2017. szeptember 27., szerda

Sur városa

Zarándokok vagyunk, uram egy szálig.
Reggeltől estig megyünk, mendegélünk,
Hófödte bérc, bősz tenger meg nem állít,
S meg nem nyugszunk, míg célunkhoz nem érünk.

Valahol, arany trónuson vagy barlang éjjelében
Próféta ül, lét céljának bölcs tudója...
Jámbor lélekkel ezen tűnődünk éppen,
Míg lábunk Szamarkand felé az Arany Utat rója.

(James Elroy Flecker: Hassan)


Ezen a versen elmélkedem, mig szandálom a bazár felé az Aszfalt Utat rója...
Persze ez nem teljesen helyes, hiszen a lábam alatt az út macskakövekkel kirakott, viszont az nem rímelt volna ugye. Gondoltam ennyi megengedhető, az út az út. Szerintem. Aztán meg valljuk be, az a macskakő sem tudható, hogy honnan ered...

A lényeg, hogy ha már egyszer itt van ő és én is itt vagyok, hozzunk össze egy randit - gondoltam. Bepattantam a terepre amúgy sem jó Dusterbe (esetleg ba)és kiadtam az ukázt a kapitánynak: tekerje a kormányt kelet felé, de izibe!
Egyszer már láttam a falakat, de akkor csak elszaladtunk mellette, terepről befelé jöttünkben.




Persze előtte elhúztunk az On gözlü (milyen ügyesen használja a török az ö és ü betűket ugye? pl. a büfé az büfe náluk) nevű híd (a híd pedig köprü törökül) előtt, amely a világon egyedülálló valamiben. Hogy miben, azt elfelejtettem, ellenben azt tudom, hogy 1065-1067 (egyesek szerint Krisztus előtt 515-ben) között épült és egy szép vasárnapi délelőttön adták át, úgy 11 óra tájékán (ha a második állítás igaz, vagyis hogy 515-ben épült az Úr megjelenése előtt, akkor sem kell aggódni, mivel az is vasárnapra esett, bár kissé borultabb volt az ég).
Kicsit késtek az eredeti 10 órás megnyitóhoz képest, mivel a hídmester kedvenc saruját elvitte a macska (Krisztus előtt 515-ben is épp ez történt! Hát nem érdekes?). A folyócska alatta egyébként a Tigris névre hallgat a keresztségben, márha magyar volt a névadója.



(Jééé, guglinak van ilyen szolgáltatása is :)

Map of Dicle Bridge

(Azért itt némi erőt érzek a zavarban, ugyanis a Dicle az Tigrist jelent, az On gözlü pedig tízlyukút (mármint hidat), tehát az igaz hogy a Tigrisen átívelő (na jó, áthúzódó, mert nincs íve) hídról van szó és sok egylyukból tevődik össze, de akkor most mi is a neve? Amíg ezt nem sikerül kideríteni, addig jegeljük a témát)

Most tehát itt álltunk a bástyák tövében és elmerengtem, mi munka fekszik ebben. Kibányászni a követ, méretre kalapálni, vésni, csiszolni (oppá, ezt elbasztam, tuti ilyen is volt), majd ideszállítani és összerakni. Vajon mennyi emberóra fekszik benne?:



A következő -nem általam készített- fotón látszik igazán a bástyák elhelyezkedése, úgy számolom, hogy nyilas lőtávra méretezték a távolságot egymástól:



Ahogy a színes forgatagban haladtunk az óváros szíve felé, egy dolog megragadta a figyelmem. A mindenféle boltok között föltűnt, hogy gyakorlatilag egymást váltogatta két üzlet, a kebabos és a mobil telefonos. Ez vagy egy modern iző, vagy már az ősök is ezen éltek. Kebab és telefon... enni és kommunikálni, hát ja. Akár...
Aztán jött a karavánszeráj.



Ez törökül is az, csak másként írják - gondolom én. Beléptünk a kapun, amelyen több száz évvel ezelőtt, dugig rakott tevékkel érkező kereskedők léptek be éjszakai szállás reményében. A tevék lassú, vonszolós lépte, köpenyek, turbánok, zsivaj... mind ott vannak a falakban...



Persze ma már nem jönnek ide tevék, az óvárosba autó sem nagyon (csak ha itt van dolga, akkor engedi be a rend golyóálló mellényes őre), így hát éttermek és butikok foglalják el a helyet:





(És sofőröm, aki egyben kiváló szakács (vendéglátói főiskolával), olyan duplahambit rittyentett a minap, hogy a meki/bking/ésatöbbi elbújhatnak)
Itt tanultam meg a következő szót -miután fölálltunk az asztaltól-, hogy dojduk, ami annyit tesz: tele vagyok. De mint a déli busz.
A bazárokat nem nagyon fotóztam mert mindek, de a fűszeres, na aaaaaz igen!





No és a baklavás!





(A hosszabb az nem baklava, hanem valami más. Tudom a nevét, de nem mondom meg. :P )
Még egy hely, ahol a kebabhoz használatos "macsétákat" árulják, illetve megjavították a késem, míg a szomszédos templomban mászkáltam:



A templom inkább musk, ez is híres valamiről, de vagy sok volt a whiskey/kóla, vagy csak egyszerűen elfelejtettem. (Úgy tűnik, ez most egy ilyen poszt :)) Mindenesetre impresszív, bármit is jelentsen ez:











Aztán a piacos juttatta eszembe, hogy mennyire szerettem itt a hurmát (ezt is másként hívják, de hát... széttárt kar, keresztrefeszített jézusi tekintet), mindenesetre nála nem volt:



Talán még nincs szezonja, pedig 2004-ben amikor Hatay környékén bogarásztunk, akkor nagyon vadásztam rá. Mivel már szüret után jártunk, elég nehéz feladatnak bizonyult észrevenni a narancs és sárga levelek között a fákon felejtett példányokat, de nem véletlenül tanultunk földerítést a seregben (és nem ejtettem foglyokat :)).
Persze ez nem az otthon kapható félkemény ízetlen vacak, hanem olvasztottvajpuha édességességes mennyei valami, látszik hogy megrepedt a bőre, olyan érett volt... NYAMI, ha rágondolok:





Visszafelé tartva két dolgot vettem még észre az út mentén, az egyik egy rakétakilövő állomás volt,



a másik pedig ez:



Ugye első itt tartózkodásom alatt Batman városának nevén (ott laktunk egy szállodában) akadt meg a szemem, és most itt egy másik ismerős név...

Hadd szóljon hát:




Valami más :D

2017. szeptember 17., vasárnap

Biztonságos?

Jó kis film volt az, Dustin Hoffmannal :)

Reggeli.
Valahogy el kell kezdeni a napot. A feredőszobai dolgok azok még nem a kezdet, azok csak egyfajta előkészületek, ráadásul félig csukott szemmel, gondolattalan gondolatokkal. Marad hát a reggeli (legalábbis itt és most).



Ha kinézek az ablakon, megnyugodva látom azt, hogy a tétizennyolcas tejeskocsi vigyáz ránk, vagy ha nem is ránk vigyáz, én azt játszom. Ott áll mindig a túloldalon, néha kis időre eltűnik, de aztán visszatér, majd körülményesen feltolat a páncéllemezekkel védett rendőrposzt fölé és beáll a szokott helyére. Két hete vagyok itt, azóta ott áll a járda fölött.
Persze az is lehet -sőt biztosra veszem-, hogy korábban is azon a helyen álldogált, vigyázva a hogyismondjákra és a mifenére. Reggel, délben és este látom az ebédlő aklakából, mivel a mi törzsasztalunk az ablaknál van. Soha nem ül oda senki rajtunk kívül, mert vagy másokat nem érdekel a látnivaló, vagy a fény, vagy csak túl messze esik a tálaló pulttól az a hely. Mindenesetre a saját wifink elér odáig, hiszen az iroda az ebédlőből nyílik. Gondolom az lehet a különterem, mi pedig einstandoltuk.
Bakancs a pihepuha szőnyegen...

Napközben nem látom a tétizennyolcast mert az "irodából" csak arra a nagyablakra* látok, amit meglövöldöztek pár napja vidám srácok. Nagyjából 3 centis köröket durrantottak bele az üvegbe, nem volt gyenge akármit is használtak, de a vastag üvegtáblát nem ütötte át egyik skuló sem**. Bár a Gold rádiót hallgattam a neten és a SADES füles baromijól szigetel, azért eljutottak hozzám a csattanások, de retusáltam.
Épp mint előző este, amikor Arsen a szerb geodéta pakolgatott mellettem, és hirtelen BUUUUMMMM! Megdörrent a nagyablak.
Ő már pucolt az ajtó felé, én még nem hallottam sem óbégatást, sem lövéseket, semmit, ami ilyesmivel jár normális helyeken. De azért én is becsúsztattam lassan a laptopom a hátizsákba, mert ahogy Micimackó szokta mondani: sohase lehessen tudni.
Fél perc sem kellett és kiderült, csak egy teherautó abroncsa durrant el.

Ma reggel a tétizennyolcas kicsit beszélgetett a tétizenhármassal, gondolom ő is ment valahova vigyázni, csak megállt pár pillanatra itt előttünk. Közben elhúzott mellettük a téötvenötös. Azt hiszem, hogy a száma alapján felsőbbrendűnek érezte magát, minthogy leálljon és ezekre a huszas alattiakra szentelje a drága idejét. Különben is, neki is vigyáznia kell valakire. Valahol.

Ebéd.
Csak hogy legyen közepe a napnak:



Magellánokkal küzdök épp. Ki az az elvetemült, aki nem garmint vesz manapság? A fillérbaszók.
Komolyan, nem tudom hogy maradt fenn ez a cég, aki a kőkorszakban (a GPS kőkorszakáról beszélünk) kezdte az ipart, jó cuccokat készítettek, de aztán valahogy elkanyarodtak a technikai evolúció során, sőt, ahogy látom inkább visszamásztak a fára. Az is egy megoldás, de a kérdés újra fölvetődik: hogy az ördögbe képesek fönnmaradni?
Az csak egy apróság, hogy rádugva a PC-re nem kapcsol be magátol, hiszen semmi gond, meg kell nyomni a gombot a tetejin, oszt tessék: világol.
Látjuk a menüt, a szívét, a lelkét és nem teccik. Ménem tud ez img formátumot beolvasni, abba belepakol az ember tíz-húsz-százezer pontot oszt keressed.
Nem. Ők ragaszkodnak az 500 ponthoz, ennyi a maximum és kész. Oldjad megfele, hülyeuser.
Még ezzel is kiegyeznék, de maga a dizájn, na az csal elő olyan rég elfeledett gondolatokat elmém porosodó 647. tornyából (itt raktározódnak a sajttorta receptek és a namajdénadokneked dolgok), hogy nekifutásból nekivágjam a falnak.
Pedig hát a kis vacakság semmiről nem tehet, de a tervezője (és az, aki gyártásba engedélyezte), az igen. Mert a kurzort képtelenség a kis csikló joy-jal úgy mozgatni, hogy ne nyomja meg közben az ember gyereke az entert. És akkor kész, megy a világba minden.
A következő dolog ami szarrá fog menni rajta, az a USB csatlakozót fedi. Az elem fedél is megérne egy misét... Olyan szép, hosszú, messzezengőt. Feketét.
Ehhh... szegény kis eXplorist 110. Hiába na, igaz a mondás: olcsó szarnak híg a leve.
Azért sikerült ráapplikálni az ellopott, elvesztett GRS, akksi, geofon listát, éccaka dógozni fognak az éjjelibátorok, hátha... Itt is a remény hal meg utoljára.

Vacsi.
Na ennek megadtuk a módját, Adanából ideköltözött és itt is nyitott egy nagyon menő kebab éttermet a tulaj, aki a főnök barátja. Nagy élmény volt, hihetetlen étterem, kiszolgálás, minden és az az íz... jahajj!



Este...
Bebeto.
Nasinasi. Aszongya: "Rainbow Twist", meg hogy Marshmallow. Az is rajta áll, hogy Fat free és hogy 100% halal certified de ezek nem hatnak meg igazán. Szeretem.
Amikor megtapogattam a polcon, kissé keménynek tűnt. Nem csoda, még este is volt vagy 40 fok a kis üzletben. Válogattam még ezt az, a minőségi cucc hűtőpultban figyelt.
A kisszatyorba pakoláskor a nagyfülű boltos mondta, hogy inkább ne vigyem el, kemény. Persze csak sejtettem azt, hogy ilyesmit szeretne közölni, még jó hogy a mutogatás nemzetközi (úgy nagyjából). Elmutogattam neki, hogy a pociban majd megoldódik a helyzet, viszem és kész.
Kibontottam, kemény, mint tarzan talpa. Vagy mint a betonrépa. Megkötött cement.



Átharapni nem lehet, a fogak alatt egyszerűen lapulni kezd, mint kalapács alatt az acél. Persze csak azután, hogy fogást találtunk rajta, mert addig csak forog a szánkban, mint vasorrú bába a mágneses viharban.
Aztán amikor már elég lapos (közben édeskés émelyítő ízt kezd kiizzadni magából) akkor kis darabkákat le lehet dolgozni belőle. Már a másodikkal harcolok épp, nem egyszerű művelet***.




* Én így hívom és kész!
** Szóltam az egyik felszólgálónak, jött, megnézte, aztán vigyorogva mondta, hogy ez itt így megy.
*** bedolgoztam az összeset, edződjön a szervezet felkiáltással, azt hiszem az álkapcsom is benne volt a buliban.


Zene.
Régi. I mean: örök.
Jó.



2017. szeptember 14., csütörtök

Ez egy ilyen nap volt

Éjjel nálad jártam, de nem találtalak, csak a mosolyod.
Épp nálam jártál.


Délelőtt illő volt kimenni a birtokra (Ibituba, ha valaki nem tudná), nosza beugrottunk a Sportage-be (főnöki putri), kissé szofisztikáltabb (hogy ez mit jelent??? egyáltalán, minek nekem külfődi szavakkal dobálózni, ha fogalmam nincs a jelentésükről?) mint a porolós Dácia.
Jobb, na, elég ennyi.

Hattyúként suhantunk a batmani új sztrádán (pár napja valahol errefelé a mennyekbe durrantottak néhány rendőrt a csúnyák), majd Bismilt elhagyva lefordultunk az északra vivő keskeny aszfaltcsíkra, mely szeszélyesen kanyargott a teljesen kopár, sárgás színezetű, többnyire tarlóval borított dombok között. Sem egy bokor, sem egy fa, csak villanyvezetékek oszlopai és néhány dervistáncot járó vibró:



Ez a fátlanság már 2004-ben is megragadta cizellált lelkem itt Törökorsszágban, és csavart egyet rajta.
Akkor egyszer kb. egy órát tekeregtünk a poros utakon, dombnak föl, vádinak le, hogy egy fa alatt költhessük el egyszerű kis ebédünket. Mert kell az a zöld, na!
Amikor végre a távolban feltűnt egy terebélyes és magányos fa, örömrivalgásba tört ki a Land Roverbe hegyelő csipet-csapat, de megérkezve rájöttünk: kár volt megtalálni.
Nyilván a világ összes birkája hasonlóképp gondolkodhatott mint mi - legfeljebb más megfontolásból -, mert annyi birkaszar volt az árnyékot adó lombok alatt, hogy az Alfa Centauri legtávolabbi csillagához vivő utat teljes szélességében kirakhattuk volna belőle.
Persze ez azért kevés volt ahhoz, hogy elvegye a kedvem a szabadbanebédtől. Fogtam a nett plasztikcsomagot az egyenkajával, szétrugdostam a - tegyük hozzá csontszáraz - birkaszart úgy egy embernyi helyen a fa törzse mellett és letelepedtem.
A többiek nem követtek és nem hibáztattam őket: egyikük sem volt katona.

A birkapuput tulajdonképpen egyszerű nem figyelembe venni, hiszen az emberbe bedrótoztak egyfajta fotoshopot (ez tapasztalataim szerint hangokra is működik, pl. egyszerűen képtelenség meghallani azt, hogy "kész az ebéd", amikor játszom, vagy szerelek valami nagyon fontosat), hanem a kullancsok, pontosabban a tevekullancsok, na az már már más tészta. Majd fél centisek és baromi gyorsak. Jöttek minden irányból, én pedig mentem.
Ennyit a nőkről :)

Egy kicsi, pár házból egy mecsetből és rengeteg porból álló falun áthaladva (forróság, néptelen utcák, sem ember, sem állat) föltűnt a legmagasabb domb tetején a beéjz sztéjsön (magyarul refi), amelyet korábban már meglátogattunk. Persze most kissé odébb vitt az útunk, föl, északabbra, oda ahol a műszer állt.




A műszer is egy geofizikás szakszó, hivatalos nevén recorder, amelyet így magyarítottak a népművelők. Normális esetben ide fut be a terítés minden geofonjától a jel, de jelen mérés kábel nélküli technológiával történik, nincs tehát befutó jel a geofonoktól.
A nagy doboz a fotón nem "A" doboz (ami szintén geofizikás műszó egy komplex kis számítógépet rejtő dobozról, ami képes venni, szűrni, összegezni, továbbítani, hibát keresni és egyéb huncutságokra), az csak egy buta okos akkumulátor, a kis sárga buckó "A" főnök, a hozzá csatlakozó, földbe szúrt geofonnal együtt. (Itt épp valamiféle tesztelésről van nagyba' szó.)



A felvett adatokat a doboznak nevezett doboz tárolja, amiből a kombájnosok (harvesterek, előző blogbejegyzésben a ninja)) betakarítják a jeleket, ezzel ni (a bunkofon csak a méret szemléltetése miatt...), méghozzá B/T-on keresztül, szóval elég 15-20 méterre a közelébe menni:



A műszer jelen esetben (mivel ugye nincs geofon figyelés) egy nagyon egyszerű jószág, csak a vibrókat tudja úgy ahogy terelgetni, ezért aztán nem is kell bele sem egy kisebb falut árammal ellátó erőmű, sem adatrögzítők és egyéb elektronikák, egy sima PC megteszi és az egész cucc felfér egy Land Roverra.



Benne csücsül az észlelő (angol területen obszerver) és észlel. Vagyis többnyire unatkozik, egyedül van, a kutya nem szól hozzá, legfeljebb a vibrátor vezetők rádiózását hallja. Ezért aztán, amikor beérnek terepről, akkor vagy hallgatnak és csendben tesznek-vesznek, vagy folyamatosan karattyolnak bárkivel.
Bármiről.
Érthető.



Itt aztán lábak találkozóját rendeztük, mivel ez az a hely a terepen, ahol mindig lehet lejmolni forró kávét vagy hideg vizet. Persze tea is akad, tej, esetleg üdítő a hűtőben.



Aztán kiugrottam körbejárni a tartalék vibrót, amely épp két hátsó defektes kerekén csücsült. Hamarosan megérkezett a kamion és hozott neki szép új papucsokat, amit a vájbtekek (vibrátor technikusok) szépen a helyükre applikáltak. Könnyed papírmunka 40-50 fokban.





Hamarosan szaladt is a többiek után, amelyek serényen vibráltak, csak úgy rezgett/porzott alattuk a talaj.



A környéken kajtatva gabonakörök tűntek fel, szépen sorban. Persze a gabonát már learatták, de itt (még) égethetik a tarlót, a dobozok/geofonok/akksik nagyobb biztonságban vannak, ha körbetárcsázzák azokat. Megtették. El sem tudom képzelni milyen volt a traktoros feje műszak után.
Tehát az ott a távolban egy érzékelő vonal(receiver line)a sok közül.



Aztán megindultunk befelé, de azért egy pizzára, mármint helyi pizzára megálltunk. Ez egy nagyon vékony tésztájú, darált hússal megkent képződmény, salátát szór rá a lelkes fogyasztó, összetekeri mint egy palacsintát majd fal.



Négy-öt darab jelent egy adagot, jár hozzá saláta és valami öntet, meglehetősen finom, bár az olaszok mellett labdába nem rúg.
Aztán este lett, majd éjszaka, néha eldördült kint néhány lövés, szokásos, nyugodt nyári este, Diyarbakirban...



... és ez a hang(zás):

2017. szeptember 4., hétfő

Rozsbás

Avagy, jó reggelt. Kurdul.
Az útlevélkezelőtől megtudtam, hogy utálja az Amerikaiakat, az Isztambulból repülés alatt a szomszédom tört angolsággal elkérte az épp olvasott könyvem és belelapozott, míg kávéztam. Amikor visszaadta, megkérdeztem, hogy tán szereti a katonai könyveket? Azt felelte hogy igen. A könyv a Sniper One volt, a szomszédom pedig középkorú nénike.
Éjszaka géppisztoly hangja hallatszott, egyes lövések, sorozatok. Lehet hogy esküvő volt valamelyik faluban.

A népek -mármint a terepiek- reggel ötkor viszik el az akksikat és a CF kártyákat a feltöltött adatokkal, a többi cucc már a kocsikon van. Mi is velük kelünk, reggeli az étteremben, sajtok, felvágottak, zöldségek, ezeket felismerem. A kipakolt 15 méternyi cuccból a maradék 80%-ot nem, így hát maradok a megszokottnál, nem vagyok én sem Magellán, sem Kolumbusz. Talán Armstrong, de ők ugye tubusos kaján éltek.
Arra viszont rájöttem, hogy a főtt tojás alatt mitt jelent a 3DK és az 5DK. Már az első nap kifigyeltem ezt, néztem a méretüket, hátha egyikben két sárgája van, vagy valami ilyesmi, de mindegyik szép tojásszínű volt, sőt egyformák voltak mint a tojások. Ma reggel aztán megfejtettem a titkot: az egyik 3 perces, a másik 5 perces főzésű. Na ugye, hogy az ereimben csordogál valamiféle felfedező vér, csak hát az óvatosabb fajtából. Aldrinék is -beleértve az első 10 Apollót- csak keringtek a Hold körül, míg végül aztán csak felbátorodtak és megnézték hogyan porzik az a talpuk alatt.

A reggeli irodai teendők után kirongyoltunk mi is egy kis körbenézésre, legyen valami képem arról, hogy mibe is csöppentem. Diyarbakírt elhagyva keletre fordult a Duster orra (jézusmáriaésazösszesaprószentek: dácsiát terepre????), a batmani úton haladtunk vagy 60km-t a területig.
Amikor a sofőr meghallotta, hogy vagy 3 órát kint leszünk, azonnal műszaki stoppot hajtott végre, vett két nagy zacskó csipszet és egy tekercs (vagy rúd?) kekszet. Én addig lekaptam a nagytemplomot:



Aztán belefutottunk egy lájncsekkerbe, épp a dobozokat (ugye mindenki tudja mi az?! Na azé!) ellenőrizte, magányos gerillaként járva a kukoricatáblákat, mert sajna itt még nem arattak, bár az egyik geodétát épp ma délelőtt megkergette egy kombájn. Részeg nagybácsival és nagy vassal nem baszakodunk - ősi kurd mondás (legalábbis azt hiszem hogy az).
Kapott egy üveg vizet és ment mindenki a dógára.



Mi meglátogattuk a béjz-sztéjsönt (magyarul referencia állomás). Állt ott a rettentő forróságban, tette a dolgát, az egyik csapat épp akksit cserélt. A napernyő az egyszem éjjelinappalibátor miatt került felállításra, a plázs elég messze van innen. Viszont a szálloda úszómedencéjét forrásvízzel töltik minden nap, ahogy megtudtam. Ez jó, mivel nem klóros, ellenben 18 fokos, ami nem is rossz a 40 fokos levegőhöz képest, csak épp golyóroppantómódon hideg.
Sejtettem én az induláskor már, de most jött a bizonyosság, a telekjáró csak noszogatásra volt képes fölkaptatni a dombra. Javallottam, hogy a légkondi mellett a rádiót is kapcsoljuk ki, merthogy azzal mégtöbb energiát nyerünk (vagy elhallgasson a magnóból a nyekergéses zene).
A másik dolog ami megragadta a figyelmem az volt, hogy az ablak leengedő/felhúzó gombot a könyöklőre tervezte valami idióta, szinte látom is:
Hm... az ott szép egyenes, rakjuk a közepére... hátralépett a rajztól hogy onnan is szemügyre vegye. Nagyon jó, örvendezett a látványtól, sőt, még annál is jobb, hiszen megspóroltunk 13 centi vezetéket, mert nem a kapaszkodóra rakjuk. Szuper! Különben is, örüljenek az extrának a parasztok, nem kell tekerni.
Így aztán minden egyes alkalommal, amikor a könyöklőn szerettem volna nyugtatni a kezem, az ablak megindult lefelé. Azért egy dolgot a BMW-től is loptak (jóvanna, lehet hogy más óttóka is tudja ezt, de nekem nem volt más óttókám), vagyis hogy programozva mondjuk 5km/órás sebesség fölött automatikusan zárja az ajtókat.



No és kibe futottam bele? Hát Aliba, aki nem Alibaba és 2003-ban (vagy 4-ben) Batmanban együtt dolgoztunk. Nagyon megszerettem akkor és ez azóta sem változott. Ő sem.


Este a szállodában a pincér srác megkérdezte hogy honnan jöttem és amikor mondtam, hogy mádzsárisztánból, azonnal beugrott neki két dolog: Budapest és Attila pasa. Kicsit kattogtak a kerekek, de ráhagytam, végülis igaza van.
Hogy a folklórból se maradjak ki, a tiszteletemre (ebben azért nem vagyok teljesen biztos) lakodalmat csaptak alattam. Mindenesetre én zenére aludtam el :D





Akkor hát itt is: zene! (Jóféle)



2017. szeptember 2., szombat

Fünfkirchen


Még el sem kezdődött szinte és már vége is van.



Akár ez is lehetne a mottó, ha tudnám mi az. Mármint a mottó. Olyan olaszos izének tűnik, de mindegy is, a lényeg az, hogy szinte még el sem kezdődött és már vége is van. Mármint a mérésnek, ami persze magába foglalja az előkészítést, a kitűzést, a terítést és a pontok lövését (a lövés persze jelen esetben vibrálás, de így szoktuk meg, így mondjuk), na és a kártalanításról se feledkezzünk meg.
Nem igazán írtam eddig itthoni dolgokról, vagy csak röviden, de ez itt megér egy misét. Nagymisét.

Először is a csapat. Szupervájzorunk első meghökkenésén túlesve nemes egyszerűséggel csak "szedett-vedett" népnek hívta a fiúkat, és nem is járt messze az igazságtól. Egyetemről érkezett a csapat nagyobbik része, geofizikus palánták. Aztán ehhez a csapathoz csatlakozott néhány, sok-sok szeizmikánál töltött évet maga mögött tudó szakember, helyi segítség és ahogy a napok teltek, úgy lett egyre összeszokottabb, egyre rutinosabb mindenki, és mire befejeztük a projectet, egyrészt megritkultak a segítséget kérő hívások (nem lett kevesebb a probléma, sőt...), másrészt szupervájzorunk is megemelte net kis panama kalapját.
Persze a geodézia más tészta volt, profi cégtől profi stáb, állig fölműszerezve mind hagyományos, mind GPS cuccokkal. Emellett ha kellett láncfűrésszel, bozótvágóval, macsétával estek neki a támadó bozótnak.



Pécs és a Mecsek délkeleti lejtői, forróság, mégtöbb forróság, elviselhetetlen forróság, kitűzés, mérés. Röviden ennyi lett volna, de aki ott volt és belerakott apait-anyait, az tudja...




Emlékezzünk hát:

Eligazítás. Ez egy olyan geofizikás műszó, persze más munkahelyeken is használhatják, de itt tuti mindenki tudja mit jelent:



Előkészületek. Reggeli csendélet. Tánc









Vibrátor a városban. És a műszerfala :)





Városi mérés, nénike Royhoz, aki az egyik, terítésért felelős brigád vezetője:
- Mit csinálnak itt kedveském?
- Szeizmikus kutatást végzünk.
- Ja, tudom, a kullancsok ellen.


Roy és csapata:



Itt most nagyon nekimegyünk a bozótnak!


Aztán hirtelen megint vissza a városba, nincs bozót, csak geofonok, dobozok, akksik:



És emberek...
Nénike, bottal piszkálja a geofont.
- Mit tetszik ott csinálni? - kérdezi Roy.
- Mi ez itt?
- Szeizmikus mérési vonal egyik érzékelője.
- Jaaa, azt hittem bomba.


Kint a terepen. Ezeket most összeszedtük, vagy épp lerakjuk? Ez itt a kérdés!



És megint a vibrók. Az esti vihar és az esti mérés előtt:



Terepi mérés:
- Hol vannak most a vibrók?
- A trágyadombok mellett állnak.
- Ott nincsenek trágyadombok.
- Na jó, akkor a vibrók a tehénszarral kevert szalmából rakott dombok mellett állnak.


(A valóság....)



Öt perc pihenő, geodéziára várva (azok a vad-vad kutyák...)



Kérés: (NE MENNYENEK BE A KERTEMBE )



Nem mentünk be. Aztán volt olyasmi is, amit nem mi csináltunk. A nyilak alatti dolgokra gondolok, egykor nagyfeszültségű traverzek voltak:



Na és a kukorica is...



És akkor a mérés vezénylőkommanderparancsnoka. "A" MŰSZER (és az ő enkódere):




Akadtak nem telepíthető pontok, azokat is telepítettük:



Akadtak károk. Megjavítottuk:



Akadtak szűk helyek. Megoldottuk:



És a csippendél geodéta csapat egy része:





A végén pedig a bulin mindenki elfelejtett mindent: forróságot, verejtéket, tüskés bozótot, szakadékot, és könnyedén emelte a korsót. De arról nem készültek fotók :)



Most pedig, zene! Aztán mennyen mindenki a dógára! :)