2024. április 19., péntek

Sivatagozzunk, Vol. 2.

A Szahara.

Nem csak azért, mert ez a legnagyobb homoksivatag (jégben ugye megelőzi Antarktika és Arktika), hanem azért is, mert itt töltöttem el a legtöbb időt homokdombra fel, homokdombról le olyan helyeken, ahova egyszerű ember/turista soha nem juthat el.
Nem mellesleg azért is, mert számomra ez "A" sivatag.
Lenyűgöző a dűnék, homokhegyek látványa, és bár végtelenül csendes, valamilyen különös, sosem megfejtett oknál fogva sosem éreztem ott magányosnak magam.

Az egyik első táborunk:


Bár Tunéziában már összefutottunk a keleti végével, Marokkóban pedig a nyugatival, a közepe az igazi, vagyis inkább azok a területei, amelyeket "erg"-ként tartanak számon.
Tudományoskodjunk kicsit.
Az egyszerű ember számára a sivatag ugye homokot jelent, sok-sok homokot.
A nem egyszerű ember azt mondja: hohó, nem úgy van az!
És azonnal elkezd mindenfélét kitalálni, rendszerezni, beskatulyázni.
Nézzük tehát mit is mondanak a sivatag egyes részeiről, jelesül az "erg"-ekről az okosok a wikin:
Az erg (homoktenger vagy dűnetenger is, vagy homokréteg, ha nem tartalmaz dűnéket) egy széles, sík sivatagi terület, amelyet szélfútta homok borít, és alig, vagy egyáltalán nincs vegetatív borítása.
A szó az arab ʿarq (عرق) szóból származik, ami "dűnemezőt" jelent.
Szigorúan véve az erg olyan sivatagi terület, amely több mint 125 km2 (48 négyzetmérföld) eolikus vagy szélfútta homokot tartalmaz, és ahol homok borítja a felszín több mint 20%-át.


A Szahara erg-jei az alábbi térképen láthatók, én a karikázott területeken mocorogtam pár éven át ( a jobb oldali részen csak az egyiptomi területen):



2000 méteren repülve így néz ki a Grand Erg Oriental (az első fotó is azon a területen készült):



Kicsit alacsonyabban repülve pedig ilyen:

Leszállva pedig:


Oké, leszálltunk, de hogyan tovább?
Mert ugye utak azok nincsenek.
Ha nincs, megyünk toronyiránt, ami leginkább azt jelentette, hogy jobbra-balra:


Ha pedig nem lehet sem jobbra, sem balra, akkor gyártunk csapásokat, mert utaknak azért nem nevezném a homokba dózerolt nyomokat.
A nagy dűnéken így:
A kissebbeken pedig így:
Szerintem csinos lett... persze ezen naponta 80 km-t autózni nem egy leányálom...
Azért hullámvasútnak elment, homokvihar esetén még tengeribeteg is lettem néhányszor: amikor keresztbe fújt a szél.
Olyankor mintha oldalra mozogna az egész világ, miközben előre is haladunk ugye az autóval, és ez rendesen megkavarja az arra érzékenyek egyensúlyért felelős szerveit.


Aztán akadtak olyan részek is, ahol csak gyalogolni lehetett, a hatalmas dűnék meredek oldalaiba nem érte volna meg csapásokat vágni. Ilyenkor a népek kézben cipelték a felszerelést, vagy megpróbáltak olyan közel autózni a célterülethez amennyire csak lehetett, mint itt pl. én a repeater felállításához:
Szerencsére az Erg hatalmas homokhegyei között sokszor szépen el lehetett kavirnyálni, ezt a kitaposott "utat" pl. Route 66-ként emlegettük csak. Ez volt a "fő verőér" a reggeli kilovaglásokkor, ill. az este betakarodásokkor:
A táborok, amelyekben laktunk végülis minden igényt kielégítettek, fúrtunk egy 80-120 m-es kutat, amelyből isteni tiszta és hideg vizet kaptunk, volt konyhánk, pékségünk, fürdőnk, konditermünk, az irodák és lakókocsik mellett, sőt, egy "bár"-nak kinevezett konténer is előfordult itt-ott, bár Algériában eléggé necces volt a seritalt lejuttatni a sivatagba.
Megoldottuk.

Itt lakom látod, énekelte a Tankcsapda:


Munka.
Mert hogy azért jöttünk ide, a "senki" földjére.
Estünk-keltünk, de hát a homokon így mennek a dolgok. Velem ötöt pördült egyszer a Toyota, balga módon fordulni próbáltam egy homokhegy meredek oldalában, a gravitáció pedig szólt egy alig kétöklömnyi kis homokhalomnak: lökjé' má' rajta egy kicsit...
Megjegyzés: a fenti koordinátákat bevive a Google Earth-be, függőleges vonalakat látunk a sivatagban.
Na, azok a mi geofonvonalaink, amelyeket bulldózerek vágtak azért, hogy a felszerelést (kábeleket, geofonokat) szállító teherautóink közlekedni tudjanak, mint pl. ezen a screenshoton is látszik:
Hogy mit kerestünk? Olajat...
Pontosabban olajcsapdákra utaló jeleket, szeizmikus módszerrel.
Később lesznek linkek is...

De most még... játszunk.
A golf mondjuk nem a legsikeresebb ennyi bunker között, de hát...
És a homokozás...
Aztán nagy ritkán belefutottunk tevéket terelgető emberkékbe, a völgyek csenevész bokrait rágcsálták a tevék év közben, tavasszal pedig, amikor egészen hihetetlen módon zöldbe borul a sivatag egy része, füvet legelhettek.
No és az élővilág.
Többnyire kimerült bogarakban és kígyókban.
De a srácok fogtak rengeteg ilyen gyíkszerű valamit, ami leginkább a homok alatt közlekedett (vagy bújt), elmondásuk szerint a húsa keresett csemege és a halra hasonlít leginkább. Úgy is hívták, a sivatag hala.
Aztán a meglepetés: itt valamikor 7-10ezer éve emberek éltek. Erről tanúskodtak a pattintott kő nyílhegyek, vagy a nagy kőtál, amiben gabonát őrölhettek, no és a sziklarajzok:
És az érdekességek, mint pl. amikor 1999 januárjában havazott:
Vagy a Sif Fatima környéki - hejj, ha ezt rejtő Jenő láthatta volna -, rég elhagyatott idegenlégiós erőd:
Aztán a homokviharok, sivatagi naplementék, a távolban elvonuló eső...


Ó, és hogy a homok milyen a sivatagban?
Tiszta, nagyon tiszta... mint a kvarc


Végül - de nem utolsó sorban - néhány bejegyzés, ami akkor és ott...
Egy naplórészlet
Ez is naplószerű
A homok hatalma
Homokozás
Munka
Csak egy nap...



És végül, zene!