Vacsora után 7:30-kor ops meeting, ahol az ops az operations rövidítése. Sokminden hasonlít itt a katonaságra, például rádiózás közben ha azt akarjuk hogy a másik fél tudja hogy megértettük amit mond akkor a "Roger" vagy a dupla kattintás az adó-vevő nyomógombján a válasz, amit ugye az USAAF használ előszeretettel. Ha azt akarjuk tudatni hogy tuti megértettük akkor a "double Roger" vagy a "Roger-Roger" a válasz.
Egyszer még Szíriában a MOL-nak dolgoztunk, és mit ad isten a volt kutatási csoportom hajdani vezetője képviselte a magyar céget mint szupervigyor. Egyik nap azt mondja, te, én figyelem a rádióadásaitokat és észrevettem milyen sok Roger dolgozik a csoportnál, vagy csak egy de egész nap őt keresi mindenki. Először furcsán néztem rá mert ugyan amerikai és angol srácokból állt a csoport, de csak egyetlen R betűvel kezdődő nevű tagunk volt, az is Robin. Aztán rájöttem: a katonai szlenget nem tanítják minden iskolában.
Ops meeting, készültünk, kinyomtattuk a következő blokk térképét, bár az elsőt is csak ma kezdtük el. Persze mint rendesen ma is bejött az egyik Murphy törvény, nevezetesen az egerek és az emberek legnagyobb tervei rendszerint füstbe mennek volt ma műsoron.
Minden készen állt a nyitányra, felállt a teljes zenekar, végre felrakhattuk volna a koronát a szeptember óta tartó előkészületekre és a kemény munkára de neeeeem, a reggel óta tartó homokvihar csak dél körül hagyott alább, azért így is sikerült 3500 pontot lőni a vibróknak, de ez mégsem 5100.
Aztán fél nyolckor közölték hogy a geofizikusok még nem érnek rá, fél órát csúszik a meeting, hát legyen. Aztán nyolckor megint ott lógattuk a lábunkat az egyik asztal tetejéről a bárból kialakított tárgyalóban, de negyed óra várakozás után ismét ugrott a dolog, ezért aztán szétszéledtünk.
Nekünk kellenek a 12 vibró GPS adatai hogy lássuk mikor nem vették a műholdról a korrekciós jelet, így aztán az irodában volt kisebb traccsparti az indonéz, horvát, líbiai, két algériai és egy magyar között, naná hogy az első számú téma volt terítéken mert itt a focit úgy tűnik minenki utálja, közben tíz óráig többször átugrott valaki a geofizikusokhoz mert a hálózaton semi adat nem érkezett. Hiába volt minden, mind az öten elfoglaltak és idegesek voltak így befeküdtem a szobámba a nemrég talált könyvemmel: Phantom Leader. Tetszik, ami ritkaság mostanában.
De nem sokat olvashattam mert mozogni kezdett a fal, az ágy, a padló. Mi a... ó a francba! vigyorodtam el amikor megláttam az asztalon álló pille palackban az ide-oda mozgó ásványvizet: mintha ütemesen billegett volna. Azt hiszem az egri várban is bevetették ezt a módszert az alagutat ásó törökök észlelésére: a víz érzékeny a mozgásra és felerősíti azt, a felületén futó hullámok a csákányok ütéseitől remegtek, de itt most billegett a vízszint, akár azt is mondhatnám hogy egy jól ismert és ősi ütemre :)
Egy darabig néztem az billegő tenyérnyi vízfelületet, aztán arra gondoltam hogy inkább mégsem várom meg a kocogós részét a dolognak, hát leraktam a könyvet és halkan lementem a lépcsőn.
Zsebrevágott kézzel elindultam hogy átvágok a lakókocsik között a "főtéren", közben meglepődve láttam hogy menyi homokot hordott ide a délelőtti vihar, de legalább eltakarta a köveket. A hold sarlója fölött egy csillag állt, persze nem csillag volt az hiszem nyugodt fénnyel világított, csak visszaverte a napsugarakat, tudja az ember, megtanulta az ember...
A geofizikusoknál még mindig állt a bál, idegesen futkostak, vitatkoztak, majd beledobták magukat egy-egy forgó fotelbe és akkor tologatták magukat a sereg monitor előtt - minden munkaállomáshoz legalább kettő tartozik - és úgy vitatkoztak.
Rendszerint hangtalanul fellopakodok a lépcsőn, majd hirtelen feltépem az ajtót és elüvöltöm magam FREEEEEZE! DROP YOUR WEAPON!!! amitől az újak majd összeszarják magukat, de hát fel kell dobni a népeket :)
Most azonban csak bekukkantottam, láttam hogy baromira elfoglaltak így hát idejöttem az irodába, szóltam a fiúknak hogy a franc vár tovább a cuccokra, mehet mindenki aludni.
Aztán leültem ide hogy bepötyögöm ezt, persze az ok teljesen más volt hiszen egy lányra vártam aki már elment és most pizsamában alszik valahol messze és mégis olyan közel hogy ha akarnám megsimogathatnám a haját és megpuszilhatnám a homlokát.
De nem akarom
Inkább csak ülök itt
halkan dúdolom hogy
A little something I know
A little somewhere I go
reminds me of you
To blossom blue is
to blossom without you
és nézem lehunyt szemmel...
aludj csak,
vigyázom az álmod...
Persze úgyis elfújja mind.
2009. február 27., péntek
2009. február 9., hétfő
32 fokot mértünk ma
Pár napja az egyik srác vidáman lóbál valamit a kezében:
- Suff (nézd, arabul) mit találtam!
- Talán odébb kéne kicsit menned - mondtam neki -, mert nem szeretném ha a közelemben vagy akkor, amikor az a vacak lerobbantja a fejed, gusztustalan a vér, a velőt pedig rántva is utálom, nem hogy nyersen.
- Miért, mi ez? - kérdezte.
- Az? Az egy geofizikai gyutacs, könnyebben leszedi a fejed mint egy éhes oroszlán.
(Persze ebben volt némi barokkos túlzás, de ha az ember azt akarja, hogy beszarjon a másik, akkor néha elengedhetetlen az ilyesmi.)
Na erre úgy elhajította, hogy attól meg én szartam be majdnem, mert mi van akkor, ha az ütéstől felrobban az a vacak?
Így aztán elmondhattuk hogy minketten összerántottuk a seggünket, igaz kis időeltéréssel, és újra béke szállt a tájra...
Fogtam a kis fémhengert (megfelelő tisztelettel, no és nyugtató rúnaszavakat mormolva mint pl. "fel ne robbanj itt a kezemben, baszod!") és kiraktam a töltésen kívülre.
Később, a kutatási területen dinamitrudakat is találtunk, előfordul az ilyesmi: lefúrnak 4-5 m mélyre, letöltik a robbanóanyagot, aztán valamiért nem pukkan el a gyutacs, vagy a homokvihar betemeti, pár hónap/év múlva viszont elfújja a szél az egészet és ott fekszik nett kis barna ruhájában a cucc a homokon.
Akkor még könnyedén ki-be lépkedtünk a dózerolt homokfal tetején, mert csak egy sor szögesdrót állt ellent bőszen a behatolni akaró tenoristáknak, elvégre csak Floyd, Zeppelin és hasonló népek tartózkodhatnak itt a környékünkön.
Ma már dupla a szögesdrót henger, őrtornyok és reflektorok is kerültek, végre újra börtönben érezhetjük magunkat .
Alamo? Ugyan, itt a kifelé igyekvőket fogja a fal, a kapu, a katonaság...
Hanem most már van gym-ünk ám!
Evezőpad a sivatagban, azannya! Meg futópad :)
Gondolom azért hogy edzzünk arra az esetre, ha lehalna minden autó és el kellene jutni a legközelebbi városig, ami ha úgy vesszük, nincs is messze.
Ha úgy vesszük...
Na mondom ezt kipróbálom, mert abban a túlélős zombis filmben olyan jópofán futott a kutya egy ilyesmin, és mi tenne bármilyen vackot vonzóbbá, mint Monica Vitti, Barbra Streisand vagy Meg Ryan (nem, sajnos egyikük sem szerepelt "abban" a filmben, bár az a hülye picsa sem volt rossz, aki miatt végülis a túlélő meghalt.
Ezért nem szeretem filmekben a hülye picsákat.
Igaz, a németjuhász a túlélő ostobasága miatt halt meg, ezért nem szeretem a filmekben az ostoba túlélőket sem, tehát a hülye picsának ezesetben megbocsáthatunk.
(A másik DVD-n meglepő a befejezése az I am Legend-nek, ahogy olvastam, de ahhoz még nem volt elég erőm hogy berakjam a lejátszóba)
Garry lelkesen segédkezett, kapcsolt, állított, gépészkedett, szóval üzembe hozta a szerkentyűt, én pedig ahogy illik kocogtam, lépkedtem, viháncoltam, aztán nézem: a sebesség 2.1, ó annyit egy terhes ürge is tud hegynek fel, félig töltött mosógéppel (az előmosás program utáni állapotban), hát felpöcögtettem 5-re, mer az ugye egy sima, normális gyalogló tempó.
A dög beindult, kocogni köllött, mert mint kiderült, mérföldben mér a hülye!
Megmarkoltam elöl a két fémes fogantyút, tartottam a tempót, hát látom hogy a pulzusom 98, na, nem is rossz... Aztán 97, majd 95, majd 87, majd 82, mondom Gerry állítsd meg, mer' megáll a szívem ahogy itt szaladok! Hát néztünk mint a moziban, hogy mi lesz, aztán valahonnan 72-ről elkezdte föltornázni magát és 108-on beállt.
Fúúú... :D
Aztán megpróbáltuk a hegymenetet, egészen 15 fokig felnyomta magát a gyerek, ott megállt. Ez lenne a homokdombra mászás csúcsa?
Lószart!
Azok a póklábszerű kinyúlások olyanok, hogy egyet lépsz felfelé, kettőt csúszol vissza. Csak úgy lehet feljutni, hogy gyorsabban próbálsz felfelé haladni, mint a visszacsúszásod sebessége (nem röhög, mókás, de meg lehet csinálni, igaz közben elszidja az ember az aprószentek le és felmenőit, sőt a rokonságuk le és felmenőit, sőőőt, a rokonságuk rokonságának le és felmenőit, sőőőőőőt, a rokonsá- na ne lovald bele magad Sten!*) és már fent is vagy! :D
De az egész szerkentyű legrémisztőbb része a jókora kékes display egy apró szegmense, egy ártatlannak tűnő kis kijelző (horrorfilmet kedvelőknek ismerős a jelenet ugye?) nevezetesen az, amelyik az elégetett kalóriákat mutatja...
Negyedórás próbálkozásom alatt 22-re rúgta fel magát ez a szám.
Mennyi is van egy dobozos üdítőben? Nem! Nem a lightban, az betegeknek való.
Na mindegy, ha ma megérkezik Khader Inamenasból, akkor megtudjuk, mert igen határozottan rendeltünk egy karton pepszit, csokit, pisztáciát és egyéb ehető magvakat :)
*Ez egy hirtelen megszólaló hang volt... valahonnan... csak úgy...
Zene!
- Suff (nézd, arabul) mit találtam!
- Talán odébb kéne kicsit menned - mondtam neki -, mert nem szeretném ha a közelemben vagy akkor, amikor az a vacak lerobbantja a fejed, gusztustalan a vér, a velőt pedig rántva is utálom, nem hogy nyersen.
- Miért, mi ez? - kérdezte.
- Az? Az egy geofizikai gyutacs, könnyebben leszedi a fejed mint egy éhes oroszlán.
(Persze ebben volt némi barokkos túlzás, de ha az ember azt akarja, hogy beszarjon a másik, akkor néha elengedhetetlen az ilyesmi.)
Na erre úgy elhajította, hogy attól meg én szartam be majdnem, mert mi van akkor, ha az ütéstől felrobban az a vacak?
Így aztán elmondhattuk hogy minketten összerántottuk a seggünket, igaz kis időeltéréssel, és újra béke szállt a tájra...
Fogtam a kis fémhengert (megfelelő tisztelettel, no és nyugtató rúnaszavakat mormolva mint pl. "fel ne robbanj itt a kezemben, baszod!") és kiraktam a töltésen kívülre.
Később, a kutatási területen dinamitrudakat is találtunk, előfordul az ilyesmi: lefúrnak 4-5 m mélyre, letöltik a robbanóanyagot, aztán valamiért nem pukkan el a gyutacs, vagy a homokvihar betemeti, pár hónap/év múlva viszont elfújja a szél az egészet és ott fekszik nett kis barna ruhájában a cucc a homokon.
Akkor még könnyedén ki-be lépkedtünk a dózerolt homokfal tetején, mert csak egy sor szögesdrót állt ellent bőszen a behatolni akaró tenoristáknak, elvégre csak Floyd, Zeppelin és hasonló népek tartózkodhatnak itt a környékünkön.
Ma már dupla a szögesdrót henger, őrtornyok és reflektorok is kerültek, végre újra börtönben érezhetjük magunkat .
Alamo? Ugyan, itt a kifelé igyekvőket fogja a fal, a kapu, a katonaság...
Hanem most már van gym-ünk ám!
Evezőpad a sivatagban, azannya! Meg futópad :)
Gondolom azért hogy edzzünk arra az esetre, ha lehalna minden autó és el kellene jutni a legközelebbi városig, ami ha úgy vesszük, nincs is messze.
Ha úgy vesszük...
Na mondom ezt kipróbálom, mert abban a túlélős zombis filmben olyan jópofán futott a kutya egy ilyesmin, és mi tenne bármilyen vackot vonzóbbá, mint Monica Vitti, Barbra Streisand vagy Meg Ryan (nem, sajnos egyikük sem szerepelt "abban" a filmben, bár az a hülye picsa sem volt rossz, aki miatt végülis a túlélő meghalt.
Ezért nem szeretem filmekben a hülye picsákat.
Igaz, a németjuhász a túlélő ostobasága miatt halt meg, ezért nem szeretem a filmekben az ostoba túlélőket sem, tehát a hülye picsának ezesetben megbocsáthatunk.
(A másik DVD-n meglepő a befejezése az I am Legend-nek, ahogy olvastam, de ahhoz még nem volt elég erőm hogy berakjam a lejátszóba)
Garry lelkesen segédkezett, kapcsolt, állított, gépészkedett, szóval üzembe hozta a szerkentyűt, én pedig ahogy illik kocogtam, lépkedtem, viháncoltam, aztán nézem: a sebesség 2.1, ó annyit egy terhes ürge is tud hegynek fel, félig töltött mosógéppel (az előmosás program utáni állapotban), hát felpöcögtettem 5-re, mer az ugye egy sima, normális gyalogló tempó.
A dög beindult, kocogni köllött, mert mint kiderült, mérföldben mér a hülye!
Megmarkoltam elöl a két fémes fogantyút, tartottam a tempót, hát látom hogy a pulzusom 98, na, nem is rossz... Aztán 97, majd 95, majd 87, majd 82, mondom Gerry állítsd meg, mer' megáll a szívem ahogy itt szaladok! Hát néztünk mint a moziban, hogy mi lesz, aztán valahonnan 72-ről elkezdte föltornázni magát és 108-on beállt.
Fúúú... :D
Aztán megpróbáltuk a hegymenetet, egészen 15 fokig felnyomta magát a gyerek, ott megállt. Ez lenne a homokdombra mászás csúcsa?
Lószart!
Azok a póklábszerű kinyúlások olyanok, hogy egyet lépsz felfelé, kettőt csúszol vissza. Csak úgy lehet feljutni, hogy gyorsabban próbálsz felfelé haladni, mint a visszacsúszásod sebessége (nem röhög, mókás, de meg lehet csinálni, igaz közben elszidja az ember az aprószentek le és felmenőit, sőt a rokonságuk le és felmenőit, sőőőt, a rokonságuk rokonságának le és felmenőit, sőőőőőőt, a rokonsá- na ne lovald bele magad Sten!*) és már fent is vagy! :D
De az egész szerkentyű legrémisztőbb része a jókora kékes display egy apró szegmense, egy ártatlannak tűnő kis kijelző (horrorfilmet kedvelőknek ismerős a jelenet ugye?) nevezetesen az, amelyik az elégetett kalóriákat mutatja...
Negyedórás próbálkozásom alatt 22-re rúgta fel magát ez a szám.
Mennyi is van egy dobozos üdítőben? Nem! Nem a lightban, az betegeknek való.
Na mindegy, ha ma megérkezik Khader Inamenasból, akkor megtudjuk, mert igen határozottan rendeltünk egy karton pepszit, csokit, pisztáciát és egyéb ehető magvakat :)
*Ez egy hirtelen megszólaló hang volt... valahonnan... csak úgy...
Zene!
2009. február 7., szombat
Itt vagyok,
látod, ez az a hely...
lat: 27-26-23,9N
long: 8-28-18,7E
Persze gugliörthbe tizedesfokok kellenek, nade nem nagy ügy az sem, szóval oda ezt kell bepötyögni:
27.43998, 8.47185 majd entert ütni és már száll is veled a "zűrhalyó".
Itt lebegünk neolit és paleolit (nehéz ferdíteni, van egyáltalán ilyen?) kori sírhelyek között, lábunk nyoma elsímul a homokon, vakító csillagok alatt a Hold fényében, csendben, álmatag...
(Azannya! Ez meg mintha valami versből lenne :))
No de lássuk csak, hogyan tágul a világ, ha műhódról nézzük:
Nini, még a repterünk is látszik!
Ui: Ma egyébként egy gyengébb homokvihart kaptunk aztán eső hullt ránk mintegy bocsánatot kérve a porért és tisztára mosott mindent.
Jól jött ez a kis lehűlés, utálnám már most bekapcsolni a légkondit éjszakára is...
lat: 27-26-23,9N
long: 8-28-18,7E
Persze gugliörthbe tizedesfokok kellenek, nade nem nagy ügy az sem, szóval oda ezt kell bepötyögni:
27.43998, 8.47185 majd entert ütni és már száll is veled a "zűrhalyó".
Itt lebegünk neolit és paleolit (nehéz ferdíteni, van egyáltalán ilyen?) kori sírhelyek között, lábunk nyoma elsímul a homokon, vakító csillagok alatt a Hold fényében, csendben, álmatag...
(Azannya! Ez meg mintha valami versből lenne :))
No de lássuk csak, hogyan tágul a világ, ha műhódról nézzük:
Nini, még a repterünk is látszik!
Jól jött ez a kis lehűlés, utálnám már most bekapcsolni a légkondit éjszakára is...
2008. november 2., vasárnap
Lélekfüst
Ma megint elmentem a világ végére.
Néha csak úgy elmegyek, leülök, állam az átkarolt felhúzott térdeimen nyugtatom és hallgatom a csendet, várok. Mert itt szoktam találkozni önmagammal, itt senki nem zavar minket és beszélgethetünk, tanácsot kérhetek, kérdezhetek és mindig megkapom a választ. Szeretem azt a helyet pedig sivár és minden szürke mint Brautigan édeslevű görögdinnyéjében az egyik nap, bár az is lehet hogy szürke nem volt közöttük - régen olvastam.
Itt minden szürke... Még a madarak és a fák is azok lennének biztosan de itt nincsenek madarak és fák, csak puha hamuszerű anyag ami könnyedén besüpped a lábunk alatt ha lépünk, de nem hamu az ebben biztos vagyok mert soha nem tapad rám. Aztán pedig ahogyan nincsenek fák és madarak ugyanúgy nincsenek házak vagy virágok amelyek megtörnék a csendet, az ég is szürke és felhők sincsenek, se állatok, se szél, de ott van az a sziklaperem ahonnan lelógathatod a lábad a világ végén a semmibe, és kalimpálhatsz vele mint gyermekkorodban, amíg a válaszra vársz. Vagy a kérdésre. Senki és semmi nem zavar. Soha.
Ültem a világvége sziklás peremén, a semmibe lógattam a lábam, kalimpáltam egy ideig aztán lassan hátradőltem, széttártam a karjaim és néztem az eget éppen úgy mint egyszer 18 évesen, de akkor egy réten a magas fűben, virágok között. Akkor hófehér tömött felhők úsztak felettem a gyönyörű kék égen és az első szerelem dörömbölt bennem és rántott magával mindent megszépítve belém, olyan voltam mint egy fekete lyuk ami beszippantja a hangokat, színeket, felhőket, madarakat, a világot, mindent, hogy aztán átnyújtsa az egész galaxist annak a lánynak majd délután, ott azon a kopott padon az öreg gesztenyefák alatt és nézzem ahogy rámosolyog a kezében tartott plazmára és nem is tudja talán hogy a lelkemből gyúródott, miért is kellett volna tudnia?
Ezen merengtem éppen, hagytam hogy jöjjenek és menjenk a gondolatok szabadon, úgy emlékszem el is mosolyodtam amikor halkan felcsendült egy jól ismert dallam valahol, alig hallhatóan, mintha csak a llevegőbe szőtték volna alig láthatóan vékony aranyszálakkal, hát visszafojtottam a lélegzetem és úgy figyeltem..., és igen, az a dallam volt, már felismertem
és egyre erősödött, és hirtelen megmozdult körülöttem minden mert a világvégén nincsen zene, nem lehet! és már száguldott minden, tágult az időgömb és nem tehettem ellene semmit és itt volt újra az az ismerős és mégis furcsa szag majd egy villanás és ott ültem a kerthelyiség napernyője alatt, kezemben szórakozottan csavargattam a szívószálat amit nem olyan régen egy örökkévalósággal ezelőtt vettem ki az üres pohárból, és láttam a félig olvadt jégkockákat, a megcsavarodott fél citromkarikát, és a hangok a zajok a motorzúgás az emberek zsivaja madarak felettem és jobbra tőlem az a lány a könyvvel a kezében éppen most kapta meg a kávéját és miközben a felszolgáló lerakta a csészét a tejet a cukrot a csokit a fahéjas süteményt a tekintetünk egy pillanatra összevillant.
Gyönyörű nagy barna szemek... selyemkendővel.
Néha csak úgy elmegyek, leülök, állam az átkarolt felhúzott térdeimen nyugtatom és hallgatom a csendet, várok. Mert itt szoktam találkozni önmagammal, itt senki nem zavar minket és beszélgethetünk, tanácsot kérhetek, kérdezhetek és mindig megkapom a választ. Szeretem azt a helyet pedig sivár és minden szürke mint Brautigan édeslevű görögdinnyéjében az egyik nap, bár az is lehet hogy szürke nem volt közöttük - régen olvastam.
Itt minden szürke... Még a madarak és a fák is azok lennének biztosan de itt nincsenek madarak és fák, csak puha hamuszerű anyag ami könnyedén besüpped a lábunk alatt ha lépünk, de nem hamu az ebben biztos vagyok mert soha nem tapad rám. Aztán pedig ahogyan nincsenek fák és madarak ugyanúgy nincsenek házak vagy virágok amelyek megtörnék a csendet, az ég is szürke és felhők sincsenek, se állatok, se szél, de ott van az a sziklaperem ahonnan lelógathatod a lábad a világ végén a semmibe, és kalimpálhatsz vele mint gyermekkorodban, amíg a válaszra vársz. Vagy a kérdésre. Senki és semmi nem zavar. Soha.
Ültem a világvége sziklás peremén, a semmibe lógattam a lábam, kalimpáltam egy ideig aztán lassan hátradőltem, széttártam a karjaim és néztem az eget éppen úgy mint egyszer 18 évesen, de akkor egy réten a magas fűben, virágok között. Akkor hófehér tömött felhők úsztak felettem a gyönyörű kék égen és az első szerelem dörömbölt bennem és rántott magával mindent megszépítve belém, olyan voltam mint egy fekete lyuk ami beszippantja a hangokat, színeket, felhőket, madarakat, a világot, mindent, hogy aztán átnyújtsa az egész galaxist annak a lánynak majd délután, ott azon a kopott padon az öreg gesztenyefák alatt és nézzem ahogy rámosolyog a kezében tartott plazmára és nem is tudja talán hogy a lelkemből gyúródott, miért is kellett volna tudnia?
Ezen merengtem éppen, hagytam hogy jöjjenek és menjenk a gondolatok szabadon, úgy emlékszem el is mosolyodtam amikor halkan felcsendült egy jól ismert dallam valahol, alig hallhatóan, mintha csak a llevegőbe szőtték volna alig láthatóan vékony aranyszálakkal, hát visszafojtottam a lélegzetem és úgy figyeltem..., és igen, az a dallam volt, már felismertem
és egyre erősödött, és hirtelen megmozdult körülöttem minden mert a világvégén nincsen zene, nem lehet! és már száguldott minden, tágult az időgömb és nem tehettem ellene semmit és itt volt újra az az ismerős és mégis furcsa szag majd egy villanás és ott ültem a kerthelyiség napernyője alatt, kezemben szórakozottan csavargattam a szívószálat amit nem olyan régen egy örökkévalósággal ezelőtt vettem ki az üres pohárból, és láttam a félig olvadt jégkockákat, a megcsavarodott fél citromkarikát, és a hangok a zajok a motorzúgás az emberek zsivaja madarak felettem és jobbra tőlem az a lány a könyvvel a kezében éppen most kapta meg a kávéját és miközben a felszolgáló lerakta a csészét a tejet a cukrot a csokit a fahéjas süteményt a tekintetünk egy pillanatra összevillant.
Gyönyörű nagy barna szemek... selyemkendővel.
2008. október 14., kedd
Ma
ott jártam és láttam a kitagadottat aki bár nem láthatott mégis alázattal félrehúzódott előlem és akkor elmerengtem vajon milyen tudni azt hogy megvetik kiröhögik néha leköpik és mégis ki kell menni közéjük az utcára.Aztán láttam őt aki fontosnak érezte magát és intézkedett és szervezkedett és utasított és mindent tudott és akkor elmerengtem vajon milyen megtudni azt hogy nincs hatalma hogy a háta mögött mindenki gúnyolja kifigurázza és röhögnek még a ruháján is.És láttam őt aki férfiak között ült és látszólag velük nevetett és értette az otromba tréfáikat de amikor összevillant a szemünk bár nem láthatott éreztem hogy szívesen lenne most máshol de nevetnie kellett mert ők voltak vele a nagyfőnök és a kisfőnök és nem tehetett mást és elmerengtem vajon mit tenne ha hirtelen láthatóvá válnék és a szemébe néznék és tudná hogy tudom minden gondolatát.Aztán az a lány... csak állt ott fehérben. És...
2008. október 8., szerda
Itthon, két dal
Néha
Néha érzem
Néha érzem hogy egy
Néha érzem hogy egy kicsivel
Néha érzem hogy megint egy kicsivel
Néha érzem hogy megint egy kicsivel magányosabb
Néha érzem hogy megint egy kicsivel magányosabb lettem
És néha
Néha érzem
Néha érzem hogy egy
Néha érzem hogy egy kicsivel
Néha érzem hogy megint egy kicsivel
Néha érzem hogy megint egy kicsivel fáradtabban
Néha érzem hogy megint egy kicsivel fáradtabban hallgatom
Néha érzem hogy megint egy kicsivel fáradtabban hallgatom a hangját
Néha érzem hogy megint egy kicsivel fáradtabban hallgatom a hangját a hulló
Néha érzem hogy megint egy kicsivel fáradtabban hallgatom a hangját a hulló könnyeknek
sometimes you picture me:
I'm walking too far ahead
you're calling to me, I can't hear
what you've said-
Then you say "go slow
I fall behind"
the second hand unwinds
És most
Hallgassuk meg
széphangú barátom:
Még az iszlamabadi reptéren olvastam a hírekben azt, hogy a közelünkben dolgozó lengyel csoport terepi műszerkocsiját megtámadták, lelőtték az őröket és elrabolták az észlelő srácot.
Remark: Két hét múlva elvágták a lengyel srác torkát, mivel az állam nem engedett el 4 tálibot...
Saját remark:
Akkor most vágják el a négy tálib torkát is, hogy kvittek legyenek.
Vagy valami ilyesmi...
Néha érzem
Néha érzem hogy egy
Néha érzem hogy egy kicsivel
Néha érzem hogy megint egy kicsivel
Néha érzem hogy megint egy kicsivel magányosabb
Néha érzem hogy megint egy kicsivel magányosabb lettem
És néha
Néha érzem
Néha érzem hogy egy
Néha érzem hogy egy kicsivel
Néha érzem hogy megint egy kicsivel
Néha érzem hogy megint egy kicsivel fáradtabban
Néha érzem hogy megint egy kicsivel fáradtabban hallgatom
Néha érzem hogy megint egy kicsivel fáradtabban hallgatom a hangját
Néha érzem hogy megint egy kicsivel fáradtabban hallgatom a hangját a hulló
Néha érzem hogy megint egy kicsivel fáradtabban hallgatom a hangját a hulló könnyeknek
sometimes you picture me:
I'm walking too far ahead
you're calling to me, I can't hear
what you've said-
Then you say "go slow
I fall behind"
the second hand unwinds
És most
Hallgassuk meg
széphangú barátom:
Még az iszlamabadi reptéren olvastam a hírekben azt, hogy a közelünkben dolgozó lengyel csoport terepi műszerkocsiját megtámadták, lelőtték az őröket és elrabolták az észlelő srácot.
Remark: Két hét múlva elvágták a lengyel srác torkát, mivel az állam nem engedett el 4 tálibot...
Saját remark:
Akkor most vágják el a négy tálib torkát is, hogy kvittek legyenek.
Vagy valami ilyesmi...
2008. szeptember 25., csütörtök
Na végre
Már látom az alagút végét, bár a szamár azt mondta ha azt meglátom nehogy kimenjek a fényre :) Leadtam a repülőjegyem, mert ugye a Brithis Airways leállította iszlamabadi járatait és most mindenki az Emirates pultjainál tolong, én pedig egy seggel szeretném letudni a hazautat, na jó, Dubaiban és Munchenben azért át kell majd szállnom de nem kell törődnöm így a csomagjaimmal. Mármint azzal az egy apró bőrönddel amelyben az ígért fűszereket, vízipipa szűrőket, és egyéb kacatokat hozom.
Sajnos az egyetem régészeti tanszékének titkos és eldugott részeit nem látogathattam meg, le kellett mondanom a helyi barátom vacsora meghívását is és nem helyi népviseletben fogok kilépni Ferihegy ajtaján, de sebaj! Több az mi vár otthon, hogy a Bibliát se hagyjam ki a szórásból ;)
Sajnos az egyetem régészeti tanszékének titkos és eldugott részeit nem látogathattam meg, le kellett mondanom a helyi barátom vacsora meghívását is és nem helyi népviseletben fogok kilépni Ferihegy ajtaján, de sebaj! Több az mi vár otthon, hogy a Bibliát se hagyjam ki a szórásból ;)
2008. szeptember 24., szerda
Még mindig ma, a francba!!!
A fotelből éppen rálátok a függöny résén át az almacsutkára, amelyet még a gekkónak raktam oda. Csoda tudja hogy a gekkók mit szólnak az almához, főleg ha az egy nekik lerágott formában materializálódik hirtelen az almát (csutkát) nagy valószínűséggel sosem látott szobában. Mögötte az ablak, aztán egy részlet egy parkoló kocsiból (bal hátsó kerék ha pontos akarok lenni), fölfelé pedig zöld, zöld, zöld, eukaliptusznak nézném ha értenék hozzá.
Aztán az állandó zaj... Elég messze vagyunk a lámpától ahhoz hogy itt sohase álljon a szűnni nem akaró forgalom, ráadásul a kapuval szemben torkollik be egy négysávos az utcánkba, így a fekete ruhás, fekete barettes és piros vállszalagos, piros nyaksálas szépen borotvált körszakállú snájdig és feszes (ez olyan katonai műszó, most nem magyarázom el mit jelent) őreink este gyakran állnak és ülnek reflektorfényben ami nem keverendő össze a rivaldafénnyel jelen esetben.
Egy katona kivilágítva nem katona, csak célpont. Még én is jobb szerettem terepszínű hacukában bújni a bozót alján a lehullott barna tűleveleken, pedig én ugye tüzér voltam hajdanán, danán :)
Bekapcsolom a légkondit.
És varázsolok...
Aztán az állandó zaj... Elég messze vagyunk a lámpától ahhoz hogy itt sohase álljon a szűnni nem akaró forgalom, ráadásul a kapuval szemben torkollik be egy négysávos az utcánkba, így a fekete ruhás, fekete barettes és piros vállszalagos, piros nyaksálas szépen borotvált körszakállú snájdig és feszes (ez olyan katonai műszó, most nem magyarázom el mit jelent) őreink este gyakran állnak és ülnek reflektorfényben ami nem keverendő össze a rivaldafénnyel jelen esetben.
Egy katona kivilágítva nem katona, csak célpont. Még én is jobb szerettem terepszínű hacukában bújni a bozót alján a lehullott barna tűleveleken, pedig én ugye tüzér voltam hajdanán, danán :)
Bekapcsolom a légkondit.
És varázsolok...
2008. szeptember 23., kedd
Ma
A szombati hotel robbantás elsöpörte az irodánkat az ötödiken, és az őrök is halottak.
Az a három, akik minden nap ott álltak a szép kovácsolt vaskapunál, amely méltóságteljes lassúsággal csúszott félre minden érkező és távozó autó előtt. Délben, amikor az ebédlőbe mentem, még mosolyogtak (egyikük mindig tisztelgett), este már a légnyomástól kitekert testűkarúlábú rongybabaként feküdtek a gondosan ápolt, nyírt és öntözött pázsiton.
A 600-2000kg robbanóanyaggal (a pontos típusa még nem ismert) megrakott teherautót vezető rohadékkal egyszerre léphettek be a kapun, remélem belerúgtak ott párat -már ha az ilyesfajta vélemény nyilvánítás megengedett a nirvánában, a menyországban vagy a pokolban.
Netes fotó a Mariot hotelről, illetve a robbanás kráteréről (amely az irodáink mellett található Iszlamabadban):
Most közel 200 embernek kell gyorsan helyet találni, mert az első becslések alapján az iroda legalább 8 hónapig nem fog üzemelni, a hotelról jobb nem beszélni. Nyüzsgés van a vendégházban, itt, és a szomszédban indult be egyelőre a két elengedhetetlen részleg negyven emberrel, folyik az iroda keresés, a romok alól a mentés.
A szerverek voltak az elsők amelyeket be kellett indítani, itt zúgnak most az alagsorban és ennek köszönhetően a vendégház szabad légkörébe belerongyolt a company policy, az indexen és a gmailon kívül semmi más nem érhető el, fasza.
És még mindig bezárva, lassan három hete...
Ma kidney babot melegítettem a mikróban, adtam hozzá ebédről maradt rizst és majonézes reszelt káposztát, leöblítettem egy dobozos pepsivel és kapott az egész még egy kis Cadbury milket.
Zene:
Az a három, akik minden nap ott álltak a szép kovácsolt vaskapunál, amely méltóságteljes lassúsággal csúszott félre minden érkező és távozó autó előtt. Délben, amikor az ebédlőbe mentem, még mosolyogtak (egyikük mindig tisztelgett), este már a légnyomástól kitekert testűkarúlábú rongybabaként feküdtek a gondosan ápolt, nyírt és öntözött pázsiton.
A 600-2000kg robbanóanyaggal (a pontos típusa még nem ismert) megrakott teherautót vezető rohadékkal egyszerre léphettek be a kapun, remélem belerúgtak ott párat -már ha az ilyesfajta vélemény nyilvánítás megengedett a nirvánában, a menyországban vagy a pokolban.
Netes fotó a Mariot hotelről, illetve a robbanás kráteréről (amely az irodáink mellett található Iszlamabadban):
Most közel 200 embernek kell gyorsan helyet találni, mert az első becslések alapján az iroda legalább 8 hónapig nem fog üzemelni, a hotelról jobb nem beszélni. Nyüzsgés van a vendégházban, itt, és a szomszédban indult be egyelőre a két elengedhetetlen részleg negyven emberrel, folyik az iroda keresés, a romok alól a mentés.
A szerverek voltak az elsők amelyeket be kellett indítani, itt zúgnak most az alagsorban és ennek köszönhetően a vendégház szabad légkörébe belerongyolt a company policy, az indexen és a gmailon kívül semmi más nem érhető el, fasza.
És még mindig bezárva, lassan három hete...
Ma kidney babot melegítettem a mikróban, adtam hozzá ebédről maradt rizst és majonézes reszelt káposztát, leöblítettem egy dobozos pepsivel és kapott az egész még egy kis Cadbury milket.
Zene:
Tőlem, neked
Vigyázni kell velem.
Néha(mindig) megígérem, hogy elindulok, de törékeny, mert ha útközben meghallok egy dalt,
azt a dalt,
akkor megállok.
És nem mindig(néha), de visszafordulok.
Nem elég ha ezt tudod, értened kell ha nem akarod hogy...
Mert semmi sem tart örökké
és mindketten tudjuk hogy változunk
és nem könnyű égve tartani egy gyertyát
a hideg novemberi esőben
Mai mese
Megkérdezték hát a virágot.
- Akarsz Vacskamatinál maradni?
A virágnak szép virághangja volt.
- Igen - mondta.
- De hiszen nem öntözött!
- Tudom - mondta a virág.
- De hiszen nem kapálgatott!
- Tudom - mondta a virág.
- De hiszen rád se nézett!
- Tudom - mondta a virág.
- Aztán meg agyonöntözött.
- Tudom - mondta a virág.
- Agyonkapált.
- Tudom - mondta a virág.
- Sápadt lettél.
- Tudom - mondta a virág.
- Csenevész lettél.
- Tudom - mondta a virág.
- Akkor még miért maradnál nála!? - mordult rá Bruckner Szigfrid.
- Azért, mert szeretem - mondta a virág.
- Miért szereted? - háborgott Aromo.
- Csak - mondta a virág.
Vacskamati táncra perdült, ugrált a virágja körül, alig látott az örömtől.
- Meglátod, rendesen öntözlek, kapállak, törődöm veled ezután - mondta a virágnak.
A virág meg azt mondta:
- Hiszi a piszi.
És olyan boldog volt, amilyen még soha.
- Akarsz Vacskamatinál maradni?
A virágnak szép virághangja volt.
- Igen - mondta.
- De hiszen nem öntözött!
- Tudom - mondta a virág.
- De hiszen nem kapálgatott!
- Tudom - mondta a virág.
- De hiszen rád se nézett!
- Tudom - mondta a virág.
- Aztán meg agyonöntözött.
- Tudom - mondta a virág.
- Agyonkapált.
- Tudom - mondta a virág.
- Sápadt lettél.
- Tudom - mondta a virág.
- Csenevész lettél.
- Tudom - mondta a virág.
- Akkor még miért maradnál nála!? - mordult rá Bruckner Szigfrid.
- Azért, mert szeretem - mondta a virág.
- Miért szereted? - háborgott Aromo.
- Csak - mondta a virág.
Vacskamati táncra perdült, ugrált a virágja körül, alig látott az örömtől.
- Meglátod, rendesen öntözlek, kapállak, törődöm veled ezután - mondta a virágnak.
A virág meg azt mondta:
- Hiszi a piszi.
És olyan boldog volt, amilyen még soha.
Álomálom...
Az álmokat meg nem álmodni nem lehet.
(Az álmokkal vigyázni kell, mert valóra válnak.)
Az álmokat meg nem álmodni nem lehet.
(Az álmokkal vigyázni kell, mert valóra válnak.)
Az álmokat meg nem álmodni nem lehet.
(Az álmokkal vigyázni kell, mert valóra válnak.)
Az álmokat meg nem álmodni nem lehet.
(Az álmokkal vigyázni kell, mert valóra válnak.)
Az álmokat meg nem álmodni nem lehet.
(Az álmokkal vigyázni kell, mert valóra válnak.)
Az álmokat meg nem álmodni nem lehet.
(Az álmokkal vigyázni kell, mert valóra válnak.)
Az álmokat meg nem álmodni nem lehet.
(Az álmokkal vigyázni kell, mert valóra válnak.)
Az álmokat meg nem álmodni nem lehet.
(Az álmokkal vigyázni kell, mert valóra válnak.)
bizony
(Az álmokkal vigyázni kell, mert valóra válnak.)
Az álmokat meg nem álmodni nem lehet.
(Az álmokkal vigyázni kell, mert valóra válnak.)
Az álmokat meg nem álmodni nem lehet.
(Az álmokkal vigyázni kell, mert valóra válnak.)
Az álmokat meg nem álmodni nem lehet.
(Az álmokkal vigyázni kell, mert valóra válnak.)
Az álmokat meg nem álmodni nem lehet.
(Az álmokkal vigyázni kell, mert valóra válnak.)
Az álmokat meg nem álmodni nem lehet.
(Az álmokkal vigyázni kell, mert valóra válnak.)
Az álmokat meg nem álmodni nem lehet.
(Az álmokkal vigyázni kell, mert valóra válnak.)
Az álmokat meg nem álmodni nem lehet.
(Az álmokkal vigyázni kell, mert valóra válnak.)
bizony
You and me and me and you
http://ca.youtube.com/watch?v=pDrFOu2nvZs
Lay beside me, tell me what they've done
Speak the words I want to hear, to make my demons run
The door is locked now, but it's open if you're true
If you can understand the me, than I can understand the you.
Lay beside me, under wicked sky
Through black of day, dark of night, we share this pair of lives
The door cracks open, but there's no sun shining through
Black heart scarring darker still, but there's no sun shining through
No, there's no sun shining through
No, there's no sun shining
What I've felt, what I've known
Turn the pages, turn the stone
Behind the door, should I open it for you?
What I've felt, what I've known
Sick and tired, I stand alone
Could you be there?, 'cause I'm the one who waits for you
Or are you unforgiven too?
Come lay beside me, this won't hurt I swear
She loves me not, she loves me still, but she'll never love again
She lay beside me, but she'll be there when I'm gone
Black heart scarring darker still, yes she'll be there when I'm gone
Yes, she'll be there when I'm gone
Dead sure she'll be there!
What I've felt, what I've known
Turn the pages, turn the stone
Behind the door, should I open it for you?
What I've felt, what I've known
Sick and tired, I stand alone
Could you be there?, 'cause I'm the one who waits for you
Or are you unforgiven too?
Lay beside me, tell me what I've done
The door is closed, so are your eyes
But now I see the sun, now I see the sun
Yes now I see it!
What I've felt, what I've known
Turn the pages, turn the stone
Behind the door, should I open it for you?
What I've felt, what I've known
So sick and tired, I stand alone
Could you be there?, 'cause I'm the one who waits,
The one who waits for you
Oh what I've felt, what I've known
Turn the pages, turn the stone
Behind the door, should I open it for you?
(So I dub thee unforgiven)
Oh, what I've felt
Oh, what I've known!
I take this key (never free)
And I bury it (never me) in you
Because you're unforgiven too
Never free
Never me
'Cause you're unforgiven too...
Lay beside me, tell me what they've done
Speak the words I want to hear, to make my demons run
The door is locked now, but it's open if you're true
If you can understand the me, than I can understand the you.
Lay beside me, under wicked sky
Through black of day, dark of night, we share this pair of lives
The door cracks open, but there's no sun shining through
Black heart scarring darker still, but there's no sun shining through
No, there's no sun shining through
No, there's no sun shining
What I've felt, what I've known
Turn the pages, turn the stone
Behind the door, should I open it for you?
What I've felt, what I've known
Sick and tired, I stand alone
Could you be there?, 'cause I'm the one who waits for you
Or are you unforgiven too?
Come lay beside me, this won't hurt I swear
She loves me not, she loves me still, but she'll never love again
She lay beside me, but she'll be there when I'm gone
Black heart scarring darker still, yes she'll be there when I'm gone
Yes, she'll be there when I'm gone
Dead sure she'll be there!
What I've felt, what I've known
Turn the pages, turn the stone
Behind the door, should I open it for you?
What I've felt, what I've known
Sick and tired, I stand alone
Could you be there?, 'cause I'm the one who waits for you
Or are you unforgiven too?
Lay beside me, tell me what I've done
The door is closed, so are your eyes
But now I see the sun, now I see the sun
Yes now I see it!
What I've felt, what I've known
Turn the pages, turn the stone
Behind the door, should I open it for you?
What I've felt, what I've known
So sick and tired, I stand alone
Could you be there?, 'cause I'm the one who waits,
The one who waits for you
Oh what I've felt, what I've known
Turn the pages, turn the stone
Behind the door, should I open it for you?
(So I dub thee unforgiven)
Oh, what I've felt
Oh, what I've known!
I take this key (never free)
And I bury it (never me) in you
Because you're unforgiven too
Never free
Never me
'Cause you're unforgiven too...
Sopron, pár hete
És égett gumidarabok röpködtek a levegőben, és égett gumi kékesfehér és piszkosszürke fellegeit nyomta felénk a szél, elbújni, elfutni nem lehetett, hát nem lélegeztünk, a belénk rekedt oxigénnel játszottunk, spóroltunk, spóroltunk, de aztán nem volt mit tenni, bele kellett harapni az égett gumiszagba.
A hálózsák érdekes volt, a bársonydzsekim gyűrtem a tokjába és a karom mellett az lett a párnám és a Lővérekben gyönyörű volt az éjszaka, párhuzamosan feküdtem a Tejúttal, így körbefolyt, de nem mozdított (ha keresztben fekszem ki tudja mi történik... veszélyes dolgok ezek), hát néztem a csillagokat (különös tekintettel az ikercsillagokra és kvazárokra), fölöttem, alattam, körülöttem ragyogtak, és a reggel is furcsa volt, mert mindent az éjszaka lecsapódott pára borított ugyan, a fűszálakon millió apró gyémántgömb ragyogott, de a hálózsákom száraz maradt, mintha távol jártam volna a réttől.
Különös éjszaka volt... azt hiszem megint változtam.
Picit.
Csak ahogyan az óra üt.
Egyet.
Tikk.
Jobbra.
És most minden más...
A hálózsák érdekes volt, a bársonydzsekim gyűrtem a tokjába és a karom mellett az lett a párnám és a Lővérekben gyönyörű volt az éjszaka, párhuzamosan feküdtem a Tejúttal, így körbefolyt, de nem mozdított (ha keresztben fekszem ki tudja mi történik... veszélyes dolgok ezek), hát néztem a csillagokat (különös tekintettel az ikercsillagokra és kvazárokra), fölöttem, alattam, körülöttem ragyogtak, és a reggel is furcsa volt, mert mindent az éjszaka lecsapódott pára borított ugyan, a fűszálakon millió apró gyémántgömb ragyogott, de a hálózsákom száraz maradt, mintha távol jártam volna a réttől.
Különös éjszaka volt... azt hiszem megint változtam.
Picit.
Csak ahogyan az óra üt.
Egyet.
Tikk.
Jobbra.
És most minden más...
Vers
"Utánad kószálok amikor egy nőt követek egész este
és a koszos lépcsőházakban is miattad ácsorgok csak
arra várva, hogy Te nyitsz ajtót, Te sehol sem található.
Ezek a versek is, amiket mostanában mondogatok,
esetlenül és remélnytelenül várnak Rád.
Ó nem félek a nőktől, ismerem őket, és szájon csókolom aki megadatik,
de aztán újra csak egész este követek valakit
aki a sarkon visszapillant
és újra látom nem Te vagy.
Ma is a másik utcában ring a szoknyád
és én meggyújtva villanyom
sokáig nézem az alvó lányt
aki feljött este
hisz keres valakit akárcsak én amikor egy nőt követek
mert ismerős, ahogy hajába túr a szél
és feketén széjjelteríti vállain
Az álmaim."
és a koszos lépcsőházakban is miattad ácsorgok csak
arra várva, hogy Te nyitsz ajtót, Te sehol sem található.
Ezek a versek is, amiket mostanában mondogatok,
esetlenül és remélnytelenül várnak Rád.
Ó nem félek a nőktől, ismerem őket, és szájon csókolom aki megadatik,
de aztán újra csak egész este követek valakit
aki a sarkon visszapillant
és újra látom nem Te vagy.
Ma is a másik utcában ring a szoknyád
és én meggyújtva villanyom
sokáig nézem az alvó lányt
aki feljött este
hisz keres valakit akárcsak én amikor egy nőt követek
mert ismerős, ahogy hajába túr a szél
és feketén széjjelteríti vállain
Az álmaim."
Átirat
Egyszer Ferihegyen vártam a Londoni gép indulására, támasztottam a falat (majd úgy is ülnöm kell), néztem a tömeget, amorf massza, amikor egy nyakkendős kivált, felállt, átvágott a tömegen, beledobott egy fémpénzt a mittudoménmire amolyan szamaritániusan gyűjtőbe, aztán visszaballagott a helyére, füleiben valami mp3 player dugóival. Vajon mit hallgatott?
És ott volt az a nagyorrú lány a Che Guevara sapkában, nem is... Fidel hordott ilyet egész életében, csak ez kissé gyűrötten és kopottan állt jól neki, és a pólója is zöld, és feszült mindenhol ahol kellett, és kidomborodott mint a zöld bolíviai dombok ahol végülis...
És akkor jött a kapitány (tudjátok, négy csík), szőke tüsi haj, kerek fej, kissé totyakosan, seggén lógott a szolgálati fekete nadrág, a harmincas éveinek a közepét taposhatta, és akkor eljátszott velem a gondolat hogy miként teszi majd le azt a dögnagy emberekkel megpakolt madarat (mert aztán letette, pontosan 250km/h-s sebességgel érintettük a betont Gatwickon, előtte egy másodperccel még 248km/h látszott a kijelzőn, hiába na, lejtőn ereszkedtünk).
A gép súlya nagyobb vagy a 116 léleké?
És ott voltak persze az emlékek, a képek, a meg nem valósult képek (ezek lehetnek emlékek? hm...) és az érzés hogy minden egyes perccel elveszítünk valamit az időnkből ami szilánkokra törik és pörögve porlik bele a semmibe de mindig megfeledkezünk róla pedig sohasohasohasoha nem jön vissza egyetlen elmulasztott pillanat sem hát jó lesz vigyázni (és most mindenki oda tesz vesszőt ahova akar).
Aztán már csak a Wiltshire Ham and Mustard maradt Sprite-tal, és egy beszélgetés.
És ott volt az a nagyorrú lány a Che Guevara sapkában, nem is... Fidel hordott ilyet egész életében, csak ez kissé gyűrötten és kopottan állt jól neki, és a pólója is zöld, és feszült mindenhol ahol kellett, és kidomborodott mint a zöld bolíviai dombok ahol végülis...
És akkor jött a kapitány (tudjátok, négy csík), szőke tüsi haj, kerek fej, kissé totyakosan, seggén lógott a szolgálati fekete nadrág, a harmincas éveinek a közepét taposhatta, és akkor eljátszott velem a gondolat hogy miként teszi majd le azt a dögnagy emberekkel megpakolt madarat (mert aztán letette, pontosan 250km/h-s sebességgel érintettük a betont Gatwickon, előtte egy másodperccel még 248km/h látszott a kijelzőn, hiába na, lejtőn ereszkedtünk).
A gép súlya nagyobb vagy a 116 léleké?
És ott voltak persze az emlékek, a képek, a meg nem valósult képek (ezek lehetnek emlékek? hm...) és az érzés hogy minden egyes perccel elveszítünk valamit az időnkből ami szilánkokra törik és pörögve porlik bele a semmibe de mindig megfeledkezünk róla pedig sohasohasohasoha nem jön vissza egyetlen elmulasztott pillanat sem hát jó lesz vigyázni (és most mindenki oda tesz vesszőt ahova akar).
Aztán már csak a Wiltshire Ham and Mustard maradt Sprite-tal, és egy beszélgetés.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)