Már egy hete folyamatosan emelik ki a hajókat és téliesítik azokat.
A hatalmas daruról két pányvát vezetnek át a hajók alatt, így emelik ki a vízből és miután nagynyomású mosóval tisztára fújják a vízvonal alatti részt az algáktól, kagylóktól, elhelyezik a tároló állványon, vagy sólyakocsin.
Aki a téli vízen tárolást választotta, annak orral kell állnia a mólóhoz, hogy majd a hajó orra elé tudják engedni a búvárszivattyút, valamint a hajóra rögzítsék fúvókákat.
A szivattyú ezeken keresztül áramoltatja a vizet a hajó két oldalán, így az nem képes megfagyni és nem tudja harapófogóba szorítani a testet.
Ügyes!
Egy korábbi drónfelvételen jól látható, miként működik ez:
A fotó jobb oldalán jól kivehető a fürdő móló, amelyet ilyenkor bevontatnak a kikötőbe, felette az L alakú rész is hozzá tartozik.
Bár még nem fújnak fagyos szelek, esténként már befűtök a kis kockával, kellemes időt tud csinálni lefekvés előtt, feltolja 28 fokra is a hőmérsékletet, ami azért túl sok, ki is kapcsolom időben.
Reggel pedig még ébredezve, az ágyból kapcsolom be, ne 10 fokban kelljen kiugrani az ágyból.
Egyelőre a bejáratot még csak egy plexi lap zárja le, de már kész a terv annak megerősítésére úgy, hogy szigetelőréteget rakok rá majd.
A nagy fürdőhelység is bezárt, most a kicsit lehet használni ami télen nem hátrány, mivel fűtött. Ilyenkor már gyakorlatilag nulla a forgalom a kikötőben, bőven elég a két tusoló.
A téli élet egyetlen hátránya, hogy mivel az egész terület telepakolódik hajókkal, kocsival csak a külső parkoló használható, így aztán bevásárlásból onnan kell cipelni a szajrét a hajóig.
Hiába na, nehéz a bányászok élete!
Érdekes módon, kb. egy hete megszaporodtak a sirályok. Nyáron egyet sem láttam, most viszont rendszeresen fel-feltűnik egy nagy csapat.
Gondolom a rengeteg kis hal vonzza ide őket, rengeteg nyüzsög a hajók között a vízben, az egész kikötő területén.
Hát így állunk.
Egyelőre.
Várva a havat.
Addig is:






