Hall.
Az ajtókat nyitják 18:30-kor, a koncert 20:00-kor kezdõdik.
Azt hiszem lesz olyan dal majd, amelyiknél bekapcsolom a telefonom és felhívok valakit.
De addig még haaaaaaj... hogy Leventét idézzem.
Az ablakon túl vakító napsütés, mögöttem visít a szél az ablak résein, a nyugati hegyekre vastag hósapka került valahogyan az éjjel, miközben nálunk nem volt áram a vihar miatt.
with the storm and the night behind me
and the road of my own
Hm... keresünk...
szép ez a dal
I must have tried more than a thousand faces
But not one was aware of the fire that burned
in my heart,
in my mind,
in my soul...
s vágytalan, csak úgy, seholsem élvén
hm... szép ez a vers
az enyém
mert az enyém...
(És most hazafelé indulunk Grúziából :))
Ugye mindenki el tudta olvasni? Neeeem?
B szektor, hatos sor, 26-os ülés,
Philharmonia Tbilisi Concert Hall.
Az ajtókat nyitják 18:30-kor, a koncert 20:00-kor kezdõdik.
Azt hiszem lesz olyan dal majd, amelyiknél bekapcsolom a telefonom és felhívok valakit.
De addig még haaaaaaj... hogy Leventét idézzem.
Az ablakon túl vakító napsütés, mögöttem visít a szél az ablak résein, a nyugati hegyekre vastag hósapka került valahogyan az éjjel, miközben nálunk nem volt áram a vihar miatt.
with the storm and the night behind me
and the road of my own
Hm... keresünk...
szép ez a dal
I must have tried more than a thousand faces
But not one was aware of the fire that burned
in my heart,
in my mind,
in my soul...
s vágytalan, csak úgy, seholsem élvén
hm... szép ez a vers
az enyém
mert az enyém...
(És most hazafelé indulunk Grúziából :))
Hamu
A több millió utazni nem tudó dühét és a több milliárdos bevételkiesést kompenzálja azért egy dolog: nem tudtam vasárnap repülni így aztán ma itthon szülinapozom. Minden kiegyenlíti egymást, köszönöm neked izlandi vulkán. :D
2010. március 25., csütörtök
Csoda...
Reggel csodás álomból ébredtem.
Aztán délelõtt a védelmi minisztériumban tettünk hivatalos látogatást, ahol még a seregben felvett szokás szerint - talán az egyenruhák tették, ki tudja- a bal fülem mögé nyomtam a rágóm, mielõtt nekiláttam a prezentációnak.
Tök jó hogy a laptop távirányítója kezeli a powerpoint cuccokat, a több mint 20 colos képernyõ pedig impresszív. Na jó, cipelni ne kellene, de hát valamit valamiért, no és az a beépített 5.1-es Altec Lansing is elzümmög.
Persze nem tudtunk meg semmit merugye titkos a bázisok helye. Arra a kérdésre hogy akkor meddig is mehetünk, háááát a kerítésig, volt a határozott válasz.
Na most ha elérjük a kerítést, aztán elindulunk jobbra vagy balra, akkor az 50m-es GPS mátrix meglehetõs pontossággal kirajzolja a bázis helyét, vagy nem?
Megértették, mosolyogtak, mosolyogtunk, de hát õk ebben nem kompetensek, lesz még tárgyalás, magasabb szinten.
Ebéd után aztán rájöttem hogy most már nem olyan rövid a hajam mint a seregben volt és ez némi.. ööö... némileg megnehezítené a rágó további használatát, elhajítottam hát. Na és mi is... ja, igen, valamirõl írni akartam itten, de hm... ahogy látom, elfelejtõdött.
Vagy mi...
Zenéljünk inkább...
Aztán délelõtt a védelmi minisztériumban tettünk hivatalos látogatást, ahol még a seregben felvett szokás szerint - talán az egyenruhák tették, ki tudja- a bal fülem mögé nyomtam a rágóm, mielõtt nekiláttam a prezentációnak.
Tök jó hogy a laptop távirányítója kezeli a powerpoint cuccokat, a több mint 20 colos képernyõ pedig impresszív. Na jó, cipelni ne kellene, de hát valamit valamiért, no és az a beépített 5.1-es Altec Lansing is elzümmög.
Persze nem tudtunk meg semmit merugye titkos a bázisok helye. Arra a kérdésre hogy akkor meddig is mehetünk, háááát a kerítésig, volt a határozott válasz.
Na most ha elérjük a kerítést, aztán elindulunk jobbra vagy balra, akkor az 50m-es GPS mátrix meglehetõs pontossággal kirajzolja a bázis helyét, vagy nem?
Megértették, mosolyogtak, mosolyogtunk, de hát õk ebben nem kompetensek, lesz még tárgyalás, magasabb szinten.
Ebéd után aztán rájöttem hogy most már nem olyan rövid a hajam mint a seregben volt és ez némi.. ööö... némileg megnehezítené a rágó további használatát, elhajítottam hát. Na és mi is... ja, igen, valamirõl írni akartam itten, de hm... ahogy látom, elfelejtõdött.
Vagy mi...
Zenéljünk inkább...
Este
4 óra, megérkezik a menetrendszerû északi szél és fütyül, visít, ehhez az északra nézõ ablak keretének alsó részét használja, de néha úgy felerõsödik, hogy csak üvölteni képes.
Vakító kék ég és napsütés, ha kimegyek a folyosóra, akkor látom a leszálló gépeket a nemzetközi reptéren. Újabban egyre többször megyek ki...
Vacsora a szokásos három centi vastag fûszeresen sütött csontos karaj, ma sült krumplival, uborkával, sajttal, sonkával, ananászlével. Kutyulok egy light green teát a szamovárnál és feljövök ide, hallgatni a szelet.
A szél hangjait.
A csend hangjait.
A semmi hangjait.
A semmibõl lepattanó hangszikrákat.
Ahogy a forró tea gõzölgõ áttetszõ illatcsíkjai...
És egy dal.
Vakító kék ég és napsütés, ha kimegyek a folyosóra, akkor látom a leszálló gépeket a nemzetközi reptéren. Újabban egyre többször megyek ki...
Vacsora a szokásos három centi vastag fûszeresen sütött csontos karaj, ma sült krumplival, uborkával, sajttal, sonkával, ananászlével. Kutyulok egy light green teát a szamovárnál és feljövök ide, hallgatni a szelet.
A szél hangjait.
A csend hangjait.
A semmi hangjait.
A semmibõl lepattanó hangszikrákat.
Ahogy a forró tea gõzölgõ áttetszõ illatcsíkjai...
És egy dal.
Hajj!
Szencség a bótba!!!
Nem elég hogy medve, tehéntrágya, valamint füst és állott túró szagú a kedvenc takarítónőm, de annyit eltököl a szobámban, ahol pedig csak a széken ücsörgés okozhat fölfordulást, hogy mindig kimenekülök.
Három fogú mosolyával minden nap akkorát köszön, mint egy bajszos és piros képű kozák őrmester, aki épp idevetődött valahogyan Bugyonnij lovashadseregéből.
Ráadásul oroszul érdeklődik a hogyvagyok iránt, amire én rávágom katonásan, hogy ócsenyhárásóul, aztán kiiszkolok a folyosóra, mielőtt támadásba lendül a felmosófával.
Hiába mutogatok neki kézzel, lábbal, hogy nyeeeema, húzzon innen, csak nevet olyan karcosan, tele szájjal, mosolygós szemekkel, így hát megbocsátok neki mindent és vigyorogva elhúzok a repteret nézni.
A második emelet lépcsőfordulójából balra nyílik egy szárny, amelyet semmire nem használnak. Nincsen járólap, vagy parketta sem, csak a csupasz beton. A berendezés pedig jelenleg két üres vodkásüvegből áll, ott strázsálnak az ajtótól jobbra, egymás mellett, katonásan, mozdulatlanul.
Szeretem ezt a helyet, mert senki nem jön ide és nyugodtan nézegethetek nyugatra, délre és északra.
Ott, látszik is a gugli fotóján, az a szimpla ablak a másodikon:
Nyugat felé alattunk egy kis lepukkant benzinkút árválkodik, a két kutas kint ücsörög a kitárt ajtó előtt valami rozoga székeken, beszélgetnek és szívják magukba a bágyadt nap melegét. Nagy számokkal hirdetik az üzemanyagot: 1.70, 1.65 és 1.60.
Most a dollár 1.72, tehát ennyibe kerül egy liter szuper.
Szuper.
A kút mögött a nyugatra tartó műút aszfaltcsíkja mellett barackfák rózsaszín virágai lopnak valami élénket és nőieset a zöldesszürke kopár tájba.
Balra távolabb birkanyáj szürkésfehér gombolyagai, mögöttük pedig alacsony fákból álló fenyves a domb peremén, ott ahol a nagy völgy kezdődik, mélyén a repülőtérrel.
Nem látok egy gépet sem most, lehet hogy érdemes lenne meglesni a menetrendet.
Délnyugatra a távolban Rustavi, a fölé magasodó hegyvonulaton még innen is felismerhetõ a hatalmas rácsszerkezetes kereszt, pedig legalább 20km ide légvonalban.
A hegyektől délre még épp látszanak Gardabani erőműveinek kéményei, ma tiszta az idő.
Nyugatra és kicsit jobbra Tbiliszi peremkerületének posztszocialista tömbházai sorakoznak sárgán, kéken és piszkosan, a várost körülölelő hegyeken jól kivehetõ a tv torony, amely esténként káprázatos fényműsorral szórakoztatja a népeket.
A kicsit északabbra magasodó hegyek csúcsai még hósapkásak, érdekes kontraszt a fehér a virágzó barackfák rózsaszínével, vagy inkább úgy mondanám, hogy számomra nem megszokott.
Hallom, hogy a matrjoska legnagyobb babája már a folyosón csörömpöl a fegyvereivel, még egy mélyet szippantok a friss levegőből, aztán becsukom az ablakot.
Az órámra pillantok: ebéd.
Az sem rossz...
Nem elég hogy medve, tehéntrágya, valamint füst és állott túró szagú a kedvenc takarítónőm, de annyit eltököl a szobámban, ahol pedig csak a széken ücsörgés okozhat fölfordulást, hogy mindig kimenekülök.
Három fogú mosolyával minden nap akkorát köszön, mint egy bajszos és piros képű kozák őrmester, aki épp idevetődött valahogyan Bugyonnij lovashadseregéből.
Ráadásul oroszul érdeklődik a hogyvagyok iránt, amire én rávágom katonásan, hogy ócsenyhárásóul, aztán kiiszkolok a folyosóra, mielőtt támadásba lendül a felmosófával.
Hiába mutogatok neki kézzel, lábbal, hogy nyeeeema, húzzon innen, csak nevet olyan karcosan, tele szájjal, mosolygós szemekkel, így hát megbocsátok neki mindent és vigyorogva elhúzok a repteret nézni.
A második emelet lépcsőfordulójából balra nyílik egy szárny, amelyet semmire nem használnak. Nincsen járólap, vagy parketta sem, csak a csupasz beton. A berendezés pedig jelenleg két üres vodkásüvegből áll, ott strázsálnak az ajtótól jobbra, egymás mellett, katonásan, mozdulatlanul.
Szeretem ezt a helyet, mert senki nem jön ide és nyugodtan nézegethetek nyugatra, délre és északra.
Ott, látszik is a gugli fotóján, az a szimpla ablak a másodikon:
Nyugat felé alattunk egy kis lepukkant benzinkút árválkodik, a két kutas kint ücsörög a kitárt ajtó előtt valami rozoga székeken, beszélgetnek és szívják magukba a bágyadt nap melegét. Nagy számokkal hirdetik az üzemanyagot: 1.70, 1.65 és 1.60.
Most a dollár 1.72, tehát ennyibe kerül egy liter szuper.
Szuper.
A kút mögött a nyugatra tartó műút aszfaltcsíkja mellett barackfák rózsaszín virágai lopnak valami élénket és nőieset a zöldesszürke kopár tájba.
Balra távolabb birkanyáj szürkésfehér gombolyagai, mögöttük pedig alacsony fákból álló fenyves a domb peremén, ott ahol a nagy völgy kezdődik, mélyén a repülőtérrel.
Nem látok egy gépet sem most, lehet hogy érdemes lenne meglesni a menetrendet.
Délnyugatra a távolban Rustavi, a fölé magasodó hegyvonulaton még innen is felismerhetõ a hatalmas rácsszerkezetes kereszt, pedig legalább 20km ide légvonalban.
A hegyektől délre még épp látszanak Gardabani erőműveinek kéményei, ma tiszta az idő.
Nyugatra és kicsit jobbra Tbiliszi peremkerületének posztszocialista tömbházai sorakoznak sárgán, kéken és piszkosan, a várost körülölelő hegyeken jól kivehetõ a tv torony, amely esténként káprázatos fényműsorral szórakoztatja a népeket.
A kicsit északabbra magasodó hegyek csúcsai még hósapkásak, érdekes kontraszt a fehér a virágzó barackfák rózsaszínével, vagy inkább úgy mondanám, hogy számomra nem megszokott.
Hallom, hogy a matrjoska legnagyobb babája már a folyosón csörömpöl a fegyvereivel, még egy mélyet szippantok a friss levegőből, aztán becsukom az ablakot.
Az órámra pillantok: ebéd.
Az sem rossz...
2010. március 9., kedd
Nő Nap
És ő nyilvánvalóan tudott már ezt-azt a nőiesség varázsáról; a nők hagyni szokták hogy a férfi azt higgye, olyasmit adott nekik, amihez máskülönben talán nem jutott volna hozzá, vagy előzőleg még csak nem is gondolták volna, hogy szükségük lehet rá.
Látta, hogy nem vagyok képes a szemébe nézni - hogy úgy teszek, mintha az órámra néznék, mielőtt rá nézek, mielőtt eldadogom a befejezetlen gondolataimat -, és gyakran vállalta a fáradtságot, hogy barátságos legyen hozzám.
Látta, hogy nem vagyok képes a szemébe nézni - hogy úgy teszek, mintha az órámra néznék, mielőtt rá nézek, mielőtt eldadogom a befejezetlen gondolataimat -, és gyakran vállalta a fáradtságot, hogy barátságos legyen hozzám.
Megmosolyogtató (elszomorító)
És akkor a fotós azt mondja:
- Most nézz dögösen!
És a nõ dögösen néz. Kár hogy ez nem megy senkinek, mivel a valóságban dögös nézés nem létezik, így hát mesterkélt szar az egész, persze ezt a fotós nem tudja mert már régen elszakadt a valóságtól, a nõ sem tudja, mert neki a fotós az isten aki kihozza belõle még a dögösen nézést is.
Kac-kac.
Mr Cromwell táncol Dr. Döggel épp:
- Most nézz dögösen!
És a nõ dögösen néz. Kár hogy ez nem megy senkinek, mivel a valóságban dögös nézés nem létezik, így hát mesterkélt szar az egész, persze ezt a fotós nem tudja mert már régen elszakadt a valóságtól, a nõ sem tudja, mert neki a fotós az isten aki kihozza belõle még a dögösen nézést is.
Kac-kac.
Mr Cromwell táncol Dr. Döggel épp:
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)