Vitorlázzunk

Na nem el, egyelőre csak fel.

Vagyis az orrvitorla (jib, vagy genua, esetünkben genua) után felraktam a fővitorlát (mainsail) is. Persze a Balatonon ez a grósz (gross, Groß, a Großsegel-ből), gondolom azért mert a labancok közelebb vannak, mint a tenger.

Azonban mint kiderült, az egy régebbi, tartalék vitorla volt, a kikötőben ki is nézte magának egy úriember, hogy abból szabhatna majd magának valamit.
Vigye!

Mivel azért elég nagy falat a vitorla felrakása, kihajóztunk. Egyrészt a nyílt vízen könnyebb lesz a munka amiatt, hogy szélbe tudunk fordulni, másrészt segítségemre sietett a fiam.
Kifelé ő kormányozta a hajót, meglehetős tehetséggel, ráadásul vén tengeri medvére hajazó szakállal.

A kontrol panelen most a hajó generátora töltötte az akksikat, ahogy látszik, a feszültségszabályozó tökéletesen dolgozik.

A vízmélység és víz hőmérséklet is szépen leolvasható, a kikötő közelében 1.6 - 1.8 méter között ugrált, de befelé jövetkor a Marina torkolatánál 1.3-at is leolvastunk.
Még nem mértem le azt, hogy a vízfelszíntől milyen mélyen helyezték el a szenzort, mert ugye az igazi vízmélységhez azt tudnunk kell, ugyanis abból számítódik a hajó 1.6m-es merülését alapul véve az igazi vízmélység.

Egyébként most elég nagy a pánik vitorlás körökben a vízmélység miatt, de hát ezt mindenki tapasztalhatja, a médiában mindennapos hír a Balaton, vagy egyéb tavaink, folyóink állapota.
Nagyon kellene az az eső... sok eső...

Ahogy eltávolodtunk a kikötő bejáratától, kinéztem egy horgonyzó helyet, ahol nem zavarjuk a többi hajóst.
A horgonyzéshoz a 2 méteres vízmélységet számolva 15 méter kötelet engedtem le (a vízmélység szorozva 5-tel az a hossz, amely már jól megtartja a hajót, én adtam kis pluszt).
Gyenge hátramenettel biztosítottuk, hogy a horgony belevájjon az iszapba/homokba. (Meg is fogta, a végén csak csörlőzve tudtuk kiemelni a fenékről...)

A horgonyzással azt kívántuk elérni, hogy szélbe álljon a hajó, vagyis az orra felől fújjon.
Sikerült, a hajó szépen beállt és nekiláthattunk a feladatnak.
(Az is megoldás, ha szépen lassan széllel szemben haladunk a motorral, de úgy gondoltam, hogy akár Siófokig is eljuthatunk, ha sokat tökölünk és ugye motort csak a kikötő 300 méteres körzetében használhatunk.)

A vitorla alsó élét (foot) végigvezettük a bumm vájatában:

Az első/alsó sarkát (tack) az árbóchoz rögzítettük a seklivel.

A hátsó/alsó sarkát (clew) pedig a bummhoz:

Ezután a vitorla felső sarkát (head cringle) beakasztottuk a felhúzókötélbe (main halyard).

És a műanyag füleket sorban bevezetve az árbóc résébe felhúztuk a vitorlát, vagyis egyikünk igazgatta a vitorlát úgy, hogy a csúszkák a vájatba kerüljenek, a másikunk csörlőzött.
Közben persze a vitorlát merevítő műanyag léceket, latnikat (battens) is be kellett csúsztatni a megfelelő helyekre, de ez sem okozott különösebb gondot.
Persze az azokat helyükön tartó tépőzáraknál magunk oldottuk meg azt, hogy a helyére csússzon minden és csak a végén láttuk, hogy a vitorla zsákon ott figyegett az erre alkalmas kis eszköz...

Voilà, mondaná a művelt orosz, ha tudna franciául!

Nem is volt ördöngös feladat, de azért megizzasztott bennünket.
A vitorla leengedése és "elrakása" simán ment, bár a felerősödő szél mindent megpróbált azügyben, hogy ne végezhessünk tankönyvbe illő munkát.
Ezután már csak fel kellett szednünk a horgonyt és bepöfögni a kikötőbe...


Zene!

Lusta Jack?

A vitorlásokon használt lazy jack (és a vele egybeépített vitorlazsák, a lazy bag) elnevezésének eredete a tengerészeti történelembe és a matrózok zsargonjába nyúlik vissza.

A kifejezés alapvetően két szóból tevődik össze, amelyek tökéletesen leírják a rendszer funkcióját és történelmi hátterét:

1. Miért „Jack”? A „Jack” név évszázadokon át a brit tengerészek általános, köznyelvi megnevezése volt. Gyakran hívták őket „Jack Tar”-nak is (a kátrányos – tar – ruházatuk és hajuk után, amellyel a vizet próbálták lepergetni). A vitorláshajókon szinte minden olyan egyszerűbb eszközt, áttételt vagy kötelet, amely a matrózok munkáját segítette vagy helyettesítette, szintén előszeretettel neveztek el „Jack”-nek (gondoljunk a jackstay vagy a szárazföldi autóemelő, a jack szavakra).

2. Miért „Lazy” (lusta)?
A hagyományos vitorlásokon a nagyvitorla (grósz) leengedése komoly, összehangolt fizikai munkát igényelt. A legénységnek a bumm (vitorlarúd) mellé kellett állnia, hogy a lezúduló, szélben csapkodó nehéz vásznat kézzel elkapja, behajtogassa (lapolja) és vitorlakötözőkkel rögzítse, különben a vitorla a fedélzetre vagy a vízbe omlott.

A lazy jack kötélrendszer – amely az árbócról a bumm két oldalához futva egyfajta bölcsőt képez – ezt a nehéz munkát vette át:
amikor a vitorlát leengedik, a kötelek szinte maguktól megtartják és a bumm tetején tartják a vásznat.
Így a matrózoknak (a „Jackeknek”) lényegesen kevesebb fizikai munkát kellett végezniük, és sokkal kényelmesebben, „lustábban” tudták kezelni a vitorlát.

Összegezve: A legenda szerint az elnevezés a brit haditengerészettől ered: azokat a matrózokat (Jack), akik olyan hajón szolgáltak, ahol ezt a kötélrendszert felszerelték, a többiek azzal ugratták, hogy „lusták” (lazy), mert a vitorla leengedésekor szinte semmi dolguk nem maradt. A kifejezés rajtuk ragadt, majd magát a szerkezetet, később pedig a belőle kifejlődő vitorlazsákot (lazy bag vagy stack pack) is így kezdték hívni.

Persze mindezek emellett a szerepe szerintem inkább az kisebb vitorlásokon (és a nagyobbakon is), hogy a bag uv álló anyaga védi a kikötőben álló hajók vitorláit a nap káros uv sugárzása ellen, ami nagyon hamar megeszi a műanyag vitorlákat.

A hajó megvételekor fel voltak szerelve, bár a nagyvitorla nem volt a helyén, így csak lógtak a bumról. Mivel jobb dolguk nem volt, helyet adtak a moha tenyészetnek. A levételük utáni első dolgom az volt, hogy nagynyomású mosóval letakarítottam az állás közben rárakódott mindenséget.

Aztán száradás után átnézve az egyébként épnek tűnő anyagot kiderült, hogy megette az idő uv foga a cérnát, meghúzva a varrásoknál úgy repedt, mint a nyári dinnye.
Nosza, varroda keresés és találás és megjavítás.
Okosan, uv álló cérnával...

Kezdődhetett a felszerelés.
Szerencsére a kötélzettel nem volt gondom, az gondosan az árbócra volt rögzítve.
Csak annyi dolgom volt, hogy a levételkor a bum furataiba maradt popszegecs maradványokat kifúrjam és kezdődhetett a visszaszegecselés.

Egy utolsó pillantás a leengedett vitorlára, ilyen volt.
Persze a lazy jack felszereléséhez fel kellett húzni a vitorlát, amit szélcsendes időben illő elvégezni.
A mai nap ilyen volt.

Az egyik oldal kész!

Szegecselődik a másik oldal is.

Jöhet a kötélzet.

Kis igazítás a kötél hosszokon, zippzár behúzása és a különálló árbóc rész felrakása következett.

Voilà, ahogy a művelt orosz mondaná, ha tudna franciául.

Zene!

Élet a hajón

Most már lassan egy hónapja a hajón élek, lássuk hát, milyen is ez.
Közben ugye nem csak az "itt lakás", de mindenféle felújítás is zajlik, annak összes rákfenéjével. Gondolok itt a rengeteg szerszámra, különféle anyagokra, amelyek azért elég nagy hatással vannak a különben sem túl tágas tér beosztására.

Az első és legfontosabb szabály: mindennek legyen helye és minden azonnal kerüljön oda vissza, amint nincs már rá szükség!
Legyen az egy csiszológép, csavarhúzó, kávésbögre, palack ásványvíz, napszemüveg, kanál, akksitöltő, bármi.
Különben hétszentség, hogy a következő pár percben valami más beleakad, meglöki, leveri, vagy csak nem tudsz valami mást letenni adott helyre.
Itt látható egy vásárlás utáni állapot, illetve a szerelésből még itt-ott előforduló anyagok.
Ez a fotó még a "tanuló" időszakban készült.

A másik fontos dolog, a vizesblokk.
Ugyan a hajó mellett tiszta ívóvíz vételezhető (mint ahogy az áram is), ezzel sok gond letudva, de a tisztálkodás a Marina területén található jól kialakított vizesblokkban történik.
Ugyan a hajón akad egy vadiúj hordozható bio-budi, de eddig még nem kellett használatba venni, vészhelyzetre kiváló.

A harmadik a sorban a fűtés.
Erre egy kis kocka fűtőtestet vettem, két fokozatban fűthet, illetve ventillátorként is funkcionál.
Az utóbbi három napban már futott egy ideig, barátságos környezetet biztosít.


Miután mindennek megvan a helye, szusszanhatunk.
Ezután mi a legfontosabb?
A kaja, mi más?

Reggeli, ebéd, vacsora.
Néha nasi, de igazán nem sok időm volt napközben megállni, kivéve az utóbbi esős, szeles napokat és a hétvégéket.
Előbbi alatt nem lehetett kinti munkákkal foglalkozni. Utóbbi miatt sem kinti, sem benti, főleg zajjal járó munkát nem volt illő végezni, mivel a jó időt még kihasználva hétvégeken benépesült a kikötő.
Jöttek a hajókon dolgozgatni, vagy csak egyszerűen kikapcsolódni, és amikor 3 méterre tőled jobbra, balra, szemben egy-egy társaság beszélget, nyilván nem zavarja az ember azt a fúró visításával, vagy csiszológép sivításával.
Ilyenkor fel a fülest és szóljon a zene!

Szóval a kaja.
Mivel mostanra került a hajóba villanytűzhely, mikrohullámú sütő, vízforraló, hűtő/fagyasztó láda és egy gáztűzhely (utóbbit kikötőn kívüli használatra terveztem), elég sok dolgot el tudok készíteni.
Persze elsősorban még a készen kapható, vagy pillanatok alatt elkészíthető dolgokat preferálom, de azért nagyobb főzőcskézést is beiktattam már.

Néhány megörökített pillanat következzék, csak úgy össze meg vissza!

Itt valamiféle tésztás dolog készül, gázon.

Egy egyszerű rántotta, hagyma és bacon segédletével, valamint sajtféleség is asszisztál ott, ahogy látom.

Tészta, paradicsomszósszal.

Tejfölös tészta, borssal, pirított baconnel.

Ööö... szerintem ez is valamiféle sajtos rántotta lesz.

Nasi. Imádom ezeket, barackos, epres, áfonyás, erdei gyümölcsös ízekben elérhető itt a közeli Sparban.

Vésztartalék.

Resztelt máj (vagy pirított máj?) készülődik.

Gnocchi a szokásos tejfölös, borsos, baconös feltéttel.

Kis reggeli variációk.

Néha egy kávé.

Ugyanaz extrákkal:

Ez a Beef ízesítésű tészta "leves" egészen megfogott, gyorsan elkészíthető: forróvíz, 3 perc, keverés és mire ehetővé hűl, ehető.
Nem utolsó szempont, hogy a mosogatást is lenullázza.

Az első amatricana a hajón, készülőben.

Ez is egy reggeli.

Sül a friss balatoni ponty, kikötőmesterünk fogása volt.

És újra az egyszerű, de nagyszerű fogás: tészta, tejföl, bors, pirított bacon.

Egy gyors reggeli.

Aztán, ha időm engedi elugrom a közeli étterembe egy menüre.

Vagy nem is olyan közelibe egy harcsapaprikásra.

Esetleg Veszprémbe, ahol felfedeztem egy olyan helyet, amelynek konyháján úgy készül a nagyon régi kedvencem - bélszín budapest módra -, ahogy épp szeretem.
Nyami!

Zene!

Kompaszok

Ma inkább olvasgattam, lustiztam, mivel eléggé szelesre váltott az idő és le is hűlt a levegő.
Azért a szalonba bekacsintó napsütésre csak megmoccant bennem a tettrekészség: csináljak valami okosat, amit már régen terveztem és itt van hozzá minden.

Felmerült bennem a gyanú, hogy ha a gépkocsik beszürkült lámpabúráját felpolírozhatja, megújíthatja ez a cucc, akkor talán a hajó két iránytűjének karcos búráján is segíthet valamicskét.
Ma nekiláttam és nem is egy elismerő füttyöt váltott ki belőlem az eredmény, na meg csodálatot is azirányban, hogy hát végül mégsem csak az atombomba és a pizza a valamirevaló találmány ezen a sárgolyón.

A meglévő kompasz plírozás előtt:

Polírozás után:

A velem érkezett és a kormánykerék mögé került kompasz a polírozás előtt:

És a polírozás után (mellette a használt anyagok):

Hát nem megért a bő félórás munka eredménye egy-egy füttyöt?
Na ugye!

Ó, és majd elfelejtettem!
Hűtőláda került a hajóra, mégpedig egy Alpicool NCF55, amely akár fagyasztani (-20°C) is képes.
Működik 230V-ról is, valamint 12V-os akksiról, telefonról vezérelhető, sír, nevet, fára mászik!

És ami a legjobb benne, szinte alig hallhatóan duruzsol a kompresszora, királyság!



Zene!

Vízen!

Borús, szeles napra ébredtünk.
A kikötő egyelőre csendes, csak a hajóárbócok felszerelései csilingelnek, mint megannyi apró csengettyű.
Ezen a soron, a vége felé lesz a parkolóm

A hajót már előkészítették a szállításra, meg kell tennie azt a 100-150 méteres utat a daruig.

Úton, a targonca vontatja a hajót:

Megérkeztünk a daruhoz:

Alákerülnek az emelő hevederek:

Lassan araszol a daru a víz felé:



Az igazság pillanata:



Ahogy vízre került a hajó, a kikötőmester hozzám fordult:
- Kapitány úr, lépjen a hajóra!

Aztán lázas munka kezdődött, mert más hajók a kiemelésre vártak, azok majd a parton vészelik át a telet.
Először is ellenőrizni kellett azt, hogy nincs vízszivárgás, szerencsére egyetlen ponton, a sebességmérő, valamint a mélységmérő szenzoroknál volt csak erre lehetőség, de mindent rendben találtunk.
Aztán be kellett indítani a motort.
Reggel még beletöltöttem 10 liter friss gázolajat a tankba, biztos-ami biztos alapon, hiszen mint említettem, legalább egy évet állt a hajó.
Mivel közvetlenül a Balatonból szívja a belső hűtőkör hűtéséhez szükséges vizet (amit aztán visszaköpköd a kipufogón keresztül), nem lehetett beindítani a szárazföldön.
Alig fordult néhányat a főtengely, már röfögött és pöfögött a jó öreg Volvo Penta MD-11 D dízel.
Mivel első utam volt a Vándorral, inkább rábíztam a munkát a két kikötőmesterre, így aztán míg a hajó vígan szelte a kikötő vizét, egyikük a kormányt kezelte, másikuk pedig előkészítette a köteleket a kikötéshez.
Négy ponton kellett hogy rögzítsük a hajót, miután az farral beállt a számára megszabott helyre.

Aztán magamra hagytak, még elrendeztem a köteleket, felraktam 3-3 puffert a hajó két oldalára, majd bezártam a lejárót és felraktam a védőponyvát a kormánykerékre.
Jó éjt, hajó!

Zene!