Persze úgyis elfújja mind.
2009. augusztus 28., péntek
2009. augusztus 11., kedd
homokozás
Figyelem, szolgálati közlemény: a leírtak Toyota LandCruiserre vonatkoznak, szép nagy dízelmotorral.
Persze benzinessel is lehet közlekedni a sivatagban, csak épp nem jutsz messzire a kitaposott nyomoktól. Vagy még azokon sem...)
Tapasztalat szerint felező harmadik volt a legmegfelelőbb, ott nullától 30-40-ig volt nyomaték rendesen és az a sebesség is elég volt...
A homokon úgy megy a vezetés hogy jobbra balra kanyarogsz folyamatosan. Folyamatosan azt jelenti, hogy nem állhatsz meg soha egy pillanatra sem, füled a motor fordulatszámára figyel és amint az 2000 alá esik (Toyotánál ugye) már váltasz is, villámgyorsan. Legfeljebb lapos dűne tetején szabad megállni, körbenézni, de csak ha kemény a homok.
Rengeteg időd van annak eldöntésére, hogy éppen jobbra, vagy balra kanyarodj: például akkor amikor a kocsi átbillen a dűne éles peremén, ilyenkor olyan fél másodperced...
Ekkor gyorsan körbenézel, mert aztán miközben lefelé csúszol semmi mást nem látsz majd, mint a kocsi orrát és a maga elõtt tolt homokot.
Azt kell kiszúrnod, hogy balra, vagy jobbra, esetleg előre látható olyan rész, ahol folytatni tudd az utat, vagy legalább meg tudsz biztonságosan állni, hogy gyalog körbenézz.
Aztán amint leértél akkor is van kb. fél másodperced a döntésre, vagyis hogy egyenesen vagy jobbra esetleg balra, de ugye ezt már fent eldöntötted.
Tehát elindulsz, aztán a megfelelõ sebességgel felvágtatsz a dűnére, aminek a másik fele 90%-ban egy majdnem függőleges fal, legalábbis mélyen bent a Szaharában.
Vagy a Karakumban:
- ha lassan mész föl, elakadsz az éles, de meglehetősen kemény peremben, a fotón látható:
- ha gyorsan mész föl, elrepülsz.
egyik sem igazán egézséges (az elsőnél csak ásnod kell, a másodiknál... ki tudja), ezért éppen olyan sebességgel kell megérkezned a csúcsra, hogy átbillenj.
Vagy kikerüld, mint az alábbi fotón láhtató:
A dózer nem billen át: készít utat magának és ledöcög rajta:
Pedig átbillenni tök jó... aztán csak kapaszkodsz mindenben amit elérsz a kezeddel és a lábaddal, és szépen lecsúszol.
Az alján persze már padlóig taposod a gázt, mert ott az emelkedő rögtön és ugye fél másodperc alatt eldöntötted azt, hogy egyenesen, vagy jobbra, esetleg balra.
Hogy merre? Hát arra, amerre azt sejted, hogy majd folytani tudod az utat, és figyelve arra, hogy kb. abba az irányba legyen, amerre a Garmin iránytűje noszogat, merugye eredetileg is arra szerettél volna menni.
Csak arra kell nagyon vigyázni, de arra nagyon, hogy ne szaladj bele zsákutcába, mert abból baj lehet.
Mivel a sivatagban a legtöbb út (út? mondjuk azt: az amit megtettél addig) egyirányú.
A legmeredekebb lejtőn is lecsúszhatsz, de felcsúszni a fizika megcsúfolása nélkül ma még lehetetlen, így hát jól gondold meg azalatt fél másodperc alatt, hogy egyenesen, jobbra, vagy balra.
A Karakumban futottunk bele egy területbe, amit a helyiek ha jól emlékszem "barszagelmesz"-nek hívtak, ami szerintók kb. azt jelenti, hogy bemehetsz, de nem jutsz ki.
És ez annyira igaz volt, hogy pár napnyi szerencsétlenkedés után a vezetőség megtiltotta, hogy kocsival bemenjünk.
Szerencsére a sofőrünk ex-katona volt (még Brezsnyevnek is volt személyi sofőrje) és megoldotta, hogy ne kelljen napi 20km-t gyalogolni a sivatagban.
A terület viszont tényleg sunyi volt. A szélétől nyugisan lehetett befelé haladni, a dűnék nem voltak magasak, csak olyan 3-5 méteresek, enyhe emelkedővel. A csúcson szépen átbillent a kocsi és lecsúsztunk.
A gondok visszafelé kezdődtek, mert ugye felcsúszni már nem tudott a Toyota. Kelet felé volt a vége a homoknak, de le-fel autóztunk észak/déli irányokon (mert szépen rendezettek voltak a dűnék) addig, amíg nem találtunk egy olyan részt, ahol át tudtunk vágni két dűne között kelet felé. Ehhez gyakran ásni kellett a méter magas peremeket...
nade vissza a Szaharába!
Hát itt merre is:
Itt pedig ugye jobbról jöttem (látszik a nyom), felkanyarodtam ide, de a puha homok blokkolt először, hát visszatolattam (kemény a homok ott, ahol áll a kocsi), aztán előre gyalogoltam kitapogani a járható részt és a jobb oldali lábnyomom követve simán folytattam az utam:
Általában a szél felőli oldala kemény a dűnéknek, a laza homok a túloldalon van, ahova lepakolja és még nem volt ideje tömörödni.
Amit még kerülni kell, az a mérleg állás. Legalábbis én így hívom azt, amikor az átlós kerekek a levegőben (pl. bal első, jobb hátsó), a másik átló ugyan a homokon, de hála a difinek: szart sem ér.
Eleve veszélyes így egy dűne tetejére érni, mert ha nem a lejtőirányba áll a kocsi hossztengelye, annak bukfenc lehet a vége.
Itt csak ásni kellett a legénynek. Már láttuk az elején, hogy baromira tapasztalatlan a sivatagban, sem az irány, sem a sebesség nem volt megfelelő, de hadd tanuljon!
Na most mindezeket figyelembe véve vezess úgy, hogy közben ott ül valaki az anyósülésen és minden egyes nekifutásnál jajgat, minden egyes átbillenésnél visít és minden egyes lecsúzásnál majd összeszarja magát.
Nem baszhatod le mert ő a nagyfőnök és nem röhögheted ki, mert egyben barát is.
Pedig rengetegszer eszemben volt mindkét lehetőség, amíg megtettük a légvonalban alig több mint 7km-es utat. Igaz, néha odütöttem a Toyota orrát a leérkezéskor, vagy a seggét az elinduláskor, de ez mindig benne van a pakliban, ha az a tét, hogy nem állhatsz meg, no és nem volt vészes a dolog, mindennapos ez a homokon.
Persze nem neki, aki Houstonban ül az irodában és életében nem volt még ilyen helyen, mint ma délután.
Aztán végre ott álltunk egy völgyben és megtaláltuk a helyet, amit kerestünk, igaz 130m-rel a megadott GPS koordinátától délkelere.
Elszívott egy cigit, miközben ecseteltem neki azt, hogy mehetünk viszafelé úgy, ahogy jöttünk, mert az a legrövidebb út, vagy akár északnyugat felé, át a nagy dűnesoron. Azonban csak akkor nyugodott, meg amikor megemlítettem azt is, hogy nyugatra van egy régi gipszes döngölt út, ami ugyan kurva hosszú kerülő, de nem lesz több hullámvasút.
Így aztán a durván 7km-es dűnebuli és a 20km taposott nyom helyett gurultunk 60km-t és még 15km extrát, mert a szerzetesek gyártotta sör nevét próbáltuk kitalálni, és közben naná hogy elvétettem azt a pontot, ahol dél felé kellett volna kanyarodni, be a sivatagba.
Persze benzinessel is lehet közlekedni a sivatagban, csak épp nem jutsz messzire a kitaposott nyomoktól. Vagy még azokon sem...)
Tapasztalat szerint felező harmadik volt a legmegfelelőbb, ott nullától 30-40-ig volt nyomaték rendesen és az a sebesség is elég volt...
Rengeteg időd van annak eldöntésére, hogy éppen jobbra, vagy balra kanyarodj: például akkor amikor a kocsi átbillen a dűne éles peremén, ilyenkor olyan fél másodperced...
Ekkor gyorsan körbenézel, mert aztán miközben lefelé csúszol semmi mást nem látsz majd, mint a kocsi orrát és a maga elõtt tolt homokot.
Azt kell kiszúrnod, hogy balra, vagy jobbra, esetleg előre látható olyan rész, ahol folytatni tudd az utat, vagy legalább meg tudsz biztonságosan állni, hogy gyalog körbenézz.
Aztán amint leértél akkor is van kb. fél másodperced a döntésre, vagyis hogy egyenesen vagy jobbra esetleg balra, de ugye ezt már fent eldöntötted.
Tehát elindulsz, aztán a megfelelõ sebességgel felvágtatsz a dűnére, aminek a másik fele 90%-ban egy majdnem függőleges fal, legalábbis mélyen bent a Szaharában.
Vagy a Karakumban:
- ha lassan mész föl, elakadsz az éles, de meglehetősen kemény peremben, a fotón látható:
egyik sem igazán egézséges (az elsőnél csak ásnod kell, a másodiknál... ki tudja), ezért éppen olyan sebességgel kell megérkezned a csúcsra, hogy átbillenj.
Vagy kikerüld, mint az alábbi fotón láhtató:
A dózer nem billen át: készít utat magának és ledöcög rajta:
Pedig átbillenni tök jó... aztán csak kapaszkodsz mindenben amit elérsz a kezeddel és a lábaddal, és szépen lecsúszol.
Az alján persze már padlóig taposod a gázt, mert ott az emelkedő rögtön és ugye fél másodperc alatt eldöntötted azt, hogy egyenesen, vagy jobbra, esetleg balra.
Hogy merre? Hát arra, amerre azt sejted, hogy majd folytani tudod az utat, és figyelve arra, hogy kb. abba az irányba legyen, amerre a Garmin iránytűje noszogat, merugye eredetileg is arra szerettél volna menni.
Csak arra kell nagyon vigyázni, de arra nagyon, hogy ne szaladj bele zsákutcába, mert abból baj lehet.
Mivel a sivatagban a legtöbb út (út? mondjuk azt: az amit megtettél addig) egyirányú.
A legmeredekebb lejtőn is lecsúszhatsz, de felcsúszni a fizika megcsúfolása nélkül ma még lehetetlen, így hát jól gondold meg azalatt fél másodperc alatt, hogy egyenesen, jobbra, vagy balra.
A Karakumban futottunk bele egy területbe, amit a helyiek ha jól emlékszem "barszagelmesz"-nek hívtak, ami szerintók kb. azt jelenti, hogy bemehetsz, de nem jutsz ki.
És ez annyira igaz volt, hogy pár napnyi szerencsétlenkedés után a vezetőség megtiltotta, hogy kocsival bemenjünk.
Szerencsére a sofőrünk ex-katona volt (még Brezsnyevnek is volt személyi sofőrje) és megoldotta, hogy ne kelljen napi 20km-t gyalogolni a sivatagban.
A terület viszont tényleg sunyi volt. A szélétől nyugisan lehetett befelé haladni, a dűnék nem voltak magasak, csak olyan 3-5 méteresek, enyhe emelkedővel. A csúcson szépen átbillent a kocsi és lecsúsztunk.
A gondok visszafelé kezdődtek, mert ugye felcsúszni már nem tudott a Toyota. Kelet felé volt a vége a homoknak, de le-fel autóztunk észak/déli irányokon (mert szépen rendezettek voltak a dűnék) addig, amíg nem találtunk egy olyan részt, ahol át tudtunk vágni két dűne között kelet felé. Ehhez gyakran ásni kellett a méter magas peremeket...
nade vissza a Szaharába!
Hát itt merre is:
Itt pedig ugye jobbról jöttem (látszik a nyom), felkanyarodtam ide, de a puha homok blokkolt először, hát visszatolattam (kemény a homok ott, ahol áll a kocsi), aztán előre gyalogoltam kitapogani a járható részt és a jobb oldali lábnyomom követve simán folytattam az utam:
Általában a szél felőli oldala kemény a dűnéknek, a laza homok a túloldalon van, ahova lepakolja és még nem volt ideje tömörödni.
Amit még kerülni kell, az a mérleg állás. Legalábbis én így hívom azt, amikor az átlós kerekek a levegőben (pl. bal első, jobb hátsó), a másik átló ugyan a homokon, de hála a difinek: szart sem ér.
Eleve veszélyes így egy dűne tetejére érni, mert ha nem a lejtőirányba áll a kocsi hossztengelye, annak bukfenc lehet a vége.
Itt csak ásni kellett a legénynek. Már láttuk az elején, hogy baromira tapasztalatlan a sivatagban, sem az irány, sem a sebesség nem volt megfelelő, de hadd tanuljon!
Na most mindezeket figyelembe véve vezess úgy, hogy közben ott ül valaki az anyósülésen és minden egyes nekifutásnál jajgat, minden egyes átbillenésnél visít és minden egyes lecsúzásnál majd összeszarja magát.
Nem baszhatod le mert ő a nagyfőnök és nem röhögheted ki, mert egyben barát is.
Pedig rengetegszer eszemben volt mindkét lehetőség, amíg megtettük a légvonalban alig több mint 7km-es utat. Igaz, néha odütöttem a Toyota orrát a leérkezéskor, vagy a seggét az elinduláskor, de ez mindig benne van a pakliban, ha az a tét, hogy nem állhatsz meg, no és nem volt vészes a dolog, mindennapos ez a homokon.
Persze nem neki, aki Houstonban ül az irodában és életében nem volt még ilyen helyen, mint ma délután.
Aztán végre ott álltunk egy völgyben és megtaláltuk a helyet, amit kerestünk, igaz 130m-rel a megadott GPS koordinátától délkelere.
Elszívott egy cigit, miközben ecseteltem neki azt, hogy mehetünk viszafelé úgy, ahogy jöttünk, mert az a legrövidebb út, vagy akár északnyugat felé, át a nagy dűnesoron. Azonban csak akkor nyugodott, meg amikor megemlítettem azt is, hogy nyugatra van egy régi gipszes döngölt út, ami ugyan kurva hosszú kerülő, de nem lesz több hullámvasút.
Így aztán a durván 7km-es dűnebuli és a 20km taposott nyom helyett gurultunk 60km-t és még 15km extrát, mert a szerzetesek gyártotta sör nevét próbáltuk kitalálni, és közben naná hogy elvétettem azt a pontot, ahol dél felé kellett volna kanyarodni, be a sivatagba.
2009. július 24., péntek
Ma
Ma megkértek, hogy ha már úgyis ki kellett mennem a homokozóba, játszam el az elveszett madárkát.
A kapuban még beugrott hozzám Garry, a közel hatvanas szikár texasi geodéta szupervigyor, legalább nem csak a motor zúgását hallgatom egész úton. Aztán meg kaptunk baba szemüvegeket direkt a homokra. Sárga színű, leginkább valami Remington lövész szemüvegre hajaz és amikor felrakod, hirtelen kivilágosodik minden, de nem vakítóan. Egyszerre láthatóvá válnak a trükkös ívek, a dűnék borotvaéles peremei, a völgyek és dombhátak, tényleg szuper!
Eldöcögtünk északra, egészen a régi fúrás betemetett sebhelyeivel elcsúfított völgyig a szokásos nyomon, amelyet a sok ki-be járásunk alakított ki és beszóltam rádión hogy indulunk befelé, ETA 15:45. Aztán hátat fordítottunk a poros útnak és bekavartunk a homokba, bújni.
Más dolgunk nem lévén az egyik katonának próbáltunk tüzet csiholni a cigihez mert gyufát egyik kocsin sem találtunk. Szemüveggel, majd ásványvizes palackban lötyögõ vízzel fókuszált napsugarak, a kocsi forró motorházteteje, akkumulátorsaruk rövidre zárása újságpapírral betekert dróttal (errõl azé lebeszéltük maszületett McGájverünket) és ráolvasás nem segített. Én mondtam hogy egyszerû: kiszedni az egyik lõszerbõl a lövedéket, fele lõport bent hagyni kis papírgalacsin mögött a hüvelyben, felét kiönteni papírra és odadurrantai az így preparált tölténnyel, de azt nem lehetett, így a srác csak sóvárgott, mint buzi a gõzfürdõben.
Megvártuk amíg az óra elüti a 15:45-öt, tudtam hogy most bent a rádiósszoba számítógépén villogni kezd egy kocsi száma mivel nem érkezett be a megadott idõre, és pár perc múlva már kerestek is rádión. Ilyenkor két eset van: haldoklunk és nem válaszolunk a rádión, akkor nagyon keresnek, ambulanciás istennyila is jön, vagy semmi bajunk csak eltévedtünk és van rádiókapcsolat, akkor csak simán keresnek, most utóbbi lightosat játszottuk. Ez egyébként minden hónapban mûsor ugyanúgy mint az orvosi segítség kérése és akkor a doki szedi nyaka közé az ambulanciás Land Cruiser kerekeit és villogva szirénázva seper a homokon.
"Toyota nineteen, Toyota nineteen this is the radio room, do you copy?"
"Radio room, this is Toyota nineteen, roger, loud and clear."
A kérdésükre hogy hol vagyok azt kellett válaszolnom hogy gõzöm sincs, a dózeroktól valahol keletre a dûnék között (jót fogtak ki... geodéta, ott a nap, a térkép, a GPS, a karóra, a terep ismerete, a geofonvonalak minden 320 méteren és akkor tévedjek el, grrrrr)
Na mindegy, játszottuk Garryvel a felfordulást, merugye ilyenkor mindenkit elkergetnek arról a rádiócsatornáról, ünnepélyes a csend. Olyan ez mint a szerelem: csak ketten vagyunk, a rádió operátor és én. Õt az a vágy hajtja hogy haza vezessen, engem pedig az hogy haza találjak, közös a cél, szerelmünk tárgya. Megkért hogy tartsak nyugatra és ha elérek egy geofonpontot (a csapatom által levert karó, rajta nyolcjegyû azonosító) akkor jelentsem.
Közben elindult felénk északra a felmentõ sereg is ahogy hallottuk, de hogy ne nagyon menjen az idõ elindultunk kifelé a dûnék közül. Találtunk egy régi sírt, rögzítettem a helyét a Garminba, aztán találtunk egy másikat is, majd hármat egymás mellett, közben beszélgettem a rádióssal aki most már az egyik biztonsági emberünk volt. Kért hogy nyugodjak meg (standard procedura), mondtam hogy nyugodt vagyok mint a kotló, ne izguljon, végül megmondtam neki az egyik geofonvonal pontját és volt nagy öröm, hiába, ilyen a szerelem.
Most már tudták pontosan hol vagyok, és irányítottak egy régi gipszes út felé amely valamikor a fúráshoz vitt. Kicsit még kérettem magam, pedig az út ott volt tõlem 20 méterre, de hát ilyen a szerelem.
Aztán felcsillantottunk egy kis reményt mert láttam hogy egyik kocsink elhúz keletre a távolban, és jelentettem hogy hoppácska, ott ment valami, ott biztosan út van és követni fogom. Ennek nagyon örült a rádiós ember, mert ugye ilyen a szerelem. Végül ráfordultunk az útra amelyiken korábban jöttünk és elrebegtem hogy most már tudom merre járok, de azért õ még kérte hogy minden 10 percben jelentsem melyik geofonpont mellett haladok el (ahogy említettem 320 méterenként futnak a vonalak délrõl északra, minden 40 méteren egy karó jelzi a pontok helyét), mert ilyen a szerelem. Aztán 8km-rõl már látszott a bázis, és ezt is elmondtam a rádiósnak és ezzel beteljesedni látszott a szerelmünk, már nem volt olyan feszült, a kiküldött kocsikat is visszahívta, megnyugodott, mert ilyen a szerelem.
Ekkor összenéztünk Garryvel és vigyorogva taglaltuk hogy majd felhívjuk õket hogy elértük a tábort, de itt csak kínaiakat találtunk és angolul egyik sem beszél, hadd izguljanak újra egy picit, mert ilyen a szerelem
Holnap reggel tejfölözõ útra indulunk, saccra több mint 200km a homokon Me and Jaya and a dog named Boo... (mellesleg ez egy pompás dal ha Jayát lecserélem és Te kerülsz a helyére... bizony hogy az)
Most pedig az, aki 1 percen belül megmondja azt, hogy milyen nyelven jelent aknamezőt az "Oshiponga Sho Mboma" (könnyített verzió: malo okwera mabombe) az kérhet a nevemben egy Magnum Classicot és elnyalogathatja, ha nagyon melege van. Addig is, zene!
Angel
Mintha egy világ fölé hajló magas szürke szirt szélén ülnél, átkarolod a felhúzott térdeid és azokra hajtod a fejed.
Alattad pár vattafehér áttetszõ felhőfoszlány, de nem akadályoznak abban, hogy lásd a lent mozgó apró pontokként nyüzsgő embereket. Azonnal megjelenik előtted teljes valójában bármelyikre gondolsz, mint egy térhatású kivetítő képe, lassan fordul körbe ha akarod, beszél hozzád ha akarod, minden kérdésedre válaszol ha akarod.
De már jó ideje nem akarod, csak ülsz ott fenn a szirt tetején és nézed őket...
És akkor meglátod.
Nem is... inkább megérzed. Ott lent is van egy, ott is ül valaki egymagában és ő is a körülötte sürgő-forgó apró pontokat nézi.
Szárnya becsukva.
Arca könnyektől maszatos.
Angyal.
Alattad pár vattafehér áttetszõ felhőfoszlány, de nem akadályoznak abban, hogy lásd a lent mozgó apró pontokként nyüzsgő embereket. Azonnal megjelenik előtted teljes valójában bármelyikre gondolsz, mint egy térhatású kivetítő képe, lassan fordul körbe ha akarod, beszél hozzád ha akarod, minden kérdésedre válaszol ha akarod.
De már jó ideje nem akarod, csak ülsz ott fenn a szirt tetején és nézed őket...
És akkor meglátod.
Nem is... inkább megérzed. Ott lent is van egy, ott is ül valaki egymagában és ő is a körülötte sürgő-forgó apró pontokat nézi.
Szárnya becsukva.
Arca könnyektől maszatos.
Angyal.
2009. július 11., szombat
2009. július 10., péntek
Számot vetettem magammal
Van még nekem itt a sivatagban:
fél üveg Erõs Pistám
negyed XL-es Gulyáskrémem (csípõs)
fél nagy Majonézes tormám
háromnegyed Pikáns English mustárom (hogy ezt minek hoztam?)
majdnem fullos Pirosaranyam (csípõs)
fél doboznyi Lipton Green Labelem
negyed doboznyi Sir Morton Earl Greyem
egy bontatlan 300g-os Milkám
félig telt Sharidan's-em
negyven napom
Hát ennyi az én gazdagságom.
és...
fél üveg Erõs Pistám
negyed XL-es Gulyáskrémem (csípõs)
fél nagy Majonézes tormám
háromnegyed Pikáns English mustárom (hogy ezt minek hoztam?)
majdnem fullos Pirosaranyam (csípõs)
fél doboznyi Lipton Green Labelem
negyed doboznyi Sir Morton Earl Greyem
egy bontatlan 300g-os Milkám
félig telt Sharidan's-em
negyven napom
Hát ennyi az én gazdagságom.
és...
Ninja kiképzés
Tényleg szép helyen álltunk meg ma reggel:
36 fokot mutatott a kocsihőmérő hétkor, Viktor a bulldózermechanikus autóján bűvölt valamit, körülöttünk homok és csend, csend, nagyon mély csend, az az igazi, madárhang és légyzümmögés nélküli csend.
Sétáltam kicsit, mezítláb, a homok még kellemesen hűvös volt.
Hallgattam a csendet, amit csak néha tört meg a javított kocsi fel-felharsanó kürtje és rögtön utána Viktor máltai káromkodása. Francér nem szedte le az akksi sarut, nem értem. Inkább mindig összerezzent amikor véletlenül megérintette a kürt vezetékét: BÉÉÉÉÉÉÉ!!!! MARIA%+*/%!+"^^!!!!
(a BÉÉÉÉÉ!!! a duda veszett óbégatása, a MARIA%+*/%!+"^^!!!! Viktor felcsattanó anyázása, nem értettem belőle többet csak a Máriát, hiába, na, a máltait nem beszélem:))
Kinyitottam a mi Land Cruiser-ünk ajtóit és végigfeküdtem a hátsó ülésen. Gyenge szellõ érkezett délrõl hogy felvegye a harcot az egyre fokozódó forrósággal. Mivel épp jól álltam meg a kocsival, akadálytalanul szaladt keresztül a nyitott ajtókon: a lábamnál be, a fejemnél ki.
Már nem is tudom hányadszor hallottam felcsendülni a BÉÉÉÉÉÉ!!!!MARIA%+*/%!+"^^!!!! párost, el is halkult bennem, mert élveztem a szellőt, köszöntem neki hogy hűt, álmodoztam, amikor hirtelen egy gondolat szaladt át rajtam: le kellene venni a napszemüvegem.
Még bennem csengett a gondolat vége, amikor halk surranó nesz ütötte meg a fülem, ahogy valaki a homokon közeledik. Pár pillanat múlva a biztonságunkért felelős katonák sofőrje állt fejjel lefelé fölöttem, hogy főzhetnek-e teát, meddig maradunk.
Persze hogy, mondtam neki, hiszen megtanulta az ember: fííí sáj, fíí zien, máfi sáj, máfi zien.***
Na tehát, azért kellett levenni a szemüvegem, mert nem illik úgy beszélgetni valakivel, hogy az rejti a szemeinket. Legalábbis itt, emberek között.
Ha tehát valamit éreztek, bármi legyen is az, ne hezitáljatok hanem kövessétek a belsõ hangot. Tudja mit tesz annélkül hogy gondolkodnia kellene rajta, hát ti is tegyétek. A gondolkodás megöli a tetteket. Csak csináljátok amit éreztek. Ez volt az elsõ lecke ;)
***Nyers fordítással, egyiptomiul: Van tea, van boldogság. Nincs tea, nincs boldogság.
Zene!
36 fokot mutatott a kocsihőmérő hétkor, Viktor a bulldózermechanikus autóján bűvölt valamit, körülöttünk homok és csend, csend, nagyon mély csend, az az igazi, madárhang és légyzümmögés nélküli csend.
Sétáltam kicsit, mezítláb, a homok még kellemesen hűvös volt.
Hallgattam a csendet, amit csak néha tört meg a javított kocsi fel-felharsanó kürtje és rögtön utána Viktor máltai káromkodása. Francér nem szedte le az akksi sarut, nem értem. Inkább mindig összerezzent amikor véletlenül megérintette a kürt vezetékét: BÉÉÉÉÉÉÉ!!!! MARIA%+*/%!+"^^!!!!
(a BÉÉÉÉÉ!!! a duda veszett óbégatása, a MARIA%+*/%!+"^^!!!! Viktor felcsattanó anyázása, nem értettem belőle többet csak a Máriát, hiába, na, a máltait nem beszélem:))
Kinyitottam a mi Land Cruiser-ünk ajtóit és végigfeküdtem a hátsó ülésen. Gyenge szellõ érkezett délrõl hogy felvegye a harcot az egyre fokozódó forrósággal. Mivel épp jól álltam meg a kocsival, akadálytalanul szaladt keresztül a nyitott ajtókon: a lábamnál be, a fejemnél ki.
Már nem is tudom hányadszor hallottam felcsendülni a BÉÉÉÉÉÉ!!!!MARIA%+*/%!+"^^!!!! párost, el is halkult bennem, mert élveztem a szellőt, köszöntem neki hogy hűt, álmodoztam, amikor hirtelen egy gondolat szaladt át rajtam: le kellene venni a napszemüvegem.
Még bennem csengett a gondolat vége, amikor halk surranó nesz ütötte meg a fülem, ahogy valaki a homokon közeledik. Pár pillanat múlva a biztonságunkért felelős katonák sofőrje állt fejjel lefelé fölöttem, hogy főzhetnek-e teát, meddig maradunk.
Persze hogy, mondtam neki, hiszen megtanulta az ember: fííí sáj, fíí zien, máfi sáj, máfi zien.***
Na tehát, azért kellett levenni a szemüvegem, mert nem illik úgy beszélgetni valakivel, hogy az rejti a szemeinket. Legalábbis itt, emberek között.
Ha tehát valamit éreztek, bármi legyen is az, ne hezitáljatok hanem kövessétek a belsõ hangot. Tudja mit tesz annélkül hogy gondolkodnia kellene rajta, hát ti is tegyétek. A gondolkodás megöli a tetteket. Csak csináljátok amit éreztek. Ez volt az elsõ lecke ;)
***Nyers fordítással, egyiptomiul: Van tea, van boldogság. Nincs tea, nincs boldogság.
Zene!
Húazannya!
Csak egyetlen Land Cruiser árválkodott a táborban, szóval nem volt mese, azzal kellett menni. Nem mondhatnám hogy igazán gond volt vele, csupán a légkondi nem mûködött. (Innen korallpiros hófehér kagyló nem tesz pikírt megjegyzéseket, jó?)
Majd letkerjük az ablakot és nem állunk meg, bíztattam Kerryt a kanadai indián csopvezetõt, mire õ: hajrá! igazi férfiaknak nem is kell légkondi! Ebben maradtunk, miközben a kapu felé gurultunk a 46 fokban. Kitöltöttük az annyjanevemeddigmradminekjött ide passzoló nyomtatványát, bugrott hozzánk Viktor a máltai szerelõ a kis szerszámos ládájával, bejelentkeztünk rádión a journey managementnél, elrebegtük hova megyünk és mikorra várjanak a bablevessel, összeszedtük a katonáinkat, aztán uccu neki irány észak, itt jönnek a tengerészak csatakiáltással nekilódultunk a dûnéknek.
A lehúzott ablak tökéletesen mûködött, fél órás tekergés a homokon és megtaláltuk a bulldózereket amelyek átjárókat vágnak a homokhullámokon kelet-nyugat irányban, egymástól durván 160 méterre, párhuzamosan.
Itt persze a szokásos 50 fok fogadott minket, de Viktor gyorsan megavította az egyik dózer üzemóra számlálóját, aztán már indultunk is vissza. Dél felé vettük az irányt és egy régi nyomot követve minden gond nélkül kikeveredtünk a placcra, ahonnan aztán már csak egy gilisztaugrásnyira fehérlettek a tábor konténerei.
Amikor kiszálltam hogy az 1 bar alá vitt guminyomást visszatornázzam a normális értékre, akkor éreztem csak hogy a 44 fok és az enyhe szellõ milyen hûvös a -letekert ablak ide vagy oda- felforrósodott kocsi után. Avagy minden relatív...
A csirke curry olyan finom volt ma is, hogy bepisiltem volna tõle ha nincs helyette inkább orgazmusom! :D
Majd letkerjük az ablakot és nem állunk meg, bíztattam Kerryt a kanadai indián csopvezetõt, mire õ: hajrá! igazi férfiaknak nem is kell légkondi! Ebben maradtunk, miközben a kapu felé gurultunk a 46 fokban. Kitöltöttük az annyjanevemeddigmradminekjött ide passzoló nyomtatványát, bugrott hozzánk Viktor a máltai szerelõ a kis szerszámos ládájával, bejelentkeztünk rádión a journey managementnél, elrebegtük hova megyünk és mikorra várjanak a bablevessel, összeszedtük a katonáinkat, aztán uccu neki irány észak, itt jönnek a tengerészak csatakiáltással nekilódultunk a dûnéknek.
A lehúzott ablak tökéletesen mûködött, fél órás tekergés a homokon és megtaláltuk a bulldózereket amelyek átjárókat vágnak a homokhullámokon kelet-nyugat irányban, egymástól durván 160 méterre, párhuzamosan.
Itt persze a szokásos 50 fok fogadott minket, de Viktor gyorsan megavította az egyik dózer üzemóra számlálóját, aztán már indultunk is vissza. Dél felé vettük az irányt és egy régi nyomot követve minden gond nélkül kikeveredtünk a placcra, ahonnan aztán már csak egy gilisztaugrásnyira fehérlettek a tábor konténerei.
Amikor kiszálltam hogy az 1 bar alá vitt guminyomást visszatornázzam a normális értékre, akkor éreztem csak hogy a 44 fok és az enyhe szellõ milyen hûvös a -letekert ablak ide vagy oda- felforrósodott kocsi után. Avagy minden relatív...
A csirke curry olyan finom volt ma is, hogy bepisiltem volna tõle ha nincs helyette inkább orgazmusom! :D
...
Jövő levél:
Szól a zene, ja ...
De az éngemet nem annyira érdekölt, csak hogy maga mit mível ottan!
Látom, nemcsak maga hüe ottan!
Menő levél:
Gondolja hogy normális itt soká bírná?
Az meghülyülne.
Nekünk ilyen gondunk má nincs :D
50 fok
árnyékban.
Persze nincs árnyék, de azért fotóztam.
Magam:
Azt mondják, ha egyszer megjelensz valahol akkor a jelenléted örökre ott marad a hely levegõjében, illetve nem is a levegõben mert szellõztethetsz, de az akkor is ott marad. Van erre valami jól csengõ szó az okosoknak, engem nem érdekel. Persze más nem láthatja azt a mozgó ködszerû emlékképet, emlékfilmet, nevezzük aminek akarjuk, csak te és az aki ugyanakkor ott volt abban a teremben, szobában, autóban, bármiben. Ugyanígy csak õ láthat téged ott azon a helyen újra és újra, örökké, legyen az szoba, kert, autó vagy egy kilátó nyitott teteje.
Ezért hát hiába tudom hogy itt 7000 éve emberek éltek, hiába érzem még mindig a tábortüzek füstjét, látom a lábnyomaikat, hallom a hangjukat de lefotózni nem tudom õket, és az arcuk is idegen.
De ha újra visszamegyek oda, arra a helyre, akkor újra látom ahogy a szél belekap a hajadba és újra azt kívánom hogy bárcsak megállna az idõ.
Persze nincs árnyék, de azért fotóztam.
Magam:
Azt mondják, ha egyszer megjelensz valahol akkor a jelenléted örökre ott marad a hely levegõjében, illetve nem is a levegõben mert szellõztethetsz, de az akkor is ott marad. Van erre valami jól csengõ szó az okosoknak, engem nem érdekel. Persze más nem láthatja azt a mozgó ködszerû emlékképet, emlékfilmet, nevezzük aminek akarjuk, csak te és az aki ugyanakkor ott volt abban a teremben, szobában, autóban, bármiben. Ugyanígy csak õ láthat téged ott azon a helyen újra és újra, örökké, legyen az szoba, kert, autó vagy egy kilátó nyitott teteje.
Ezért hát hiába tudom hogy itt 7000 éve emberek éltek, hiába érzem még mindig a tábortüzek füstjét, látom a lábnyomaikat, hallom a hangjukat de lefotózni nem tudom õket, és az arcuk is idegen.
De ha újra visszamegyek oda, arra a helyre, akkor újra látom ahogy a szél belekap a hajadba és újra azt kívánom hogy bárcsak megállna az idõ.
Raindrops keep falling on my head...
Ma délelõt pofánvágott bennünket a homokfal, amit forró orkán tolt maga elõtt felborítva, elsodorva mindenünket, ami nem volt lekötözve.
Az irodám lépcsőjének felső fokán álltam és épp fotóztam a bevezető homokviharban kifelé induló autókat, amikor wííííííííííííípaffbumm bevágódott az áldás, így csak beugrottam az ajtón és pffffff... huh, az annyáját nekije!
Aztán becsomagoltam a fényképezõgépet, számítógépeket, plottert, nyomtatót, no és legfőképp a kávéfőző masinériát, mert már ömlött mindenhonnan a púderfinomságú por. Kint valami sötét leves fortyogott és rázta a konténert de veszettül, tökre úgy, mintha mi lettünk volna a sárgarépa valami többtíz köbkilométeres babgulyásban.
Aztán, amikor összecsapott a nyugati lovashadsereggel a déliek szürke tábornoka, akkor, abban a kis szünetben sikerült elrohanni a szobámba és az ágyamra huppanva, lehunyt szemmel hallgattam tovább a háborgást, miközben a konténer dülöngélve ringatott, később pedig megérkeztek a súlyos esőcseppek, és egyre szaporább dobolásba kezdtek a fém tetőn.
Nem tudom mennyi idő telt el így, de éreztem, hogy már nincs por a levegőben, csak tiszta eső, és már nincs szél, csak a csata hullái hevernek a döglött, égnek meredő lábú lovakkal keveredve, mint Isaac Babel Lovashadseregében.
Kinyitottam a szemem, felkeltem és a beállt csendben láttam, hogy Ali - a kirendelt régészünk - ott ül egy kábeldobon és élvezi a csendes esőt...
... így hát lesétáltam a lépcsőn és odaültem mellé.
Néha nem kellenek szavak, hát hallgattunk nagy-nagy egyetértésben...
Az irodám lépcsőjének felső fokán álltam és épp fotóztam a bevezető homokviharban kifelé induló autókat, amikor wííííííííííííípaffbumm bevágódott az áldás, így csak beugrottam az ajtón és pffffff... huh, az annyáját nekije!
Aztán becsomagoltam a fényképezõgépet, számítógépeket, plottert, nyomtatót, no és legfőképp a kávéfőző masinériát, mert már ömlött mindenhonnan a púderfinomságú por. Kint valami sötét leves fortyogott és rázta a konténert de veszettül, tökre úgy, mintha mi lettünk volna a sárgarépa valami többtíz köbkilométeres babgulyásban.
Aztán, amikor összecsapott a nyugati lovashadsereggel a déliek szürke tábornoka, akkor, abban a kis szünetben sikerült elrohanni a szobámba és az ágyamra huppanva, lehunyt szemmel hallgattam tovább a háborgást, miközben a konténer dülöngélve ringatott, később pedig megérkeztek a súlyos esőcseppek, és egyre szaporább dobolásba kezdtek a fém tetőn.
Nem tudom mennyi idő telt el így, de éreztem, hogy már nincs por a levegőben, csak tiszta eső, és már nincs szél, csak a csata hullái hevernek a döglött, égnek meredő lábú lovakkal keveredve, mint Isaac Babel Lovashadseregében.
Kinyitottam a szemem, felkeltem és a beállt csendben láttam, hogy Ali - a kirendelt régészünk - ott ül egy kábeldobon és élvezi a csendes esőt...
... így hát lesétáltam a lépcsőn és odaültem mellé.
Néha nem kellenek szavak, hát hallgattunk nagy-nagy egyetértésben...
Stephen King
Christine
"- Nézze, fiam, maga fiatalabb annál, hogysem el tudná fogadni mások bölcsességeit, de megmondhatom: a szerelem nagy ellenség. (...) Bizony. A költõk örökké félreismerik a szerelmet. Sokszor szántszándékkal. Mert a szerelem nagy mészáros. A szerelem nem vak. Ohó, korántsem. Inkább kannibál, és olyan a szeme, mint a sasé. A szerelem rovarszerû. És örökké éhes.
- Mivel táplálkozik? (...)
- Barátsággal. Barátságot zabál."
"- Nézze, fiam, maga fiatalabb annál, hogysem el tudná fogadni mások bölcsességeit, de megmondhatom: a szerelem nagy ellenség. (...) Bizony. A költõk örökké félreismerik a szerelmet. Sokszor szántszándékkal. Mert a szerelem nagy mészáros. A szerelem nem vak. Ohó, korántsem. Inkább kannibál, és olyan a szeme, mint a sasé. A szerelem rovarszerû. És örökké éhes.
- Mivel táplálkozik? (...)
- Barátsággal. Barátságot zabál."
2009. július 3., péntek
bolyongásaim
Homoklegyek.
Alig nagyobbak 1-2mm-nél, fehér szárnyukat becsukva mászkálnak a karodon, a nyakadon, keresve a helyet hogy beléd marjanak.
Ami utánuk marad, csak annyiban hasonlít szúnyogcsípésre, hogy bepirosodik, megduzzad és legalább 4-5 nap kell ahhoz, hogy teljesen eltűnjön.
Igaz az is, hogy nem viszket annyira, viszont elfertőződhet.
Hirtelen ellepték a sivatagot. A táborban még istenes, de kint terepen ahogy kiszállsz az autóból, egyszerre több ezer ront rád.
A ma délelõtti vihar kisöpörte őket valahova délkeletre, de a karomon egy-két duzzadt foltot látok még.
Alig nagyobbak 1-2mm-nél, fehér szárnyukat becsukva mászkálnak a karodon, a nyakadon, keresve a helyet hogy beléd marjanak.
Ami utánuk marad, csak annyiban hasonlít szúnyogcsípésre, hogy bepirosodik, megduzzad és legalább 4-5 nap kell ahhoz, hogy teljesen eltűnjön.
Igaz az is, hogy nem viszket annyira, viszont elfertőződhet.
Hirtelen ellepték a sivatagot. A táborban még istenes, de kint terepen ahogy kiszállsz az autóból, egyszerre több ezer ront rád.
A ma délelõtti vihar kisöpörte őket valahova délkeletre, de a karomon egy-két duzzadt foltot látok még.
2009. június 20., szombat
HA ELHAGYNÁL...
Ha elhagynál engemet, - jobban
mi fájna?
hiányod, vagy a szív megdobbant
magánya?
A csalódás kínjától félek,
vagy féltlek?
Szerelmünket szeretem jobban,
vagy Téged?
(Váci Mihály)
mi fájna?
hiányod, vagy a szív megdobbant
magánya?
A csalódás kínjától félek,
vagy féltlek?
Szerelmünket szeretem jobban,
vagy Téged?
(Váci Mihály)
Megnéztük a filmet
Jön velem a kutya ahogy kimegyek, nem tudja miért, vagy hova indulunk, de jön, hiszen egy falka vagyunk.
Itt most támad fel a szél, de még gyönyörűen csillagos az éjszaka.
Csend van, csak a Hair-bõl szól egy dal halkan, és csak egy mondat kering körülöttem, bennem: Te miért élsz?
Buta fordítás, bár talán mégis igaz...
We starve-look
At one another
Short of breath
Walking proudly in our winter coats
Wearing smells from laboratories
Facing a dying nation
Of moving paper fantasy
Listening for the new told lies
With supreme visions of lonely tunes
Somewhere
Inside something there is a rush of
Greatness
Who knows what stands in front of
Our lives
I fashion my future on films in space
Silence
Tells me secretly
Everything
Everything
...
Itt most támad fel a szél, de még gyönyörűen csillagos az éjszaka.
Csend van, csak a Hair-bõl szól egy dal halkan, és csak egy mondat kering körülöttem, bennem: Te miért élsz?
Buta fordítás, bár talán mégis igaz...
We starve-look
At one another
Short of breath
Walking proudly in our winter coats
Wearing smells from laboratories
Facing a dying nation
Of moving paper fantasy
Listening for the new told lies
With supreme visions of lonely tunes
Somewhere
Inside something there is a rush of
Greatness
Who knows what stands in front of
Our lives
I fashion my future on films in space
Silence
Tells me secretly
Everything
Everything
...
pam-pam
Bementem ma a pláza könyvesboltjába mert hátha találok blue-ray filmeket, egy ideje azt keresgélek mindenhol, már csak azt...
Kérdezem a jó negyvenes plusz 10-től:
- Esetleg találok én itt Blue-ray filmeket?
Visszakérdezett:
- Az ki, valami rendezõ?
Elmagyaráztam...
Na most utoljára szólítom föl itt ezt a legyet: ha nem hagyja abba a csiklandozásom, én orrba verem! (Igen, hangsúly meg minden a Brian életébõl lopva, ott ahol a domboldal, Jézus beszél a sajtkészítõkrõl és közben a nagyorrút froclizza épp egy másik nagyorrú)
A pók már rácseszett, francé' nézett ki úgy, mint egy fekete özvegy?! A sarokban punnyadó nagy, hosszúlábúakkal semmi gond, mert (feltételezem) õk a szúnyogokat lesik, nade a nagyszõröspadlónosonókat garfieldosan szoktam meggyőzni arról, hogy ezt itten ebben a formában mégsem...
Na és akkor ma ez a kaszáspók vagy mi...
Ha valaki nézte volna a holnapi idõjárást: lemostam az autót, úgyhogy...
Ha valaki nézte volna a holnapi horoszkópját: lemostam az autót, úgyhogy...
Zene!
Vagy tánc:
Kérdezem a jó negyvenes plusz 10-től:
- Esetleg találok én itt Blue-ray filmeket?
Visszakérdezett:
- Az ki, valami rendezõ?
Elmagyaráztam...
Na most utoljára szólítom föl itt ezt a legyet: ha nem hagyja abba a csiklandozásom, én orrba verem! (Igen, hangsúly meg minden a Brian életébõl lopva, ott ahol a domboldal, Jézus beszél a sajtkészítõkrõl és közben a nagyorrút froclizza épp egy másik nagyorrú)
A pók már rácseszett, francé' nézett ki úgy, mint egy fekete özvegy?! A sarokban punnyadó nagy, hosszúlábúakkal semmi gond, mert (feltételezem) õk a szúnyogokat lesik, nade a nagyszõröspadlónosonókat garfieldosan szoktam meggyőzni arról, hogy ezt itten ebben a formában mégsem...
Na és akkor ma ez a kaszáspók vagy mi...
Ha valaki nézte volna a holnapi idõjárást: lemostam az autót, úgyhogy...
Ha valaki nézte volna a holnapi horoszkópját: lemostam az autót, úgyhogy...
Zene!
Vagy tánc:
2009. június 8., hétfő
Nélküled...
Vettem ma Aszófőn egy üveg vászolyi muskotály cuvée-t, 2007 IRSAI OLIVÉR - OTTONEL.
MUSKOTÁLY, a Fodorvin családi pincészetben (Anno 1858) 12.5% V/V, Minõségi Félédes, huh micsoda mágikus jelek ezek, bor, nekem aki csak az öt puttonyos (vagy hat) Tokaji aszút ismeri és csak azt hajlandó bornak elismerni (na jó, csak azt tudnám feledni, azt a franciát...)
Persze nem véletlenül tévedtem ma be a pincészet csodás borpanoptikumába, de nem ám: feladatom volt ott nekem.
És a szlalomban harmadik lettem, nem mintha jelentene ez valamit azon kívül, hogy harmadik lettem a szlalomban, de aztán gyönyörűt láttam, édeset...
Megrészegített, mint az a fel nem bontott üveg a címkéjén olvasott és elképzelt "muskotályos illat- és zamatvilággal rendelkező, maradék cukrot tartalmazó" bor.
Elmerengve...
Éééééééés
igen, megtaláltam őt! Az Impeial War Museum-ban a Holokauszt kiállításon az auschwitzi rámpákon a vagonokból kiszállva akadt egy nő aki kirántotta az egyik SS tiszt pisztolyát és átküldte a másvilágra, majd egy másikat is, aztán a saját halántéka következett. Beleszerettem.
oldás és
Lassan egy éve cipelem Doktor Zsivágót az autó hátsó ülésén de nem tudtam átadni, gondoltam ma megnézem, gondoltam hamár akkor oroszul. Rosszul gondoltam...
Legalább orosz akcentusa volt az angolnak, vagy legalább olyan oroszos, vagy legalább néha.
De a színek a képek a formák, ejj, majdnem festhetnékem támadt, vagy legalábbis öt másodpercenként kinyomtatni a plazmáról a szkrínshotokat és kitapétázni a szobát, a házat, a világot.
Jövõ héten azt gondolom elmegyek Auschwitzba.
Legalább orosz akcentusa volt az angolnak, vagy legalább olyan oroszos, vagy legalább néha.
De a színek a képek a formák, ejj, majdnem festhetnékem támadt, vagy legalábbis öt másodpercenként kinyomtatni a plazmáról a szkrínshotokat és kitapétázni a szobát, a házat, a világot.
Jövõ héten azt gondolom elmegyek Auschwitzba.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)