Tarkovszkij-Kosztolányi

Tarkovszkij
Solaris
Hari
Már néha gondolok a szerelemre

Milyen lehet - én Istenem - milyen?
Találkoztam tán véle messze-messze, valahol
Andersen meséiben?
Komoly és barna kislány lesz. Merengő.
A lelke párna, puha selyemkendő.
És míg a többiek bután nevetnek,
virágokat hoz majd a kis betegnek.
Ágyamhoz ül. Meséskönyv a szeme.
Halkan beszél, csak nékem, soha másnak.
Fájó fejemre hűs borogatást rak.
És kacagása hegedű-zene.
Egy lány, ki én vagyok. Hozzám hasonló.
Különös, titkos és ritkán mosolygó.
Az éjbe néző. Fáradt. Enyhe. Csöndes.
Csak széttekint és a szobánkban csönd lesz.

Dal

Nem akkor megy el, amikor hiszed,
nem akkor hagy el, aki a tied.

Egy reggel, éppen úgy, mint annyi éve,
felkel, nyújtózik, és papucsba lépve
mosdani megy, és fogat mos a csapnál,
aztán egyszercsak megdöbbenve felnéz:
egy idegen nő kérdi tőle: "Nem kérsz?"
És aztán... minden megy tovább, mint régen,
nem támad tűzvész az asztalközépen,
és a fürdőszobában változatlan
vékonyul tovább a családi szappan...
És aztán lassan görbül év az évre,
a házban kövült nyugalom és béke,
hanem az asszony fázik, egyre fázik,
pedig minden rendben lévőnek látszik,
takarékos, józan, derék a férje...
Az ég hideg, s mintha esőt ígérne...
Ő ment el rég, a napjai közül,
ajtót se csapva, észrevétlenül.

Csak Egy Dal

Magánnyal óvd,
Bánattal őrizd a szerelmem

Én magamat adom neked
Te add nekem a jövőd

Tőled, Neked

Csak: