Nem az a klúnis hálivúdis szar (azt megvettem még DVD-n, hogy hű, meg hú, megcsinálták modernül, aztán úgy a felénél szépen kivettem a lejátszóból, és belevágtam a kukába, ment utána a tokja is), hanem az első, az orosz (vagy szovjet?), a tarkovszkij féle.
Persze az is lehet, hogy inkább a regény.
Akkoriban mindent elolvastam Lemtől, mostanában pedig sikerült antikváriumból kikukázni az A legyőzhetetlen-t is.
- Ide figyelj... - kezdte - még valamit... Mondd, én... nagyon hasonlítok... hozzá?
- Nagyon hasonlítottál, de most már nem tudom - feleltem.
- Hogyhogy...?
Fölkelt a padlóról, és rám nyitotta nagy szemét.
- Már eltakartad.
- És biztos vagy benne, hogy nem őt, hanem engem? Engem...?
- Biztos. Téged. Nem tudom. Attól félek, ha igazán ő volnál, nem tudnálak szeretni.
- Miért?
- Mert valami borzasztót követtem el.
- Ellene?
- Igen. Amikor...
- Ne mondd el.
- Miért?
- Mert azt akarom: tudd, hogy nem ő vagyok.
A jégkrém egyébként elég gagyinak tűnik, bár szép dobozban hozzák a konyhás srácok, amikor terítik a szobák között az élményfokozó cuccokat, mint mondjuk a hatalmas muffinok és habos-babos sütik tálcán...
... kesudió csomagok, Mr. Potato crisps chips hengerek, 55%-os Bib's-ek Brazíliából, 70%-os Valorok Paraguayból.
A dobozban lapuló 10 darab egyenként csomagolt jégkrém gyakorlatilag jéggé fagyasztott színes, cukrozott vízből áll, és láthatóan mindegyik megolvadt legalább egyszer, mielőtt újra fagyasztották volna. Mivel epres, mindig találok benne a nyelvemmel egy olyan nyúlós, sűrűbb masszát, gondolom az jelképezné valamilyen formában a gyümölcsöt.
Már ha az eper gyümölcs... ebben a mai világban sosem lehet tudni azt, hogy mit minek nevezünk.
Kilépve a fürdőszoba részlegből, melyet beépítettek a konténer-szobámba (az az áttetsző falú box ott a szekrény mellett), ami egyben iroda is, valmint egy kis hűtő/vízmelegítő egyfajta teakonyhát sejtet, utóbbi felé indulok.
A hűtőben az érkezésem utáni habzsidőzsinek már csak az illatát érzem: finom füstölt kolbászok, szarvas szalámi, házilag fóliázott és tengerparton szárított horvát sonka - jahaaajjj! -, sajtok, otthonról hozott házi kajszilekvár és egyebek:
Most pedig csak egy kis vaj, amit komoly harcok és ármány árán, valamint hozzáadott sötét mágia segítségével sikerült organizálni, aztán fél üveg keserű narancsból készített lekvár, ami a kutyának nem kellett és két hete ott árválkodott az ebédlőben. Mondjuk én sem bírok vele zöldágra vergődni, bár próbálkozom.
Néha nagyon-nagyon vágyom egy kis vajas/kajszidzsemes kalácsra, kakaóval.
Kakaó akad, még otthonról hoztam nyuszisat, a vaj is tűrhető, kalácsról lemondok a helyben sütött péksütemény javára, de a lekvár... Már a grépfrútból készült vackokat is utáltam, egyszerűen nem értem hogyan jut valakinek eszébe keserű lekvárt főzni. Akárhogy próbálkozom bemagyarázni, hogy lekvár ez is, jó ez is, nem megy... ráadásul ugye, hogy még nagyobbat rúgjon belénk a természet: a keserű ízért felelős érzékelőink jó hátra kerültek.
Lenyomom a kapcsolót az üvegfalú vízmelegítőn, felgyullad a kék diszkófény és hamarosan pontosan 95°-os lesz a víz (ez nagyon fontos ám!), mivel nem szoktam sokat belerakni: hamarabb melegszik. Ugye milyen jó, hogy tanultunk fizikát?
Vagy ellestük másoktól.
Készül egy kávé és indulok az iroda felé, ami ugye a másik fele a konténernek:
Lehuppanok a gép elé, alattam a forgószék lemegy minimumra, majdhogynem guggolok az íróasztal előtt.
De így legalább épp a szemem magasságában van a laptop képernyőjének felső széle, egyszer azt tanították, hogy az így jó.
Vagy ha nem jó, legalább ergonomikus, bármit is jelentsen ez.
Persze a külső képernyőnek így a fele kerül szemmagasságba, de az úgyis csak a mellékes dolgokat mutatja, többnyire a céges email kornyadozik rajta, vagy az ArcMap szöveges ablakait pakolom ki oda.
Esetleg a bóóó Barbim, ha épp az amával tolom Diablo 2-t.
Persze már két napja tudja a campboss, hogy szétment a székem, meg is beszéltük azt, hogy nem kell másik, csak rögzítsék a legfelső pozícióba.
Sőt, azóta is, bármikor ha összefutunk, azonnal mondja, hogy igen, a szék!
Hogy miért épp 95°-os vízzel készül a kávém? Ezt még talán Craig mondta valamikor 2000-ben, amikor a kávékészítés, de főleg a fogyasztás mikéntjét verte belém Egyiptomban, a Nyugati-sivatagban.
Teának 100 fok, kávénak 95 fok az igazi, és ez valamiért úgy belevésődött az agyamba, mint az Úr (áldassék a neve) szavai Mózes kőtábláiba.
Hogy miként állítom meg a forralót épp akkor, amikor - figyelembe véve a kávé/kanál/csésze/környezet a víz hőmérsékletére gyakorolt majdani hatását - kell, azt senki ne kérdezze.
Tudom és kész!
Aztán a napi rutin...
Mármint feladatok terén. Tényleg rutin, gyakorlatilag nem sok figyelmet igényel: a geodéziáról beérkező adatok ellenőrzése, térkép készítés, esetleg valami GIS elemzés másik részleg kérésére, ebéd.
Rengeteg a hal és a rák, mindegyik változatos módon és formában, a mai ebédnél pl. a kínai térfélen lábasfejű - ha jól tévedek - volt a téma, tökölős, de finom:
Ebéd után háromig szieszta, szigorúan!
Néha négyig, mert minek kapkodni, vacsi hatkor, tennivaló úgy sincs, hacsak nem futott be valami kérés.
Hát így...
17:11
Készülünk a vacsira.
Még lesz egy ops meeting 8-kor, aztán lehúzzuk a rolót.
Zenére:
