Miért van az elefántnak ormánya?
Mert az a nagydarab állat nem kezdődhet csak úgy hirtelen.
Volt nekünk a cégnél egy jókora csónakházunk Siófokon és valamikor 33 éve indult egy kéthetes és ingyenes képzés ott, amelynek végén a szerencsés vizsgázó megkapta a "kishajó-vezetői engedélyt".
Arról lemaradtam, mert épp Tunéziában indult egy munka, amely 5 évig tartott. Közben hiába vetődött fel a dolog néha-néha, továbbra is a sivatagokat jártam, hol Észak-Afrikában, hol a Közel-Keleten, hol nem annyira közel, inkább még távolabb, keletre.
Aztán egyszer csak észrevétlenül, hirtelen beköszöntött az a kor, amikor az ember vagy megnyugszik abban az állapotában amit addig sikerült elérnie és belesüpped egy fotelba, olvasgat naphosszat, közben legfeljebb whiskeyt pöfékel.
Vagy épp ellenkezőleg: "megbolondul" és valami új, valami addig még sosem próbált ismeretlen dolog felé indul.
Egyszer, valamikor régen egy iraki, elhagyatott raktárunkban belefutottam ebbe a valamibe.
Mivel tudtam, hogy semmi szükség rá ott, az is csoda, hogy miként kerülhetett az én cuccaim közé, magamhoz vettem. Néha szétszedtem, tisztogattam, vagy csak nézegettem, ha a kezem ügyébe került. Ilyenkor el is merengtem a világ dolgain, jelesül azon, hogy miként mutatna ez egy hajón, mondjuk egy vitorláson.
Ugyan az okát nem tudtam, de mindig vittem magammal, bármerre sodort az élet.
Ott a helye a kormányállás közelében és azt a célt szolgálja, hogy a kormányosnak - vagy a kapitánynak - megmutassa az égtájakat, így a hajós meg tudja határozni a hajó haladási irányát.
Ez segít a navigációban, különösen nyílt tengeren. Bár a modern kor embere már GPS koordinátákra támaszkodik, ez az analóg szerkezet mégis mást ad: a valódi északot, és azt az érzést, hogy az irány nem egy képernyőn villogó pont, hanem a kezemben lévő fizikai valóság.
Azám!
Hazám.
Közben gyűltek a relikviák...
Na jó, elég az okoskodásból, keressünk hozzá hajót!
