Homokvihar

Az afganisztáni kiruccanást megszakítottam egy kis üdülésre, Irakban.
Már több mint három hónapja itt porosodik a jóember, semmi esélye nem volt váltásra. Én pedig úgyis otthon voltam egy kicsit, hát miért ne vállaltam volna azt, hogy korábban indulok vissza Afganisztánba, csak épp közben megállok itt.
Persze már jártam itt vagy egy éve: Basrától északra a mocsarak szélén, mi kezdtük el kitűzni akkor ezt a 3D-t, amivel azóta is vacakolnak a népek.

A hely nevezetessége lett azóta a rendszeresen érkező homokvihar.
(Oké, mi kora tavasszal voltunk itt, most pedig nyár van, kibaszottul nyár...)

Persze helyesebb lenne inkább azt mondani, hogy porvihar, mert ez nem igazán sivatag, és egyáltalán nem homok hord a szél.
Mocsár volt itt régen és a Szaddam nevű a mocsári arabokat próbálta megtörn ... öööö... jobb belátásra bírni azzal, hogy lecsapolja a vizet.
Gondolom az volt az elképzelés, hogy ha nincs víz, csak előbújnak és szeretik őt egy kicsit.
A dolog részben jött be, mert ugyan a mocsár egy része kiszáradt, ezek a területek hol szikesek, hol pedig púder finomságú porból állnak, amelyben derékig süllyed a vidám geodéta ember.
Gyerek.

E bóóódottááá

A térség nem kiszáradt részein magas fű és vízi bivaly él boldog egyetértésben.
A fű örül a víznek, és a bivaly is örül a víznek. No és a fűnek is, bár utóbbi részéről a vonzalom nem biztos hogy kölcsönös.

Szóval homokvihar... ejj... na nem, a homok az szép és tiszta, abban fürdeni lehet, tisztít és jaj de jókat lehet benn rohanni mezítláb!
A por ami itt tobzódik mostan az szürke, sárgásbarnásfekete és mocskos lesz tőle minden, jóval finomabb a homoknál. Mindenhova behatol, bár a hűtőm belseje még olyan mint '39-ben volt a Westerplatte.
Tartja magát.

Ezt rendszeresen ellenőrzöm mert ott rejtőzik még egy kis mangalica kolbász, egy kis mézes barack társaságában. Az asztal, az ágyam, a hajam, a világmindenség, minden-minden csupa por körülöttem, ahogy most írok még a billentyűzeten is reszelősen serceg az ujjam alatt, hiába fújogatom.
Mivel mindennek van kezdete, ennek a viharnak is volt és valahogy így nézett ki:

Time to get caffee

És jött a film: Hamarosan a sötétség:

Incoming

Aztán kis idő múlva már csak ezt láttam ugyanonnan, ne feledjük, valamikor délelőtti időt írtunk, az úr havának tegnapi napján (az exif timestamp alapján pontosan reggel 9:20:36):

Time to close the doors

Azok a foltok nem hóesések kéremszépen a 42 fokban (ejj de csudajó lenne kis hó itten most), hanem a digitális kamera erőlködésének nyomai, amit olyankor művel amikor túl nagy sötétséggel találja szembe magát. Ugyan odapökött a vakuval, de szerintem a hangyafing több kárt okoz egy 8-as tornádóban mint amennyit ez javított a helyzeten. Ööö... ezt most én sem értem, de hát uzsi idő van és ugye a kolbi... vagy a mézesbarack...
Kortyolgatom, eszegetem... vagy fordítva? :)

Tehát ott tartottunk hogy ez a vihar éjszakára ugyan elcsitult, még a már majdnem kerek holdat is láttam ragyogni felettünk úgy hajnali 2 felé amikor az irodából a szobám felé szambáztam a sötétben a ropogós kavicson, de ma megint rákezdte. Persze van szép szemüvegünk, itt az enyém:

Ezen felül sokan még porálarcot is feltesznek, amellyel olyan kis turcsi orrú malaccá alakul az ember.
Nem is olyan régen befordulok a sarkon és majd eldobtam a kezemben tartott - a türk hava jollari egyik gépéről organizált, ezt tegyük hozzá - kávéscsészét, mert szembe jött velem egy naaaagy szemű, naaaagy pocakú IGAZI gumimaci.
Persze az irodában is akad olyasmi, de az picike gumimaci, ott csücsül a sarokban, ni! :))) picimaci
(ha valaki most benyitna hozzánk azt hinné hogy műtőbe került... az ajtótól balra pedig két monitor között meglátná még magát Dr. House-t is :)))

No most pedig akkor nem maradt más hátra, mint az uzsi, hiszen nincs is jobb annál így 4 óra tájt -Irakban- mint egy harapás csípőskolbász, és rá egy kortyintás mézespályinka!
Ööö... vagy ez vót má? :)
No mindegy, koccincsunk, tezsvéreim a zúrba'! :)

Aztán jöhet a zene! :)