Last Dance With Mary Jane...

Óóóóafrancba!!! Elfogyott :) A dokink meglehetős óvatossággal közelített ma, tanulva az első nap élményeiből, amikor azt hitte hogy ez is valamiféle vodka. Öt perc múlva már sasszézva közlekedett és szaporán ollálázott :)
Hát igen... a sárrétudvari otthoni ágyas szilva (52° árnyékban) csodálatos magasságokba emeli az ember szellemét, többszörös fénysebességgel száguld, cikáz, emelkedik és... nem, nem süllyed, méééég emelkedik, magával ragadva testet, port, fákat, virágot, fényt. :)
Hopsz, ez már egy daaaal :)
Ujujújj, azt hiszem itt a hatás: azokat a szilvákat csak nem kellett volna... nomozsmá' mindegy, negyed óra múlva háromnegyed hét, érkezik az esti pizzácska :)
Itt pedig az evidence, bár öt perc múlva már a C.S.I. sem találná meg:


A fröccsöntött csészéért nem vállalok felelősséget, azt Lui organizálta a Lufthansa nehogylebukjonnemmondommeg melyik járatáról, még Frankfurtból jövet, arról amelyik 10:03-kor szállt fel és indult Erbilbe :)
Most pedig: zene, mééééééééééééééééééééééééééééééééég :)
Youuuuuuuooouuuuuuoooooouuuuuuuoooooooouuuuuuuuuuuuuuuuuuuah :)
És a pizza itt van, itt bizony, megérkezett, sejj! :)

No és aki nem ismerné, annak (meg persze nekem :)) hadd szóljon most a Mary Jane's Last Dance...


(A szétrobbantott és szétnyílt talp nem is (bár felnyomott pár csontot a térd felé ezért valószínüleg ott lett amputálva) hanem az a vértócsájában fekvő, darabjaiból groteszkül összerakott fickó... mintha csak aludt volna... de a keze, a lábai, a törzse... nem ott voltak ahol normálisan elvárnánk... mintha valaki összeszedte volna és egy kupacba hordta volna az embert... csak úgy, találomra... na az... az odabaszott)

Ez egy ilyen nap :)

Még mindig nem tudom mi az amit reggelire kapunk, leginkább a joghurt és a krémtúró elegyének nézem, de hiába kérdezem, mindenki csak vonogatja a vállát. Fehér, ez biztos. Nem tejföl, az is biztos. Nyakon öntve áfonya szósszal: istencsászáros, ez pedig tutibiztos :)
Ma felderítésre mentek a fúk, GPS-szel rögzítik a használható földutakat, dózerelt nyomokat, kecskecsapásokat a hegyekben. A műholdfotón mintha gerillakiképző tábort láttam volna északon, de az aknakutatók szerint ott nincs gáz. A török laktanyát elkerülik, mert erősen érdeklődtek az útlevelek iránt de a vízumaink ugye lejártak, persze erről psssszt!!! Senkinek egy szót sem! :)
Délután korán bejönnek a srácok, mivel ma lesz az ijesztgetős óra: az aknakutatók főnöke tart ismertetőt a mit és hogyanról, ha belefutnánk valami mizerábilisba. Én mindenesetre kértem füldugót a QHSE tisztünktől, mert egy ilyen dolog azért elég nagyot durran, amikor oszlásnak indul. Mari néni mosolygott, de nem értette. A doki vigyorgott rá hogyaszongya: joke :))
Ó, és most... álmodjunk szépet... puhapihe tejszínhab ágyon:



És most... dal... Julia

Ó, és még valami, Boris (nem the bullet dodger) megérkezett Kongóba, egyelőre csak varacskosdisznót és páviánt látott.

Szpász

Vagyis "köszönöm". Zoszpász, vagyis köszönöm szépen/nagyon. Zoszpász káká; köszönöm szépen uram :)
Az öregúr mosolyog rád az egy foga mögül, és nem engedi kifizetni a jégkrémet.
Bevágódom a jobb hátsó ajtón a böhömnagy Land Cruiserbe, még keresem a biztonsági övet amikor a sofőrünk megnyomja az indító gombot és méltóságteljesen, lassú himbálódzással kikúszunk az útra, majd hattyú könnyedséggel (azta... micsoda egy szó ez... egyáltalán: van ilyen? A kérdés költői: már van :)) tovavitorlázunk. Mellettem a hordágy fejrésze, azon túl az az átlátszó hengerben mozgó harmónikaszerűség, vagyis lélegeztető izé. Manométer, csövek, kapcsolók a fehér falon, mindenféle csomagok, és halkan csörrenő cuccok az ajtók mögött és a fiókokban, amelyeket elmés szerkezetek tartanak csukva, műtőben érzem magam, a kórházavárosszélénben lehet ilyesmit látni, csak előttem nem Blazej doki ül hanem Alan doki, vagyis hogy teljesen pontosak legyünk: paramedic. Hogy ez mit is jelent? Na nem a paraolimpiára asszociálni dokiügyileg ám. De nem ám!
A wiki szerint (most rácsesztetek mert senki nem vette a fáradtságot hogy leferdítse) annyit tesz hogy:
"A paramedic is a healthcare professional who works in emergency medical situations. Paramedics provide advanced levels of care for medical emergencies and trauma. The majority of paramedics are based in the field in ambulances, emergency response vehicles, or in specialist mobile units such as cycle response."
Ebből a lényeg a... aaa... aaaz... összes :)) Szóval egy emergency response vehicle-ben ücsörgünk és Lui valamint Fredy (becsületes nevén Freddie Alfonso Cardensa Meza) után szaladunk épp, akik már állítják az otthon referenciának nevezett base station-t valahol a hegyekben, a folyó fölötti dombon.
A szeizmikánál előírás, hogy legyen egy ambulanciás kocsi a terepen felkészülve mindenre, főleg ha robbanóanyaggal dolgozunk, merugye itt a hegyekben csak az maradt, a vibrátort legfeljebb Mari néni tudná ide felcipelni, ha lenne neki. Mari néni egyébként Dave, aki 24 évet húzott le a brit hadseregben, ezért aztán (vagy ennek következtében?) azzal nyitott -miután kiderült hogy vele osztozom az irodán- én szeretem a rendet és a tisztaságot.
- Ó, nagyszerű -mondtam- én meg szeretem ha valaki takarít és pakol, feltéve ha nem viszi túlzásba.
Azzal kezdte hogy elrakta a műszerlábakat, receiver dobozokat, rádiókat, majd söpört és felmosott és asztalokat törölgetett. Tényleg jó fej, kissé nagyon komolyan veszi a munkáját (ő a QHSE tisztünk) és így aztán a megtisztelő Mari néni névvel ajándékoztuk meg. Persze mindenféle hátsó gondolat nélkül, egyszerűen azért, mert így nem tudja mikor beszélünk épp róla :)
Végigzötyögtünk a négy és fél kilométeres néhol kaviccsal felszórt földúton a folyó nyugati partján míg elértük a szép kék házat, ahol aztán újra gyönyörködhettünk a barnásszürke nyuszikban amint ugrabugrálnak a pótkocsi alatt, szétrebbentettük a birkákat és kecskéket a ház mögött (Hééé, ki a főnök?! Jelentsen!!!), majd felkanyarodtunk a dombra amelynek tetején ott áll a CP1047-es alappont amelyre már fel is állították a cuccot a fiúk. (Hinnyeajebezeusát! Micsoda tőmondat :))
Közben befutott a rendelés is a Pizza Hut-ból :)



Minden elindult, a "refi" lövöldözte a kis villámokat, a kontrollerek lelkesen bólogattak rá, kezdődhetett a kitűzés, igaz nem itt hanem pár kilométerrel északabbra, oda bizony fel kellett kocsizni :)



Vagyis kinagyítva talán látszik hogy ott áll mindkét kocsi, de mivel feljebb útelfogyás okán nem mehettek, a fiúk még gyalogoltak 560métert.



Felfelé. Huhuhhhuhhuuhhuhhuhh...
Kecskecsapáson a hegyoldalban. Huhuhhhuhhuuhhuhhuhh...
(ez a lihegés/fújtatás akar lenni :))
És csak egyszer pereceltek el. Huhuhhhuhhuuhhuhhuhh...
Először Fredy mutatott be egy rávetődéses elfogást, ő balra repült, a kontroller pedig jobbra... Huhuhhhuhhuuhhuhhuhh...(merugye közben persze lihegés/fújtatás :))tuti van erre valami frappáns fizikai magyarázat :)
Huhuhhhuhhuuhhuhhuhh...
Aztán Lui rezegtette meg a földet, de nem lett semmi baja.
A földnek :) Huhuhhhuhhuuhhuhhuhh...
Nnna felértek a sziklaplatóra, alattuk keletre meredek sziklafal, azt majd megmássza a hegymászó, vagy akinek az annya tollasat fial, ők elindultak nyugatra. Lefelé.
Huhuhhhuhhuuhhuhhuhh...
Fújtatva, hát persze! :)
Mert itt a lefelé is felfelé van, többnyire (nem, ez sem mond ellent a fizika evilági törvényeinek, a nem evilágiakról nem is beszélve :))
Mivel a műszerek körül minden rendben ment, a refi rendületlenül lövöldözte a kis nyilakat minden másodpercben a fiúk felé, nem volt más dolgom, sétáltam kicsit, és akkor vettem észre hogy virágba borult a domboldal:



Közben lekaptam az ambulanciás kocsinkat is:



És még virágokat:



És még-még virágokat:



Aztán eljött az idő amikor visszavonulót fújtunk, a srácok befejezték a kitűzést, visszacsorogtak a völgyben kanyargó földúton, összepakoltuk a cuccot és elindultunk a folyó mentén a műút irányába. Este a szállodában hat órakor pontban megszólalt a halk, mégis eltéveszthetetlen csilingelő hang: ding-dingggggg....
Hogy ez mi?
Hát a pénztárgép: napnak vége, megint hullott egy kis dodó!


Zene!

Újév

Kilépsz az utcára és nem kell golyóálló mellényt viselned, nincsenek körülötted fegyveres őrök, a kocsi sem golyóálló csak egy hétköznapi Toyota Land Cruiser, bármikor kiszállhatsz amikor meglátsz egy zöldségest hogy datolyát, vagy épp tamarindot vegyél (ó, a dinnye Iránból na és az eper, huhúúújahajj, isteni finom, és ott keveri be neked turmixgéppel jéggel és tejjel és érzed az eperdarabkákat, az apró magvakat a fogad alatt és játszol velük és... na!), vagy épp az utcán ülsz az árnyékban és élvezed a pizzát, majd "csájt" hoznak karcsú poharakban.

Először nem tudtam hogy az ördögbe fogjam meg, szalvétába csavartam de az nem tűnt elegáns megoldásnak, aztán figyeltem ahogy Kovan az alátéttel emeli meg és úgy szürcsöli, míg nem hűl annyira hogy a mutató és a hüvejkujj közé fogva emelje és úgy kortyolgassa előkelően, lassan, hosszan...
Persze itt is vannak azért titkok... mint pl. a szirénaszó pontban 11 órakor minden március 16-án... Ilyenkor megáll mindenki egy percre.
Emlékezni.
Több mint 5000 ember halt meg ezen a napon, valamikor nem is olyan régen, az egyik városban, Halabjában, Szaddám idején, mustárgáztól.
Innen a srác neve is: Kovan... vagyis düh, dühös... az apukája ennyit tudott tenni...
De most béke van, fejlődés, prosperál minden és akinek 2009 előtti autója van az valamit nem jól csinál. Főleg japán kocsik, de emellett sok BMW, Buick, Chevrolet és Mustang szaladgál az utakon, persze nem az özönvíz előtti fajtákból.

Éééééésakkormost képek :)

Amedi
Amedi egy ősi város, magas sziklaplatóra épült (a bal oldala ugyanolyan mint a jobb, csak nem fért bele a képbe, na :)

Híd
A híres nevezetes... vagyis kézzel készült. Egy kézzel. Legalábbis a mendemonda szerint a törököknél épített a mester valami ilyesmit, ami úgy megtetszett a szultánnak hogy örömében levágatta a jóember egyik karját, nehogymár mégegy ilyet építsen. De ő visszatért ide és egy kézzel megépítette a hidat. Persze nem ment az olyan könnyen! Amit épített nappal, az leomlott éjjel, és ez így ment napokon, heteken át, mígnem álmot látott...
Akinek kezd ismerőssé válni a történet, lapozzon :)
Hát igen, az álomban a manó, tündér vagy a fél nyolcas híradó szerint le kell ölnie azt, aki holnap az ebédet hozza és a vérét bele kell keverni a habarcsba... Hm, gondban volt a jóember, mert nagyon szerette azt a jámbor csacsit amelyik nap mint nap elbaktatott ide az ebéddel, nem is aludt reggelig csak forgolódott. De tudta hogy az ilyen álmok megmondják a tutit, hát belenyugodott végül és elszánta magát, mert a szakmáját mindennél jobban szerette.
Eljött az ebéd ideje, és ekkor egy kislány jelent meg az ebéddel, mert a csacsi megbetegedett...hatásszünet...

No azt nem tudom mi történt ezután, mert Kovan angolja nagyonigennemjó és sehogy nem tudtam kódfejteni, de a híd áll...

Csáj
Vagyis teja. Cukorral. Itt mindenki ezt issza, a kávézó olyan ritka mint a kávézó Kurdisztánban :)

Ma
Vagyis pár napja a nagy eső után, itt már tisztul az ég... ezt látná, ha az ablakomon kitekinte(ne) Kunta Kinte, s nézné hogy a kanta kint-e :)

Munkahely
Ez pedig ahogy látszik is, a munkahely..., jó levegő, kellemes napsütés, csend (madárcsicsergéses), nyugalom... egyelőre :)
Tegnap megérkeztek a fiúk, Lui the bear from (ból) Hungary (magyar) and (és) Fredy Cardenas Alfonzo Menza from (ból) Columbia (kolumbiai), ha nem helyesen ferdítjük, de ez mit sem von le Lui aranyba forduló ágyas szilvapálinkájának (52 fok árnyékban) kellemes zamatából (nem beszélve az utórengésekről), valamint Fredy echte kolumbiai szemeskávéjának mmmmmmmmmmmmmhhh, mennyei illatából.
Mivel ma volt itt szilveszter másnapja ezért lazultunk, elvileg holnap már lesz sofőrünk és kimehetünk ITRF pontot lőni, csak északra ne csamburázzunk nagyon messzire, az aknamezők miatt.
Nem fogunk :)



Muzika! And densz!

Erbil

Frankfurtból indult a gép és megdobogtatta a szívem az alattunk kanyargó Tisza. Kerestem egy helyet, egy jelet, de biztosan a másik oldalon vonult el és maradt lassan mögöttünk, hogy magával vigye mindenem.
A felhőket néztem, várakat, falakat, puha bolyhos paplanokat láttam és közéjük feküdtem, kezem a fejem alatt párnaként és néztem a kék eget, azt a kéket amilyet csak 10ezer méter felett láthatsz és tudod, hogy mögötte már a fekete űr, a semmi, a minden tanyáz.
Vagy ez a Hold?

Törökországban a Van tó mellett húztunk el, egy tó amely van, és a neve Van. Mint az Esőemberben a ki kezd? Ki... csak teljesen más.

Irakban homokvihar fogadott bennünket, a sivatag nem is látszott csak a sárgásbarna kavargás és ahogy bedőlt majd süllyedni kezdett a gép arra gondoltam, hogy mit érezhet most a hajtómű ahogy hatalmas adagokban szívja be ezt a sűrű masszát.
Spirálisan ereszkedtünk és lassan előtűnt a város, meglepően új hatsávos utakkal, rendezett házsorokkal (és a szokásos kockák mellett francia tetős városrészekkel), és egy hatalmas most épülő -szerintem játszó- parkkal, amelyben jól látszott az óriáskerék. Meglepődtem hogy egyetlen karcsú tornyot sem látok, hiányoztak az arab világban megszokott minaretek amelyek teleszurkálják az eget, esténként pedig zöld füzérekkel megvilágítva uralják az éjszakát. Aztán beugrott, hogy ez Kurdisztán és a kurdok nem szeretik ha arabnak nézi őket az ember, na de mégis, imához akkor hogyan?
Ezek a kérdések úsztak lassan keresztül rajtam, miközben a kerekek a betonon nyikkantak és rázkódva, lassulva újra összekötöttek bennünket a Földdel, hogy együtt forogjunk lassú táncban.
Erbil. Egyetlen kifutópálya gurulóutak nélkül, így aztán a pálya végén megfordult a gép és visszadöcögött, majd lekanyarodott jobbra a parkolóhoz, ahonnan légkondis buszokkal megtettük azt az 50 métert a modern, de kicsi csarnokig a 34 fokban. Csak egy kis osztrák gép árválkodott mellettünk a betonon, a piros uniformisos szöszi az ajtóból integetett nekünk, utasokra vártak.
A csarnokban a vízumos ablak felé vettem az irányt, de kellemes meglepetéssel fogadtam hogy nem kell vízum, pedig otthon a reptéren azt mondták. Az útlevélkezelés símán ment, a vámosok mosolyogva intettek hogy tovább, és már ott álltam a kampós orrú mosolygós Muhaned előtt, aki Charleshoz kalauzolt mert még egy ember hiányzott.
Charles Kanadából érkezett, neki is az első útja, és mint megtudtam stressz oldó küldetésben utazik, azért jött hogy beszélgessen az emberekkel, segítsen feldolgozni a traumát amely a múlt hét eseményei miatt a csoport dolgozóit érintette.
A szálloda amelyben laktak kigyulladt, tíz embernek sikerült kimenekülnie de nyolcan meghaltak. Barátok, ismerősök, kollégák. Este még együtt... másnap már...

Este még együtt... másnap már...
Torokszorító.

Hm... ezt majdhogynem 3 éve írtam (a fotó az viszont most készült az úton :))
No és nem Frankfurtból, hanem Bécsből - na jó, Dubai megállóval, mert be kellett ugranom pár ezmegazért az irodába-, és hazafelé is Bécsen át, az osztrák légitársasággal. Majd :)
Azóta rengeteg minden megváltozott, Erbil egy dinamikusan bővülő, óriási tempóval fejlődő város lett, de ugyanez elmondható az országról is (már ha országként lehet emlegetni az autonóm státuszt). Új leszállópálya a régi mellett, már nem kell buszozni mert a modern reptér tiszta és hangulatos csarnokába egyenesen a gépből juthatunk el, és pár napja adták át a soksávos városba vezető utat is.
A villa a régi, most még csendes, de már minden sarokban, asztalon, polcon, szekrényben felszerelés, dobozok, ládák minden méretben és anyagból, bennük különféle geodéziai cuccok, számítógépek, plotterek, rádiók, akksik, töltők, festékek, jelző zászlók, napelemek, elsősegély hátizsákok, meg a jófene tudja mi minden.
Két csoport indul szinte egyszerre, nekem a távolabbi jutott, közel a szír és török határhoz bogarászunk majd, hegyre fel, majd hegyre fel. Le???? Túrót, itt a biciklis törvények uralkodnak: minden út dombnak fel és széllel szemben vezet :)
Ellenben a levegő tiszta, minden zöld, a gyümölcsfák pompázatos virágfelhőbe burkolóztak, háttérként havas hegycsúcsok vonulnak ameddig a szem ellát. A völgyekben folyók rohannak, a sötét sziklafalakra vízesések rajzolnak fehérrel és a felfelé kapaszkodó szerpentineken néha-néha lélegzetelállító panoráma tárul elénk.
Majd lesz fotó is :)

Háááát...

... ezért nem mehettünk körülnézni. Itt dolgoz(gat)nánk:
"Up to 35 militants have been killed and 41 others wounded in an operation conducted by Afghan army in the country's western province of Herat and neighboring Badghis province, authorities said on Tuesday."
The Afghan army launched an one-week operation ending on Tuesday in Muquar district of Badghis and Kishk-e-Kohna district of Herat, killing 35 armed insurgents and wounding 41 others," deputy provincial governor Asilluddin Jami told Xinhua."



Hm... egy hét múlva pedig irány Kurdisztán?



Addig is, zene!