Fare mester kivilágítva:
Olvadnak az autók a reggeli dérből:
Szinya és Árpi:
Persze ott van még tőlünk egy brigád, de bújnak, no és a szétszedett csapat sem látszik itt, azok, akik helyi geodétákkal dolgoznak együtt.
A reggeli lekűzdése után belevetjük magunkat a dolgok sűrűjébe, első lépésként elsüllyedek. Csak 20-30 centin múlt, de az a fa túl közel került volna jobbról, így viszont a bal oldali kerekek belecuppantak a puha tőzegbe:
Közben telefonon hívást kaptunk, hogy a másik csapat is elsüllyedt, igaz, hogy ott nem csak az autó, hanem a srácok is. A tőzeg néhol annyira laza, hogy folyik mint az iszap és elkapta a fiúkat, ott álltak, vagy helyesebb lenne azt mondani, hogy lassan süllyedtek egymástól nem messze, mint két ugrásképtelen gumimaci, saját erőből kimászni nem lehetett, menteni kellett.
Köteleket összekötve, mentőövként odadobva sikerült kihúzni őket a tőzeg fogságából, de majd egy órát kellett így állniuk. Persze itt nem volt vége még a napnak, sikerült megint elakadni. Hiába na, diszkó telekjárókkal terepre lemenni nem egészséges, főleg ha fel van ázva minden (itt hátrafelé tolattam ki, csak ugye megint kellett egy autó, mögém :)):
Aztán ment mindenki a maga dolgára, mi épp vízben tocsogós napot tartottunk:
Szárazra érve aztán rádöbben az ember arra, hogy mellig érő gumicsizmában nem egyszerű leguggolni egy fa tövébe, így aztán gyorsan túlélő tábort alakítottunk ki egy... hát egy rövid ööö... öö... pihenő erejéig:
Délután aztán kocsimosást tartottunk, mert az a fekete trutyi mindenhova behatolt:
Este pedig az otthon melege...
No és akkor a moor/mocsár/tőzegbánya szentháromságról pár fotó:
Fiúk a lápon:
Tőzegmocsármoorjáró fúró:
Mooooooor:
Mocsár:
Tőzegbánya:
