Naplemente a táborban...Marokkóban dolgozgatunk, a hely érdekessége az, hogy itt, a Tantant és Zagot összekötő vonaltól haladt dél felé Mauritániába, a Paris-Dakar egyik útvonala.
Gondoltam is, hogy megnézem hol bukfencezett a milacink, oszt lejátszom de jól. Tudjuk, 130/80-nál (nem a vérnyomásom, a sebessége volt ennyi/vagy ennyi) eldurrant az egyik első kerék és hát hiába gépészkedett, borultak. Azonban az jóval északabbra történt tőlünk, ahogy kibogarásztam a beszámolókból a helyszínt, így egyelőre ejtettem a dolgot.
A környéken védelmi vonalak húzódnak, megerősített pontokkal, merugye ezen a részen volt valami svédtorna a poliszario és a marokkói erők között, úgy a nyolcvanas évek környékén.
Száraz, öklömnyi, vagy apróbb kővel lazán felszórt sárgásbarnás sivatag, enyhe lankákkal, ha kétszer elmész egy nyomon, akkor már olyan porfelhőt kavarsz hogy simán berakhatnának valami jó kis látványmoziba.
40-50 fok. Forró portölcséreket kavaró forró szél a forró talajon a forró levegőben. Minden forró...
Az egyhangú kopár tájban néha feltűnik egy csoport -a szavannákat idéző-, lapos tetejűre dizájnolt fa, ritkán egy-egy döglött kecske alatta, merugye árnyékban még halni is jobb, vagy mi.
A kecskék a környéken egymástól jókora távolságra élő beduinokhoz tartoznak, sátraikat szintén a csenevész fákkal elszórt lapos völgyekben lehet kiszúrni. Mármint a beduinokét, a kecskék a szabadban laknak.
Néha látjuk, amint vonul a csapat hol erre, hol arra, persze fű az nem nagyon akad, nem is tudom mi a fenétől adnak tejet, kecskeszart, vagy egyáltalán mitől vegetálnak. Mármint a kecskék, a beduinok isszák a tejet, nem adják.
A tevék is a beduinokhoz tartoznak és a nagy semmittevésben szeretnek kisebb-nagyobb csapatokban a poros úton feküdni, és méla, de mégis amolyan vidámnak tűnő pofával nézik azt, ahogy a nagy, büdös, zörgő, furcsapufogó nyelven halandzsázó négykerekű állat elmegy mellettük, hasában emberekkel.
Szerintem utána még sokat studíroznak azon, hogy kereke, avagy lába van annak az izének. Na és hogy miért nem a hátán ülnek az emberek…
Pár napja a szervizkocsink (szintén rallis relikvia, szerintem Noé üknagyapjának a dédapja lelt rá egy poros ponyva alatt a garázsban, ahova valami rég eltávozott rokon parkolhatta be és mindenki megfeledkezett róla, mígnem kontraktorunk fellelte) a helyi utász szakasz által megtisztított nyomon kifelé tartva aknát talált, az meg ugye tette a dolgát úgy, ahogy egy jól nevelt aknának illik, függetlenül attól hogy több mint 20-30 éve rá se bagóztak.
Szerencsére gyalogság elleni szerkezetről volt szó, de a kocsi jobb eleje tropa lett, a szélvédőt kifelé nyomta a lökéshullám, a generátort takaró oldalajtó leszakadt, a sofőr egy szaros gatyával megúszta.
Még jó, hogy a generátor benzintankja nem robbant be, de úgy tűnik, hogy a következő olajcserével sem kell sokat bajlódnunk.
Elvitték...
Tegnap éjszaka pedig vándor énekesmadarak serege lepte el az eget felettünk, először azt hittem pillangók mert annyi volt, majd hogy denevérek mert csendben repkedtek az ívlámpák fényében, majd egy-egy közelebb repülő formáját felismerve elismerően füttyentettem, azannya, ezek meg nem tudom honnan jöhettek, de nem a közelből az biztos :)
Zene!
