2022. október 3., hétfő

UXO

Nem, ez nem a XOXO elvadított változata, nem is valami film és főleg nem hugs and kisses.

Ha valaki megnézte a "Bombák földjén"-t, vagy neadjisten katona is volt valaha, annak lehetnek elképzelései a dolgokról.
A UXO egy rövidítés, és annyit tesz külföldiül, hogy UneXploded Ordnance, magyarul pedig nem felrobbant lőszernek lehetne ferdíteni, bár beletartoznak a fogalomba pl. az aknák is, amelyek ugye nem lőszerek. Mondjuk azt, hogy az elhajigált, elásott, magasból ledobott, és különböző okokból fel nem robbant katonai cuccok összessége a UXO és nem keverendő az IED-del.
Utóbbi az Improvised Explosive Devices, magyarul improvizált, vagy rögönzött robbanó szerkentyűk, ezek is ember alkotta mindenféle ölő alkalmatosságok, de míg az UXO katonás, gyárilag előállított cucc, csak épp ottfelejtették valahol, addig ez IED amolyan McGayveres kutyulék, és nem felejtették ott: direkt rakták le azért, hogy öljenek...

Ez itt egy UXO, pontosabban egy 155mm-es tüzérségi repeszgránát, avatott szem a huzagolás nyomát látja a vezetőgyűrűn (vagy abroncson). Ez annyit tesz, hogy kilőtték, tehát a szállítási biztosítékok mind kioldva, becsapódáskor robbant volna, de a gyújtó széttörött és így nem indulhatott be az a folyamat, amelynek a végén a gránát meglehetős sebességgel oszlásnak indul - mint tűzvezetéstan tanárunk szokta volt mondogatni -, és amputál.
Magyarul: felrobban és aki a közelben tartózkodik, annak kampeca.
Megakampeca.



A gránát orra, látszanak a ketyegők a sérült gyújtóban, elég ha annyit tudunk, hogy bonyolult dolgokat művel a szerkezet kilövés során, sőt becsapódáskor is:



Ezt Marokkóban, a Poliszárióval való csetepaték területén találtuk barangolás közben.
Itt történt meg az is, hogy a helyi sereg aknakutatói által tisztának mondott területen, ahol már a geodéták végigmentek, a szerviz kocsink mégis talált valamit. Ez is UXO volt, szerencsére gyalogsági akna, így nem lett nagy baj abból, hogy még így, 40 év után is tette a dolgát:





A végeredményt tekintve egy IED is tud felfordulást csinálni, itt Afganisztánban az egyik kocsink hajtott rá két zsáknyi házi áldásra, amiből csak az egyik robbant fel, így is átfordította a pickupot. Sofőröstől, katonástól...





Negyed óra és ment tovább a csapat, nincs idő tökölni, nem hagyunk hátra használható cuccot:



El Alameinnél, attól délre, a Második Világháború egyik nagy csatájának területén is dolgoztunk, ugye itt állították meg a szövetségesek Rommelt. Majd később, miután leporolták magukat és teáztak, visszatámadtak és Tunéziáig kergették a németeket, ahol aztán megadták magukat. Mármint a németek.
Az aknakutatók egy heti termése látható szépen összepakolva, elszállítás előtt.
Egy kb. 7 m széles sávból (a hosszát nem tudom) jött össze ez a mennyiség:



Ugyaninnen, elhagyott olasz SRCM Mod.35 kézigránát (csak Red Devil-ként emlegették a szövetségesek, egyrészt mert gyakran volt pirosra festve, másrészt eldobás után ütődéstől robbant, de ha mégsem, akkor bármikor elposszanhatott, ha megmozdították):



Irakban is rengeteg dolgot találtak a geodézia előtt haladó aknakutatók, itt pl. egy Valmara 69-es akna kandikál ki a földből. Megrúgva, vagy rálépre a kis szarvak egyikére beindul egy kis töltet, amitől az akna felugrik a levegőbe, ott robban és több száz acélgolyóval teríti be a környéket.
Igazán mókás szerkezet:



Járva a világot nem egy helyen akadunk bele ilyesmibe, Angola sem kivétel, gondoljunk csak a polgárháborúra, ahol mindenfélét hajigáltak egymás felé barátságtalan, egymást nem ismerő emberek. Ha ismerték volna egymást, lehet, hogy együtt söröznek esténként, és férfias vicceket meséltek volna ahelyett, hogy tüzön felforrósított tőrt döfnek egymásba.
Sok helyen még ma is ott virítanak - még akár a a főutak mellett is - a táblák, hogyaszongya "Akna veszély!":



Így aztán mindenki tudja, hogy nem tanácsos letérni az útról, vagy az aknakutatóink által megtisztított és megjelölt területről.
Itt épp pihen az egyik műszer, a fiúk elérték a dzsungelt:



A környéken valamikor a '70-es években kubai laktanya bújt meg, elég sok fel nem robbant RPG-2-es és RPG-7-es robbanófejet, aknagránátot, lövedéket találunk a környékén:



Szerencsére IED nincs, bár nem vagyunk iedősek, azért jobb a békesség...

Vacsira megint isteni rák volt, abban (is) gazdag ez az ország:





Estére pedig zene...

2022. október 1., szombat

Pár perc az életből

Ma a tükörben megláttam az egyhetes borostás pofám, melyből kilógott a jégkrém pálcikája (csokival bevont epres/jeges volt, mostanra már épp az utolsó kis része olvadt el a nyelvemen), és erről - ki tudja miért -, a film villant be egy pillanatra.
Nem az a klúnis hálivúdis szar (azt megvettem még DVD-n, hogy hű, meg hú, megcsinálták modernül, aztán úgy a felénél szépen kivettem a lejátszóból, és belevágtam a kukába, ment utána a tokja is), hanem az első, az orosz (vagy szovjet?), a tarkovszkij féle.
Persze az is lehet, hogy inkább a regény.
Akkoriban mindent elolvastam Lemtől, mostanában pedig sikerült antikváriumból kikukázni az A legyőzhetetlen-t is.

- Ide figyelj... - kezdte - még valamit... Mondd, én... nagyon hasonlítok... hozzá?
- Nagyon hasonlítottál, de most már nem tudom - feleltem.
- Hogyhogy...?
Fölkelt a padlóról, és rám nyitotta nagy szemét.
- Már eltakartad.
- És biztos vagy benne, hogy nem őt, hanem engem? Engem...?
- Biztos. Téged. Nem tudom. Attól félek, ha igazán ő volnál, nem tudnálak szeretni.
- Miért?
- Mert valami borzasztót követtem el.
- Ellene?
- Igen. Amikor...
- Ne mondd el.
- Miért?
- Mert azt akarom: tudd, hogy nem ő vagyok.


A jégkrém egyébként elég gagyinak tűnik, bár szép dobozban hozzák a konyhás srácok, amikor terítik a szobák között az élményfokozó cuccokat, mint mondjuk a hatalmas muffinok és habos-babos sütik tálcán...





... kesudió csomagok, Mr. Potato crisps chips hengerek, 55%-os Bib's-ek Brazíliából, 70%-os Valorok Paraguayból.

A dobozban lapuló 10 darab egyenként csomagolt jégkrém gyakorlatilag jéggé fagyasztott színes, cukrozott vízből áll, és láthatóan mindegyik megolvadt legalább egyszer, mielőtt újra fagyasztották volna. Mivel epres, mindig találok benne a nyelvemmel egy olyan nyúlós, sűrűbb masszát, gondolom az jelképezné valamilyen formában a gyümölcsöt.
Már ha az eper gyümölcs... ebben a mai világban sosem lehet tudni azt, hogy mit minek nevezünk.

Kilépve a fürdőszoba részlegből, melyet beépítettek a konténer-szobámba (az az áttetsző falú box ott a szekrény mellett), ami egyben iroda is, valmint egy kis hűtő/vízmelegítő egyfajta teakonyhát sejtet, utóbbi felé indulok.



A hűtőben az érkezésem utáni habzsidőzsinek már csak az illatát érzem: finom füstölt kolbászok, szarvas szalámi, házilag fóliázott és tengerparton szárított horvát sonka - jahaaajjj! -, sajtok, otthonról hozott házi kajszilekvár és egyebek:



Most pedig csak egy kis vaj, amit komoly harcok és ármány árán, valamint hozzáadott sötét mágia segítségével sikerült organizálni, aztán fél üveg keserű narancsból készített lekvár, ami a kutyának nem kellett és két hete ott árválkodott az ebédlőben. Mondjuk én sem bírok vele zöldágra vergődni, bár próbálkozom.



Néha nagyon-nagyon vágyom egy kis vajas/kajszidzsemes kalácsra, kakaóval.
Kakaó akad, még otthonról hoztam nyuszisat, a vaj is tűrhető, kalácsról lemondok a helyben sütött péksütemény javára, de a lekvár... Már a grépfrútból készült vackokat is utáltam, egyszerűen nem értem hogyan jut valakinek eszébe keserű lekvárt főzni. Akárhogy próbálkozom bemagyarázni, hogy lekvár ez is, jó ez is, nem megy... ráadásul ugye, hogy még nagyobbat rúgjon belénk a természet: a keserű ízért felelős érzékelőink jó hátra kerültek.

Lenyomom a kapcsolót az üvegfalú vízmelegítőn, felgyullad a kék diszkófény és hamarosan pontosan 95°-os lesz a víz (ez nagyon fontos ám!), mivel nem szoktam sokat belerakni: hamarabb melegszik. Ugye milyen jó, hogy tanultunk fizikát?
Vagy ellestük másoktól.

Készül egy kávé és indulok az iroda felé, ami ugye a másik fele a konténernek:



Lehuppanok a gép elé, alattam a forgószék lemegy minimumra, majdhogynem guggolok az íróasztal előtt.
De így legalább épp a szemem magasságában van a laptop képernyőjének felső széle, egyszer azt tanították, hogy az így jó.
Vagy ha nem jó, legalább ergonomikus, bármit is jelentsen ez.
Persze a külső képernyőnek így a fele kerül szemmagasságba, de az úgyis csak a mellékes dolgokat mutatja, többnyire a céges email kornyadozik rajta, vagy az ArcMap szöveges ablakait pakolom ki oda.
Esetleg a bóóó Barbim, ha épp az amával tolom Diablo 2-t.
Persze már két napja tudja a campboss, hogy szétment a székem, meg is beszéltük azt, hogy nem kell másik, csak rögzítsék a legfelső pozícióba.
Sőt, azóta is, bármikor ha összefutunk, azonnal mondja, hogy igen, a szék!



Hogy miért épp 95°-os vízzel készül a kávém? Ezt még talán Craig mondta valamikor 2000-ben, amikor a kávékészítés, de főleg a fogyasztás mikéntjét verte belém Egyiptomban, a Nyugati-sivatagban.



Teának 100 fok, kávénak 95 fok az igazi, és ez valamiért úgy belevésődött az agyamba, mint az Úr (áldassék a neve) szavai Mózes kőtábláiba.
Hogy miként állítom meg a forralót épp akkor, amikor - figyelembe véve a kávé/kanál/csésze/környezet a víz hőmérsékletére gyakorolt majdani hatását - kell, azt senki ne kérdezze.
Tudom és kész!

Aztán a napi rutin...
Mármint feladatok terén. Tényleg rutin, gyakorlatilag nem sok figyelmet igényel: a geodéziáról beérkező adatok ellenőrzése, térkép készítés, esetleg valami GIS elemzés másik részleg kérésére, ebéd.
Rengeteg a hal és a rák, mindegyik változatos módon és formában, a mai ebédnél pl. a kínai térfélen lábasfejű - ha jól tévedek - volt a téma, tökölős, de finom:



Ebéd után háromig szieszta, szigorúan!
Néha négyig, mert minek kapkodni, vacsi hatkor, tennivaló úgy sincs, hacsak nem futott be valami kérés.
Hát így...
17:11
Készülünk a vacsira.

Még lesz egy ops meeting 8-kor, aztán lehúzzuk a rolót.



Zenére:

2022. szeptember 24., szombat

Idegen földön ha jár...

1982. szeptember
Épp befejeztük a WEGA 3D-t Kiskunhalason, kineveződtem - az akkori - Geofizikai Kutató Vállalat 1-es szeizmikus kutatócsoportjánál vezető geodétának, vagyis onnantól én dirigáltam a geodéziai részlegét a csoportnak. Csuda idők voltak!
Hát még milyen vékonyak!
Sportnapon:



Akkor még festegettem is:



1992. szeptember
Tunéziában épp nekiláttunk a második projektnek, és mivel a miJózsink hazament, innentől én vittem tovább a geodéziát, még négy éven át.
Első kiruccanásunk - mármint munkaügyileg - külföldre, ráadásul Afrikába, álomszép volt még akkor is, ha majd beleszakadtunk néha a munkába.
Itt épp a Chott-ra indulás előtt, a népek még nem ültek fel a pótkocsira:



Sekélyrefrakció. És futás...



2002. szeptember
Egyiptom. Már két éve toltuk itt a Western Geophysical geodéziáját, Craig, Paul bácsi és én. Ezidőtájt kebelezte be a céget a Schlumberger, amit magunk között csak scumbergernek hívtunk, nem ok nélkül...
Big Mo-val, mögöttünk a dózer túrja a homokot, lejárót készít.



Megkövesedett fák...



2012. szeptember
Afganisztán. Épp elkezdtük a harmadik projectet Herattól északra. Bár eddigi munkáim során az volt a legveszélyesebb vidék - Sárrétudvarit nem számolva -, imádtam minden pillanatát. Olyan... táborozós-katonás volt, mint régen, nagyon régen...
Ebéd valami romok között, védve a széltől:



Kiszaladunk körülnézni, hozzá munkavédelmi cucc dukál:



2022. szeptember
Angola. Tegnap itt is kiszaladtunk újra, megvizslatni az útcsinálókat, akik főleg a fúrós népnek gyártanak hozzáférést a dzsungelben. Bár egyesek szerint ez nem is dzsungel.
Végülis... csak fák... Rajtuk liánok és körülöttük bokrok:



És az utak mentén is csak ilyen nagy levelű izék...



Azért sikerült egy majomkenyérfát is elcsípni, ott csüng rajta a kenyér. Mármint a majomkenyér:



A fiúk fúrták a robbantólyukakat:



A traktor gyártotta az utakat a szavannán:



Aztán nekiugrott az erdőnek:



Bent megint szép színes volt a kajcsi, de legalább ehető:



Átlagos nap, több mint 40 éve...


Zene!

2022. szeptember 17., szombat

Őserdőben ha sétálsz...

... néha nézz a lábad elé, mert hasra esel!

Az oké, hogy a magasba szökő fák mintegy mágnesként vonzzák a tekintetet:





De ha lenézel, nini: bogyók!



Kicsit belegyalogoltam a természetbe - persze a katona jött velem -, mert érdekesnek ígérkezett a térképen nem feltüntetett ösvény, vagy csapás. Jó régen nem használták, vajon akkor is ki a csoda járt rajta annyit, hogy jól láthatóan megmaradt?
Talán a fakitermelők?
Vagy katonák még a polgárháború idején?

Megannyi kérdés... azért azt reméltem, hogy erre nem háborúztak, mert aknakutatók nem jöttek velünk, nem terveztük azt, hogy letérünk az útról, amelyet csak azért nem tudtak feltérképezni kocsiból, mert keresztbe dőlt egy fa.
Így hát most gyalogolunk rajta, mivel meglehetősen közel halad az egyik szeizmikus vonalunkhoz, hátha jó lesz ahhoz, hogy kis igazítással elérhessék róla a telekjáróink a helyet, ahol dolgozni kell.



Másfél kilométer után elértük a végét:



És itt kezdődött egy ösvény, ami szintén jó irányba haladt, a szerkenytűnk jóféle utat képes itt fabrikálni majd, ügyesen kikerülve a nagyobb fákat:



Persze az még odébb van, egyelőre lássuk azt, hogy milyenek lesznek a lehetőségeink.
Alig léptem kettőt, el is pereceltem, amolyan exupérys módon: Szelíden dőlt el, ahogyan a fák. Még csak zajt sem keltett, a homok miatt.
Azért repült a térkép, telefon a kezemből: mert egy lián vagy mi az ördög elkapta a bokám.
Telefon:
Persze térerő az itt már nincs, nem is arra kellett. Jó ideje nem használunk már Garminokat (kézi GPS), mivel a telefonok is képesek venni a műholdak jeleit, jóval egyszerűbb feltölteni rájuk a térképet, lehet velük fotózni a helyszínen, lehet rögzíteni a megtett utat, stb.
Mindent tudnak amit a hagyományos "kirándulós" GPS-ek, csak jobban. Itt szoftverként az Avenzát használjuk, ami - a reklám helye - ingyenes program mind iOS-ra, mind Androidra.

Mentünk.
Innentől már a lábam alá is néztem, de azért a bokrok, fák sem maradtak ki: a mamba szeret a magasban mambázni...
Volt, ahol egészen tiszta volt minden:



Volt ahol sűrűbb:



Volt, ahol fakígyóba futottunk, nem mamba volt:



Néhol dúsabbá vált az aljnövényzet:



Aztán lekanyarodott az ösvény dél felé, egyre távolodtunk a vonaltól, így aztán nem volt értelme tovább követni, visszafordultunk.
Ügyesen megtaláltuk a kocsit, kissé nekiestem az ásványvíznek, mert én marha nem vittem magammal és azért megtettük vagy 4 kilométert.

Visszafelé megálltunk a gombák földjén, megvizslatni egyik vonalunkat, amit a geodézia már kitűzött.
A "gombák" mind-mind hangya építmények, hogy a dizájn honnan jött nekik? Tuti lelesték a gombákról: nem folyt nyakukba az esővíz, ami itt azért az esős évszakban elég nyűg lehet nekik.



Ebédre hal kalulut kaptunk, hozzá rántott garnéla (shrimp) és sült pupu járt.


Zene!