Iraq

Mocsár...
Süppedős, ingoványos, sásos, nádas, bokros vízzel borított terület.
Feladat...
Kirontunk megvizslatni egy részt.
Reggel...
Számomra valamikor 10 után kezdődik itt, de most fél hatkor kellett kelni, csoda hát hogy nem vettem észre Gary megjegyzésében a gumicsizma, vagy gumi nadrág szót?
Zötyögtünk ikfelé a páncélozott kocsikkal, fél kómásan, amolyan unatkozó vendégként ücsörögtem a golyóállóban a hátsó ülésen és arra gondoltam hogy micsoda baromság kimenni, semmi értelme, aztán pedig arról álmodoztam hogy körbenézünk, majd 10 perc aztán húzunk vissza a táborba, és jöhet a szunya.

Bő fél óra alatt elértük azokat a geofon vonalakat amelyeken veszélyes bozótbokrok tanyáztak, akadályozva a kábeles népség munkáját, jelesül azt hogy lefektessék a kitűzött pontok mentén a kábelt és a geofonokat telepítsék.

Azt még a táborban konstatáltam, hogy a fényképezőgépem akksija lemerült, hát mit lehet tenni (ennek még szerepe lesz ám, csak figyu :))

Naszóval állunk a vonalon, lasssan fél nyolc lett, a nap rátett egy lapáttal a reggelre, már 36 fokott mutatott a kocsi hőmérő. Berongyolt a munkásokat szállító busz, kiugrott 29 tettrekészen (és hiányos fogazattal) vigyorgó fiatal és nem olyan fiatal, valamint nagyon öreg kinézetű mindenféle tarkabarka ruhát viselő nemzetiségi (értsd arab), hogy most aztán veszettül megmutassa a bokroknak hogy ki az úr ezen a sárgolyón. A bokrok is vigyorogtak. Nem ma kezdték :)

A lelkes csapat nekiugrott azonnal a zöldnek, volt ott többféle fűrész, kicsi és nagy, macséta, kicsi és nagy, balta kicsi és... ööö abból csak kicsi. Egyedül bozótvágót nem hoztak, pedig csak az lett volna alkalmas valamiféle hasznos tevékenységre, de itt úgy tűnik a sok lúd disznót győz empírikus úton történő bizonyítási kísérlete vette kezdetét.
A népek nagy buzgalommal nyüzsögtek, szétszéledtek, nyisziteltek. Volna, ha Gary el nem kurjantja magát és bemutatót nem tart. Ezután már valamiféle szervezett szervezetlenség látszódott kialakulni, mintha értelem is vegyült volna a tevékenységbe. A teamleader mutatta merre és hogyan, a csipet-csapat pedig nekiindult.

Mindezt a töltés tetejéről néztem, és kíváncsian vártam hogy mi lesz a kb 10m-rel odébb kezdődő vizes részen, mert az eddigi történések a töltés és a mocsár közötti szűk száraz területen zajlottak. A polgárokon a kecsegeorrú jobb időket látott lakkcipőtől kezdve a kínai adodisokon át a strandpapucsig mindent láttam, kivéve gumicsizmát nem. Namost az előző blogban látszik amint a srácok derékig vízben indulnak befelé tűzni, a helyzet ugyaznilyen volt itt, csak sáscsomókkal és sűrű zöld bokrokkal teleszórva...
De úgy tűnt ez nem lohasztja a lelkesedést, elvégre mocsári arabokról van szó - gondoltam. Azért hogy valami elképzelésféle kialakulhasson, beszúrok pár fotót, ezeket kell majd összekombinálni hogy teljes legyen a kép :)

A bokor

A bokor, vagyis bokrok... az a nagy a svájci reklám mögött, az az, csak abból rengeteg... mögötte látszik a víz is, de itt bokortalan :)

Aztán a csipet-csapat:

A népek

Itt csak... ööö... a fene tudja mit csinálnak hiszen minden száraz és a bulldózer utat készített...

Ez pedig adalék, hogy kicsit megkeverjük a dolgokat:

vízi bivaly

Nooooow... mindenki becsukja a szemét és elképzeli a sokbokrotvizetembert (és megfűszerezi mindezt néhány tehénnel, vízi bivallyal), hogy legyen valami fogalma a dolgokról. Amelyek most kezdődtek. És amit pillanatok alatt magunk mögött hagytunk :)
Mert a mi feladatunk más volt, meg kellett vizsgálnunkl hogy három vonalon hogyan is lehetne biztonságosabbá tenni az éjszakai gyaloglást, mivel a műszerkocsi éjszaka észlelt, a nap közbeni homokviharokat elkerülendő. Ehhez be kellett gyalogolnunk a mocsárba. Na, erről szólt a reggeli (és mint kiderült előző esti) finom figyelmeztetés, hogyugye gumicsizma... :)
No mindegy, nekiindultunk. Itt nem voltak bokrok, csak víz és valami sásféle, meg vízi fű vagy mi az ördög. Elegánsan szökdécseltem a sáscsomókon, elégedetten konstatáltam hogy az amerikai katonai bakancs/nadrág kombó nem engedi át a vizet, vigyorogtam hogy Gary és Tomislaw csúszkál, megbotlik, elfekszik a sáscsomókon. Már mindegyikük derékig vizes volt, nekem a nadrágom csak kb a sípcsontom feléig, de még mindig száraz volt belül a zoknim :)
Majd egy kilóméter után kiértünk egy töltésre, 3m széles száraz rész, eddig minden ok :)
Hoppá, ez nagyon jó lenne ha a kocsik be tudnának jönni rajta, nézzük meg hát azt hogy a déli töltésről miként lehet idejutni. Pár száz méter után kiderült hogy a töltést átvágták, legalább 4 méter szélességben csak víz... és mély... és hoppá, egy kígyó úszik a víz alatt. Jó másfél méter hosszú, fekete dög, meglepően gyors. Kérdeztem Garyt hogy akkor az mostan ott mérges, vagy csak egy sikló féle ehető dolog. Megnyugtatott: amit itt láthatunk, vagy nem láthatunk de előfordul és kígyószerű, az mind mérges.
Balra úgy tűnt hogy a sáscsomókon ki tudjuk kerülni a mély részt, elindultunk arra. Ekső két szökkelésnél csak térdig süllyedtünk, aztán nem volt mese, combközépig. Átértünk a száraz részre, de újabb pár száz méter után megint átvágta valaki a töltést, megint mély rész... Itt már nem volt mese, derékig csobbantunk. Zsebemben a fényképezőgéppel. A harmadik átvágásnál már nem lacafacáztunk a sáscomókkal, itt mér derékig ért a víz mindenütt, a sáscsomó nem bírt különben sem megtartani, mindegy volt hogy köztük gyaloglunk, vagy róluk csúszunk bele... Haladtunk :) Azért készült egy gyenge telefonos fotó, itt még csak combközépig ér a víz :)

tocsogunk

Közben 10 óra lett és a nap felettünk rákapcsolt, árnyékban már 45 fokot mértünk de nem volt árnyék... csak a víz, a sás, és a bivalyok körülöttünk, amik mélán nézték hogy mi a francot esik-kel a vízben itt az a pár síma bőrü hülye, amikor jól láthatóan nem legel.
A csoda tudja már hányadik részen keltünk át, mindenki csurom vizes volt derékig, mindenki fáradt volt, mindenki elhasználta az összes magával cipelt vizét és csak nem akart végetérni a vízbe bele - víz alatti sáscsomón bukdácsolás - elfekvés - süppedős iszapból kimászás - újra vízbe bele - újra bukdácsolás - újra iszap és újra megint előről az egész kálvária.
Már azon agyaltunk hogy most aztán ki is kellene jutnunk az útra, mert azt tisztán láttuk hogy ez a töltés kijavíthatatlan, mivel olyan sok helyen átvágták hogy a fél szahara homokja nem lenne elég a rések feltöltéséhez.
Nem részletezem a visszautat, csak annyit mondok hogy a nap pokolivá vált felettünk, mindenünk sajgott, a víz, az iszap lehúzott, a sáscsomók alattomosan körénk fonódtak úgy hogy minden lépésért meg kellett kűzdeni, kb. 10 méterenként megálltunk pihenni hogy újra erőt gyűjtsünk a következő 10 méterhez, lihegve pumpáltuk a tüdőnkbe a forró mocsárszagú levegőt a kicserepesedett ajkaink között... Megváltásnak tűnt amikor végre felkapaszkodtunk a töltésen álló kocsikhoz. Az első üveg hideg vizet a fejemre öntöttem, a második fél litert egy szuszra lenyeltem. Majd még hármat :)

Aztán tényleg elindultunk a tábor felé nyakig vizesen, iszaposan... Ott beálltam a zuhany alá és amit lehetett leverettem magamról, majd ledobtam a bakancsot, nadrágot, pólót, és most már rendesen letusoltam.
Ezután leadtam a cuccom a mosodába, de előtte kivettem a fényképezőgépem a nadrágom oldalzsebéből...
Kiszárítva újra működik, ugye megmondtam, hogy nem baj, ha lemerült :)))


Zene!