Nem mindig dinnyeszezon, de nem ám!
Lássuk hol jártunk ilyenkor.:
2007-ben: Algériában, a Szaharában
2008-ban októberben már otthon csücsültem, de előtte: Pakisztánban történt ezmegaz
2009-ben esmét a Szaharában, bár úgy tűnik minden korábbi dolgot decemberben pötyögtem be, a kitudjamilyen okból: Szaharai naplóból
2010-ben uborkaszezon volt októberben, de a kövi év januárban már állt a bál:Irakban
2011-ben érdekes módon, ott nem sokat írtam, eléggé el voltunk foglalva mással: Marokkóban
2012-ben a hónap végén épp szabira készültünk: Afganisztánban
2013-ban is épp befejeződött a project: Tolatunk Kurdisztánból
2014-ben uborkaszezon jött, ezért hát: Emlékek Afganisztánból
2015-ben elindultunk délre, de csak novemberben értünk a célba, ami nem volt más, mint: Etiópia
2016-ban megintcsak vége egy projectnek: Azerbajdzsánban
2017-ben keletre vitt a Türk Hava Yollari: Törökországba
2018-ban ilyenkor már javában folyt kalandozásunk, októberben jött a nagy kaland: Ghánában
2019 októberére lefutottak a dolgok, de augusztusban még ott volt: Abu Dhabi
2020 - 2021 a "járvány" éve nem repültünk.
2022-ben még a feléhez sem értünk a projectnek: Angolában
2023-ban befejeződött az angolai munka, így volt időm főzni, lássuk hát egyik kedvencem, ahogy én készítem: Osso-buco
2024-ben még friss az emlék, újra: Azerbajdzsánban
Most pedig: várjuk a karácsonyt...
De addig zene!