Hűűűűdenagyon az!
Szóval írtam egy verset, erre a Gemini felajánlotta, hogy zenét generál rá.
Ilyen lett:
Aztán a Claude összefogott a Sunoval és elkészítette az angol verziót.
Bámulatos, hogy mire képes ma már a tudomány!
Csak ennyit akartam mondani, kedves tv néző gyerekek.
2026. október 20., kedd
2026. október 14., szerda
Vitorlázzunk
Na nem el, egyelőre csak fel.
Vagyis az orrvitorla (jib, vagy genua, esetünkben genua) után felraktam a fővitorlát (mainsail) is. Persze a Balatonon ez a grósz (gross, Groß, a Großsegel-ből), gondolom azért mert a labancok közelebb vannak, mint a tenger.
Azonban mint kiderült, az egy régebbi, tartalék vitorla volt, a kikötőben ki is nézte magának egy úriember, hogy abból szabhatna majd magának valamit.
Vigye!
Mivel azért elég nagy falat a vitorla felrakása, kihajóztunk. Egyrészt a nyílt vízen könnyebb lesz a munka amiatt, hogy szélbe tudunk fordulni, másrészt segítségemre sietett a fiam.
Kifelé ő kormányozta a hajót, meglehetős tehetséggel, ráadásul vén tengeri medvére hajazó szakállal. A kontrol panelen most a hajó generátora töltötte az akksikat, ahogy látszik, a feszültségszabályozó tökéletesen dolgozik. A vízmélység és víz hőmérséklet is szépen leolvasható, a kikötő közelében 1.6 - 1.8 méter között ugrált, de befelé jövetkor a Marina torkolatánál 1.3-at is leolvastunk.
Még nem mértem le azt, hogy a vízfelszíntől milyen mélyen helyezték el a szenzort, mert ugye az igazi vízmélységhez azt tudnunk kell, ugyanis abból számítódik a hajó 1.6m-es merülését alapul véve az igazi vízmélység. Egyébként most elég nagy a pánik vitorlás körökben a vízmélység miatt, de hát ezt mindenki tapasztalhatja, a médiában mindennapos hír a Balaton, vagy egyéb tavaink, folyóink állapota.
Nagyon kellene az az eső... sok eső...
Ahogy eltávolodtunk a kikötő bejáratától, kinéztem egy horgonyzó helyet, ahol nem zavarjuk a többi hajóst.
A horgonyzéshoz a 2 méteres vízmélységet számolva 15 méter kötelet engedtem le (a vízmélység szorozva 5-tel az a hossz, amely már jól megtartja a hajót, én adtam kis pluszt).
Gyenge hátramenettel biztosítottuk, hogy a horgony belevájjon az iszapba/homokba. (Meg is fogta, a végén csak csörlőzve tudtuk kiemelni a fenékről...)
A horgonyzással azt kívántuk elérni, hogy szélbe álljon a hajó, vagyis az orra felől fújjon.
Sikerült, a hajó szépen beállt és nekiláthattunk a feladatnak.
(Az is megoldás, ha szépen lassan széllel szemben haladunk a motorral, de úgy gondoltam, hogy akár Siófokig is eljuthatunk, ha sokat tökölünk és ugye motort csak a kikötő 300 méteres körzetében használhatunk.)
A vitorla alsó élét (foot) végigvezettük a bumm vájatában: Az első/alsó sarkát (tack) az árbóchoz rögzítettük a seklivel. A hátsó/alsó sarkát (clew) pedig a bummhoz: Ezután a vitorla felső sarkát (head cringle) beakasztottuk a felhúzókötélbe (main halyard). És a műanyag füleket sorban bevezetve az árbóc résébe felhúztuk a vitorlát, vagyis egyikünk igazgatta a vitorlát úgy, hogy a csúszkák a vájatba kerüljenek, a másikunk csörlőzött.
Közben persze a vitorlát merevítő műanyag léceket, latnikat (battens) is be kellett csúsztatni a megfelelő helyekre, de ez sem okozott különösebb gondot.
Persze az azokat helyükön tartó tépőzáraknál magunk oldottuk meg azt, hogy a helyére csússzon minden és csak a végén láttuk, hogy a vitorla zsákon ott figyegett az erre alkalmas kis eszköz... Voilà, mondaná a művelt orosz, ha tudna franciául! Nem is volt ördöngös feladat, de azért megizzasztott bennünket.
A vitorla leengedése és "elrakása" simán ment, bár a felerősödő szél mindent megpróbált azügyben, hogy ne végezhessünk tankönyvbe illő munkát.
Ezután már csak fel kellett szednünk a horgonyt és bepöfögni a kikötőbe...
Zene!
Vagyis az orrvitorla (jib, vagy genua, esetünkben genua) után felraktam a fővitorlát (mainsail) is. Persze a Balatonon ez a grósz (gross, Groß, a Großsegel-ből), gondolom azért mert a labancok közelebb vannak, mint a tenger.
Azonban mint kiderült, az egy régebbi, tartalék vitorla volt, a kikötőben ki is nézte magának egy úriember, hogy abból szabhatna majd magának valamit.
Vigye!
Mivel azért elég nagy falat a vitorla felrakása, kihajóztunk. Egyrészt a nyílt vízen könnyebb lesz a munka amiatt, hogy szélbe tudunk fordulni, másrészt segítségemre sietett a fiam.
Kifelé ő kormányozta a hajót, meglehetős tehetséggel, ráadásul vén tengeri medvére hajazó szakállal. A kontrol panelen most a hajó generátora töltötte az akksikat, ahogy látszik, a feszültségszabályozó tökéletesen dolgozik. A vízmélység és víz hőmérséklet is szépen leolvasható, a kikötő közelében 1.6 - 1.8 méter között ugrált, de befelé jövetkor a Marina torkolatánál 1.3-at is leolvastunk.
Még nem mértem le azt, hogy a vízfelszíntől milyen mélyen helyezték el a szenzort, mert ugye az igazi vízmélységhez azt tudnunk kell, ugyanis abból számítódik a hajó 1.6m-es merülését alapul véve az igazi vízmélység. Egyébként most elég nagy a pánik vitorlás körökben a vízmélység miatt, de hát ezt mindenki tapasztalhatja, a médiában mindennapos hír a Balaton, vagy egyéb tavaink, folyóink állapota.
Nagyon kellene az az eső... sok eső...
Ahogy eltávolodtunk a kikötő bejáratától, kinéztem egy horgonyzó helyet, ahol nem zavarjuk a többi hajóst.
A horgonyzéshoz a 2 méteres vízmélységet számolva 15 méter kötelet engedtem le (a vízmélység szorozva 5-tel az a hossz, amely már jól megtartja a hajót, én adtam kis pluszt).
Gyenge hátramenettel biztosítottuk, hogy a horgony belevájjon az iszapba/homokba. (Meg is fogta, a végén csak csörlőzve tudtuk kiemelni a fenékről...)
A horgonyzással azt kívántuk elérni, hogy szélbe álljon a hajó, vagyis az orra felől fújjon.
Sikerült, a hajó szépen beállt és nekiláthattunk a feladatnak.
(Az is megoldás, ha szépen lassan széllel szemben haladunk a motorral, de úgy gondoltam, hogy akár Siófokig is eljuthatunk, ha sokat tökölünk és ugye motort csak a kikötő 300 méteres körzetében használhatunk.)
A vitorla alsó élét (foot) végigvezettük a bumm vájatában: Az első/alsó sarkát (tack) az árbóchoz rögzítettük a seklivel. A hátsó/alsó sarkát (clew) pedig a bummhoz: Ezután a vitorla felső sarkát (head cringle) beakasztottuk a felhúzókötélbe (main halyard). És a műanyag füleket sorban bevezetve az árbóc résébe felhúztuk a vitorlát, vagyis egyikünk igazgatta a vitorlát úgy, hogy a csúszkák a vájatba kerüljenek, a másikunk csörlőzött.
Közben persze a vitorlát merevítő műanyag léceket, latnikat (battens) is be kellett csúsztatni a megfelelő helyekre, de ez sem okozott különösebb gondot.
Persze az azokat helyükön tartó tépőzáraknál magunk oldottuk meg azt, hogy a helyére csússzon minden és csak a végén láttuk, hogy a vitorla zsákon ott figyegett az erre alkalmas kis eszköz... Voilà, mondaná a művelt orosz, ha tudna franciául! Nem is volt ördöngös feladat, de azért megizzasztott bennünket.
A vitorla leengedése és "elrakása" simán ment, bár a felerősödő szél mindent megpróbált azügyben, hogy ne végezhessünk tankönyvbe illő munkát.
Ezután már csak fel kellett szednünk a horgonyt és bepöfögni a kikötőbe...
Zene!
2026. október 4., vasárnap
Lusta Jack?
A vitorlásokon használt lazy jack (és a vele egybeépített vitorlazsák, a lazy bag) elnevezésének eredete a tengerészeti történelembe és a matrózok zsargonjába nyúlik vissza.
A kifejezés alapvetően két szóból tevődik össze, amelyek tökéletesen leírják a rendszer funkcióját és történelmi hátterét:
1. Miért „Jack”? A „Jack” név évszázadokon át a brit tengerészek általános, köznyelvi megnevezése volt. Gyakran hívták őket „Jack Tar”-nak is (a kátrányos – tar – ruházatuk és hajuk után, amellyel a vizet próbálták lepergetni). A vitorláshajókon szinte minden olyan egyszerűbb eszközt, áttételt vagy kötelet, amely a matrózok munkáját segítette vagy helyettesítette, szintén előszeretettel neveztek el „Jack”-nek (gondoljunk a jackstay vagy a szárazföldi autóemelő, a jack szavakra).
2. Miért „Lazy” (lusta)?
A hagyományos vitorlásokon a nagyvitorla (grósz) leengedése komoly, összehangolt fizikai munkát igényelt. A legénységnek a bumm (vitorlarúd) mellé kellett állnia, hogy a lezúduló, szélben csapkodó nehéz vásznat kézzel elkapja, behajtogassa (lapolja) és vitorlakötözőkkel rögzítse, különben a vitorla a fedélzetre vagy a vízbe omlott.
A lazy jack kötélrendszer – amely az árbócról a bumm két oldalához futva egyfajta bölcsőt képez – ezt a nehéz munkát vette át:
amikor a vitorlát leengedik, a kötelek szinte maguktól megtartják és a bumm tetején tartják a vásznat.
Így a matrózoknak (a „Jackeknek”) lényegesen kevesebb fizikai munkát kellett végezniük, és sokkal kényelmesebben, „lustábban” tudták kezelni a vitorlát.
Összegezve: A legenda szerint az elnevezés a brit haditengerészettől ered: azokat a matrózokat (Jack), akik olyan hajón szolgáltak, ahol ezt a kötélrendszert felszerelték, a többiek azzal ugratták, hogy „lusták” (lazy), mert a vitorla leengedésekor szinte semmi dolguk nem maradt. A kifejezés rajtuk ragadt, majd magát a szerkezetet, később pedig a belőle kifejlődő vitorlazsákot (lazy bag vagy stack pack) is így kezdték hívni.
Persze mindezek emellett a szerepe szerintem inkább az kisebb vitorlásokon (és a nagyobbakon is), hogy a bag uv álló anyaga védi a kikötőben álló hajók vitorláit a nap káros uv sugárzása ellen, ami nagyon hamar megeszi a műanyag vitorlákat.
A hajó megvételekor fel voltak szerelve, bár a nagyvitorla nem volt a helyén, így csak lógtak a bumról. Mivel jobb dolguk nem volt, helyet adtak a moha tenyészetnek. A levételük utáni első dolgom az volt, hogy nagynyomású mosóval letakarítottam az állás közben rárakódott mindenséget. Aztán száradás után átnézve az egyébként épnek tűnő anyagot kiderült, hogy megette az idő uv foga a cérnát, meghúzva a varrásoknál úgy repedt, mint a nyári dinnye.
Nosza, varroda keresés és találás és megjavítás.
Okosan, uv álló cérnával... Kezdődhetett a felszerelés.
Szerencsére a kötélzettel nem volt gondom, az gondosan az árbócra volt rögzítve.
Csak annyi dolgom volt, hogy a levételkor a bum furataiba maradt popszegecs maradványokat kifúrjam és kezdődhetett a visszaszegecselés.
Egy utolsó pillantás a leengedett vitorlára, ilyen volt.
Persze a lazy jack felszereléséhez fel kellett húzni a vitorlát, amit szélcsendes időben illő elvégezni.
A mai nap ilyen volt. Az egyik oldal kész! Szegecselődik a másik oldal is. Jöhet a kötélzet. Kis igazítás a kötél hosszokon, zippzár behúzása és a különálló árbóc rész felrakása következett. Voilà, ahogy a művelt orosz mondaná, ha tudna franciául.
Zene!
A kifejezés alapvetően két szóból tevődik össze, amelyek tökéletesen leírják a rendszer funkcióját és történelmi hátterét:
1. Miért „Jack”? A „Jack” név évszázadokon át a brit tengerészek általános, köznyelvi megnevezése volt. Gyakran hívták őket „Jack Tar”-nak is (a kátrányos – tar – ruházatuk és hajuk után, amellyel a vizet próbálták lepergetni). A vitorláshajókon szinte minden olyan egyszerűbb eszközt, áttételt vagy kötelet, amely a matrózok munkáját segítette vagy helyettesítette, szintén előszeretettel neveztek el „Jack”-nek (gondoljunk a jackstay vagy a szárazföldi autóemelő, a jack szavakra).
2. Miért „Lazy” (lusta)?
A hagyományos vitorlásokon a nagyvitorla (grósz) leengedése komoly, összehangolt fizikai munkát igényelt. A legénységnek a bumm (vitorlarúd) mellé kellett állnia, hogy a lezúduló, szélben csapkodó nehéz vásznat kézzel elkapja, behajtogassa (lapolja) és vitorlakötözőkkel rögzítse, különben a vitorla a fedélzetre vagy a vízbe omlott.
A lazy jack kötélrendszer – amely az árbócról a bumm két oldalához futva egyfajta bölcsőt képez – ezt a nehéz munkát vette át:
amikor a vitorlát leengedik, a kötelek szinte maguktól megtartják és a bumm tetején tartják a vásznat.
Így a matrózoknak (a „Jackeknek”) lényegesen kevesebb fizikai munkát kellett végezniük, és sokkal kényelmesebben, „lustábban” tudták kezelni a vitorlát.
Összegezve: A legenda szerint az elnevezés a brit haditengerészettől ered: azokat a matrózokat (Jack), akik olyan hajón szolgáltak, ahol ezt a kötélrendszert felszerelték, a többiek azzal ugratták, hogy „lusták” (lazy), mert a vitorla leengedésekor szinte semmi dolguk nem maradt. A kifejezés rajtuk ragadt, majd magát a szerkezetet, később pedig a belőle kifejlődő vitorlazsákot (lazy bag vagy stack pack) is így kezdték hívni.
Persze mindezek emellett a szerepe szerintem inkább az kisebb vitorlásokon (és a nagyobbakon is), hogy a bag uv álló anyaga védi a kikötőben álló hajók vitorláit a nap káros uv sugárzása ellen, ami nagyon hamar megeszi a műanyag vitorlákat.
A hajó megvételekor fel voltak szerelve, bár a nagyvitorla nem volt a helyén, így csak lógtak a bumról. Mivel jobb dolguk nem volt, helyet adtak a moha tenyészetnek. A levételük utáni első dolgom az volt, hogy nagynyomású mosóval letakarítottam az állás közben rárakódott mindenséget. Aztán száradás után átnézve az egyébként épnek tűnő anyagot kiderült, hogy megette az idő uv foga a cérnát, meghúzva a varrásoknál úgy repedt, mint a nyári dinnye.
Nosza, varroda keresés és találás és megjavítás.
Okosan, uv álló cérnával... Kezdődhetett a felszerelés.
Szerencsére a kötélzettel nem volt gondom, az gondosan az árbócra volt rögzítve.
Csak annyi dolgom volt, hogy a levételkor a bum furataiba maradt popszegecs maradványokat kifúrjam és kezdődhetett a visszaszegecselés.
Egy utolsó pillantás a leengedett vitorlára, ilyen volt.
Persze a lazy jack felszereléséhez fel kellett húzni a vitorlát, amit szélcsendes időben illő elvégezni.
A mai nap ilyen volt. Az egyik oldal kész! Szegecselődik a másik oldal is. Jöhet a kötélzet. Kis igazítás a kötél hosszokon, zippzár behúzása és a különálló árbóc rész felrakása következett. Voilà, ahogy a művelt orosz mondaná, ha tudna franciául.
Zene!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)

















