Ma inkább olvasgattam, lustiztam, mivel eléggé szelesre váltott az idő és le is hűlt a levegő.
Azért a szalonba bekacsintó napsütésre csak megmoccant bennem a tettrekészség: csináljak valami okosat, amit már régen terveztem és itt van hozzá minden.
Felmerült bennem a gyanú, hogy ha a gépkocsik beszürkült lámpabúráját felpolírozhatja, megújíthatja ez a cucc, akkor talán a hajó két iránytűjének karcos búráján is segíthet valamicskét.
Ma nekiláttam és nem is egy elismerő füttyöt váltott ki belőlem az eredmény, na meg csodálatot is azirányban, hogy hát végül mégsem csak az atombomba és a pizza a valamirevaló találmány ezen a sárgolyón.
A meglévő kompasz plírozás előtt:
Polírozás után:
A velem érkezett és a kormánykerék mögé került kompasz a polírozás előtt:
És a polírozás után (mellette a használt anyagok):
Hát nem megért a bő félórás munka eredménye egy-egy füttyöt?
Na ugye!
Ó, és majd elfelejtettem!
Hűtőláda került a hajóra, mégpedig egy Alpicool NCF55, amely akár fagyasztani (-20°C) is képes.
Működik 230V-ról is, valamint 12V-os akksiról, telefonról vezérelhető, sír, nevet, fára mászik!
És ami a legjobb benne, szinte alig hallhatóan duruzsol a kompresszora, királyság!
Borús, szeles napra ébredtünk.
A kikötő egyelőre csendes, csak a hajóárbócok felszerelései csilingelnek, mint megannyi apró csengettyű.
Ezen a soron, a vége felé lesz a parkolóm
A hajót már előkészítették a szállításra, meg kell tennie azt a 100-150 méteres utat a daruig.
Úton, a targonca vontatja a hajót:
Megérkeztünk a daruhoz:
Alákerülnek az emelő hevederek:
Lassan araszol a daru a víz felé:
Az igazság pillanata:
Ahogy vízre került a hajó, a kikötőmester hozzám fordult:
- Kapitány úr, lépjen a hajóra!
Aztán lázas munka kezdődött, mert más hajók a kiemelésre vártak, azok majd a parton vészelik át a telet.
Először is ellenőrizni kellett azt, hogy nincs vízszivárgás, szerencsére egyetlen ponton, a sebességmérő, valamint a mélységmérő szenzoroknál volt csak erre lehetőség, de mindent rendben találtunk.
Aztán be kellett indítani a motort.
Reggel még beletöltöttem 10 liter friss gázolajat a tankba, biztos-ami biztos alapon, hiszen mint említettem, legalább egy évet állt a hajó.
Mivel közvetlenül a Balatonból szívja a belső hűtőkör hűtéséhez szükséges vizet (amit aztán visszaköpköd a kipufogón keresztül), nem lehetett beindítani a szárazföldön.
Alig fordult néhányat a főtengely, már röfögött és pöfögött a jó öreg Volvo Penta MD-11 D dízel.
Mivel első utam volt a Vándorral, inkább rábíztam a munkát a két kikötőmesterre, így aztán míg a hajó vígan szelte a kikötő vizét, egyikük a kormányt kezelte, másikuk pedig előkészítette a köteleket a kikötéshez. Négy ponton kellett hogy rögzítsük a hajót, miután az farral beállt a számára megszabott helyre.
Aztán magamra hagytak, még elrendeztem a köteleket, felraktam 3-3 puffert a hajó két oldalára, majd bezártam a lejárót és felraktam a védőponyvát a kormánykerékre.
Jó éjt, hajó!
Elintéztem a hajólevél átiratást, a hajó biztosítását és a kikötőhelyet is kifizettem egy évre.
Kinyitottam minden fiókot, rekeszt, még a padlót is felszedtem, hogy szellőzzön a belső tér, legalább egy éve nem járt rajta senki.
Csak a darazsak, a horgonykamrában.
Még a zöld is kihajtott:
De a csörlők csillogtak:
Az árbóc feszesen állt:
És a szalon falán autentikus műszerek mutatták a hőmérsékletet, páratartalmat és a várható időjárást:
Aztán, mivel holnap vízre kerül a Vándor, úgy döntöttem, hogy levakarom az algagátlót a hajócsavarról.
No és az anódról.
Törpöljünk, okoskásan:
A hajótest (ha acél), illetve a hajó fém részei a vízben galvanikus cellát képezhetnek más fémekkel, ami korrózióhoz vezetne. Az anód — például cink, alumínium vagy magnézium — könnyebben korrodál, mint az acél, így ő „áldozza fel magát”, és a hajótest megmarad.
Tehát az anód feladata az, hogy a hajótest elektrokémiai úton megvédje a korrodálástól, vagyis az anód korrodál a hajótest helyett (katódvédelem).
Az anód itt a propeller tengely végén, a tartócsavarra rögzített kúpos formájú dolog és NEM SZABAD befesteni.
Ilyen volt:
Ilyen lett (még polírozás előtt, csak lecsiszolva):
Egyébkény így néz ki egy anód, amikor felrakjuk (ez egy hajócsavar-tengelyre applikálható darab):
És amikor levesszük:
Szóval, lecsiszoltam. Egyrészt nem rakódik rá annyi alga itt a Balatonban egy szezon alatt, hogy indokolná a gátló felkenését, ha pedig mégis, akkor van arra megfelelő festék, amely direkt hajócsavarokra való, inkább azt applikálom majd, ha eljön az ideje.
Pl. ez:
Ami nagyon fontos egy hajó esetén, az az úgynevezett ozmózis mentesség.
Az ozmózis az üvegszálas hajók egyik leggyakoribb nyűgje. Egyszerűen fogalmazva: a víz lassan beszivárog a hajótest apró pórusain, és reakcióba lép a gyantában maradt anyagokkal. Ennek hatására egy vízvonzó, savas lötty keletkezik, ami még több vizet szív magába. A nyomás nő, és a festék alatt kis hólyagok – úgynevezett bliszterek – jelennek meg.
Valami ilyesmi lesz a hajótest kinézete, a gyakorlatban:
Kezdetben csak csúnyán néz ki, de ha nem foglalkozol vele, a víz mélyebbre hatol, a laminátum rétegei elválhatnak, és a hajó szerkezete is gyengülhet.
A megelőzés kulcsa: jó minőségű epoxi bevonat és némi rendszeres figyelem.
Szerencsére Vándornak gondos gazdái voltak, szép, egyenletes a hajótest víz alatti része is, készen állunk a vízre tételre.
Ott álltunk mellette a tulajdonossal és családja egy részével, és igen, tudtam, éreztem, hogy ő kell nekem.
A Vándor...
Megtapogattam a hajócsavart, felmásztunk a fedélzetre és bang!
Az eddig cél nélkül évtizedeken át magammal cipelt kompasznak ott volt a helye, pontosan ott ahova való, a kormánykerék előtti fekete tartóban.
Megérkeztem.
Lehet, hogy nem jutottam el oda, ahova kellett volna, de úgy gondolom, hogy ott vagyok, ahol lennem kell.
Most pedig egy hét alatt kell intéznem hajólevél átiratását, kikötő bérletet, még átnézni a víz alatti részeket, mivel pénteken vízre tesszük a hajót.
Aztán kezdődik a berendezése, ahol kell ott az átalakítása, ahol kell ott pedig a felújítása, de mindenekelőtt a megismerése.
Ahogy Hofi anyósa mondta anno: tudod Géza, lakva ismeri meg az ember a másikat!
Amit most tudok:
B31 gyártás kezdete: 1971 Hajótesten mért hossz: 9.45 m
Vízvonalhossz: 7.53 m
Hajótest szélessége: 2.96 m
Oldalmagassága: 2.56 m
Tömege: 3650 kg
Tõkesúlyának tömege: 1500 kg
Merülése: 1.60 m
Névleges vitorlafelülete: 32.6 nm
31 láb hosszú, túrázásra, sőt föld körüli tengeri utazásra is alkalmas, kerek bordaformájú vitorlás. A műanyag részek üvegszál erősítésű poliészterből, a berendezések mahagóni fából, a kárpitozás bútorszövetbõl, műbőrből és padlószőnyegből készül.
A rudazat könnyűfém ötvözet, az állókötélzet és a veretek rozsdamentesek.
A tágas belső terekben 6 kényelmes ágy, egy konyha, beépített WC, asztal és polcrendszer található.
A különbözõ rakterek nagy rakodási lehetőséget biztosítanak.
A hajóba segédüzemként 15-25 LE-s beépített motor szerelhető.
Nagy stabilitású, jól manőverezhető és könnyen kezelhetõ vitorlás.
(forrás: Balatonfüredi Hajógyár Kft.)
Mi lenne a legmegfelelőbb hajó számomra, akinek semmi tapasztalata ezen a téren, eddig csak főként a nagy sivatagokban élt, vagy néha dzsungelben, ugyanakkor a rendelkezésre álló keret véges?
A válasz egyszerűbb mint gondolnánk: az, amelyiket meg tudom venni MOST, mivel az álmok nem várhatnak.
Ha azon variálunk, hogy nem megfelelő a méret, vagy nem tudjuk megfizetni a kinézett hajót, az álmok elszállnak, tehát az lesz a jó hajó, amelyre azonnal fel tudunk szállni és elhajózni...
Számtalan hirdetést átnéztem, mindenféle vitorlásokat, kisebbeket, nagyobbakat árultak itthon és Európában és eközben egyre tisztult a kép: olyan hajót szeretnék, amelyet egyedül is képes vagyok kezelni, ugyanakkor élni is lehet rajta.
No, ezt hívom én racionális keresésnek.
A baj csak az, hogy ennek nem vagyok igazán a híve.
Olyan vagyok, mint Yossarian a 22-es csapdájában: meglátni és megszeretni egy pillanat műve kell hogy legyen...
Ugyan még nincs hajóm, de hamarosan lesz, most már tuti hogy lesz, napok kérdése és az eladóval egyeztetett időpontban átnézzük a kiszemeltet.
Addig is egy-egy fotó a hirdetésből:
Node vissza a keresgéléshez. A pillanatnyi helyzet alapján azt gondolhatnánk, hogy a rendelkezésre álló keret határozta meg azt, hogy öregebb hajókat nézegettem. Ez nem teljesen igaz, ugyanis tudni kell azt, hogy az ipar a '70-es években kezdett üvegszálas technológiát alkalmazni a vitorláshajók gyártásánál. De még a hajógyárak sem ismerték annyira ezt az anyagot, hogy költség és anyaghatékonyan tervezzenek, ezért jóval vastagabbra készültek a héjak, "túlépítették" a hajókat. Ezért aztán a '70-es és '80-as években készült vitorlások jóval erősebbek, mint a modern hajók.
Ismerve tapasztalatlanságomat, ez előnyös lehet, főleg a "tanuló" periódusban.
A hajó kiválasztásánál alapvetően a méret számított:
Kis hajónak gondolom a 25-30 lábas vitorlásokat, közepesnek a 30-40 lábasakat és nagy hajónak a 40 láb felettieket.
Kezdőknek a kisméretű javasolt, mindent könnyű kezelni rajtuk, sokszor még csörlő sem kell ahhoz, hogy felhúzzuk a fővitorlát. Minden feladatot gyorsan el lehet végezni, emellett minden ugyanúgy megtalálható rajtuk, mint ami a nagy hajókon, így ideálisak a kezdeteknél.
Számomra mégis a közepes méretű hajók jelentették az igazi csemegét.
Elég nagyok ahhoz, hogy kényelmesek legyenek akár a tengereken is, vagy amikor hosszabb időt töltünk rajtuk kikötés nélkül. Méretüknél fogva akár vendégeket is fogadhatunk és a család, vagy barátok eltölthetnek velünk egy hétvégét, vagy akár egy hosszabb útra is csatlakozhatnak.
A hajó felszerelései még mindig könnyedén kezelhetők egy személy által és az elhasználódásból adódó kiadások is elfogadhatók.
A nagy hajók nem igazán hoznak lázba a hatalmas méretekkel, szerintem akkor sem vennék olyat, ha nyernék a lottón, vagy feleségül venne valamelyik dubai herceg, így ez a kategória eleve kiesett.
Megvolt a méret, jöhettek a szempontok, nálam három nyomott igazán a latba. Az első szempont a külső hajótest.
Karbantartott, ozmózis mentes ((az üvegszálas test „rákosodása”, amitől minden öreg hajót féltünk) legyen. A második szempont az egyszerű kezelhetőség. Számomra két vitorla elég, nem vágyom sem verseny győzelmekre, sem az óceánok ördöge/legyőzője/istencsászára kitüntető címre. Kezelni tudjak mindent a cockpitból, legyenek ott az összes kötél, legfeljebb a horgonyért vagyok hajlandó előremenni.
A harmadik szempont a tágas és jól megtervezett lakórész a fedélzet alatt. Legyen elég nagy, hogy vendéget fogadhassak néha, egy ágy a "nappaliban" a vendégnek, az orrészben a szokásos dupla ágyon kívül. Legyen térképasztal a munkához, emellett egy másik, amihez le lehet ülni.
Természetes a wc, ha tusoló is tartozik hozzá, mégjobb.
Nagyon fontos számomra a konyha, tudjak főzőcskézni, ne csak konzerveken és előre elkészített ízetlen vackokon tengődjek.
Nagyjából ezek voltak a szempontok, persze az álmodozáson túl az összegyűjtött információk határozták meg azt az irányt, ami felé haladtam. Rengeteg órát töltöttem olvasással, összehasonlításokkal, videók megnézésével, és végül az álomból terv lett...
Ami aztán ment a levesbe, mert mint mondottam volt: a szerelem az, ami alapján döntök.
Ismerve magam tudom, hogy hiába szép, költséghatékony és minden szempontból megfelelő a kiválasztott, és boldognak kellene éreznem magam, ha közben folyton arról álmodozom, arról a másikról, amelyik első pillantásra elrabolta a szívem.
Egy biztos, tudom azt, hogy amikor majd először lépek a saját hajóm fedélzetére, érezni fogom majd, hogy ez nem valamiféle homályos álmodozásnak, hanem a megfelelően átgondolt választásnak az eredménye.
Az a hajó nem egy álomhajó, hanem az álmaim valóra váltó hajó lesz.
Azám!
Hazám!
Avagy: Miért van az elefántnak ormánya?
Mert az a nagydarab állat nem kezdődhet csak úgy hirtelen.
Volt nekünk a cégnél egy jókora csónakházunk Siófokon és valamikor 33 éve indult egy kéthetes és ingyenes képzés ott, amelynek végén a szerencsés vizsgázó megkapta a "kishajó-vezetői engedélyt".
Arról lemaradtam, mert épp Tunéziában indult egy munka, amely 5 évig tartott. Közben hiába vetődött fel a dolog néha-néha, továbbra is a sivatagokat jártam, hol Észak-Afrikában, hol a Közel-Keleten, hol nem annyira közel, inkább még távolabb, keletre.
Aztán egyszer csak észrevétlenül, hirtelen beköszöntött az a kor, amikor az ember vagy megnyugszik abban az állapotában amit addig sikerült elérnie és belesüpped egy fotelba, olvasgat naphosszat, közben legfeljebb whiskeyt pöfékel. Vagy épp ellenkezőleg: "megbolondul" és valami új, valami addig még sosem próbált ismeretlen dolog felé indul.
Egyszer, valamikor régen egy iraki, elhagyatott raktárunkban belefutottam ebbe a valamibe.
Mivel tudtam, hogy semmi szükség rá ott, az is csoda, hogy miként kerülhetett az én cuccaim közé, magamhoz vettem.
Néha szétszedtem, tisztogattam, vagy csak nézegettem, ha a kezem ügyébe került. Ilyenkor el is merengtem a világ dolgain, jelesül azon, hogy miként mutatna ez egy hajón, mondjuk egy vitorláson. Ugyan az okát nem tudtam, de mindig vittem magammal, bármerre sodort az élet.
Még nem említettem, de ez egy hajókon használatos "iránytű", egy kompasz. Ott a helye a kormányállás közelében és azt a célt szolgálja, hogy a kormányosnak - vagy a kapitánynak - megmutassa az égtájakat, így a hajós meg tudja határozni a hajó haladási irányát. Ez segít a navigációban, különösen nyílt tengeren. Bár a modern kor embere már GPS koordinátákra támaszkodik, ez az analóg szerkezet mégis mást ad: a valódi északot, és azt az érzést, hogy az irány nem egy képernyőn villogó pont, hanem a kezemben lévő fizikai valóság.
Kissé viharvert, látszik, hogy sokáig szolgált egy hajón, de szerencsére minden alkatrésze rendelhető, így hamarosan megújul.
Azám!
Hazám.
Közben gyűltek a relikviák...
Aztán egy napon, emlékszem, a mélykék égen hófehér, alul szürkébe forduló felhők úsztak, és hirtelen belém villant: ha vársz az álmaiddal, csak öregebb leszel és kevesebb idő marad megvalósítani azokat.
Na jó, elég az okoskodásból, keressünk hozzá hajót!
