2016. február 8., hétfő

Főzőcske, de okosan!

Ahogy a régi kínai mondás tartja, ha szomjas vagy igyál. Nem kell messzire menni ahhoz, hogy az ember megalkossa ennek ha nem is buddhista, de józan paraszti eszes változatát: ha éhes vagy, egyél.
A nap reggelivel kezdődik, az ember végiglejmolja az unalomig ismert polcokat a lidliben és aztán az autó duruzsoló melegében az arcába pakol mindent, amit arra a napra - Isten kegyelméből - bevásárolt. Mivel egy idő után a kakaó/fánk/stinken pizza (ezt egyszer lefotózom, amolyan tenyérnyi fokhagymás pizzaszerűség és a neve ugye kötelezi bizonyos dolgokra) reggeli kezd unalmassá válni - mintahogy a szardínia, fölvágott és sajt alkotta ebéd is -, becsempészünk pár frissítő elemet a felhozatalba, mint például ez itten:



Kis csípős csilibe forgatott pulykamell falatkák, valami saláta és kóla, balra tartóskenyér zacsija látszik, jobbra pedig az, hogy az ülésfűtés dolgozik. A vízhatlan nadrágra tapadt maszat, vagy moszat egyszervolt hol nem volt ebédet sejtet, mocsaras részen.

A pénteki nap a német kollégák szerint hal nap, hát ha az, akkor az:



Itt pedig kint esik, bent eszik. Mármint ezt meg azt, közben a rádióból Love lengi be a helyet:



Itt úgy tűnik megint halas napra virradtunk, a terepszínű (nem vízálló) nadrág reggelit sejtet, mivel nap közben a folytonos esőzések és mocsár miatt kötelező a vízhatlan külső, vagy épp a "krumplis zsák"-nak elnevezett és mellig érő gumi ruha (közlekedő edény).



Aztán akadt olyan nap is, amikor átfagyva beugrottunk egy kis sarki étterembe, ahol nem mellesleg ingyen wifi is elérhető és végre valami meleget ebédeltünk, ami nem volt más mint rántott karaj pirított gombával, mindez - németesen - sajtmártással nyakon öntve (kóla, kávé extrával potom 15 juró):



Az árakon elszörnyülködve azt mondtuk, ilyet mi is tudunk! Naná, még ha asszonynépek nincsenek is a közelben, akkor is tudunk! És az elhatározást tettek követték, bizony!
Itt például csikken futóművek indulnak a sütőbe, persze fölturbózva:



Közben fő a leves, mert fő a leves! (Időnként persze a csikken is ellenőrződik!)



No de készült ám itt (csak nagy vonalakban) bacon-ös virsli, rozmaringos csirkemell vajon, girosz husi, rántott karaj, rántott hal, de számomra két olyan végtermék született, melyek emlékezetesek.
Egyrészt, mert távkapcsolaton keresztül instruálódtam főzésügyileg, másrészt mert nem csesztem el :)
Egy sorozat az elsőről, lazac bazsalikommal (hááát... más fűszerem nem volt):









A másik pedig ez a szépségességesség, fűszervajon sült borsos hátszín (méretre vágva, a bors kis zacsiban mellékelve):











Hm... asszem ilyet még sütnöm kell (nagyot nyel), bár most láttam azt a kedvenc üzletünkben, hogy kapható rib-eye steak is.... :)

Zene!


Bölcseletek

Az első: ahol szélerőművet látsz, ott szélnek is kell lennie!

Hát itt aztán akad rendesen! Visít, süvölt, brummog és kasztanyettázik. Pofánkba veri a hullámokról a habot, felborítja a szépen felállított pinokkiókat (így hát, dupla k-val!), az eső sem tud rendesen potyogni; dara, vagy nem is, inkább kis 2-4mm átmérőjű gömbökben pattog és ugrál szerteszét az orrunkról.
Azok a nagy propellerek meg csak forognak és forognak, persze számunkra közömbös a villany, viszont a kocsival mindig arrafelé nézünk amerre azok, így amikor fölhajtjuk a hátsó ajtót, viszonylag szélvédett helyet kapunk.



A második: a hó és a jég sem más mint eső, csak látványosabb.
A meteurológia bármit mondhat, itt egy a biztos, esni fog. Valahogy úgy, mint Seatle-ben: ha látod a távoli hegyeket, esni fog. Ha nem látod, már esik.
Az alacsonyan szálló felhőkből hullik az áldás, többnyire permet, szitáló eső vagy zápor formájában, hogy aztán a következő percben hirtelen végetérjen, ojbá tűnjön, hogy az egész csak rossz álom volt. Persze a vízhatlan cuccban nem sok kárt tud tenni, föltéve hogy vízhatlan. A kapott kabátunk nem igazán az. A nadrág ellenben igen, végülis 50%-os az arány, sőt, mivel a gyapjú kesztyűket szintetikusra cseréltük, elvileg még jobb is (a sapka a kapucni alatt bújik, így az kiesik a szórásból).
A műszerek vízhatlanok, csak néha törölni kell a kijelzőt, mert nem olvasható az esőcseppektől.
És hogy honnan a bölcselet? Hm... hát a korábban leesett hó úgy föláztatta a tőzeget, hogy a rajta történő járás leginkább a szuahéli toppantós esőtáncra (na már megint az eső) hajaz, csak itt nem mindig adja ki magát az ütem: jelesül amikor épp lépnénk, de nem engedi a trutyi a csizmát, a súlypont viszont már áthelyeződött... A következmény mókás, Miska például fél órán át képes volt röhögni azon, mekkorát pereceltem a fekete iszapba, a korábban vázoltak miatt.
(Kishercegesen: Szelíden dőlt el, ahogyan a fák)



Az ötödik: ha rendes ételről van szó, akkor a nők mindig főzni akarnak, a férfiak néha csak enni.
Beesve az ajtón, lerúgva a bakancsot, ledobva az átázott (vízhatlan, hehe)kabátot az ember (férfiember) megfogja a lábast amiben tegnap este a püré készült és jócskán maradt, kerít hozzá egy ebédről megmaradt húskonzervet és jóízűen bekanalazza az egészet. Asszem ehhez nem kell komment, magyarázat, vagy mifene :)
(Erről nincs fotó, talán jobb is :))


Ellenben: Zene!