Szeizmikus kutatóhajón élni kissé más, mint a szárazföldön, lássunk pár apróságot, csak úgy, össze-vissza, ahogy illik .
A kikötőben reggel arra ébredni, hogy befagytunk. Úgy tűnik, a sós víz sem szereti a -6° - -11° fokot:
A fedélzeten pihennek az "ágyúk", négy darabot applikáltak egy acél sínre, amely két hatalmas bóján csüng, így a víz alatt vontatjuk és ott durrantgat a vízbe:
A híd.
Részlet:
Ablak.
Mindig kedvenceim voltak a hajókon ezek az ablakok, amelyek kör alakjukkal hívták fel magukra a figyelmet.
Ugye nagy viharban az ablaktörlők nem sokat érnek, ezt megtapasztalhatjuk nyári zivatarok során a kocsiban ülve is.
Ennek kivédésére jött létre ez a fajta megoldás: a gyorsan forgó kerek üvegről egyszerűen lerepülnek a vízcseppek, ergo a kilátás megoldott:
Automata, vagy robot kormány.
Hogy a navigátorok az alsó fedélzeten található "irodából" irányíthassák a hajót, egy ilyen cucc is szerepel az utólag beépített tárgyak, eszközök listáján:
Periszkóp.
Nem vagyunk mi tengeralattjáró, ennek ellenére a hajó részét képezi ez a periszkóp, amely a híd feletti fedélzeten található mágneses kompasz (iránytű) képét vetíti le, soha nem lehet tudni azt, hogy mikor hal meg az elektronika, jobb a békesség:
Kormány, gázkar, kormány.
A nagy szürke "doboz" szolgál a hajó irányítására, jobbra tőle a "gázkar", amellyel a hajó sebességét ill. haladási irányát (gy. k. előre vagy hátra) állítjuk be. Jobbra fent a fekete karral (a kereszt mellett) az orrsugárkormányt irányíthatjuk, annak segítségével tudjuk a hajót szinte helyben megfordítani, ugyanis a vízvonal alatt a hajó orrában egy keresztben elhelyezett propeller gondoskodik a víznyomásról, a kar állásától függően balra, vagy jobbra mozgatva a hajó elejét.
Indítás.
Csakis a hajósok védőszentje nevében, ill. felügyelete alatt!
Kikötői csendélet:
Elindultunk.
A távolban a dán kisváros temploma, amely ma múzeum:
Előebéd: csirkehúsleves, a szakácsunk nagyon profi!
MOB locator (Man Over Board locator, avagy ember a vízben jelző kütyü) a mentőmellényre akasztjuk, vízbe esés esetén automatikusan bekapcsol és helyettünk jajveszékel a hajón.
Navigálunk a teszt terület felé.
A számok a vízmélységet jelölik:
A szonar is azt jelöli, vagyis hogy milyen mélyen van a tengerfenék.
A hajónk 5, de inkább 7 méteres vízmélységig mehet, onnan majd egy kisebb hajó veszi át a szerepünket:
Just in case, mondaná a művelt orosz, ha tudna angolul.
Persze használatuk tilos, ugye...
Ha vízbe esne a dógozó: a piros bójásat éjszaka hajítjuk utána, mert az világít. A sárga tököset nappal, mert az füstöl.
Mindkettő automatikus, amint vízbe érnek, beindulnak és teszik a dolgukat:
Hátrafelé nézve... a dógozók:
A Balti-tenger.
Nyugis, napsütéses februári nap:
Teszteljük a GPS antennát az ágyúkon.
Fontos a lövés pillanatában a precíz koordináta, ezért települt az antenna a geometriai középpontba.
A puding próbája az evé... WC-n fejeződik be, jelen esetben ez a vizet jelenti.
Szépen áll a GPS antenna a bóják között, miközben mérési sebességgel haladunk:
Az "A" frémen is akad néhány GPS antenna, legalább ötöt számolhatunk:
Szoba/iroda kilátással:
Embermentő szerkezet.
Ha menteni kell(ene) valakit, ezt engedjük le a hajó oldalán, hogy felkapaszkodhasson rá az elvetemült.
(Mert minek esett bele, ugye?)
Gyakorlat közben:
Előre megyünk. Ugyan ez nem Magyarország, de legalább tényleg előre megyünk.
Körletrend.
József Attila hajón tuti ezzel fejezte volna be ... takarítani is engedd
szép, komoly fiadat!
Nyugat felé tartunk...
Még egy óra a kikötőig.
Pihen a komp hajó, kikötötték.
Ez pedig Petőfi lett volna, ha...
Hatkor morgásra ébredek, félálomban is levezetem magamban: ez nem lehet a mi gépházunk.
Kikukkantva az ablakon (starboard side, szóval a vízre néző a szob... izé, kabinom, nem a kikötőre) látom, hogy épp beparkol a szemközti mólóhoz egy hatalmas teherhajó.
Hamarosan ébreszt a telefonom úgy is, nincs értelme visszafeküdni, megcélzom a vizesblokkot.
Hallom, hogy feldübörög a mi gépünk is, a lejárat a gépházba majdnem szemben van a fürdőszoba ajtóval.
Ezért aztán enyhe dízelszag a levegőben.
Elindul a folyamatos, egyenletes duhogás, berregés, brummogás, nem csak hallja az ember fia/lánya/egyebe, de érzi is.
Visszefelé menet látom, hogy reggelihez terít a séf.
Egyedül készít elő, istenien főz, mosogat, ideális feleség lenne.
Itt épp a reggelihez készülünk, szemben a nyitott ajtó a kabinom, stratégiailag (és taktikailag is) a legjobb hely az etetőhely letámadásához :
A felhozatal, a hideg felvágottak, sajtok, meleg cuccok naponta változnak, most épp ilyesmivel kell kihúzni ebédig:
Kávé, tea, gyümölcsök (nutella!), sós és édes cuccok, üdítők, ásványvíz folyamatosan elérhetők egész nap.
Mosógép és szárítógép, ha valaki leöntené, leenné, vagy lehányná magát a nagy hullámzás közben (vagy csak úgy).
Korábban úgy gondoltam, hogy a tengeribetegség majd a nem elhanyagolható opciók közé esik, de szerencsére egy órányi enyhe kóválygás után azt mondta a szervezetem: erről ennyit, átállított ezt, igazított azon, feljebb (vagy lejjebb) tekert amazon és végül elmúlt minden.
Legalábbis egyelőre, komolyabb hullámzásban majd kiderül.
(Nem penész, csak sötét volt és lusta voltam fényt kapcsolni)
A budiban nett kis felirat figyelmeztet arra, hogy a tisztaságra mindenki ügyeljen.
Az egyik: A kefe nem kézigránát, nem tépi le a kezed.
A másik: Légy olyan, mint egy ninja... Ne hagyj magad után nyomokat.
Munka
Reggelente kilovagolunk, egyelőre ugye teszteket végzünk csak, a terület 3 órányira van a kikötőtől, így este mindig visszatérünk. Persze ha elkezdődik az igazi mérés, akkor 24/7-ben fog dolgozni a hajó és a személyzet.
A munka azonban ugyanaz most is: a területhez közeledve megállunk, vízbe engedjük az airgunokat és a PAM szondákat, aztán elindulunk, mérési sebességgel, ami elég lassú, 2-3 csomó (4-5km/óra, durván). Kezdetben kis nyomással pukkantgatunk a vízbe, 20-25 perc kell addig, amíg felmehet a "lövéshez" szükséges tervezettre, ezt nevezik soft startnak.
Azért van erre szükség, hogy a környezetnek legyen ideje - hogyismondjam - akklimatizálódni. Tehát a környezet, vagyis esetleges delfin/csapat, bálna vagy elhúz a francba, vagy odajön megnézni, hogy mi is az ábra.
A delfinek érdeklődő természetűek, lehet hogy odajönnek hozzánk: - Hé kétuszonyú, micsinász?
- Hát, most már semmit - feleljük, mert ilyenkor le kell állni.
Hogy mennyi időre azt a csuda tudja, de azért vannak velünk a megfigyelők, MMO-k, vagyis Marine Mammal Observerek, hogy ezügyben intézkedjenek. Hivatalos szöveg: Az MMO-k olyan szakemberek, akik nyomon követik és enyhítik a tengeri tevékenységek (például mint esetünkben a szeizmikus mérések) tengeri emlősökre gyakorolt hatását.
Tőlük kapott fotók:
Egy érdekesség: a fotón látható delfinen a graffitik más delfinek által megrajzolt "jelek", a férfiasság jelképei. Minél több, annál komolyabban kell venni a hímet, mindenfajta szempontból, hogy finoman fejezzem ki magam.
A lényeg, a nőstényeknek az imponál, amelyik hímen a legtöbb harci sérülés látható.
A navigátorok közben azon gépészkednek, hogy a tervezett nyomvonalon tartsák a hajót.
Ott, az egyik ablakban, a kis zöld hajó vagyunk mi, settenkedünk srévizavé lefelé a tesztvonalakhoz:
Mögöttünk a bóják tartják az airgunokat a megfelelő mélységben, és a megfelelő pillanatban a rendszer megadja a jelet: bumm!
Egy elkapott pillanat a pukkantás utáni buborékokról:
Ez pedig egy videó felvétel ugyanarról:
A "minirobbanás" keltette hullámok elindulnak lefelé (is) és behatolnak a tengerfenék alatti kőzetekbe, majd a különböző rétegekről különböző időben visszaverődnek.
Ezeket a hullámokat (is) érzékelik a hidrofonok, és ismerve a hullám terjedési sebességét, valamint a visszaverődésig eltelt időt, kis hókuszpókkal kiszámítható a mélységpontok, ahonnan a visszavert hullámok érkeztek.
Itt az egyik bója látható, a tetején csücsül a nod, fentről veszi a GPS jeleket, lentről pedig a hidrofon küldi fel kábelen az ő cuccait a visszaverődésekről.
Na most ha elég sok (értsd: nagyon sok) hidrofon begyűjtött jelét összegezzük, akkor szépen kirajzolódnak a különböző összetételű rétegek három dimenzióban, valahogy úgy, mintha egy domborzati térképet néznénk a felszínen.
Csak ez ugye lent van.
Mélyen.
És nem egy réteg...
Na de hol legyen a tárolóréteg? A spájzban? Ott nem lehet, ott vannak az oroszok.
Nincs mese, marad a tengerfenék alatti kőzet.
A mérés sematikusan kb. így néz ki, persze mi nem húzzuk magunk után a hidrofonokat, azok a tengerfenéken csücsülnek és ott fülelnek, felküldve a jeleiket a korábban látott bójában pöffeszkedő nodnak, ami eltárolja azt:
Ebéd.
Ma rántott karaj, törtkrumpli, káposzta és ubisali, perfect!
Háromra befejeztük a teszteket, közben a szél felerősödött 9 méter per másodpercre, ami eléggé necces, ugyanis 10 m/s a határ, ami felett nem hajózunk ki. Kezdtek megjelenni a hullámokon a "tarajok".
Rendesen ránk sötétedett, mielőtt beértünk volna a kikötőbe.
Erről pedig Pilinszky jutott eszembe:
Fejem fölé a csillagok
jeges tüzet kavarnak,
az irgalmatlan ég alatt
hanyattdölök a falnak.
