Hazaszaladtunk és hohohohóóó, lesz itt még bbq kiáltással élveztük a kilátást:
(Igen, jó szeműek tuti kiszúrták, hogy ott jobbra látszik pici a grillből)
Ismerkedtünk a konyhával:
Pakolgattuk a cuccokat, szekrénybe kerültek a ruhák, a hűtőt feltöltöttük és készen álltunk a kirohanásra, melynek feltételeit a délután tartott megbeszélésen (megérkezett a főnökség) ismertették. Kialakultak a brigádok, ellenőriztük a műszereket, aztán vége is lett a napnak.
Másnap ugyanaz a kép fogadott bennünket a negyed hetes sötétségben: jég mindenütt, totyogás, beazautóba, 25km a főhadiszállásig, kiazautóból, totyogás, iroda, térkép, műszer, akksi, pinokkió. A pikettet nevezi így a segéderőm, aki Michael amúgy, de azt sosem tudom hogy miként ejtsem: németesen, vagy angolosan, így aztán oroszos lett, hol Miska, hol pedig Misenka, esetleg Mihály.
Mivel még álmos az egész csoport, most derült ki, hogy se kalapács (itt a baltától félnek, pedig az univerzálisabb minden szempontból), amivel leverjük pinokkiót, sem pedig filctoll, amivel kifestjük pinokkiót, nem érkezett. Oldjuk meg, itt a pénz. Karson (a garszonról könnyű megjegyezni) megoldotta, vett mindent, így aztán nekiszaladtunk a főútnak.
Ott nem is volt gond, mert sózták, azonban a mellékutakon ismét csak pingvintotyogásos, sőt, pingvinfelezőstotyogásos üzemmódba kapcsoltunk, mert a kapott -különben kiváló- Dunlop gumicsizmák úgy csúsztak a jeges úton, talajon, repceföldön, mint a... na ezt inkább nem írom le, de mindenki képzelje el azt, hogy nagyon! :D
Elég szépen totyogtunk aztán a nap folyamán, hogy végül minden csapat egy áruház parkolójában tömörüljön, az áruház neve pedig.... na, ezt sosem találnátok ki: Lidl.
Úgy tűnt, hogy még nem vásároltunk eleget, mert mindenki jól megpakolva jött ki megint, aztán irány az iroda, leadtuk a napi adagot, uccu be a Transporterbe és irány a Lidl.
Mert sört ugye...
... meg kenyeret...
... no és ha már poharat is adnak...
És akkor már ha már, had szóljón :)
