Mindennapi terepünket add meg nekünk ma,
és vége legyen már az esős évszaknak...
Szólhatna akár - lehet hogy szól is -, minden reggel.
Ugyan látványosan csökkent a folyóban, a mocsarakban a vízszint, de északon még mindig sok terület megközelíthetetlen, 2 méter mély vízben sem a geodéták, sem a fúrósok nem dolgozhatnak.
Néhány fotón látszik az, hogy milyen magasan állt a víz még 2-3 hete.
Reméljük, a márciussal együtt kigyalogolunk az esős évszakból is, és a nyárból is lassan, mert a 35-37 fok a magas páratartalommal gyilkos tud lenni a dzsungelben.
Fotók:
És kibújik a szög a zsákból, akarom mondani a geodéta a prizmarúddal a mocsárból:
Aztán viszamegy...
A kikötőnk, itt is jól látszik az, hogy hol volt a vízszint korábban:
Mondja a régi nóta, a Csárdásrákkirálynőben, ha jól emlékszem.
Csak úgy lehet, mert az biztos, hogy mennyeiek, és itt Angolában akad belőlük bőven az aprótól az elég nagy méretűig.
Először a tengerp az óceán - mert ez mégiscsak az Atlanti - partján futottam össze velük:
Ilyen barlang-lakásokban éltek, és első blikkre nem nagyon sok ehetőt láttam rajtuk:
Aztán a Futila-beach resort étlapján felfedeztem valamit, nosza, jöjjön a puding rák próbája, ha már úgyis vacsi idő volt:
Ezután nem volt megállás és azóta sincs. Folyamatosan kapjuk, mondjuk minden második napon érkezik valamilyen formában, vagy a kínai térfélre, vagy a mi ebédlőnkbe.
Mint szárazföldi parasztgyereknek, először nagy szám volt, fotóztam is veszettül, hogy hű, meg há, mert eddig ilyet csak moziban láttam.
Ma már csak pakolom a tányérra, mert azért hiába na, imádom.
Akkor jöjjön pár fotó, bár ahogy a költő mondotta volt: "még nézni is tereh"...
P.S.:
Tegnap este már nem esett, ennek megfelelően tűrhetőre sikeredett a naplemente:
