Reggel csodás álomból ébredtem.
Aztán délelõtt a védelmi minisztériumban tettünk hivatalos látogatást, ahol még a seregben felvett szokás szerint - talán az egyenruhák tették, ki tudja- a bal fülem mögé nyomtam a rágóm, mielõtt nekiláttam a prezentációnak.
Tök jó hogy a laptop távirányítója kezeli a powerpoint cuccokat, a több mint 20 colos képernyõ pedig impresszív. Na jó, cipelni ne kellene, de hát valamit valamiért, no és az a beépített 5.1-es Altec Lansing is elzümmög.
Persze nem tudtunk meg semmit merugye titkos a bázisok helye. Arra a kérdésre hogy akkor meddig is mehetünk, háááát a kerítésig, volt a határozott válasz.
Na most ha elérjük a kerítést, aztán elindulunk jobbra vagy balra, akkor az 50m-es GPS mátrix meglehetõs pontossággal kirajzolja a bázis helyét, vagy nem?
Megértették, mosolyogtak, mosolyogtunk, de hát õk ebben nem kompetensek, lesz még tárgyalás, magasabb szinten.
Ebéd után aztán rájöttem hogy most már nem olyan rövid a hajam mint a seregben volt és ez némi.. ööö... némileg megnehezítené a rágó további használatát, elhajítottam hát.
Na és mi is... ja, igen, valamirõl írni akartam itten, de hm... ahogy látom, elfelejtõdött.
Vagy mi...
Zenéljünk inkább...
Persze úgyis elfújja mind.
2010. március 25., csütörtök
Este
4 óra, megérkezik a menetrendszerû északi szél és fütyül, visít, ehhez az északra nézõ ablak keretének alsó részét használja, de néha úgy felerõsödik, hogy csak üvölteni képes.
Vakító kék ég és napsütés, ha kimegyek a folyosóra, akkor látom a leszálló gépeket a nemzetközi reptéren. Újabban egyre többször megyek ki...
Vacsora a szokásos három centi vastag fûszeresen sütött csontos karaj, ma sült krumplival, uborkával, sajttal, sonkával, ananászlével. Kutyulok egy light green teát a szamovárnál és feljövök ide, hallgatni a szelet.
A szél hangjait.
A csend hangjait.
A semmi hangjait.
A semmibõl lepattanó hangszikrákat.
Ahogy a forró tea gõzölgõ áttetszõ illatcsíkjai...
És egy dal.
Vakító kék ég és napsütés, ha kimegyek a folyosóra, akkor látom a leszálló gépeket a nemzetközi reptéren. Újabban egyre többször megyek ki...
Vacsora a szokásos három centi vastag fûszeresen sütött csontos karaj, ma sült krumplival, uborkával, sajttal, sonkával, ananászlével. Kutyulok egy light green teát a szamovárnál és feljövök ide, hallgatni a szelet.
A szél hangjait.
A csend hangjait.
A semmi hangjait.
A semmibõl lepattanó hangszikrákat.
Ahogy a forró tea gõzölgõ áttetszõ illatcsíkjai...
És egy dal.
Hajj!
Szencség a bótba!!!
Nem elég hogy medve, tehéntrágya, valamint füst és állott túró szagú a kedvenc takarítónőm, de annyit eltököl a szobámban, ahol pedig csak a széken ücsörgés okozhat fölfordulást, hogy mindig kimenekülök.
Három fogú mosolyával minden nap akkorát köszön, mint egy bajszos és piros képű kozák őrmester, aki épp idevetődött valahogyan Bugyonnij lovashadseregéből.
Ráadásul oroszul érdeklődik a hogyvagyok iránt, amire én rávágom katonásan, hogy ócsenyhárásóul, aztán kiiszkolok a folyosóra, mielőtt támadásba lendül a felmosófával.
Hiába mutogatok neki kézzel, lábbal, hogy nyeeeema, húzzon innen, csak nevet olyan karcosan, tele szájjal, mosolygós szemekkel, így hát megbocsátok neki mindent és vigyorogva elhúzok a repteret nézni.
A második emelet lépcsőfordulójából balra nyílik egy szárny, amelyet semmire nem használnak. Nincsen járólap, vagy parketta sem, csak a csupasz beton. A berendezés pedig jelenleg két üres vodkásüvegből áll, ott strázsálnak az ajtótól jobbra, egymás mellett, katonásan, mozdulatlanul.
Szeretem ezt a helyet, mert senki nem jön ide és nyugodtan nézegethetek nyugatra, délre és északra.
Ott, látszik is a gugli fotóján, az a szimpla ablak a másodikon:
Nyugat felé alattunk egy kis lepukkant benzinkút árválkodik, a két kutas kint ücsörög a kitárt ajtó előtt valami rozoga székeken, beszélgetnek és szívják magukba a bágyadt nap melegét. Nagy számokkal hirdetik az üzemanyagot: 1.70, 1.65 és 1.60.
Most a dollár 1.72, tehát ennyibe kerül egy liter szuper.
Szuper.
A kút mögött a nyugatra tartó műút aszfaltcsíkja mellett barackfák rózsaszín virágai lopnak valami élénket és nőieset a zöldesszürke kopár tájba.
Balra távolabb birkanyáj szürkésfehér gombolyagai, mögöttük pedig alacsony fákból álló fenyves a domb peremén, ott ahol a nagy völgy kezdődik, mélyén a repülőtérrel.
Nem látok egy gépet sem most, lehet hogy érdemes lenne meglesni a menetrendet.
Délnyugatra a távolban Rustavi, a fölé magasodó hegyvonulaton még innen is felismerhetõ a hatalmas rácsszerkezetes kereszt, pedig legalább 20km ide légvonalban.
A hegyektől délre még épp látszanak Gardabani erőműveinek kéményei, ma tiszta az idő.
Nyugatra és kicsit jobbra Tbiliszi peremkerületének posztszocialista tömbházai sorakoznak sárgán, kéken és piszkosan, a várost körülölelő hegyeken jól kivehetõ a tv torony, amely esténként káprázatos fényműsorral szórakoztatja a népeket.
A kicsit északabbra magasodó hegyek csúcsai még hósapkásak, érdekes kontraszt a fehér a virágzó barackfák rózsaszínével, vagy inkább úgy mondanám, hogy számomra nem megszokott.
Hallom, hogy a matrjoska legnagyobb babája már a folyosón csörömpöl a fegyvereivel, még egy mélyet szippantok a friss levegőből, aztán becsukom az ablakot.
Az órámra pillantok: ebéd.
Az sem rossz...
Nem elég hogy medve, tehéntrágya, valamint füst és állott túró szagú a kedvenc takarítónőm, de annyit eltököl a szobámban, ahol pedig csak a széken ücsörgés okozhat fölfordulást, hogy mindig kimenekülök.
Három fogú mosolyával minden nap akkorát köszön, mint egy bajszos és piros képű kozák őrmester, aki épp idevetődött valahogyan Bugyonnij lovashadseregéből.
Ráadásul oroszul érdeklődik a hogyvagyok iránt, amire én rávágom katonásan, hogy ócsenyhárásóul, aztán kiiszkolok a folyosóra, mielőtt támadásba lendül a felmosófával.
Hiába mutogatok neki kézzel, lábbal, hogy nyeeeema, húzzon innen, csak nevet olyan karcosan, tele szájjal, mosolygós szemekkel, így hát megbocsátok neki mindent és vigyorogva elhúzok a repteret nézni.
A második emelet lépcsőfordulójából balra nyílik egy szárny, amelyet semmire nem használnak. Nincsen járólap, vagy parketta sem, csak a csupasz beton. A berendezés pedig jelenleg két üres vodkásüvegből áll, ott strázsálnak az ajtótól jobbra, egymás mellett, katonásan, mozdulatlanul.
Szeretem ezt a helyet, mert senki nem jön ide és nyugodtan nézegethetek nyugatra, délre és északra.
Ott, látszik is a gugli fotóján, az a szimpla ablak a másodikon:
Nyugat felé alattunk egy kis lepukkant benzinkút árválkodik, a két kutas kint ücsörög a kitárt ajtó előtt valami rozoga székeken, beszélgetnek és szívják magukba a bágyadt nap melegét. Nagy számokkal hirdetik az üzemanyagot: 1.70, 1.65 és 1.60.
Most a dollár 1.72, tehát ennyibe kerül egy liter szuper.
Szuper.
A kút mögött a nyugatra tartó műút aszfaltcsíkja mellett barackfák rózsaszín virágai lopnak valami élénket és nőieset a zöldesszürke kopár tájba.
Balra távolabb birkanyáj szürkésfehér gombolyagai, mögöttük pedig alacsony fákból álló fenyves a domb peremén, ott ahol a nagy völgy kezdődik, mélyén a repülőtérrel.
Nem látok egy gépet sem most, lehet hogy érdemes lenne meglesni a menetrendet.
Délnyugatra a távolban Rustavi, a fölé magasodó hegyvonulaton még innen is felismerhetõ a hatalmas rácsszerkezetes kereszt, pedig legalább 20km ide légvonalban.
A hegyektől délre még épp látszanak Gardabani erőműveinek kéményei, ma tiszta az idő.
Nyugatra és kicsit jobbra Tbiliszi peremkerületének posztszocialista tömbházai sorakoznak sárgán, kéken és piszkosan, a várost körülölelő hegyeken jól kivehetõ a tv torony, amely esténként káprázatos fényműsorral szórakoztatja a népeket.
A kicsit északabbra magasodó hegyek csúcsai még hósapkásak, érdekes kontraszt a fehér a virágzó barackfák rózsaszínével, vagy inkább úgy mondanám, hogy számomra nem megszokott.
Hallom, hogy a matrjoska legnagyobb babája már a folyosón csörömpöl a fegyvereivel, még egy mélyet szippantok a friss levegőből, aztán becsukom az ablakot.
Az órámra pillantok: ebéd.
Az sem rossz...
2010. március 9., kedd
Nő Nap
És ő nyilvánvalóan tudott már ezt-azt a nőiesség varázsáról; a nők hagyni szokták hogy a férfi azt higgye, olyasmit adott nekik, amihez máskülönben talán nem jutott volna hozzá, vagy előzőleg még csak nem is gondolták volna, hogy szükségük lehet rá.
Látta, hogy nem vagyok képes a szemébe nézni - hogy úgy teszek, mintha az órámra néznék, mielőtt rá nézek, mielőtt eldadogom a befejezetlen gondolataimat -, és gyakran vállalta a fáradtságot, hogy barátságos legyen hozzám.
Látta, hogy nem vagyok képes a szemébe nézni - hogy úgy teszek, mintha az órámra néznék, mielőtt rá nézek, mielőtt eldadogom a befejezetlen gondolataimat -, és gyakran vállalta a fáradtságot, hogy barátságos legyen hozzám.
Megmosolyogtató (elszomorító)
És akkor a fotós azt mondja:
- Most nézz dögösen!
És a nõ dögösen néz. Kár hogy ez nem megy senkinek, mivel a valóságban dögös nézés nem létezik, így hát mesterkélt szar az egész, persze ezt a fotós nem tudja mert már régen elszakadt a valóságtól, a nõ sem tudja, mert neki a fotós az isten aki kihozza belõle még a dögösen nézést is.
Kac-kac.
Mr Cromwell táncol Dr. Döggel épp:
- Most nézz dögösen!
És a nõ dögösen néz. Kár hogy ez nem megy senkinek, mivel a valóságban dögös nézés nem létezik, így hát mesterkélt szar az egész, persze ezt a fotós nem tudja mert már régen elszakadt a valóságtól, a nõ sem tudja, mert neki a fotós az isten aki kihozza belõle még a dögösen nézést is.
Kac-kac.
Mr Cromwell táncol Dr. Döggel épp:
Este...
Annyi temérdek minden van, tengernyi, valóban, írok is majd róla ilyeneket, minthogy a Königssohn von Marokko, budapesti highlife, 12 óra instant halál-nemlét-feltámadás szentháromsága, ausztrália, meghogy milyen esetleges is az, hogy helyesen cselekszünk és utóbb katartikus látomásaink vannak arról, hogy nem, az idõ nem állt meg és mi nem maradtunk benne bábként, hogy élünk, történik annyi minden, a dolgok pedig csikorogva változnak..
Persze a szuahéli bozótlakók erre csak annyit mondanának hogy retymegrütty, ha értenék az eszkimó nyelvjárást és félrefordítanák azt, vagy valami hasonlót.
Ki tudja?
Én nem.
(Az utolsó bekezdés helyesen:
Elaine a hullámokat nézte, amelyek úgy törtek meg, ahogy szerzetes fogsorából potyoghat a jégkocka a tálba, vagy valami hasonló.
Ki tudja?
Én nem.)
Persze a szuahéli bozótlakók erre csak annyit mondanának hogy retymegrütty, ha értenék az eszkimó nyelvjárást és félrefordítanák azt, vagy valami hasonlót.
Ki tudja?
Én nem.
(Az utolsó bekezdés helyesen:
Elaine a hullámokat nézte, amelyek úgy törtek meg, ahogy szerzetes fogsorából potyoghat a jégkocka a tálba, vagy valami hasonló.
Ki tudja?
Én nem.)
címtelen
A tegnapi vihar fákat csavart, villanyvezetékeket vágott el, Tbilisziben ketten meghaltak emiatt. Befelé gurulva az utolsó faluban épp elõttünk roppant derékba egy hatalmas diófa, ráborult az útra de úgy hogy magával rántotta a a villanyvezetékeket és kitépett egy beton oszlopot is. Ezért aztán egy fordított V alatt egyensúlyoztunk el amelynek egyik szárát a megdõlt de megmaradt oszlop alkotta, míg a másikat a fa alá szorult villanyvezetékek. Összehúztam a seggem amikor úgy véltem hogy na most érinti meg a kocsi tetején meredezõ rádióantennánk a vezetékeket, de nem történt semmi. Szembõl egy teherautó állt tehetetlenül, õ nem fért át a V szárai között és a sor mögötte másodpercrõl másodpercre nõtt.
Épp hazafelé tartottunk a 20 grúz földbirtokos adta partyról, és csak ez az apró momentum zavart meg a pingvinek számolásában. Kettes sorban vonultak nyugat felé, arra ahol a szállodánk áll az út szélén. A szél tombolt.
Bár beindult a hotel generátora és áramot kaptunk, igaz amolyan ingatag formában pislákolósan mint viharlámpás gyenge fénye a zötyögõ szekér oldalán, de a fûtés szivattyújához már nem jutott el. Lehet hogy a pingvinek keze is benne volt a dologban. Kettõt sikerült elkapnom az ajtóban, de a harmadik bemászott Charlie mellé, aki szokásához híven elaludt a laptopján bekészített film úgy ötödik percénél.
Aztán horkolni kezdett... ezt már egyszer leírtam... a pingvin ott ugrált és mutogatott és magyarázott nekem hogy nyissam ki az ablakot, hát megtettem... Ezek tudnak repülni?
Épp hazafelé tartottunk a 20 grúz földbirtokos adta partyról, és csak ez az apró momentum zavart meg a pingvinek számolásában. Kettes sorban vonultak nyugat felé, arra ahol a szállodánk áll az út szélén. A szél tombolt.
Bár beindult a hotel generátora és áramot kaptunk, igaz amolyan ingatag formában pislákolósan mint viharlámpás gyenge fénye a zötyögõ szekér oldalán, de a fûtés szivattyújához már nem jutott el. Lehet hogy a pingvinek keze is benne volt a dologban. Kettõt sikerült elkapnom az ajtóban, de a harmadik bemászott Charlie mellé, aki szokásához híven elaludt a laptopján bekészített film úgy ötödik percénél.
Aztán horkolni kezdett... ezt már egyszer leírtam... a pingvin ott ugrált és mutogatott és magyarázott nekem hogy nyissam ki az ablakot, hát megtettem... Ezek tudnak repülni?
Űrutazás babbal, kenyérrel
Narrátor (Rémusz bácsis): kedves tv nézõ gyerekek, alattunk éppen egy bolygó suhan el, persze nem az suhan hanem mi suhanunk de innen épp úgy látszik mintha az suhanna, holott ha rajta állnánk és lenne egy elég erõs távcsövünk ahhoz hogy ezt a kis 150 köbkilométeres ûrhajót érzékelje akkor azt látnánk hogy az suhan de veszettül. És most kibonthatjátok a nyalókát amit a tolószék bal oldali rekeszébe rejtettünk. Persze csak ha tudjátok a kódot amely nem is olyan bonyolult hiszen ma csak 512 bites titkosítást választottunk számotokra, elvégre még picik vagytok.
Jéghideg bolygó
hangtalan suhan
ködben gomolygó
végtelen futam
szenzorok mérik
hallgatják, nézik
odalent
Jégtû ha reccsen
halk hangal roppan
szilánk száll némán
fémesen koppan.
A Szaturnusz fordul
és
öröm vagy bánat ér
géptigris mordul:
a jóslat ma százat ér
A távoli nap
hideg fehér fénye
szikrázva szétterül
gépen és fémen
üvegbõl hegedûn
Hajnal van...
Csillan a fény a Titán halk taván
a hold, a hatodik, felébred talán
Suhanunk
némán
hidegen
bénán
célunk a messzeség
szerelmünk lesz-e még
vagy legalább egy hamburger,
marhával,
hagymával,
sajtal és ketchuppal a kurvaszencségit!:DDDD
(Aki komolyan vette, az barackot kap a fejére vagy megcsavarom az orrát, választhat :))
Jéghideg bolygó
hangtalan suhan
ködben gomolygó
végtelen futam
szenzorok mérik
hallgatják, nézik
odalent
Jégtû ha reccsen
halk hangal roppan
szilánk száll némán
fémesen koppan.
A Szaturnusz fordul
és
öröm vagy bánat ér
géptigris mordul:
a jóslat ma százat ér
A távoli nap
hideg fehér fénye
szikrázva szétterül
gépen és fémen
üvegbõl hegedûn
Hajnal van...
Csillan a fény a Titán halk taván
a hold, a hatodik, felébred talán
Suhanunk
némán
hidegen
bénán
célunk a messzeség
szerelmünk lesz-e még
vagy legalább egy hamburger,
marhával,
hagymával,
sajtal és ketchuppal a kurvaszencségit!:DDDD
(Aki komolyan vette, az barackot kap a fejére vagy megcsavarom az orrát, választhat :))
Magyarság
Ha külföldre visz a sors, akkor megérkezvén az első megtanult szó mindig a köszönöm.
Akkor hát most tanuljatok ti is, itt Grúziában úgy mondják: madlóba.
Lehet hogy jobb lett volna mégis a Tisztelet címet adni?
Hm... talán ugyanaz mindkettõ.
Főleg ha erre a dalra gondolunk közben:
Ha nem hajolsz le és formálsz edényt a tenyeredből
hogy megtöltsd a folyó vízével
szomjas maradsz
mert
lehet hogy benne állsz a folyóban
de ha nem vagy kész arra hogy meghajolj
a folyó nem tud segíteni
a folyó nem fog az ajkadhoz ugrani
a folyó nem tud az ajkadhoz ugrani
hogy csillapítsa
szomjadat.
Akkor hát most tanuljatok ti is, itt Grúziában úgy mondják: madlóba.
Lehet hogy jobb lett volna mégis a Tisztelet címet adni?
Hm... talán ugyanaz mindkettõ.
Főleg ha erre a dalra gondolunk közben:
Ha nem hajolsz le és formálsz edényt a tenyeredből
hogy megtöltsd a folyó vízével
szomjas maradsz
mert
lehet hogy benne állsz a folyóban
de ha nem vagy kész arra hogy meghajolj
a folyó nem tud segíteni
a folyó nem fog az ajkadhoz ugrani
a folyó nem tud az ajkadhoz ugrani
hogy csillapítsa
szomjadat.
Fél kilenc múlt épp
Tbiliszi...
Most értünk vissza a hotelba-motelba (na jó staffhouse).
Már nyolc óra is elmúlt, amikor elindultunk, sötétben kanyarogtunk régi utcákon, hogy a Sheratonból visszataláljunk a kivezető hatsávosra.
Grúz konyakot kértem, ne szomorkodjon a kóla és én sem, ha ... jé, ez olyan mint egy vers részlete:
Grúz konyakot kértem
ne szomorkodjon a kóla
és én sem
Naszóval:
Grúz konyakot kértem, ne szomorkodjon a kóla és én sem, hamár egyszer a dokim azt mondta, hogy preventív legyek.
Vagy a vodka.
Vagy... na jó, a konyak.
Kaptátok már úgy azt, hogy felmelegítették?
A hatalmas konyakos pohár alján aranymogyoróolajcseresznyebarnán ringott, mint lassú léptű menyasszonyok földig érő ünnepélyes ruhájának alsó csipkéje, és micsoda nehéz, finom hordóban érlelt édes aszú illata szált fel forrón és súlyosan...
Elmerengtem rajta, nem is akartam meginni, csak tartani és beszívni azt a csodát, de aztán felhajtottam és szétáradt bennem a gyönyörűség.
A szűk utcák kátyúiban döcögtünk és billegtünk a lépésben osonó Toyotával, jobbra és balra hideg csipkefüggönyök mögött mélybarna, díszesen faragott míves bútorok és hatalmas keresztek, meg szentképek között, míg végül kiértünk a főútra.
Közben arra gondoltam, hogy Alex itt járta az utcákat éhesen, céltalanul, akkor már több mint fél éve munka és remény nélkül, ahol most az átlagfizetés ötszöröséért autózik, és még arra is, hogy az öröm, vagy a fájdalom könnyei sósabbak a felesége arcán, amikor megkérdezi tőle:
- Alex, merre jártál? Megint a koldusoknak adtál pénzt?
Most értünk vissza a hotelba-motelba (na jó staffhouse).
Már nyolc óra is elmúlt, amikor elindultunk, sötétben kanyarogtunk régi utcákon, hogy a Sheratonból visszataláljunk a kivezető hatsávosra.
Grúz konyakot kértem, ne szomorkodjon a kóla és én sem, ha ... jé, ez olyan mint egy vers részlete:
Grúz konyakot kértem
ne szomorkodjon a kóla
és én sem
Naszóval:
Grúz konyakot kértem, ne szomorkodjon a kóla és én sem, hamár egyszer a dokim azt mondta, hogy preventív legyek.
Vagy a vodka.
Vagy... na jó, a konyak.
Kaptátok már úgy azt, hogy felmelegítették?
A hatalmas konyakos pohár alján aranymogyoróolajcseresznyebarnán ringott, mint lassú léptű menyasszonyok földig érő ünnepélyes ruhájának alsó csipkéje, és micsoda nehéz, finom hordóban érlelt édes aszú illata szált fel forrón és súlyosan...
Elmerengtem rajta, nem is akartam meginni, csak tartani és beszívni azt a csodát, de aztán felhajtottam és szétáradt bennem a gyönyörűség.
A szűk utcák kátyúiban döcögtünk és billegtünk a lépésben osonó Toyotával, jobbra és balra hideg csipkefüggönyök mögött mélybarna, díszesen faragott míves bútorok és hatalmas keresztek, meg szentképek között, míg végül kiértünk a főútra.
Közben arra gondoltam, hogy Alex itt járta az utcákat éhesen, céltalanul, akkor már több mint fél éve munka és remény nélkül, ahol most az átlagfizetés ötszöröséért autózik, és még arra is, hogy az öröm, vagy a fájdalom könnyei sósabbak a felesége arcán, amikor megkérdezi tőle:
- Alex, merre jártál? Megint a koldusoknak adtál pénzt?
Na
A mai ebéd: scsí (borsccsal). Reggel a vodkakaó után könnyebb kimondani. Vagy nehezebb?
A szakácsunk neve Robinson. Azerbajdzsán, török beütéssel. Legalábbis Abdu a török észlelõnk beszélget vele. Így aztán rendben készül a pirított békönös tükörtojgli reggelente, ha úgy gondolom. Aztán ettõl persze jó kedvem lesz (vagy a vodkakaótól) és énekelem neki hogy:
and here's to you Mr. Robinson
Jesus loves you more than you will know
Nem ismeri...
Az ebéd mellé szeletelt edámi sajtot is pakolnak mindig az asztalra, no és uborkát, teljesen függetlenül attól hogy milánói, püré sültkarajjal vagy scsí (borsccsal) kerül az asztalra. Néha hacsapuri is... ez egy érdekes állat, három féle fajtája létezik. Én a krumplisat és a túrósat imádom.
Persze ma kis vita alakult ki a szakács, a segédje és a két campboss között hogy ez most scsí, vagy borscs. Mivel az állás döntetlenre végzõdött, én elneveztem scsínek (borsccsal), persze õk nem tudják az okát, de mi ugye igen?
Az ebédhez mindig kipakolnak ásványvizet és dobozos dzsúzokat, Cagacsok márkájú és nagyon finom mindegyik, még a sárgarépa eper is pedig azt gyanúsan méregettem. Stephane a francia szervízmérnökünk mindig felhigítja vízzel. Õ egészséges, vagyis francia módon táplálkozik, mindig salátával kezdi. Finom a szeletelt kígyóuborka, paradicsom, olajbogyó, hagyma mix, mindig jóízû és friss minden, nem teszkósparosósanos mûszar. Aztán rak a kapros franciasalátából (ó, az istenifinom!), majd jöhet a namitadnakma.
Az angolok nem így esznek. Õk ugye kultúrnépek. Zabálnak mint a disznók.
Az amerikaiak mindent villával. A filippinóink mindent kanállal és villával.
Én pedig csak csipegetek.... a javát mindennek.
A szakácsunk neve Robinson. Azerbajdzsán, török beütéssel. Legalábbis Abdu a török észlelõnk beszélget vele. Így aztán rendben készül a pirított békönös tükörtojgli reggelente, ha úgy gondolom. Aztán ettõl persze jó kedvem lesz (vagy a vodkakaótól) és énekelem neki hogy:
and here's to you Mr. Robinson
Jesus loves you more than you will know
Nem ismeri...
Az ebéd mellé szeletelt edámi sajtot is pakolnak mindig az asztalra, no és uborkát, teljesen függetlenül attól hogy milánói, püré sültkarajjal vagy scsí (borsccsal) kerül az asztalra. Néha hacsapuri is... ez egy érdekes állat, három féle fajtája létezik. Én a krumplisat és a túrósat imádom.
Persze ma kis vita alakult ki a szakács, a segédje és a két campboss között hogy ez most scsí, vagy borscs. Mivel az állás döntetlenre végzõdött, én elneveztem scsínek (borsccsal), persze õk nem tudják az okát, de mi ugye igen?
Az ebédhez mindig kipakolnak ásványvizet és dobozos dzsúzokat, Cagacsok márkájú és nagyon finom mindegyik, még a sárgarépa eper is pedig azt gyanúsan méregettem. Stephane a francia szervízmérnökünk mindig felhigítja vízzel. Õ egészséges, vagyis francia módon táplálkozik, mindig salátával kezdi. Finom a szeletelt kígyóuborka, paradicsom, olajbogyó, hagyma mix, mindig jóízû és friss minden, nem teszkósparosósanos mûszar. Aztán rak a kapros franciasalátából (ó, az istenifinom!), majd jöhet a namitadnakma.
Az angolok nem így esznek. Õk ugye kultúrnépek. Zabálnak mint a disznók.
Az amerikaiak mindent villával. A filippinóink mindent kanállal és villával.
Én pedig csak csipegetek.... a javát mindennek.
2010. február 18., csütörtök
Grúzia, Grúzia, te csodás...
Diszkómelegítõs kopasz srác és körömcsizmás (van olyan?) pipije lépnek ki a kovácsoltvas kapun, pénzt adnak a néninek majd a srác meghajolva háromszor keresztet vet, aztán a plázacica is. Nézek utánuk ahogy rágózva eltûnnek a tömegben. Hm... valahogy...
Farmerdzsekis ápolatlan fickó jön, borostás, vékonyszálú zsíros haja nyakáig lóg, farmerja is látott már jobb napokat, de azóta nem mosták. Lassan ballag, látszik hogy céltalan, hm, nagy a munkanélküliség. Követem a szememmel, más dolgom sincs. Szeretem figyelni az embereket. Sok mindent elárulnak magukról ilyenkor, amikor azt hiszik hogy egyedül vannak. Talán botor szokás, de hát...
Megáll a kapu elõtt, a templom felé fordul és - magamban számolom - kilenc keresztet vet, mindegyiknél meghajolva picit. Majd zsebrevágja a kezét és lassan tovább ballag.
Remény, ez a szó formálódik bennem, kibújik az ablakon, utána küldöm (de nem is kell, megy az magától), beburkolja, mint valami drága köpeny.
Alex megmutatta a lakását. Boldog mert megérkezett az elsõ fizetés.
A felesége angoltanárnõ.
Néha sír, de azok ott most az öröm könnyei.
A pici az bölcsõdében, és ma megkapta azt, amirõl egy ideje álmodott: egy háromkerekû biciklit.
Csengõvel.
Ma végre vodkamentes nap volt (kivéve a preventív jellegűt, de azt ugye orvos írta föl).
Ezt érezhették a pingvinek is, mert mindannyian eltakarodtak a Holdba.
És most csend van.
Vagy csönd.
Nagy csönd.
Vagy csend.
Alkonyodik...
Éccakai élet
Horkol. De mint az állat. Vagy inkább mint állatok halmaza, cickánytól a gorillán át a vizilóig. Orrszarvút se hagynám ki. Vagy mint egy gõzmalom. Szörcsög, visít, brummog, kaffog, reszel, nagybőgőzik.
Azokban az apró megnyugtató szünetekben amikor nem horkol, akkor a fogát csikorgatja vagy kiabál, amit persze nem értek mert máltai az öregúr.
A horkolás ha monoton, még talán megszokható. Ez nem az. Változik minden, a hangerõ, a frekvencia, az amplitúdó, a magnitúdó, a... minden!
Namost mellettem lehet autópálya száguldozó kamionokkal, vasút ahol tolatómozdony járkál ide-oda, hajókürt búghat, fúrhatnak, faraghatnak, nem zavar. Alszom. De ha valaki horkol, csak icipicicicit is, akkor beindul bennem a párzási ösztön. Lehet hogy nem ez a legjobb szó rá hanem az hogy legszívesebben szétbasznám a fejét egy nagy kétélû fejszével, pöröllyel, féltéglával, bármivel ami kemény és ami fájni tud! Persze nem teszem, hiszen joga van aludni.
Hm... szerintem ez a zaj valami õsi ösztönt piszkál, azért vagyunk így páran akik nem tudnak ilyenkor aludni. Talán a kardfogú tigris, a barlangi oroszlán vagy a kõkori anyós morgó torokhangjának vagy támadás elõtti horkantásainak a frekvenciái ezek és riadóztatnak, így leszünk egyre éberebbek?
Aztán meg: amíg ébren tart, addig is elmélkedhetek.
Hiszen rövid az élet...
Ja, szmájli: :)
És zene!
Azokban az apró megnyugtató szünetekben amikor nem horkol, akkor a fogát csikorgatja vagy kiabál, amit persze nem értek mert máltai az öregúr.
A horkolás ha monoton, még talán megszokható. Ez nem az. Változik minden, a hangerõ, a frekvencia, az amplitúdó, a magnitúdó, a... minden!
Namost mellettem lehet autópálya száguldozó kamionokkal, vasút ahol tolatómozdony járkál ide-oda, hajókürt búghat, fúrhatnak, faraghatnak, nem zavar. Alszom. De ha valaki horkol, csak icipicicicit is, akkor beindul bennem a párzási ösztön. Lehet hogy nem ez a legjobb szó rá hanem az hogy legszívesebben szétbasznám a fejét egy nagy kétélû fejszével, pöröllyel, féltéglával, bármivel ami kemény és ami fájni tud! Persze nem teszem, hiszen joga van aludni.
Hm... szerintem ez a zaj valami õsi ösztönt piszkál, azért vagyunk így páran akik nem tudnak ilyenkor aludni. Talán a kardfogú tigris, a barlangi oroszlán vagy a kõkori anyós morgó torokhangjának vagy támadás elõtti horkantásainak a frekvenciái ezek és riadóztatnak, így leszünk egyre éberebbek?
Aztán meg: amíg ébren tart, addig is elmélkedhetek.
Hiszen rövid az élet...
Ja, szmájli: :)
És zene!
Tbiliszi
Tbiliszi:
Ami a fotón nem látható:
bolondokháza, autó autóhátánbolondokháza.
Snitt.
Csendes étterem, hal, püré, grúz szósz, valami isteni túrósakármi, kerek.
Ma borral traktáltak, fekete volt, mint az itt élő lányok szeme és azt is megtudtam, hogy konyakért Armeniába kell mennem.
A pingvinek köztársaságot alakítottak és úgy döntöttek, hogy meghúzhatjuk magunkat a nyitott garázsban.
Egyelőre.
Hideg keleti szél fütyül, vonít és kasztanyettázik.
Ami a fotón nem látható:
bolondokháza, autó autóhátánbolondokháza.
Snitt.
Csendes étterem, hal, püré, grúz szósz, valami isteni túrósakármi, kerek.
Ma borral traktáltak, fekete volt, mint az itt élő lányok szeme és azt is megtudtam, hogy konyakért Armeniába kell mennem.
A pingvinek köztársaságot alakítottak és úgy döntöttek, hogy meghúzhatjuk magunkat a nyitott garázsban.
Egyelőre.
Hideg keleti szél fütyül, vonít és kasztanyettázik.
Gondolatfolyam
Vékony jégen halk léptek.
Roppanó hó.
Dráma: farkasnyom keresztezte a nyúlét.
Kicsi öreg falvak, ódon romok, õsi templomok, halkan kanyargó füst.
Ha az orvosod mondja akkor a vodka nem árthat.
A pingvinek elárasztották a hallt, a folyosókat, kettõt az ágyamból dobtam ki, a harmadik elbújt a párnám mögé.
Alkonyodik.
Roppanó hó.
Dráma: farkasnyom keresztezte a nyúlét.
Kicsi öreg falvak, ódon romok, õsi templomok, halkan kanyargó füst.
Ha az orvosod mondja akkor a vodka nem árthat.
A pingvinek elárasztották a hallt, a folyosókat, kettõt az ágyamból dobtam ki, a harmadik elbújt a párnám mögé.
Alkonyodik.
-
A hegyekben nem olvad, gyönyörûségesek a fák és a bokrok ágai.
Ma vadászokba szaladtunk, lekaptam a menekülõ rókát, aztán a csaholó vadászkutyát.
Megtudtam hogy a füstölt halat csak vodkával szabad.
Este négy pingvin várt a hallban, egy a szobámban.
Altató:
Megtudtam hogy a füstölt halat csak vodkával szabad.
Este négy pingvin várt a hallban, egy a szobámban.
Altató:
2010. február 15., hétfő
Grúzia
Egész éjszaka havazott.
Sőt egész nap.
Meginvitáltak egy kis falusi házba.
86 éves volt az öregúr és nagyon részeg.
Össze-vissza csókolt, nyálasan és borostásan.
Az asztalon egy tyúk mászkált.
Vodkát kellett inni (csurig töltött decis pohár).
Aztán megmutatta a Sztálin képét a falon.
Maga Sztálin adta neki, mert versenybirkózó volt az öregúr hajdanán.
És még hozott vodkát(csurig töltött decis pohár, mintha nem lenne holnap).
Este pingvint láttam a hallban.
Sőt egész nap.
Meginvitáltak egy kis falusi házba.
86 éves volt az öregúr és nagyon részeg.
Össze-vissza csókolt, nyálasan és borostásan.
Az asztalon egy tyúk mászkált.
Vodkát kellett inni (csurig töltött decis pohár).
Aztán megmutatta a Sztálin képét a falon.
Maga Sztálin adta neki, mert versenybirkózó volt az öregúr hajdanán.
És még hozott vodkát(csurig töltött decis pohár, mintha nem lenne holnap).
Este pingvint láttam a hallban.
2010. február 10., szerda
Naplóféle
Kis késéssel indult Ferihegyről a török gép, de egyáltalán nem zavart mivel tudtam hogy több mint hat órát kell majd várnom Isztambulban, na és a felszolgált kaja feledtette még ezt az apróságot is. Két órás sincs az út és mégis, vegyes saláta sajttal mint előétel, aztán csirke vagy marha közül lehetett választani. Én a marhára szavaztam és a rizs, valamint párolt zöldségek mellet mit találtam? Hát egy marha fasírtot ami kebab arrafelé és egy grillezett csirkemell filét. Gondolom aki csirkét kért annak fordítva rakták a "tányérjára". Aztán akadt még ott süti, valamint krémsajt és vaj is a péksütemények és a kekszek között.
A MALEV két harapásos hideg szendvicse a két és fél órás úton Londonig igen csak lepkefing méretűre zsugorodik, már ha összemérjük az etetés szintjét. Persze nem ezért repülök hanem azért mert muszáj, na de mégis...
Isztambulban a szokásos bolondokháza fogadott, most japánokkal és indiaiakkal volt tele a tranzit, és pár mongol képű kínaival. Vagy mongollal :)
Pesten én barom összevásároltam magam baromiszar (és baromidrága) szendvicsekkel, így aztán nem sok dolgom akadt, hallgattam a körülöttem ücsörgő japán néniket, bácsikat és gyerekeket, és örömmel konstatáltam hogy megértem amikor azt mondják: arigato :)
Tizenegy után indultunk Tbiliszi felé és az eseménytelen két óra gyorsan eltelt, mert megint etetést rendezett a Türk Hava Yollari, amolyan utóvacsora gyanánt. Leszálltunk és a csarnok felé guruló gép ablakán túl a 10 centis hóval borított kietlen tájat figyeltem szórakozottan hiszen ismerősnek tűnt, mivel a google earth-ön már nézegettem, ugyanis a nemzetközi repülőtér is beleeseik a kutatási területbe, egyik geofonvonalunk épp hosszában halad majd végig a fő kifutón. Feltéve ha hagyják :)
Végre nem kellett beléptető papírt tölteni, nem kellett várni amíg a tiszt bepötyögi a számítógépbe az adataim, nem kellett vámpapírt kitölteni és sorba állni pecsételésre, és nem turkáltak a bőröndömben (bár most nem is hoztam műpuncit :)). A feketeszemű hölgy átlapozta háromszor az útlevelem, gondolom kereste egy esetleges korábbi látogatás nyomát, végül benyomta a bélyegzőt az Emirátus pecsétje mellé, rám mosolygott és azt mondta: welcome in Georgia.
A cuccom is megérkezett, semmiféle zöld meg piros folyosót nem láttam, sem vámost, csak a kijáratot. Igaz, két nyelven is kiírták hogy aki címkét talál a csomagján az jelentkezzen a fináncoknál, ez amolyan becsületkasszás dolognak tűnt számomra, de az enyémen nem láttam semmit így rávigyorogtam a kis emberre aki kezében a céges táblával már nagyon várhatott, mert felkapta a bőröndöm és már iszkirizett is a dög nagy Land Cruiser felé.
Hajnali négy óra volt és a külső hőmérő szerint mínusz három fok. A húsz perces úton meglepően sok orosz szó előkerült a feledés homályából, így hát "beszélgettünk" a hotelig. Itt lesz lakóhelyünk és irodánk a következő fél évben, mert a társaság kibérelte az egész most épült új szállodát (na jó, inkább panziót) szőröstől-bőröstől, konyhástól, takarítóstól. Egyetlen szépséghibája a dolognak csak az hogy ketten lakjuk a szobát, legalábbis az átfedés ideje alatt, és Charlie a máltai medve úgy horkol hogy egy közepes méretű gőzfűrész összes kéménye lekonyulna szégyenében, ha volna neki olyan.
De hát ez van, nem akarom hogy más boldogítsa az öregurat, inkább fülhallgató föl és hadd szóljon a Zeppelin: alszunk :D
A MALEV két harapásos hideg szendvicse a két és fél órás úton Londonig igen csak lepkefing méretűre zsugorodik, már ha összemérjük az etetés szintjét. Persze nem ezért repülök hanem azért mert muszáj, na de mégis...
Isztambulban a szokásos bolondokháza fogadott, most japánokkal és indiaiakkal volt tele a tranzit, és pár mongol képű kínaival. Vagy mongollal :)
Pesten én barom összevásároltam magam baromiszar (és baromidrága) szendvicsekkel, így aztán nem sok dolgom akadt, hallgattam a körülöttem ücsörgő japán néniket, bácsikat és gyerekeket, és örömmel konstatáltam hogy megértem amikor azt mondják: arigato :)
Tizenegy után indultunk Tbiliszi felé és az eseménytelen két óra gyorsan eltelt, mert megint etetést rendezett a Türk Hava Yollari, amolyan utóvacsora gyanánt. Leszálltunk és a csarnok felé guruló gép ablakán túl a 10 centis hóval borított kietlen tájat figyeltem szórakozottan hiszen ismerősnek tűnt, mivel a google earth-ön már nézegettem, ugyanis a nemzetközi repülőtér is beleeseik a kutatási területbe, egyik geofonvonalunk épp hosszában halad majd végig a fő kifutón. Feltéve ha hagyják :)
Végre nem kellett beléptető papírt tölteni, nem kellett várni amíg a tiszt bepötyögi a számítógépbe az adataim, nem kellett vámpapírt kitölteni és sorba állni pecsételésre, és nem turkáltak a bőröndömben (bár most nem is hoztam műpuncit :)). A feketeszemű hölgy átlapozta háromszor az útlevelem, gondolom kereste egy esetleges korábbi látogatás nyomát, végül benyomta a bélyegzőt az Emirátus pecsétje mellé, rám mosolygott és azt mondta: welcome in Georgia.
A cuccom is megérkezett, semmiféle zöld meg piros folyosót nem láttam, sem vámost, csak a kijáratot. Igaz, két nyelven is kiírták hogy aki címkét talál a csomagján az jelentkezzen a fináncoknál, ez amolyan becsületkasszás dolognak tűnt számomra, de az enyémen nem láttam semmit így rávigyorogtam a kis emberre aki kezében a céges táblával már nagyon várhatott, mert felkapta a bőröndöm és már iszkirizett is a dög nagy Land Cruiser felé.
Hajnali négy óra volt és a külső hőmérő szerint mínusz három fok. A húsz perces úton meglepően sok orosz szó előkerült a feledés homályából, így hát "beszélgettünk" a hotelig. Itt lesz lakóhelyünk és irodánk a következő fél évben, mert a társaság kibérelte az egész most épült új szállodát (na jó, inkább panziót) szőröstől-bőröstől, konyhástól, takarítóstól. Egyetlen szépséghibája a dolognak csak az hogy ketten lakjuk a szobát, legalábbis az átfedés ideje alatt, és Charlie a máltai medve úgy horkol hogy egy közepes méretű gőzfűrész összes kéménye lekonyulna szégyenében, ha volna neki olyan.
De hát ez van, nem akarom hogy más boldogítsa az öregurat, inkább fülhallgató föl és hadd szóljon a Zeppelin: alszunk :D
2010. január 26., kedd
vers
gyilkos idõ
lassíts le
amíg a sötétség
vagy Jézus
vagy ember
magával visz
hogy formálja
azt amit lehet, vagy azt amit nem
vagy
szeretkezzünk
mert:
lassíts le
amíg a sötétség
vagy Jézus
vagy ember
magával visz
hogy formálja
azt amit lehet, vagy azt amit nem
vagy
szeretkezzünk
mert:
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)