Valahol egyszer azt olvastam, hogy a repülőgépeken kb. 2000m* tengerszint feletti magasságnak felel meg a beállított kabinnyomás. Nem tudom azt, hogy ez a 905 akkor most igazolja az előbbi állítást, avagy cáfolja (esetleg rossz a szenzor :)).
Ennek a beállításnak a folyománya aztán az is - ugyanott olvastam -, hogy másként érezzük az ízeket a hegyi levegő miatt, így aztán főleg a látvány lesz az, amely beindítja a nyálelválasztást akkor, amikor elénk tolják a MALÉV gépen a tarhonyás marhapörit.
Ja, hogy azt mostanság már sohatöbbé?
Hm... igaz.
Helyette ilyet kaptunk most azért, hogy másfél órán át jólnevelten ücsörögjünk a szebbik felünkön (a bort én választottam :)):
Néha azért kipillantottam a sötétbe, csak hogy meggyőződjek arról, hogy az a nagy vacak ott lóg még a szárny alatt, vagy elhagytuk valahol út közben:
Szépen a helyén maradt végig, így aztán semmi sem szolgáltatott okot arra, hogy az úri közönség visítson.
Érdekes módon az összes kiskölök is csendben letudta az utat, szóval... :)**
Aztán hajnali háromkor ott ácsorogtam a futószalag mellett, sorban húztak el a különféle táskák, bőröndök, zsákok, csak az enyémet nem láttam sehol. Egyszer jött egy hasonló, el is kaptam, körbeszaglásztam, de valahogy nem tetszett, hagytam továbbmenni.
Aztán felbukkant mégegyszer... no mondom, véletlenek nincsenek, ennek is oka van és tényleg: ott szerepelt a kis címkén a nevem. A bambulást betudtam a jet lag-nek*** ;)
Kint 22 fok és a semmi fogadott, sofőrünk ugyanis nem tűnt föl, bár emailben elrendezettnek tűnt a dolog.
Csörgettem.
Semmi.
Megint csörgettem.
Semmi.
Fasza! Nincs is jobb annál, mint állni valami ismeretlen ország ismeretlen repterén, ahonnan el kellene jutni valahová (persze a címet sem tudtam, csak úgy nagyjából azt, hogy merre kell menni)
No akkor nézzünk taxi után, de a diszpancser azt mondta hogy vagy lesz, vagy nem lesz, ami ugye arábiában annyit tesz hogy vagy lesz, vagy nem lesz. Már nézegettem a padokat, hogy reggelig hol tudnék megszunnyadni, amikor csörgött a telefonom és a sofőr nagyálmosan jelezte, hogy hűdevidám és 50 percen belül itt lesz.
Persze nem lett itt, mert közben sikerült elérnem a főnökét, aki szerint taxit kértek nekem.
Aham, csak elfelejtették ezt a tényt a taxi társasággal közölni, no és velem is.
Erre mondaná Vonnegut megint csak azt, hogy így megy ez, és mennyire igaza lenne.
Megint...
Mindenesetre amikor újra megkörnyékeztem az autóosztó embert és átadtam neki a telefont, azt nem tudom hogy miről beszélgettek, de került taxi.
Ezt azért szeretem itt: minden elintéződik vagy így, vagy úgy!
Épp 4-et ütött az óra, amikor kiugrottam a kocsiból a cuccaimmal és sikerült bekommandóznom magam a villába a rejtett madzag meghúzásával nyíló kapun keresztül. Ezáltal nem kellett felcsörgetnem szeretett főnökömet, aki - mint aznap még kiderült - a fő ludas volt abban, hogy senki nem tudott az érkezésemről. Ugyanis megkapta az emailt a dubai irodától időpontokkal, járatszámmal és a kéréssel, hogy valaki várjon rám a reptéren, csak épp elfelejtette az infót továbbadni.
Aztán már csak ágyat kellett találnom, de üres nem akadt, sőt az emeleti nappaliban a kanapén is durmolt valaki.
A földszinti tárgyalóban einstandoltam a fenti kanapé ikertestvérét, de előtte tuti eltöltöttem tíz percet az összes lámpa lekapcsolásával, mert fényárban úszott minden.
Miközben a kapcsolók után kutattam az merült fel bennem, hogy ha a cég hallott volna valamit az ungarische rezsicsökkentésről, tán még fizetésemelésre is futná nekik.
Az üvegfalon túl egy falikar csak nem akarta megadni magát, eljátszottam a gondolattal hogy leverem, vagy leköpöm az izzót és akkor nagy valószínűséggel eldurran, de letettem erről mert nem pártolom - többnyire - a fölösleges rombolást, világítson hát.
Fejemre borítottam a farmer ingem, lerúgtam a cipőm és a légkondi halk mormogását hallgatva beleájultam a mindenségbe.
Most pedig így vacsora után azon studírozok itt egymagamban - már mindenkit megkérdeztem de nincs eredmény -, hogy ez mi a fene lehet itten:
Gyümölcs lesz az - első blikkre - és van amelyikben három mag lapul, aztán olyan is akad amelyikben kettő, az előbb pedig egy nagy mag landolt a szemetesben, hiába kerestem a többit. Az íze kellemes, enyhén édes, leheletnyi fanyar beütéssel, szóval mi lehet ez?
Kardinális kérdés ám ez, így éjfél felé...
Persze...
Már megint ez a tudásizé..
Miért nem elég az, hogy finom?
Naugye****...
Zene! Csak csendben...
* Utánakutattam, kb 2100m-nek megfelelő az a légnyomás, amelyet még úgyahogy mindenki elvisel, de géptípusonként változó, próbálják lejjebb vinni és vannak kis üzleti gépek amelyeken tengerszinten érezheti magát az egyszerű - és tegyük hozzá kőgazdag - utas.
** Ez egy majdani nagymamának szólt :)
*** Még szerencse hogy csak 1 óra az időeltolódás, ha teszem azt 6, vagy mégtöbb, szerintem a repteret sem találom meg :)
**** Megfejtődött! Kis segítséggel: a neve japán naspolya! Bezonyám! :)
